Hivatlan vendég 11.,12. fejezet

11.  fejezet
Megkönnyebbülve

Iskola után Petyusék házában gyűltünk össze, hogy a feladatunkkal végezzünk. Bogi ült  az emeletes ágy alsó szitjére, Edina a forgószékre, s a többiek a Petyus által behozott székekre. Persze, Bettyke azonnal kiszúrta magának Petyus gitárját. Néhány percen belül a gitár Izolda kezébe került, amit Bogi nem nézett jó szemmel:
- Ne hülyéskedjük el az időt! Ez a verseny fontos, Béczi Csilla tanárnő nem csalódhat bennünk! Vegyük komolyan!
- Jól van, mnah! - adta át a gitárt Izolda nekem, majd az Edina helyére ült- Először is definiáljuk, hogy mi az  ,,én”! 
- Jó. Keressünk rá az interneten! - ment közelebb Izoldához székével Ciel. 
- Jól van…- mondta Izolda és megnyomta az ,, enter” gombot- Ez mind… használhatatlan! Túl sok az adat, nem tudjuk szelektálni azt, ami kell. Könnyebb, ha mi magunk határozzuk meg azt, hogy mit értünk az ,,én” szócska alatt.

Közben Petyus hozott nekünk nagyon finom, olasz fehér csokit. Mi sorra törtünk a csokiból, még nem maradt semmi.
- Szeegény Petyustól megesszük a csokit! - nevettem ironikusan.
- Vizet ki kér? - kérdezte Petyus.
- Én… én… én… én is… nekem is… hozz nekem is! - válaszolt mindenki sorra.
Petyus alig győzte hordani a csuprokat.
- Jól van. Mi legyen a háttér? - terelt vissza minket Edina a témához.
- Valami olyasmit kellene, ami szép! - próbálta magyarázni Bogi- Valami… sötétet és világosat…
Izolda pötyögtette a kis fekete gombokat, majd mindenki a képernyőre nézett.
- Jééé!... Ezt az animét ismerem! És ezt is! Ez meg itt a... Death Note! - váltott gyerekes stílusra Izolda.
- Jól van, Izolda! Nem ez a téma! - durcáskodott Bogi. - Nézd csak, az a kép ott jó lesz!
- Jóól van! - nyújtózkodott Izolda. Nem fogózott meg, ezért hátradőlt a székkel együtt, de megszokásból megkapaszkodott valamiben, abban a pillanatban Ciel ingébe.  Cielt is lerántotta a székről, s így Ciel ráesett Izoldára.

