7. fejezet
Bűn
Apa aláírta a papírokat , meg bevetette a ,,befolyását”, és néhány perccel csengetés előtt én és Ciel már az osztályban voltunk. Az osztálytársaim úgy néztek rám, mintha még életünkbe nem láttak volna embert. Csend volt az osztályban, mintha kivégzést várnánk.
- Szép jó reggelt mindenkinek, aki nem köszönt! - mondtam jó hangosan, hogy mindenki hallja, de szükségtelen volt, mivel mindenki fülelt.
- Jó reggelt! De mi ma már találkoztunk! - mosolygott pimaszul Bettyke.
- Bettyike… Ma reggel nem mostál fület? Azt mondtam, mindenkinek ,,aki nem köszönt”!
- Óh… Nem baj! - nevetett Bettyke- Csak nem értem, hogy mi van az osztállyal? Mikor volt ilyen csend?
- Soha! - szólalt meg Bogi is- Jó, hogy jött Ciel, mert így lehet aludni órák előtt! Heehee!
- Mnah, senkinek nincs mersze?- nevettem ekkor már én is hangosan- Nem esz meg az új diák senkit.
- Nem arról van szó… - mentegetőzött Szabi- Csak… matek óra jön…
- Tudom. - mosolyogtam.
- De te a tegnap elmentél csak úgy, a tanár úr engedélye nélkül feleltetés közepén… - mondta Elek.
- Oh…- rázott ki a hideg. - Uh… Rosszul érzem magam… Haza akarok menni!.
- Mi a baj?- kérdezte Ciel, látszólag aggódva.
- Szóval, ezért van csend… Bogi a tegnap hiányzott, ezért hiszi azt, hogy Ciel miatt van csend… Uh… Ciel?Érted a matematikát?
- Attól függ, hogy melyik részére érted. Miért?
- Mert…tegnap Raffaellel egy szó nélkül léptünk le a suliból… A tanár úr tuti pipa lesz rám…
- Értem. Rám is haragudni fog?
- Remélem, nem…
Akkorát nyikorgott az ajtó, hogy beleremegett az ablak. A tanár úr a naplóval a kezében, idegesen lépett be az ajtón.
- Jó reggelt mindenkinek! - hallatszott mennydörgő hangja.
- Jó reggelt! - állt vigyázba az egész osztály, kivétel Ciel, aki lazán és nyugisan ült a székén, mintha be sem jött volna a matek tanár úr.
- Nemsokára feleltetem a neveletlen új diákot, de előtte lenne egy sajnálatos bejelenteni valóm. Az iskolában szigorodni fognak a szabályok, több tanár áll majd az udvaron és rendőrök fognak ránk vigyázni. Az iskolát tilos… ismétlem, tilos! elhagyni!
- Tanár úr, mi történt?- kérdeztem ösztönszerűen, kíváncsiságom miatt.
- A tegnap délután, öt óra körül történt egy sajnálatos tragédia… Miután az órák véget érnek, a diákoknak tanár felügyelete nélkül tilos az iskola területén tartózkodni…Tegnap délután ezt az egyik diák, egy ingázó lány nem tartotta be, egyedül sétálgatott az iskola udvarán, majd eltűnt. A videó kamerák ekkor nem működtek, ezért nem tudjuk, mi történt. Ma reggel megtalálták a lányt… az iskola közelében egy szemetesben…Nem részletezem a külsejét és , hogy mi történt vele… De mindannyian legyetek óvatosak! És ti is fiúk! Nem csak a lányok vannak veszélyben!
Az egész osztály megdöbbent arccal ült a padban. Elborzasztott, ami a lánnyal történt és egyben iszonyatos haragot is éreztem, ami a kezem remegésében nyilvánult meg. Annyira mérges voltam, hogy ha Ciel nem fogja meg akkor a kezem, a sírást is elkezdtem volna.
