Viadal a végzetért 2. rész

A következő néhány nap a készülődés jegyében telt.Mindannyian megpakoltak egy-egy zsákot élelemmel, itallal, pokróccal, tartalék tüzelővel, ruhával.
Yelinnek vettek egy egyszerű,de masszív rövidkardot. Azyer igyekezett megtanítani a lányt a kardforgatás alapvető szabályaira, de a tanítvány nem bizonyult különösebben fogékonynak.
Egy kellemes reggelen pedig (a szomszédra bízva a házat) útnak indultak.
Éppen átkeltek a hídon, mikor Yelin megkérdezte Azúrt:
- Merre kell mennünk?
- Hát...vagy dél felé,vagy keletnek...
- Mintha azt mondtad volna,hogy pontosantudod hová kell eljutnunk!
- Tudom is...illetve majdnem...
- Te!Én kikaparom a szemedet!
- Tényleg rossz vicc Azúr! Tehát? - szólt közbe Azyer, egy fűcsomóra ülve.
- Elvileg a karpánt Vatoban van.Vagy a Kárhozott Földön.
- Elvileg?! Vagy?! Megölöm! - hörrent Yelin.
- A helyzet nem olyan vészes! - mentette magát gyorsan Azúr-Valószínű,hogy a Kárhozott Földre kell mennünk.Vatoban régen megtalálták volna.
- És Vaya-Nos en Unon belül hová? – faggatta Azyer.

- Sikerült hozzájutnom egy térképhez. Van az Antho folyó mellett egy kiseb hegység, benne egy völggyel.
Ott lehet a kincs.
- Elásva, mint a mesékben? - gúnyolódott Yelin. Aggasztó volt, hogy a Kárhozott földre kell menniük. A lány ugyan nem ismerte a történetét, de neve nem sok jót ígért.
- Nem hiszem.
- Rendben.Ha oda kell mennünk,hát oda megyünk. Jártam már arra,bár éppen csak beléptem néhány órára amíg Jezyk felé tartottam.Akkor viszont a főváros felé kell mennünk,hogy a Raqe folyón hajózhassunk a tengerpartig.
- Nem mehetnénk Erritáig hajóval?-vetette fel ötletét Azúr.
- A hajósok nem megbízható népség.Elég lesz az a hat nap is amíg lecsorgunk a Raqeon.
- Már Anatola is egy hét!-kesergett a varázstudó-Miért nem tudtok ti lovagolni?!
- Akkor varázsolj minket a Kárhozott Földre!-csattant fel Yelin.
- Nem is mondasz hülyeséget!Hármunkat Anatoláig talán el tudom rántani,de álcáznom is kell,nehogy a Kör észlelje a területükön történő teleportációt...
- A részletek nem igazán érdekelnek...-mosolygott a lány.

Nem csattantak hangos szavak,nem volt villódzás,csak Azúr állt ott összeszorított szemhéjjal.
A következő pillanatban Yelin fellökött egy fickót a piaci forgatagban.
- Hülye lotyó,vigyázhatnál!-érkezett a felelet.Azúr fáradtan vigyorgott.Megtántorodott,elkapta Azyer segítő kezét.
- Most két hétig nyugodtan elfelejthetitek az erőmet.-Yelin eközben már környezeüket szemlélte.
A földre terített pokrócokon ruhák,fűszerek,fegyverek,hamis ékszerek...
Vándorok nézegették a fegyvereket,vénasszonyok rikoltoztak,gyerekek lopkodtak mézeskalácsot,kereskedők veszekedtek,nők árulták bájaikat...
Hangok, színek,szagok kavalkádjába kerültek.
- Menjünk. A folyóparton biztosan találunk majd egy hajót, ami felvesz minket. - a vándor tanácsára erszényüket szorongatva verekedték át magukat a tömegen.
- Azyer!Miért nevezik az a földet Kárhozottnak?-szegődött szorosan a férfi mellé Yelin.
- A mítosz szerint onnan származnak az orkok.Hajdanán semmivel sem voltak szelídebbek mint ma.