A többiek nevetni kezdtek, de ez nekem inkább rosszul esett.
- Ha ők játszanak, én is játszok! - suttogtam magamban.   
Segítettem felállni Cielnek és Izoldának.
- Én is jövök ide, hadd segítsek! - ültem Ciel mellé, miután ismét beültek a számítógép elé.
- Az ,,én” mindaz a személy vagy személyiség, amivel egy gondolkozó lény azonosítja magát. Ez jó meghatározás, vagy tévednék? - mondtam, s a fejemet Ciel vállára hajtottam.
Bogi sokat mondóan kuncogott. Izolda gépelte, amit én azelőtt mondtam.
- Jó illatú a hajad. - mondta Ciel, amitől én elpirultam.
- Ehehe… - néztem Izoldára.
Úgy ültem, fejemmel Ciel vállán, amíg a többiek megcsinálták munkánk felét.
- Rozetta. Jól aludtál? - kérdezte Bogi furcsa hangsúllyal a hangjában.
- Igen…- dörzsölődtem Cielhez, mint egy kiscica.
Csak ekkor jutott eszembe, hogy Izolda meglepetést ígért a levelében.
- Izolda. Nem felejtettél el valamit? - kérdeztem, szinte nevetve.
- Mire gondolsz? - értetlenkedett Izolda.
- Mikor tetted fel a levelet a postára, amit nekem küldtél?
- Úgy hat napja…
- Uh… De hat nap alatt nem felejthetted el, amit a levélben ígértél… Mi a meglepetés?
Izolda nézett egy nagyot, majd nevetve hátradőlt a székben.
- El is felejtkeztem a ,,meglepetésről”… De, sajnos, már nem tudom nektek bemutatni őt… Azt hiszem, egy órája indult a gépe vissza Angliába.
- Kiről beszélsz? - kérdezte Bettyke.
- Angliában megismertem egy fiút… Már kilenc hónapja egy pár vagyunk. Nagyon cuki és kedves. Hasonlít egy picit Cielre. Neki is kékes-fekete a haja és kék a szeme. Ő tizenhét éves és a neve Alexander… Őt akartam bemutatni…
Megragadtam Izolda kezét, és kiráncigáltam a szobából, becsukva magunk után az ajtót.
- Te lány! - mondtam mérgesen. - Ha neked van egy kapcsolatod, miért… Ciellel mit akarsz?!
- Miért húztad annyira fel magad? - nyújtotta ki a nyelvét Izolda. - Csak meg akartam bizonyosodni valamiről, amit már tudtam… Érdekes és vicces volt nézni, ahogyan vigyáztál arra, hogy én és Ciel véletlenül se kerüljünk túl közel… Csak arra vártam, hogy végre rám szólj. Tudom, hogy mit jelent neked Ciel; nem vagyok annyira gonosz, hogy kikezdjek vele. Különben sem lehet esélyem.
- Nem értem, hogy miről beszélsz… - pirultam el.
- Mindegy  - intett Izolda. - Menjünk vissza.
Még aznap befejeztük a kis feladatot, ami ránk volt bízva. Mindenki hazament, és folytatta a saját dolgát. Nem értettem magamat, de azt igen, hogy amikor Ciel mellettem van, egy furcsa érzés kerít a hatalmába.

12. fejezet
Mézédes szerelem

Hétvégén, mint minden normális korombeli, későig aludtam. Az egész házban én, Constantin, Ciel és Raffaell voltunk, mivel anyuék elutaztak arra a hétvégére, megünnepelni a huszadik házassági évfordulójukat.
Arra ébredtem, hogy valaki kopogtat a szobám ajtaján.
- Jöhetsz…- mondtam félálomban.
Raffaell nyitott be a szobámba.
- Hány óra?... - kérdeztem.
- Fél tizenkettő.
- Ciel?
- Még alszik.
- Te miért nem alszol? Túl korán van…
- Kaptam egy levelet…
- Kitől?
- Krisztától… Vagyis, egy e- mailt…
- És mi írt? - nyöszörögtem.
- Azt, hogy találkozni akar velem…
- És? 
- Van az a másik lány… Akiről meséltem… Az van, hogy vele szakítottam már néhány napja… Nem lenne pofátlanság, ha már elkezdek randizgatni?
- Te jössz szerelmi tanács miatt hozzám… Raffaell… Nem fordult a világ véletlenül?! 
- Most félálomban beszélsz, vagy ébren vagy? - kérdezte Raffaell, szinte nevetve. 
- Ébren vagyok… Ott a telefonom a kisasztalon, hozd ide, felhívom Izoldát. Lehet, hogy csak fogadás…

Raffaell odahozta nekem a telefonomat. Iszonyú álmosan feltápászkodtam, elkezdtem pötyögtetni a pici gombokat, majd a fülemhez emeltem a készüléket. Vártam, amíg kicseng és meghallottam az ismerős pityegést, majd barátnőm fáradt hangját.
- Rozetta… Tudod te, hogy hány óra? ! - motyogott Izolda.
- Igen, tudom. Mindjárt ebédidő! - mondtam nyújtózkodva- Azért hívtalak, mert kérdezni szeretnék valami fontosat.
- Kérdezd gyorsan!
- Ki tetszik Krisztának:
- Uh… Nem tudom… Nem mesélt senkiről. Miért?
- Raffaellel akar találkozni… Küldött neki egy e- mailt.
- Kriszta tud e- mailt küldeni?
- Ezek szerint…
- Ez érdekes… Nekem Kriszta nem szólt semmiről… Átmegyek hozzátok;kaja van? Még nem reggeliztem…
- Azt hiszem, Constantin főzött…
- Tizenöt perc, és ott vagyok!

