Kiválasztottak - 2. fejezet

2. fejezet: Vadászat

Amint leszállt az éjszaka, három lovas léptetett ki a mágusok tornyából. Mindhármuk hosszú köpenyt viselt, aminek csuklyáját az arcukba húzták. Az egyik lovas magas volt és vékony, a másik alacsony és zömök, a harmadik valahogy kettejük között lehetett. A három ló sebesen vágtatott az éjszakában, míg messze maguk mögött nem hagyták a tornyot. Az útjuk kelet felé vezetett, ahol állítólag utoljára látták Sharpclawot.
Néhány órával azután, hogy a trió elhagyta a mágusokat, egyikük, a közepes alkatú megállította lovát. Társai, amint észrevették, hogy lemaradt, maguk is megálltak.
- Valami gond van, Vayne?
Léptetett Aelthanathil Vayne mellé. Az azonban nem válaszolt, fejét leszegte, arcába mélyen behúzta a csuklyáját. A zömök alak is melléjük ért, aki érdeklődve nézett hol az emberre, hol az elfre.
- Ami azt illeti, akad...
Vayne keze gyorsan mozdult, mielőtt társai bármit is reagálhattak volna. Előre nyújtott karjából mindent felperzselő lángoszlop lövellt ki, ami porrá égette a zömök figurát a lovával együtt. Az elf megpróbálta megfékezni rémült lovát, ám ő maga is megrémült.
- Elment az eszed?! Miért csináltad ezt?!
Az ember válasz helyett felé fordította a fejét.
- Téged a barátomnak tartalak, ezért nem öllek meg. Ha még most elfutsz, pirkadatra visszatérsz a kalickádba.
- Megőrültél...
- Három év a kriptában nem éppen elmeépítő tevékenység. Most pedig takaródj innen, mielőtt meggondolom magam és nem engedlek el élve!
Az elf válasz helyett feltűrte kezéről a köpeny hosszú, bő ujját, majd egy tőrt vett elő és felmetszette az alkarját.
- Nem hagysz más választást, Vayne. Ezért számolni fogsz a főmágusnak...
- Soha!
Üvöltötte az ember. Kezével vízszintes mozdulatot tett a levegőben, karja nyomán lángcsóva szelte át a levegőt. Az elf lovának pofája megégett, a hátas megbokrosodva vetette le magáról lovasát és vakon eredt a világba. Vayne odaléptetett lovával a földön heverő elf mellé.
- Téged nem akartalak bántani, mert a barátomnak tartottalak. Te azonban ostoba voltál...
Az elf életében utoljára egy felé nyújtott kezet látott, amiből lángok csaptak ki. Sikolyai, nyögései még sokáig hallatszottak az éjszakában.

A kis falucska nem volt túl messze a Birodalom fővárosától, talán olyan háromnapi járásra lehetett tőle. Nem volt túl közel, hogy részese lehessen a mindennapoknak, de nem is volt túl távol, hogy az itteniek kimaradjanak a legfrissebb hírekből. Pont ideális hely volt egy menekülő, bujdosásra kényszerített személynek.
Errain azonban nem élvezhette tovább a hely nyújtotta kényelmeket. Két hete ült már egy helyben, ideje volt tovább állnia. Eddig csak a szerencsének köszönhette, hogy egy lovagba se botlott bele. Nem akarta hát tovább kísérteni szerencséjét. A felin belépett az egyik olcsóbb kovácsműhelybe. Tüdejét megtöltötte a nehéz, forró levegő, fülét szinte ostromolta a kalapács csapások hangja. Türelmesen kivárta, amíg az egyik kovács elé lépett.
- Jó napot, jó napot, barátom! Mivel szolgálhatunk egy magadfajta, jól megtermett felinnek, mondd csak!
- Egy embert keresek, a neve Teremish. Úgy tudom, itt dolgozik.
- Persze, mindjárt szólok neki. Addig csak várj itt, barátom!
Az alacsony ember elsietett valahova a műhely mélyére. Errain körülnézett, majd jobb híján egy üllőre ült le, amíg várakozásra kényszerült. Pár perccel később egy másik ember bukkant fel a felin orra előtt.
- Errain, ürülök, hogy ismét látlak. Mi szél hozott erre, te nagy csavargó?
A felin elmosolyodott, majd megölelte az embert.
- Örülök, hogy látlak téged, Teremish. Megint szükségem lenne a munkádra.
- Ej, fiam! Mikor térsz már meg végre a tisztességes életre?