Leigázták Jezyket és Roujanra törtek,ahol a régi elfek éltek.Visszaszorították az orkokat, és egy elf sereg éppen ekkor az orkok mellé állt. Megérkezett az újabb hatalmas elf had,és az orkok délre menekültek.
Azon a földön elf ölt elfet. Azóta hegyesfülű nem lépett be oda. Ők Vaya-Nos en Uno-nak nevezik, azaz Örökké Megpecsételtnek. Állítólag azóta is ott kísért a rengeteg holt nem lelve nyugalmát... de szerintem ez ostobaság.
- Miféle lények az orkok? Északon semmit sem tudni róluk.
- Félig értelmes szörnyetegek. Testüket fekete szőr borítja, pofájukat kivéve. Szemeik aprók, sunyik és gonoszak. Foguk a hullaevéshez szokott. Beszélni nem tudnak, de a gesztusokat jól értik és az értelmesebbek megtanulják érteni a nyelvek némelyikét. Der Zlameyan állítólag démonokkal keresztezett orkokat hoz létre mágiával, ezek már félelmetesen okosak is tudnak lenni. Bár.. harcon és pusztításon kívül nem sok mindenhez értenek. A Fekete Elf pedig megadja erre a lehetőséget. A hírek szerint kapukat épít démoni világokba, ahonnan örömmel sereglenek zászlaja alá a mindenféle szörnyetegek, akik vérre vágynak csupán.
- Miféle mágia az, amivel ilyesmit lehet tenni?! Fekete praktika,fúj! Aki egyszer bemocskolja vele a kezét,az már sohasem menekülhet!-heveskedett Azúr.Yelin halk sikkantásra lett figyelmes a folyóparton.Magára hagyta a fekete praktikákról beszélgető barátokat és előresietett.

A fák mögött egy matrózféle férfi nyomta a vízbe egy alig tizenkét év körüli lány fejét. Az áldozat hiába kapálódzott.
- Engedd el! - kiáltotta kivont karddal Yelin. Korántsem volt magabiztos. Ha ez a monstrum ráront...
- Ne avatkozz bele, mer’ te is így jársz!
- Mi van, megijedtél egy nőtől?! Férfi vagy te egyáltalán? - jobbnak látta hergelni a matrózt, mielőtt a lány megfullad. A terv bejött. A hústorony felpattant, ökölrázva rohant volna az északi lányra.
- Te kis... - megállította a torkát érintő kardpenge. Azyer kivont szablyával állt.
- Tűnj el! Ha vissza mersz jönni, amíg itt vagyunk, levágom a fejed.-a fickó gyilkos pillantást vetett Azyerre, majd Yelinre aztán elfutott.

Azúr már a lányt ápolta a fák árnyékában.
Koszos, szőke haja csapzottan lógott. Rongyos ruhája ha lehet még sárosabb lett.
- Hogy hívnak? - kérdezte Yelin. Belenézett a hihetetlenül kék szempárba és rögtön rokonszenvet érzett a lány iránt.
- Narona vagyok.
- Mit akart tőled? - érdeklődött Azyer, szinte kelletlenül.
- Régen nem bírta a képem,csak most el is tudott kapni.De egyszer még leköpöm a hulláját!
- Keressünk egy hajót! - vetette fel Azúr.
- A Keleti Partok felé mennek?
- Igen.-felelt Yelin. A lány elgondolkodott.
- Segíthetek. Ismerek néhány hajóst, akik úgy-ahogy megbízhatóak.
- Úgy-ahogy?
- Hát... nem vágják el rögtön az ember torkát. - Azyer Yelinre pillantva bólintott.
- Elvezetnél minket egy ilyen hajóshoz? - Narona biccentett és elindult a parton. A hajók közül kiválasztott egy nagyobbat és némi vita árán előkerítette a kapitányát is.

A férfi nem volt igazán bizalomgerjesztő.
Borostás képén néhány heg húzódott, ravasz szemei mélyen ültek gödreiben. Haja ápolatlanul lógott, szikár alakját olcsó, durva anyagú ruha borította.
Mozgásán látszott, hogy kocsmai verekedésekhez szokott.
- Mi kell? - érdeklődött egyészen finom modorban.
- Felvesz három utast? - kérdezett vissza Azúr.
- Négyet! - helyesbített Narona-Van elég pénzem! - tette hozzá sietve, Azyer kérdő tekintetét látva.
- Meddig? - a kapitány szakértő szemmel nézegette őket,főként duzzadó erszényeiket. Egyet a hozzájuk csapódó lány is elővarázsolt valahonnan.
- A Keleti Partokig.-felelt Azúr.
- Tíz aranyért viszek el egy embert. - Azyer összevonta a szemöldökét, de nem szólt. Leszurkolták a pénzt.
- Negyven aranyért reméljük,hogy nyugodtan utazhatunk! - jegyezte meg Azúr.
- Mindenképpen!-szól hátra már a pallóról Azyer.
- Hé,ez csak harminckilenc! - kiáltott a csapat után a kapitány.
- Ki számolta el magát? - kérdezte Azyer.
- Biztosan én! - jelentette be Yelin és egy aranyat nyomott a hajós kezébe. Azyer tekintete követte a suhanó lányt.
- Biztosan... -dünnyögte Naronára pillantva. Megcsóválta a fejét.

