Shillongba érkezésünk után hamar rájöttem, hogy Mohun az inasom nem holmi indiai értelemben vett szolga, hanem angol módra komornyik. Ő semmilyen fizikai munkát nem végez, csak végeztet, intézkedik és gondoskodik mindenkori ura kényelméről. Most éppen körülöttem bábáskodott. Amikor megszólított nem használta a régies SZAHIB kifejezést.
- Uram! Ha szabad kérdeznem, milyen ruhatárral érkezett, kevés a poggyásza?
- Ruhatárral! Néhány alsó nadrág, trikó, sort, ing, pólók, pár zokni, szandál és egy vászoncipő, ez minden.
- Akkor bizonyára pótolnia kell néhány apróságot!
- Éspedig?
- Tezpurban élénk társasági élet folyik. Szmoking, teniszruha, szöges golfcipő elengedhetetlen.
- Kedves Mohun, én táncolni nem szeretek, teniszezni nem tudok, a golfot pedig utálom.
- Ez mind nem lényeges! Csak a megjelenés és a látszat fontos! Elég, ha végigsétál a bálterem bársonyszőnyegén, kétszer megforgatja a teniszütőt akár a pálya szélén is, elegánsan rátámaszkodik golfütőjére és máris kifogástalan Gentleman. Nálunk csak az estélyeken illik ismerkedni, a teniszpályán férjes és magányos nőknek udvarolni, a golfpályák szabadtéri intézménye pedig az egyetlen hivatal Tezpurban. Arra azonban figyelni e kell, táncon kívül nem tölthet egyetlen percnél sem többet férjes asszony és egyedülálló nő társaságában, semmirekellő házasságszédelgőnek tartanák. Ez csak a teniszpályán megengedett a háló két oldalán, ott férj és feleség párosban játszik, természetesen külön térfélen, férjezett és magányos nők pedig csak egyesben versenyeznek, férfi partnerükért. Politikáról, üzletről csak két golfütés között, séta közben lehet tárgyalni, amíg száll a labda. Addig, amíg valaki arra készül, hogyan üsse pofon a golflabdát, amibe a világ összes pénze van, kizárólag arra koncentrál, meg se próbáljon az illetőhöz hozzá szólni. Remélem megértett Uram!
- Tökéletesen! De miért éppen most kell a ruhatárammal törődnie?
- Mert Delhitől keletre csak itt lehet beszerezni ezeket a kellékeket.
Ezután megköszöntem Mohunnak az érdekes és hasznos illemtanórát, amit a Tezpuri etikettől tartott, majd teljesen szabad kezet adtam neki a kellékek beszerzésére. Egyetlen feltételem volt: a pénztárcámat kímélje!
A Towers hotel erkélyéről kellemes kilátás nyílt a gőzölgő vidékre. 1800 méter magasan végre otthonosan éreztem magam, szeptemberi vénasszonyok nyara simogatta arcomat. Amíg a mélyben, az alattam veszekedő felhőket bámultam arra gondoltam, ez a Brahmin milyen tökéletesen lefestette az angol lordok léhűtő csemetéinek szokásait, akik megüresedett pénztárcájukat két golflabda ütése között, barátjuk élettársának karjaiban akarják a királynőt ábrázoló selymes papirosokkal, apjuk bukszájából kibélelni. Én nem tartoztam ezen aranyifjúk közé, de úgy véltem az információ hasznos lehet számomra. Mielőtt végleg eltávozott volna, még megjegyezte:
- És Uram, ha nővel találkozik, ne használja a MIZ kifejezést!
Felesleges intelem volt, ismertem e szó jelentését: a női nemmel kapcsolatos bizonytalanság angol kifejezése volt.