Cielen is látszott, hogy elgondolkodtatta ez az eset. ,, Úrifiú” volt, s mégsem mutatta undor jelét az arcán, inkább rajta is a düh mutatkozott. De nem olyan düh, mint az enyém; teljesen más volt, mintha nem is a lányra vagy az elkövetőre haragudott volna…
- Állj fel, új fiú! - törte meg a csendet a tanár úr hangja- Mi a neved?
Ciel lassan állt fel, ezzel is azt mutatva, hogy nem ,,ijedt” meg a mély, erőteljes és hangos hangtól.
- A nevem Ciel White! - mondta közömbösen Ciel.
- Ch… Egy külföldi! - húzta az orrát a tanár úr, szinte undorral- Hol tanultál magyarul beszélni?
- Tanították és én tanultam. A többi nem tartozik Önre!
- A nyelved éles, de lássuk, mit kezdesz a matematikával? Gyere ki a tábla elé!
Ciel zsebretett kézzel kullogott ki a táblához, kezébe vette a krétát és várt.
- Kezdjük egy egyszerű feladattal! Mi a hajlásszög? Határozd meg!
- Két kitérő egyenes hajlásszögén azt a szöget értjük, amelyet úgy kapunk, hogy a térben felveszünk egy pontot, melyen keresztül párhuzamosat húzunk az adott egyenesekkel. Azt megjegyezném, hogy a kérdés hiányos volt!
S ekkor, mintha a tanár úrnak felcsillant volna a szeme. Megkönnyebbülve mondta:
- Tudom, hogy hiányos volt a kérdés. Azt hittem, hogy nem fogsz tudni válaszolni, de tévedtem! Van tehetséged a matematikához! Ki volt az eddigi tanárod?
- A ko… unokabátyám tanított eddig.
- Egyest akartam adni a neveletlenséged miatt, de ha felelsz még egy kérdésre, akkor elnézem neked, és első órádon egy tízessel gazdagodsz!
- Nekem jó… - mondta egyhangúan Ciel.
- Határozd meg a monomokat!
- Számok és számokat helyettesítő betűk szorzatát monomoknak, vagy egytagú algebrai kifejezésnek nevezzük.
- Nagyon jó! Túlzás nélkül merem állítani, hogy ebben az osztályban te leszel az egyik legjobb matekos! Menj, és ülj le a helyedre!
Ciel jött, és leült ismét mellém. Ekkor azt hittem, hogy a tanár úr már elfelejtett engem, de tévedtem. A szokásos hangján hívott ki a tábla elé felelni.
- Mondd meg nekem, hogy mi az a polinom! Határozd meg! - mondta.
- Monomok összege! Monomok összege! - próbált súgni Bettyke, amit én természetesen nem hallottam tisztán a tanár úrral ellentétben.
- Monomok… - hallottam Edinától, de a második szó már elhalkult.
Edina látván, hogy ez nem fog menni, mutogatni próbálta, hogy ,,összege”, amit úgy mutatott, hogy rámutatott Bogira és egy marék pénzt lebegtetett.
- Monomok összege! - jutott eszembe, de nem a súgásnak köszönhetően.
- És, kisasszony, elmondanád nekem, hogy a tegnap hova mentél el az ÉN órámról, az ÉN engedélyem nélkül?
- Öhm… Apu nem igazolta a hiányzásomat?
- Én kérdeztem hamarabb!
- Hát… Sürgős …családi…gond volt otthon…
- Milyen családi gond?
- Az titok!
- Erről még beszélek én az igazgató úrral!
A tanár úr helyre küldött. Felvettünk egy újabb leckét, amit nem értettem, majd kicsengettek. Ahogy a tanár úr kitette a lábát, szinte az egész osztály a padom köré gyűlt és Cielről kérdezett.
- Itt ül mellettem, kérdezzétek őt! - mondtam.
- Ciel…Van barátnőd?- kérdezte csillogó szemekkel Timi.
- Miért?- hajolt egész közel Ciel Timi szájához- Szeretnél a barátnőm lenni?