A csapat a hajókorlát közelében vackolta el magát éjszakára, ahogyan a matrózok is.
Yelin és a vándor csöndesen beszélgettek.
- Ez a lány piszok kis simlis. Fogadni mernék, hogy volt tíz aranya.
- Ő oda is adta mind a tizet, de ellopott egyet. - mosolygott a lány.
- Még jó,hogy Mentolában elválnak útjaink...
- Én valahogy nem szeretném. Szegény az utcán él, miért ne tarthatna velünk?
- Mert mi nem kirándulók vagyunk. A világunkért harcolunk, és ha nem tűnt volna fel, háborúba megyünk. - szólt közbe Azúr - Egyébként nyugodtan beszélhettek, nincs a közelben.
- Hogy-hogy nincs itt?! - csattant Yelin hangja, talán hangosabban, mint illő lett volna.
- Úgy fél órája elsuhant a fedélköz felé.Gondolom itt nem esik baja...
- Neki? Bárhol,bármikor! - tápászkodott fel sóhajtva Azyer. Yelin követte.
- Te nem jössz? - kérdezte a lány Azúrtól.
- Hidegen hagy a sorsa.Inkább pihenek. - így a két árny leereszkedett a fedélközbe. Mindenhol hordók,bálák.

Az egyetlen fényforrás felé osontak. Yelin egy halom ruha mögül belesett a világos területre. Azyer harcra készen előhúzta kését.
A lány pajkosan mosolyogva fordult a vándorhoz.
- Elteheted hős lovag! A lehető legnagyobb biztonságban van! - súgta szellő hangon.
- Mit csinál?
- Csókolózik te nagyon hülye! - kuncogott fel Yelin.
- Hány éves is? - mordult Azyer.Társa rosszallóan nézett vissza rá.
- Talán az apja vagy?! Esetleg együgyű? Ha igen, mesélek néhány dolgot ilyen idős koromból...
- A következő meglepetése talán az lesz, hogy Ő vágja át a torkunkat...
- Ugye most viccelsz?
- Hát persze... - morogta a férfi.

- Reggel eszembe jutott,hogy még a neveteket sem tudom… - déli kérdése volt az első megszólalása Naronának aznap. Yelin válaszolt.
- Engem szólíts Yelinnek. A mogorvább fickó Azyer,az undokabb Azúr.
- Milyen név az, hogy Azúr? - hörrent Narona. Halált megvető bátorsággal felült a korlátra és a lábát lógázta.
- Azúr boszorkánymester, a szelek és a vizek ismerője. Szerintem innen a neve is.
- És Azyer?
- Azyer állítólag zennai születésű vándor...de a vándoroknál sohasem lehet biztosan tudni az ilyesmit.
Bár tagadja, de biztos vagyok benne hogy az elfek barátja. Te láttál már elfet?
- Álmomban már igen.Azt nem tudom mennyire hasonlíthat egy valódi elfre. - elmélkedett Narona. A déli nap fénye arannyá varázsolta szőke haját.
- Én találkoztam eggyel,néhány éve.Egészen északról jött dél felé. Beszéltem is vele néhány szót.
- És... milyen volt?
- Furcsa. Végülis egészen emberinek tűnt,csak mandulaforma szemei és hegyes,cimpa nélküli fülei voltak.A bőre majdnem tejfehér, alakja karcsú volt és mégis erős. Sugárzott belőle a természet misztikuma. Megkértem, hogy szóljon néhány szót az anyanyelvén.