Shillong igen kellemes helynek tűnt, tiszta rendezett utcák, ezernyi hortenziabokor, fenyők, sálfák között igazi házak bújócskáztak. Ami feltűnt, mennyi nem indiai sürög-forog a keskeny hegyi utakon, panziók, apró szállodák sorfala között. A bazárok zsúfoltságának nyoma sem volt, európaias üzletek, igazi kirakatok kellették magukat. Az árnyas teázók dugig teltek a világkülönböző nációinak képviselővel, szürcsölésük itt nem hallatszott, csak hangos nevetgélésük kísért a hivatal kapujáig. A hegyoldalakban számos golfpályát láttam, de itt a hivatalos ügyeket nem ott intézik az bizonyos, ugyanis óriási tömeg tolongott a bejárat előtt. Igen szigorú tekintetű indus vezetett az egyik iroda elé, az egész folyosón talpalatti helyet sem találtam, csak oldalazva tudtam az ajtóhoz jutni ahol Mohun már türelmetlenül várt.
- Ha most nem jutunk, be napokig itt rostokolhatunk. Csak kint van ideges hangulat, bent a tisztviselők kényelmét még a maharadzsák is megirigyelhetnék. Azért ez a nagy tolongás. Egy párbetűs aláírásért akár évszakokat is várni kell.
Hálás voltam az inasnak, és talán a baksisának, hogy egy jó órás várakozás után az ügyintéző elé járulhattam. Mohun először hosszan tárgyalt a feltűnően magas hivatalnokkal, aki kérdezősködni kezdett:
- Mit keres Assamban? Sem aranyunk sem drágakövünk nincsen, néhány orrszarvunk meg tigrisünk van, de azokat nem adjuk. Sok barmunk a hegyek között él, örökké bőgnek, vicsorognak már a farkukat törtük, oda nem engedjük. Teázni Európában is lehet. Indiai nőt keres, szerencséje van, éppen tudok egyet.
Az undok, gőgős férfi egy papírlappal a kezében átkísért a szomszéd irodába, ahol fiatal, angolosan öltözött, elegáns nő üdvözölt. Mohun vele is váltott néhány szót, leültünk, teát, apró süteményt kínált, mintha érte, leánykérőbe jöttünk volna. Igen barátságosan bánt velem.
- Indiában a nők csak most jutottak el ide, az irodába. És egyelőre ez is csak itt lehetséges Shillongban. Messze a konvencióktól, Delhitől. Itt nem zavar senkit egy nő jelenléte az íróasztal mögött. Viszont rengeteg a külföldi, látniuk kell mennyit fejlődtünk a nemek egyenjogúságában.
- Különös hogy éppen ön mondja ezt…..- nem folytathattam, mert Mohun megfogta a kezemet, enyhe szorításából megértettem, az indiai társadalomban elnyomott nők helyzetét nem itt kell megvitatni, itt csak beutazási engedélyért lehet folyamodni!
Látszott az ügyintézőnőn, lelkes feminista és sajnálja, hogy nem kürtölheti világgá az indiai nők sérelmeit. Úgy látszik tudták ezt Delhiben is, azért küldték a világuk végére, itt úgy sem figyel rá senki, a külföldiek csak papirosát, nem pedig vallomását viszik útravalóként.
Érvényes beutazási engedéllyel a zsebemben igyekeztünk minél előbb elhagyni az épületet.
- Ez a sok buta ember, aki itt tolong, helyesel a buta nőnek, majd csodálkoznak, hogy elutasítják kérelmüket. Kénytelenek kétszer, háromszor visszajönni mire rájönnek, kitől kapják az engedélyt. – mondta Mohun mosolyogva.
Az előbbi jelenetek mindent megmagyaráztak. Nem a kényelem, hanem az agitáció nyújtja a kérelmezők idejét. Nem mindenki olyan megértő a Delhi-i politikusok sejtéseivel, mint én, hála a figyelmes inasomnak. Mohun már tudta, én meg rájöttem: a hivatalos India csak egy ajtónyira van a női lázadástól.
Szeretem az ismeretlen tájakat, méginkább az embereket. Nem feltétlenül csak a szemük állása más, hanem cselekedeteik is furcsák a mi szemünkben. Ezért tetszett!