Errain tekintete elkomorult. Az ember nem tudta biztosan, de egy pillanatra mintha dühöt látott volna benne.
- Tisztességesnek nevezed azt, amikor egy egész falut, nőket és gyerekeket mészárolnak le? Soha nem csatlakozom ilyen alávaló söpredékhez, inkább egész életemben futok!
Az ember megcsóválta a fejét.
- Hidd el, fiam, nem fogsz tudni örökké futni. Nem tudom, meddig tűrik még el ezt a hajtóvadászatot, de hidd el, három év elég idő nekik, hogy úgy döntsenek, nem kergetnek tovább és végeznek veled.
Jaj, öreg barátom! Bár tudnád, bár elmondhatnám neked…
- Köszönöm, hogy aggódsz értem, de ne ártsd bele magad az ügyeimbe! Csak jobban jársz vele, hidd el!
- Sajnálom, hogy így gondolod. Szóval, akkor a szokásos lenne?
- Igen. Kicsit kiélezni, megerősíteni, főleg a nyelét, és kifényezni...
- Csak nem nekem akarod elmondani, hogyan kell egy fegyverrel bánni, te gazfickó? Fiam, én már akkor kardokat kalapáltam, amikor neked még ki sem nyíltak a csipás szemeid!
Errain felkacagott. Jól esett neki ez a kis nyugalom. Sajnálta, hogy tovább kell állnia, de már nem maradhatott tovább.
- Mennyi időbe telne a munka?
- Ugyan annyiba, mint eddig mindig. Addig menj, ott szemben van egy ivó, igyál meg valamit helyettem is! Ha rám hivatkozol, még meleg ételt is kaphatsz.
- Bár meghálálhatnám, barátom!
- Csak vigyázz magadra, te nagyra nőtt szobamacska!
Errain felnevetett, megszorongatta a kovács vaskos kezét, majd kilépett az utcára.

Vayne felnyitotta szemeit, tekintete homályos és kába volt. De nem számított, semmi sem számított! Biztos nyomra bukkant. A felinnek itt kell lennie, ebben a kis porfészekben. Az se számít, ha miatta fel kell égetni az egész falut, a lényeg, hogy ő elkapja azt az állatot és kiválthassa vele a szabadságát.
Kissé nehézkesen tudott a nyeregben maradni, ahogy a lova előre vitte őt a faluba. Három napja nem evett, másfél napja nem aludt, ráadásul szinte folyamatosan fenntartott egy kereső varázslatot. De megérte! Már csak egy-két óra, és elkapja a felint, megfejti a halhatatlansága titkát és szabaddá válik, örök életére. Ami igencsak sokáig fog tartani.
Betért a közeli ivóba, leült a pulthoz és bort, valamint ételt kéretett magának.
Nem sokkal később már jóllakottan üldögélt a pultnak támaszkodva és elégedetten kortyolgatta vörös borát. Tulajdonképpen, ha nem akarná megszerezni annak a felinnek a halhatatlanságát, akár fel is szívódhatna ebben a tömegben... nem! Neki kell az az erő. Kiszórt néhány ezüst érmét az ivó tulajának, majd lecsúszott a székről és az ajtó felé indult. Ki azonban nem jutott rajta, egy robusztus test, ami éppen akkor tért be az ivóba, csúnyán elkaszálta. Az apró ember elterült a fapadlón, feje nagyot koppant.
- A kurva élet...
- Jaj, ne haragudj, dühös ember!
Szólt felette egy mély hang, majd két szőrös mancs ragadta meg és rántotta őt talpra.
- Nem esett bajod?
Vayne szemei tágra nyíltak csodálkozásában. Ez nem lehet igaz!
- Nem, jól vagyok. Tökéletesen.
A felin biccentett, majd ellépett az ember mellett és leült a pult mellé. Vayne utána ment, letelepedett a mellette lévő székre és alaposan szemügyre vette. Pár perc után a felin ingerülten fordult az ember felé.
- Segíthetek, vagy miért bámulsz?
- Ne haragudj, csak... tudod, én a mágusoktól jövök, ott éltem le az egész életem eddig, és még sosem láttam egy... felint! El vagyok ragadtatva az új tapasztalattól.
- Ahha. De ha nem mászol ki a képemből, én...
Vayne közelebb hajolt a felinhez, tekintetét a bestia tekintetébe fúrta. Elégedett vigyorral arcán sziszegte neki a szavakat.
- Különben mi lesz, Errain? Elfutsz előlem is, ahogy a lovagok elől teszed?
