10. fejezet
Féltékenység
Izoldával ötödik osztályban találkoztam. Fura lány volt; sokszor volt az, hogy ha a még eléggé éretlen fiúk egy kicsit megcimogatták a fenekét, akkorát kaptak, hogy megemlegették. Az idő teltével persze ő is változott, mert a prűd kislányból egy elég különleges, ,, enyhén perverz” nagylány lett. Persze, ezt nem kell komolyan venni, mert Izolda is tud komoly és szomorú lenni.
Azon a biológia órán is Izolda megpróbálta zavarba hozni a tanár urat, ami nem sikerült, mint mindig, mivel Muresean István tanár úr rezzenéstelen arccal válaszolt.
- Hova ülljek? Nincs szabad hely! - mondta Izolda ál duzzogással.
- Ide a katedrához, Izolda. Ide a katedrához - pimaszkodott a tanár úr.
- Mnah, mind egy- legyintett Izolda- Majd befészkelődök oda Rozetta és a cuki mókuska közé…
Az osztály hangosan felnevetett. Nehezen lehetett a zajt csitítani, csakis a felmérővel való fenyegetőzés rettentett el minket.
Izolda odapattogott a padomhoz, felállította Cielt a helyéről, a két széket összébb húzta, leüllt, majd Cielt is leültette.
- Mnah? - nézett rám Izolda kérdően.
Ez persze csak egy valamit jelentett: ölelés! Megöleltük, megszorongattuk egymást és puszit is adtunk egymásnak.
- Mit hoztál nekem ajándékba? ! - lelkesedtem be.
- Engem milyen ajándékkal vártál? - mosolygott Izolda- Mellesleg, ezt a fiút nem mutatod be, ha már ő nem mutatkozik be?
- Óh, igen…- akartam beszámolni Izoldának, de Ciel félbeszakított.
- A nevem Ciel White! Örvendek, kisasszony… - s Ciel kezet csókolt Izoldának.
- Ő a barátom! - fordítottam felém Izoldát.
- Lányok…- szakítottak ismét meg, de ebben az esetben a tanár úr volt az- Megértem, hogy rég nem láttátok egymást, meg minden… De órán vagytok. Az én órámon. Csendesebben, ha lehet!
- Elnézést, tanár úr… - mondta Izolda.
- Jól van. Folytassuk!...
Nem értettem, hogy miért, de Izolda többet beszélt Ciellel, mint velem. De, ami a legjobban ledöbbentett, az volt, hogy Cielt mosolyogni és nevetni láttam. Folyton azt lestem, hogy Ciel nem teszi-e olyan helyre a kezét, ahol nem lenne dolga. De, semmi ilyet nem tett, hiszen ő egy úriember… De… féltem…
Alig vártam, hogy kicsengessenek. Lassan, csigalassúsággal, de eljött a perc, amikor megszólalt a csengő.
Sokan ugrottunk fel a padból és rohantak Izoldához. A lányokat sorra végigölelgette.
- Mnah, milyen volt Angliában? Voltak jó pasik? - kacsintott Edina.
- Hmmm…Jó pasik? Ti csak erre tudtok gondolni? - nevetett Izolda- Mondjátok csak el, hogy ki ez a Ciel? Egész órán beszélgettünk, mégsem tudtam meg semmit róla…
Megfogtam Izolda kezét, és félre húztam, ahol nem hallhat minket senki. Persze, a többiek dúzogtak, de Izolda leintette őket azzal az indokkal, hogy:
- Nyugi! Mindjárt mindenkitől összeszedem az ajándékaimat!
Miután megbizonyosodtam róla, hogy senki sem hall, elkezdtem mondani:
- Miután elmentél, volt néhány sikertelen kapcsolatom… Minden más csak unalmas maradt. De nemrég észrevettem, hogy Raffaell eléggé csendes, mintha beteg lenne. Kicsit később kiderült, hogy Raffaell benne van egy lány miatt valami szektában és, hogy azt a feladatot kapta, hogy egy ideig el kell szállásoljon valakit. Ez a személy Ciel. Mindenkinek azt mondtuk, hogy ő a pasim. Áh, igen! Van egy komornyikja, Constantin. Várj, mert ez még semmi…Képzeld, gyilkosság történt és amilyen az én szerencsekerekem, én is majdnem meghaltam! Csak a leveled vidított fel. Jut eszembe;Kriszta is hazajött?
- Uh…- támaszkodott Izolda neki a fallnak. Ez egyszerre sok, fel kell dolgozzam az adatokat… Öhm, igen. Kriszta is hazajött. Ő most tizenegyedikes…
- Igen, tudom. De a Cieles ügy titok!
- Szóval, Ciel nem a pasid…
- Nem…
- Hm… Rendben.
Izolda visszatáncikált a többiekhez. Be kell vallanom, aggasztott régi barátnőm viselkedése. Azzal nyugtattam magam, hogy Ciel nem kockáztatja meg, hogy lebukjon.
- Milyen óra jön? - kiáltotta Bettyke, miközben a táskájában kotorászott.
- Vallás! - kapta meg a választ Lacitól.
- Becsengettek már? - kérdezte Izolda.
Mátyáska gyorsan kinézett a folyósóra, majd becsukta az ajtót és bólintott, ami azt jelentette, hogy becsengettek. Mindenki szép csendben helyre ment. Persze, Izolda és Ciel ismét közém és Ciel közé üllt . Igyekeztem szóval tartani vagy Cielt, vagy Izoldát, de egyre gyakrabban vettem észre, hogy válasz nélkül maradtam.
Bejött a tanárnő az osztályba. Imádkoztunk, majd a tanárnő kotorászni kezdett a táskájában.
- Mint tudjátok, minden évbe van egy vetélkedő- féle, amit az egyik társ- líceummal tartottunk. Szükségem lenne öt emberkére, akik készítenek egy pwer pointot, amit egy bizonyos téma köré kell felépíteni.,, Ének- Tinédzserek önkifejezési módjaik”…
- ,,Ének”? - vízhangzott az osztály.
- Igen. Én- ek… vagyis én… többes számban. Nem dal. Ki vállalná?
Kezek emelkedtek a magasba; a Bettykéé, az Edináé, a Petyusé, a Bogié, az Izoldáé, a Cielé…és az enyém…
- Szóval, heten vagytok... Hmm… - gondolkozott el a tanárnő- Nem szeretném senkinek az mondani, hogy két személy nem jöhet…Gyertek mind a heten. Két napotok van a power point elkészítésére. A verseny jövő pénteken lesz, de csak egy személy képvisel titeket. Szerintem, Petyus legyen az a személy.
- Jó! - kiáltotta mindenki mosolyogva.
Az óra további részében nem volt szó a versenyről. Idegesített, hogy Ciel a megkérdezésem nélkül szállt be abba a csapatba. De a legjobban akkor idegesítettem fel magam, amikor észrevettem, hogy Izolda egyre többször érinti meg Ciel kezét. Olyankor még én is elpirultam, az arckifejezés miatt, ami Izolda arcán megjelenRiválisomnak éreztem Izoldát. Nem értettem, hogy miért van egy maró érzés a gyomromban, de nem hagyhattam, hogy Cielben bármiféle fellángolás vagy szerelem kezdődjön Izolda iránt. Nem akartam bevallani magamnak, de féltékeny voltam…