Kiment az álom a szememből. Felálltam az ágyból, és becammogtam a szobám mellett elhelyezkedő fürdőszobába. Szegény Raffaellt otthagytam egy szó nélkül, de öt perc eltelte után szóltam neki, hogy hozzon nekem ruhát, mert én elfelejtettem.
A langyos víz teljesen felébresztett, ezért frissen és üdén jöttem ki a fürdőszobából, s vettem az irányt egyenesen a konyha felé, ahonnan mennyei illatok szöktek a levegőbe.
- Mi a reggeli? - kiáltottam el magam jó hangosan.
- Shhht! - csitított mérgesen Raffaell- Ciel még alszik!
- Mit csinált egész éjszaka, hogy ilyen későig alszik?
- Halgass, mert ha nem keltettelek volna, még te is aludnál!
- Jó, mnah! Nem kell ennyire gúnyolódónak lenni! Megyek, megnézem Cielt!
- Ha még alszik, ne keltsd fel!
- Jó.

Lábujjhegyen Ciel szobájának ajtaja elé álltam, csendesen kinyitottam az ajtót. Azt hittem, hogy Ciel már rég ébren van, csak csendben ül. De tévedtem. Ciel úgy aludt, mint egy kisangyal. Hangosan szuszogott, mint egy kisgyermek. Eléggé hűvös volt a szobában; nyitva volt az ablak. Csendesen odalépdeltem az ablakhoz, és megpróbáltam a lehető legcsendesebb módon becsukni az ablakot.
- Hmmm…- szuszogott egy nagyot Ciel.
Odalépdeltem  Ciel ágyához és leülltem mellé az ágyba. Az éjjeliszekrényen megpillantottam Ciel kék fülbevalóit.
- Levette őket? - csodálkoztam.
Ciel arcáról félrehúztam fekete haját. Nagyon aranyos volt alvás közben nézni. Sokszor hangosan felszuszogott. Fehér ingben aludt. A takaró sokszor lecsúszott róla, ezért láttam, hogy az ing felső három gombja ki volt gombolva.
Tetszett a semmit mondó csend, ami nyugtatóan hatott rám. ,,Ciel- illat” terjengett mindenhol. Mintha mindig is ott élt volna, abban a szobában.
- Rozetta! - hallottam Izolda hangját, ami szilánkokra törte a csendet.
Reménykedtem, hogy Raffaell lecsitítja a hangoskodó lányt és Ciel nem ébred fel. De tévedtem… Ciel, miután kinyitotta a dzemét, nyújtózkodni kezdett; észre  sem vett. Körbe nézett az egész szobában és rám nézett legutoljára.
- Szép jó reggelt? - mondtam kedvesen.
- Szia! - mondta Ciel mosolyogva, majd nyújtózott ismét- Reggeli csókot jöttél adni?
- Gondoltam, hogy csak álmodban lehetsz ennyire tisztának tűnő…
- Ezt, hogy érted? Mióta vagy itt?
- Csak néhány perce. Nyitva felejtetted az ablakot.
- Tudom. Ki hangoskodik odakinn?
- Izolda… Megyek, lecsitítom. Te addig menj és dussolj le, majd öltözz fel és gyere reggelizni.
- Igenis, anyuci!
- Jól van, Ciel… Mellesleg… - adtam egy csókot a homlokára. - ,,Jó reggelt, édesem! ”
Hátat fordítva Cielnek, elpirulva távoztam a szobából. Izoldát a frissen sütött sütivel csendesítették, de intettem, hogy már mind egy ,  Ciel felébredt.
- Fiiinom…- eszegette az én sütieimet Izolda.
- Jó, hogy engem is megvártatok a reggelivel… - morogtam.
- Constantin nagyon jó szakács! - nyújtotta Izolda a kezét Constantin felé, jelezve, hogy meg akarja ölelni.
- Köszönöm az elismerést. - mosolygott Constantin- De nincs szükség dícséretre, hisz ‘ , éz a munkám!
- Jöhetsz hozzám is dolgozni!
- Sajnálom, de már esküt tettem az úrfina.
- Hány éve dolgozol a családjának?
- …Tíz…
- És soha nem akartál másabb életet ennél? Nem akartál soha… te lenni a ,,gazda”? 
- Nem igazán. Soha nem éreztem magam… szolgának.
Izolda tíz hosszú percig kérdezgette Constantint. Már engem idegesített a sok haszontalan kérdés, de Constantin mindre mosolyogva válaszolt.