A felin szemei tágra nyíltak döbbenetében. Hiába bujdosott, ismét rábukkantak a nyomára Nem maradt más választása, gyorsan kellett cselekednie.. Egyik kezével gyomron vágta Vaynet, majd ugyan azzal a mozdulattal elkapta az ember derekát, a levegőbe emelte és elhajította őt. A kocsmában megfagyott a levegő. Vaynen kívül mindenki mozdulatlanul bámult, még levegőt is alig mertek venni. Ő viszont csak röhögött. Felállt a fal mellől, ahová a megtermett felin hajította őt, majd leporolta magát. Arcán széles, eszelős vigyorral fordult ellenfele felé.
- Kemény fickó vagy, Sharpclaw. De vajon igazak-e a pletykák, amik rólad szólnak?
Az ember hirtelen előrenyújtotta kezét, ujjai végéből kék, sistergő villámok csapódtak Errain mellkasába. Égett szőr és hús szaga töltötte meg a levegőt, a bestia élettelen bábként rogyott össze. Vayne közelebb lépett hozzá egy lépést, majd rögtön hármat hátrált. A bestia torokhangú üvöltés kíséretében ugrott talpra, kezében máris ott volt egy szék.
- Megöllek!
- Nekem más terveim vannak!
Vayne kitért a felé repülő szék elől. Eddigre már a kocsmároson kívül mindenki kimenekült az ivóból és csak kívülről szemlélték az eseményeket.

Az ember elővett köpenye alól egy apró ezüstszínű golyót, majd a levegőbe hajította azt. A kis gömb két darabra szakadt, melyekből egy-egy handzsár keletkezett, amik elkezdtek körülötte forogni. A felin most egy asztalt kapott fel, azt hajította az embernek. A terem levegője hirtelen forrósodott fel, ahogy Vayne lángcsóvái semmivé égették az asztalt.
- Add meg magad, felin, és ígérem, kíméletes leszek!
- Előbb halok meg, mintsem behódoljak neked, vagy azoknak az aljas kutyáknak!
- Ahogy gondolod...
Vayne előrelendült, két lépésből ott termett a nagydarab felin mellett. Az hiába csapkodott, az ember túl gyors volt számára, egyik ütése sem találta el. A varázsló ezzel szemben többször is találatot vitt be. Hol lángokba borított kézzel vágta oldalba a felint, hol fagyos markával tépett ki húsából darabokat.
Bár mindketten fáradtak már, a felin mégis gyengébbnek bizonyult. Még néhány ütést kibírt, de a folyamatos regeneráció végül minden erejét felemésztette. Ájultan rogyott össze, Vayne pedig örült, hogy végre sikerült leterítenie a bestiát. Ha csak pár perccel is tovább kellett volna küzdenie, valószínűleg ő is összeesett volna.
Körülöttük az emberek elkerekedett szemekkel bámultak, néhányan már az őrségért kiabáltak. Vayne nyugodtan kotorászott köpenye zsebeiben. Mire az őrök odaértek, már kezében volt a hivatalos irat, mi szerint a Szent Lovagrend parancsára cselekszik.
- Azonnal készítsenek elő két lovat, meg egy szekeret! Ezt a dögöt mielőbb a lovagokhoz kell szállítani.
Ezután, mint aki jól végezte dolgát, elaludt a kocsma padlóján.

Vayne csak másnap ébredt fel, ugyanis fenemód korgott a gyomra. Ahogy felkelt és körülnézett, meglepve tapasztalta, hogy egy ágyban fekszik. Vajon hogyan kerülhetett oda? Az utolsó, amire emlékezett, hogy valami parancsokat osztogatott, aztán kidőlt a fáradtság miatt. Különösebben nem foglalkozott a történtekkel, megmosakodott a kikészített vízben, magára öltötte kitisztított ruháját, majd elhagyta a szobát. Egy folyosón találta magát, egy kocsmának az emeletén. Határozottan nem annak a kocsmának az emelete volt, ahol összeverte a felint, ez a hely ugyanis gazdagabbnak tűnt. A felin! Mi lehet vele? Az ember lesietett a lépcsőn, majd megtorpant, amikor a földszintre ért. Hat páncélos volt csak a kocsmában, mindegyik felfegyverkezve, mereven bámultak rá.
- Igen?
Kérdezte a mágus, miközben szúrós szemmel vizslatta a talpig vasba bugyolált klónokat.
- Jöttünk, hogy elkísérjük az urat a Lovagrendig.