Megragadtam Ciel ingének alsó felét és visszarántottam magamhoz.
- Ciel az én barátom! - mondtam- És Ciel drága, ezt ne csináld többé, vagy repülsz!
- Csak nem… Féltékeny vagy? - hajolt közel hozzám is Ciel.
- Nem. De nem tűröm, hogy más megérintse azt, ami az enyém!
- Szóval, én a tied vagyok?
- Igen, az enyém vagy!
Persze, ez az egész akkor még csak egy színjáték volt. Nem igazán érdekelt az, amit mondtam, csak szórakozgattam. Jobban aggasztott az, ami történt, mint az, hogy valaki ,,elszedi” az ál- pasimat.
8. fejezet
A bűnösök
Amikor vége lett a tanításnak, a lányok és a fiúk is csapatosan mentek haza. Ciel, ahogy megígérte, nem jött haza, hanem elsietett valahova.
Hazaérve észrevettem, hogy apa már otthon volt. Látszott rajta, hogy aggódik valami miatt.
- Hol van Ciel?- kérdezte apa aggódva.
- Öhm…Dolga volt és Constantinnal elmentek haza…- mondtam- Apa, mi a gond?
- Az az eset…Nem tudom, mi legyen…Ha nem találjuk meg a tettest, leesik az iskola színvonala…Ha az iskola egyik tanulója vagy dolgozója a tettes, akkor is esik a színvonal. A rendőrség nyomozásba kezdett és nem akarnak együtt működni az iskolával…Nem tudom, mit kellene tennem…Nem szeretném, ha több tanuló is…abba a helyzetbe kerülne…
- Igen…- mondtam nyugtatóan, de ekkor eszembe jutott Ciel reakciója a lány hallatán- Apa , mennem kell! - rohantam ki az ajtón.
Gyorsan küldtem egy SMS-t Raffaellnek, hogy az iskolába mentem vissza, mert attól tartottam, hogy Ciel el akarja majd kapni a gyilkost, s ezért veszélybe fogja sodorni magát.
Délután négy órára értem haza, s amikor visszaértem az iskolába, már öt óra felé járt az idő… Az iskola kapuját lakat és lánc zárta látszólag, de ahogy megmozdítottam az óriási vaskaput, a lánc leesett és az út szabadjára nyílt. Szégyen nélkül bementem a szabály ellenére az iskola udvarára. Üres volt minden, mondhatni, félelmetes… Soha nem láttam eddig üresen az iskolát, mindig is tele volt nevető, vihogó gyerekekkel.
- Ciel! – kiáltottam. - Cieeel!
- Mit csinálsz itt ilyenkor, kislány?- hallottam egy hangot a hátam mögül és éreztem egy kezet a vállamon.
Hátrafordultam, s egy ismeretlen, nálam idősebb fiú állt előttem.
- Az igazgató lánya vagyok! - mondtam pajzsként. - Te ki vagy? Tilos itt tartózkodni órák és tevékenységek után!
- Tudom. Nem biztonságos itt a múltkori eset miatt… Gyere velem!
- Eszem ágában sincs! - mondtam mérgesen, érezve a fenyegetést.
A fiú megragadta a csuklómat, és elkezdett maga után ráncigálni.
- Engedj el! - karmoltam a kezét, de nem engedett.
- Te is olyan vagy, mint a többi! Én jobban tudom, hogy mi a jó nektek! Gyere velem! - ordította.
- Többi? Te jó ég… Te vagy az a szörnyeteg, aki azt tette azzal a szegény lánnyal…Nem féltél ide visszajönni?Te undorító lény! - mondtam, ekkorra már teljesen idegesen.
Amikor megálltam a szörny mosolyát, haragot éreztem. Megrúgtam a térde alatti területet és kitéptem a kezem a karmai közül. Beszaladtam az A épületbe, és eltorlaszoltam magam után az ajtót egy székkel. Felszaladtam az első emeletre és be az egyik osztályba. Elbújtam az egyik szekrénybe és a telefonom után kaptam. Hallottam, ahogyan az őrült bejut az épületbe és szólongatott: Kicsilány! Kicsilány!