Miután elfogyott a csokis süti, Ciel lépett be az ajtón vizes hajjal. Még odaért az asztalhoz, két csepp víz a kék ingére pottyant.
- Nem törölted meg jól a hajad. - mondtam, átnézve az újságot.
- Nem akartam…- mondta Ciel, és elvett egy epres sütit a tálcáról.
- Meg fogsz fázni…
- Nem fogok…
- Látom, visszatetted a fülbevalóidat.
- Igen; miután kimentél a szobából.
- Mnah! - vágott közbe Izolda- Most beszéljünk arról, ami miatt idejöttem! Raffaell, mondd csak, mit írt Kriszta neked?
- Hát… Kezdte a levelet egy köszönéssel, ahogy illik. Azután,  írta, hogy reméli, ma délután egy órakor szabad vagyok, mert várni fog engem a , , Noblesse” nevű étteremben, mert valami fontosat akar mondani… - mesélte Raffaell.
- Miért nem szólt nekem erről? - merengett el Izolda.
- Szóval, nem arról van szó, hogy fogadtatok valami hülyeségben? - kérdeztem gyanakvóan.
- Nem…
- Akkor… ma mi is megyünk Raffaellel… Kíváncsi vagyok, mi folyik itt. Majd elrejtőzünk, és figyelünk!
- Jó! - újongott Izolda. - Áh, most jut eszembe, ma találkoznom kellene Tündivel…
- Tündi? Az ki?
- Szabó Tünde… Nem ismered? Alacsonyabb egy kicsit nálam és fekete, göndör haja van. A szeme olyan különleges, mint az angoltanárnőé… Tudod, az a világos barna szín benne feketés pöttyökkel.
- Hjaa… - jutott eszembe. - Ő az a lány, aki a művészeti suliban van, igaz?
- Igen… Olyan szépen rajzol… 
- Nem gond. Küldj neki egy SMS- t, hogy jöjjön ő is! Ha mást nem, legalább eszünk egy jó pizzát!

Izolda elővette a telefonját, és pötyögtetni kezdte a gombokat. Néhány pillanat múlva a telefon rezegni kezdett és Izolda mosolyogva közölte:
- Azt írta, hogy nem hagyná ki: ott lesz ő is!
El is indultunk lassan a pizzériába én, Raffaell, Ciel és Izolda. Elég sokan voltak az étteremben, s mivel Kriszta még nem érkezett meg, én, Izolda és Ciel leülltünk egy olyan asztalhoz, ahonnan tökéletesen láthattuk Krisztát és Raffaellt.
- Kölyök! Psszt! Hé, kölyök! - hallottuk.
Izolda felpattant, körülnézett, majd az egyik lány nyakába ugrott.
- Hallgatsz is a nevedre, Kölyök? - kérdezte a lány, aki nevezetesen Tündi volt.