- Az ki van zárva! Egyedül jöttem, egyedül megyek. Erről nem nyitok vitát. Ha segíteni akartok, szerezzetek egy szekeret, két lovat és legalább ötnapi ételt meg vizet két személyre.
- Sajnálom uram, de parancsunk van a nagymestertől, hogy semmiképpen sem hagyhatjuk őrizet nélkül a rabot, nevezetesen Errain Sharplawot!
Vayne elmormogott az orra alatt egy sor cifra szitkot. Tekintete a fogadóst kereste, akit hamar meg is talált. A pult mögött állt, és még csak leplezni sem próbálta, hogy hallgatózik.
- Te ott!
Intett a kocsmárosnak, miközben ujjai közt apró lángnyelvek lobbantak fel egy pillanatra. Az öregedő férfi megrezzent, próbálta magát összehúzni, néhány hátráló lépés közepette.
- Ezek a bádog dobozok hogyan szereztek tudomást rólam és a foglyomról?
- Én, én… sajnálom uram, de parancsba lett adva, hogy aki bármit tud a körözött felinről, azonnal értesítse Szent Lovagrend legközelebbi Akadémiáját. Én csak tettem a dolgom, jó uram!
Vayne többet nem foglalkozott a kocsmárossal, újra a lovagokra terelte figyelmét.
- Na, ide figyeljetek! Nektek az ég egy adta világon semmi, de semmi közötök az én zsákmányomhoz, és ha ezzel vitába akartok szállni, úgy állok elébe!
Ezzel harci állást vett fel, karjait arca elé emelte, mindkét kezét lángnyelvekbe borítva. A lovagok jobbnak látták nem harcba keveredni vele, legnagyobb sajnálatukra a Fény hullámának ereje szinte már teljesen elapadt.
A mágus szájának sarkában apró mosoly villant.
- Tudtam, hogy nem lesztek hülyék. És most takaródjatok, mielőtt valóban rátok szabadítom a tüzem!
A hat páncélos morogva hagyta el a kocsmát. Vayne tudta, hogy csak ideiglenesen tudta őket leszerelni, de most égetőbb problémája is volt hat bádogba csomagolt taplónál.
- Reggeli?
A fogadós egy pillanatra lélegezni is elfelejtett, még mindig az előbbi jelenet utóhatásaitól szenvedett. Így Vayne megismételte a kérdést.
- Rá-rántotta és sült szalonna… kenyérrel és teával. Itt fogyasztja, vagy a szobájába vigyem?
- Itt. És remélem minél előbb.
A kocsmáros, amilyen gyorsan csak tudott, eliszkolt, hogy néhány perccel később egy tál étvágygerjesztő sült szalonnás rántottával térjen vissza.
Vayne elégedetten ült le és fogyasztotta el reggelijét, majd jóllakottan, kipihenten, munkáját bevégezve szállt fel a szekérre, amit korábban a lovagok készítettek elő. A háta mögött ott volt a felin, kipeckelt szájjal, megláncolt kezekkel és lábakkal.
- Én megmondtam, ha megadod magad, ezt kerülhetted volna. Kellett neked makacskodnod!
Errain nem válaszolt, de tekintetében látszott, mit tenne most az emberrel, ha nem lenne megláncolva.
- Indulunk! - kiáltotta Vayne vigyorogva, majd a lovak közé csapott volna, de a lovagok elé álltak.
- Uram, mint már a fogadóban említettem, a nagymester parancsa…
A mágus eddig bírta idegekkel. Egy hanyag mozdulattal kicsapott a lovag felé, tenyerét epeszínű, nyílvesszőre emlékeztető varázslat hagyta el.
- Remélem, ízlik Melf savnyila!
Vakkantotta oda a lovagnak, aki összegörnyedve, kétségbeesetten próbálta levakarni arcáról a savat. Társai döbbenten bámultak rá, majd egy emberként ragadtak fegyvert és indultak meg Vayne felé.
A mágus két karját előrenyújtva, arcán eszelős vigyorral engedte szabadjára a következő két varázslatot. Könyökeiből kék, sistergő energianyalábok csaptak ki, amik végigfutottak karjain, kézfejein, majd ujjaiból lövelltek öt megmaradt ellenfeléhez. A két láncvillám egy pillanat alatt félholtra sokkolta az öt vasba öltözött lovagot.
A szekér pár perc múlva elhagyta a falut és egyenesen a lovagrend szentélyéhez tartott.
Minden a terv szerint megy.