Ahogy kerestem a rendőrség telefonszámát, egy bejegyzést találtam, amit nem én írtam:, , Ciel telefonszáma:xxxxxxxxxx…Ha baj van… Constantin”.
Cielt hívtam, mert bár a rendőrségben is megbíztam, reménykedtem, hogy Ciel az iskola környékén van.
- Kicseng… - mondtam halkan, majd Ciel felvette a telefont- Ciel! Baj van! - mondtam suttogva- Itt vagyok az iskolában és egy őrült üldöz! Az, aki azt a lányt is megölte.
- Az lehetetlen! A rendőrség segítségével elkaptuk a gyilkost. Egy szemetes –ember volt az. - mondta Ciel
- Nem érdekel! Engem üldöznek!
Rámnyitották a szekrény ajtót és én, a sok adrenalin miatt gyorsan felkészültem a futásra. Ki akartam szaladni, amikor megláttam Edinát.
- Edina! - ugrottam, szinte sírva a nyakába. - Mit keresel itt?
- Kaptam tőled egy SMS-t, ami Raffaellnek volt címezve. Aggódtam miattad, ezért utánad jöttem. Hallottam a hangodat, amikor elmentem az osztály előtt és tudtam, hogy te vagy az! - magyarázta Edina.
- Üldöz! Üldöz az az ember! - mondtam, alig kapva levegőt.
- Ki üldöz?... Mind egy, gyere, menjünk ki az iskolából!
- Jó!
Kinéztünk az ajtón, de az üldözőnket nem láttuk sehol. Kiszaladtunk az épületből egyenesen a kapuhoz. Ki akartuk nyitni az ajtót, de be volt zárva.
- Hova akartok menni, cicák?- jelent meg a fiú.
- Mit akarsz? Miért csinálod ezt?- kérdeztem, a dühtől remegve.
- Hogy mit akarok? Mint az anyám! Azt érdemlitek, amit ő!
- Miért, anyukáddal mi történt?- próbáltam húzni az időt.
- Elhagyott engem és apát egy másik férfiért… Amikor megtaláltuk… meg sem ismert… Ezért most a zeste valahol rothad a szeméttelepen.
- Te jó ég… - szörnyedtünk el Edinával.
A fiú egy pisztolyt vett elő a kabátja alól és ránk fogta. Mindketten becsuktuk a szemünk és vártunk. Amikor eldörrend a lövés, mindketten összerezzentünk. Vártuk, hogy egyikünk összesen, de csak egy tompa puffanást hallottunk.
- Jól vagytok?- hallottuk meg Ciel hangját.
Kinyitottam a szemem. Rengeteg endőr volt mindenhol. Ciel és Constantin is előttünk állt. A fiút a földről állították fel, a válla véres volt.
- Mi történt? - kérdeztem remegő hangon.
- Utánam jöttél az iskolába, igaz? Már ismernélek? Jól gondoltad, e miatt az ügy miatt maradtam, de más dolgom is volt a rendőrséggel. A bizonyítékokat ismét áttanulmányoztuk és rájöttünk, hogy a testet el kellett vinni a szemetesig valahogyan… A kezében nem vihette el senki, az túl feltűnő lett volna…Kiderült az is, hogy az egyik szemetesautó engedély nélkül járt a környéken. Eljutottunk az egyik gyilkosig, aki magára vállalt mindent. De, amikor felhívtál, utánanéztünk a férfi életének és kiderült, hogy van egy fia. Jöttünk, ahogy tudtunk…
Az egész ügynek vége lett… Szerencsére, az iskola színvonala nem csökkent. Vallomást kellett tennem a rendőrségen apa és fia ellen. Egy ideig még sokk alatt voltam, mert legyek én is bármilyen bátor, ezt nem tudtam könnyen feldolgozni…
9. fejezet
Biológia óra
Néhány napig nem mentem suliba. Gyakran fogott el a sírógörcs, és mindig Ciel vigasztalt meg. Raffaell is egyre furcsább lett, de nem tudtam miatta aggódni, folyton a butaságomon gondolkodtam és ezerszer feltettem magamban a kérdést. ,,Mi lett volna, ha nem jön Ciel?” Több verzió is megszületett bennem, de mindnek szörnyű vége lett. Az sem nyugtatott, hogy a két gyilkost bolondnak nyílvánították és életük végéig kényszerzubbonyban élhették át újra és újra perverz fantáziálásukat. Az is felmerült bennem, hogy ,,mióta Ciel itt van…” De ezt próbáltam elfelejteni.