Tündi is csatlakozott hozzánk és vártunk. Néhány perc késéssel megjelent Kriszta is. Látszott rajta, hogy egy kicsit izgul, de mégis… gyönyörű volt! Leült Raffaell asztalához és az elején meg sem mert mukkanni. Kis idő után láttuk, hogy Raffaell mond valamit, de azt nem tudtuk, hogy mit, mivel a zaj miatt nem hallottuk. Nevettek is és beszélgettek. Mézes sütit rendeltek, bár pizzázóban voltak, azt is lehetett. Mi is rendeltünk csokis sütit. ú

- Kár, hogy nem halljuk, amit mondanak… - sóhajtott Tündi- Kölyök! Vigyázz, mert maszatos vagy!
Nevetgéltünk, de abbamaradt a kuncogás, amikor Raffaell és Kriszta megjelent mellettünk.
- Sziasztok! - köszönt mosolyogva Kriszta- Rozetta, nagyon örülök, hogy ennyire szereted a bátyókádat, és hogy ennyire vigyázol rá… De nyugi! Nem teszek semmi rosszat vele… még… Nos, Izolda…Méghogy nem beszéltem neked erről…Amikor fontad a hajad, mit csinaltam?! Most elmegyünk egy kicsit, holnap reggelre Raffaell hazakerül! Addig is, sziasztok!
Amíg Kriszta mindezt végigmondta, a rágást is abbahagytam, annyira meglepődtem.
- Kriszta most... elrabolta Raffaellt? - kérdeztem hangosan.
- Uh… Ez durva volt! - nevette el magát Tündi.
- Ha ők így leléptek… gyere te is velem holnap reggelig! - mondta Ciel és megfogta a kezem, elhúzott az asztaltól és köszönés nélkül elmentünk.
- Hova akarsz menni? - kérdeztem.

Az utcán sem engedte el a kezem Ciel. Fogta, mintha az álmát fogná, ami romokba dőlni készül.
- Hova akarsz menni? - kérdezte Ciel.
- Én? Ezt nem értem… Miért csinálod ezt?
- Oly ritka ez az érzés, amit most érzek… Méz ízű… Te milyen ízt érzel?
- Hogy milyen ízt? Ciel, van valami baj? Miért viselkedsz ennyire furcsán?
- Mondd, milyen ízt érzel a szádban?
- Öhm… Azt hiszem, csoki ízt…

Ciel a járda közepén magához rántott és megcsókolt.
- Ciel, te lázas vagy! - éreztem hirtelen ijedséget- Te jó ég! Nagyon forró a homlokod! Ezért viselkedtél furcsán? Haza kell mennünk! Biztosan megártott, hogy az éjjel nyitva hagytad az ablakot és reggel vizes hajjal mászkáltál…
- Szeretsz? - ölelt meg Ciel.
- Igen, igen, szeretlek! Ha hazaérünk, még jobban foglak szeretni!
- Mondd, mennyire szeretsz?
- Milyen magas lehet a lázad, ha így beszélsz? Kapaszkodj belém és úgy menjünk haza!
Nehezemre esett Cielt cipelni, de nagyon aggódtam miatta; a láza nagyon magas volt, éreztem, amikor hozzáértem. Lángolt az egész teste. Sokan megbámultak az utcán, de nem érdekelt; haza kellett vigyem Cielt.

Amikor hazaértünk, Cielt lefektettem az ágyba, adtam neki lázcsillapítót és ráparancsoltam, hogy aludjon. Kerestem Constantint, de csak egy cetlit találtam, amin a következő mondat állt:
,,Bevásárolni vagyok. Étel a hűtőben. Legyetek jók, sietek, ahogy tudok! Constantin…”
Visszamentem Cielhez és leültem mellé az ágyba.
- Jó, hogy itt vagy… Maradj itt… Akarom, hogy te is érezd ezt a méz ízt! - mondta Ciel lázálmában.