- Mit mondott?-a lány csüngött Yelin szavain.
- Inri et nurani.*(*Hatalmunk a szabadság.)Fogalmam sincs mit jelent,de én nem is tudom úgy elmondani.Még ennek a néhány szónak is saját élete volt.
- Egyébként miből gondolod,hogy Azyer tündérbarát?-Yelinben csak most tudatosult,hogy Narona elkezdte tegezni őket.
- Álmában néha ugyanolyan dallammal és idegenséggel beszél,mint az elf akivel találkoztam.
- Merre tartotok,amúgy?
- Aki kíváncsi,hamar megöregszik.
- Talán titok?-gúnyolódott Narona.
- Az is titok, hogy hol voltál egész este, vagy nem?-mosolygott az északi lány.
- Na,mondd már el! - sürgette a lány, meg se hallva a felszólalást.
- A Kárhozott...
- Azúr gyere! Yelin,vidd a lányt a fedélközbe és vigyázz rá! - üvöltötte Azyer valahonnan elölről.
- Mi van?-állította meg a száguldozó férfit.
- Kalózok. Mindjárt nekisodródunk az akadályuknak...
- Bunyó lesz. - összegezte az eseményeket Azúr, kezében rapírral és tőrrel.
- Maradok veletek!
- Nem Yelin! Nincsen gyakorlatod! - Azyer a fedélköz felé taszította őket.

A matrózok nyilakat és pengéket kaptak elő,megcsillant néhány láncing.
Yelin kardot rántott.
- Le kéne mennünk...én nem díjaznám ha ledöfnének!-szólt Narona.
- Megvédelek! - felelte Yelin, el sem mosolyodva önbizalmán.
A partról bevetett hálók, csáklyás kötelek lefékezték a hajót,felugráltak az első kalózok.
Azyerék elvegyültek a tolongásban,az északi lány belerohant egy óriásnak beillő félmeztelen rablóba.
Hárított egy csapást, megbotlott. Az ördögi ellenfél előrelépett, hogy lecsapja a lány fejét.
Irtózatos csattanás, az óriás eldőlt.
- Nem vagy férfi, ne úgy harcolj! Hátulról a legbiztosabb! - mosolygott Narona, kezébe bunkóként is forgatható fadarabbal.
Yelin szeme megkereste barátait.

Azyer veszedelmes ellenfélnek bizonyult. Csapásai pontosak és gyorsak voltak. Egy ellenfél átlagosan három másodpercig állta meg a helyét vele szemben. Rúgott, ütött, fejelt, gáncsolt.
Felszabadultan fújtatott, vonásai egy feldühödött oroszlánéra emlékeztettek.
Azúr vívása könnyed táncnak tűnt. Körbeszaladta a kiválasztott szerencsétlent, megkereste gyenge pontjait, játszott vele kicsit,majd ledöfte.
A két fickó megközelítőleg hasonló hatékonysággal küzdött, mégis teljesen másképp.
A vándort jobban érdekelte a győzelem, mint ruhája épsége, Azúr kínosan vigyázott selyeminge tisztaságára.
A boszorkánymester nem engedte, hogy bármiféle matróz hozzáérjen, Azyer valódi bajtársként segítette a vele együtt csatázókat. Azúrt nem hatotta meg, ha mellette döftek le egy-egy hajóslegényt. A két férfi valóban különbözött.
Újabb ellenfél nézte ki őt magának.
Az öregedő nő szemében látszott, hogy valami aljasságra készül. Elhajolt Yelin esetlen vágása elől, alkarvédője a lány combján csattant. Mint a lórúgás...elesett, a matróna már rá is vetődött. Tőre döfésre emelkedett... majd csodálkozva meredt a mellkasából előugró véres pengére.
Yelin legördítette magáról a testet, nem volt ideje kétségbeesni amiért embert ölt. Vaskesztyűs ököl pörölyözött gyomorszájába, elsodorta egy vetődő test.
Láncos buzogány csapott le a lány hűlt helyére.
- Megvagy? - kérdezte Azyer.
- Meg. - fuldoklotta válaszul. A vándor nekirontott Yelin támadójának. Szablyája a buzogányt forgató kart metszette le tőből, a következő csapás fejet mart a nyakról.
Elesett az utolsó kalóz is. Patakokban folyt a vér az itt - ott megránduló testekből. Nyögések,átkozódások, tétova pillantások.

- Hol van Narona? - tette fel a költői kérdést Azyer. Yelin a korlát mellől mutatott a vándor háta mögé.
A lány éppen valami késsel vagdosta le a hullák erszényeit.
- Többek közt hullarabló is vagy. - jegyezte meg a férfi. Narona fürgén megpördült.
- Nekik már nincs rá szükségük! - hát ezzel az érvvel lehetetlen vitába szállni. Hamarosan kiderült, hogy több mint kéttucat rablót hánytak kardélre, mintegy nyolc matróz árán.
Yelin belemerült Narona combsebének ellátásába, miközben hajójuk lassan továbbcsordogált a Raqe folyón, a tenger irányába, ismeretlen jövőjük felé.