Amikor ismét képes voltam iskolába menni, kaptam egy levelet egy régi barátnőmtől, aki egy évig külföldön, Angliában tartózkodott. Azt írta, hogy készül hazajönni és nagyon kíváncsi már ránk. Azt is említette, hogy lesz egy meglepetése, amiről még nem mond semmit. Arra kért, hogy ne szóljak sok személynek, hogy hazajön.
Ez a hír egy kicsit boldoggá tett, mert már nagyon hiányzott régi barátnőm. Sokat emlegettük népszerű mondását: ,,Beindult a nyálelválasztásom.” Eléggé furcsán állt hozzá a biológia órához;az volt a hobbija, hogy próbálta zavarba hozni a biosz tanárurat, ami persze nem sikerült, csak az osztály volt teljesen kikészülve.
Mint minden reggel, azon a reggelen is Raffaell, Márton, Edina, Bettyke és Bogica kísért. Már akkor gyanakodtak, amikor látták, hogy mosolygok.
- Mi történt?- kérdezte Edina- Miért vagy ennyire mosolygós?Ez nem normális…. Én alig tettem túl magam az eseten…
- Reggel kapott egy levelet, és azóta vigyorog, mint a vadalma. - mondta Ciel olvasás közben.
- Milyen levél?- ugrott Bogi a szóra.
- Nekem van egy megérzésem…- kacsintott Bettyke.
- Csak azt ne mondd, hogy ,,Ő” hazajön?! - lelkesedett be Márton.
- Mondd már el nekik! - mondta Raffaell.
- Jól van… Képzeljétek el…
- Képzeljük…
- Rá se kérdezek… Mnah, Izolda hazajön!
- Mikor?! - sikította a három lány egyszerre.
- Jobban örültök neki, mint egy pasinak?- nevettem. - Mnos, a levél szerint holnap, vagy holnap után…
Elkezdtek sikítani, táncolni, nevetni a lányok és Márton.
- Ki találkozott mostanság Krisztával?- kérdezte Raffaell.
- Én úgy tudom, ő is Angliában van Izoldával…Végül is, unoka testvérek…
- Nekem Kriszta is hiányzik…Milyen szép az a lány…Tetszik a hosszú fekete haja és a szép arca…Alacsonyabb, mint Rozetta, igaz?És milyen karcsú…Kár, hogy nem a mi líceumunkba jár…És Izoldára is kíváncsi leszek…Sokat változhatott, még távol volt?Még mindig beindul a nyálelválasztása? - nevetett Raffaell.
- Kriszta? Az ki?- lepődött meg Márton.
- Áh, te nem ismered Krisztát…- gondolkodtam el. - Pedig ismerned kellene, hisz’ Izolda a volt barátnőd…Mind egy…Kriszta nem hasonlít Izoldára…Vagyis, van , amiben igen… De Kriszta meggondolja kétszer is, amit mond, míg Izoldának sokszor hülyeség bukik ki a száján…
- Ciel, te nem ismered véletlenül Izoldát?- kérdezte Bogi- Végül is , Izolda is Angliában van.
- Nem emlékszem rá… - mondta Ciel a kis könyvet olvasgatva.
- Mit olvasol? - kérdezte Edina.
- Rozetta naplóját. - És Ciel hajtott egy lapot.
Bettyke nevetésben tört ki, amíg én ledöbbentem, mivel azt a naplót én már rég elvesztettem és azt hittem, többé nem kerül elő, de tévedtem.
- Azt add vissza! - mondtam, kicsit idegesen.
- Rendben. Ahogy kiolvastam, visszaadom… - hajtott ismét lapot Ciel.
Elpirultam, mivel eszembe jutott, hogy régen minden érzésemet és minden kalandomat beleírtam abba a kis füzetbe.
- Ciel, kérlek szépen, add vissza - vettem elő nyájas mosolyom.
Ciel egy pillanatra felnézett, majd folytatta az olvasást.
- Így könnyebb megismerni téged - motyogott Ciel.
- Jól van… - sóhajtootam. - Úgysem adod vissza… Csak az igazság van abban a füzetecskében… Nem is érdekel! Mi az első óra?
- Még nem értünk be az iskolába… Péntek van, ez természetes. Az első óránk ma biológia.
Bettyke kuncogni kezdett. Talán, a biológia az egyetlen olyan óra, amire szívesen gondolunk. Hogy miért?Az majd kiderül.
Az iskolába érve én, Bettyke, Bogi, Edina és Ciel mentünk a saját osztályunkba, Raffaell és Márton az ő osztályukba.
Amikor felértünk az osztályunkba, mindenki arról kezdett el kérdezősködni, hogy hogyan tettem magam túl azon, hogy fegyvert fogtak rám.
- Nem is az volt a nagydolog, hogy fegyvert fogtak rám, hanem az, hogy el is akarták sütni…- mondtam- De igazából, azon a dühön kellett túltennem magam, amit akkor éreztem és nem az őrült fickón… Ennyit erről…
- És te, Edina?- fordultak Edinához –Te is ott voltál, de te nem akarsz beszélni róla?
- Mi ez? Csoport terápia? Én nem vettem annyira részt ebben az egészben. Egyedül a fegyveres résztől ijedtem meg igazán, de még most is olyan az egész, mintha csak egy álom lett volna…
- Jön a biosz tanár úr! - kiáltotta Mátyáska.
Mindenki a helyére szaladt és vigyázzba állva várta a tanár urat.
- Szép jó reggelt, osztály! - mondta a tanár úr, miközben letette a táskáját. - Hiányzó van?
- Nincs - válaszolta a két szolgálatos tanuló.
- Rendben. Menjetek helyre! Írjátok fel címnek: A sejt!
- Tanár úr, tetszett látni a Doktor Hause –t?
- Rozetta, ne fárassz! - nevetett a tanár úr.
- Ó…Tanár úr…Nincs, csak narancssárgám. A narancssárga jó lesz?
- Tőlem lehet hupi- lila is, csak tanuld meg!
- Jól van, tanár úr…! - motyogtam.
Elkezdődött az óra, a tanár úr diktálta a leckét, mi pedig írtunk csendben, anélkül, hogy ránk kellett volna szólni.
Úgy húsz perc elteltével kopogtattak az ajtón. A tanár úr betessékelte az illetőt, aki háttal jött be és háttal állt az osztálynak. Lánynak nézett ki hátulról, félhosszú, csokibarna hajjal, zöld körmökkel, zöld ruhában fekete harisnyában és csizmában.
- Ismerősek azok a zöld körmök… Már láttam valahol, de hol?- kezdtem el magamban beszélni.
A lány hirtelen megfordult, és amit először láttam rajta, az a két sötétkék szem volt. A lány magabiztosan mosolygott.
- Izolda! - eszméltem fel, amikor Bettyke elkiáltotta magát.
- Mióta vagytok ti ennyire jó gyerekek, hogy ilyen csendben vagytok a közelemben? - nevetett Izolda.
Felborult a csend, az egész osztály beszélni kezdett. Boldogok voltunk, hogy egy rég nem látott barát ismét a közelünkben van.
