15. fejezet
Elrabolt idegen
Elindultam egyedül az utcán, nem tudva merre tartok. Néha meg- megállítottam személyeket és megkérdeztem:
- Nem tudja, hogy gróf Ciel Whiteot merre találom?
De a válasz mindig ugyanaz volt:
- Nem!
Nem volt más lehetőségem, csak az, hogy leültem az egyik padra a közeli parkban és vártam. Gyakran sóhajtoztam, biztosan ezért jött oda hozzám az egyik fiú és megkérdezte:
- Szia. Szomorúnak tűnsz… Felültetett a barátod?
- Nem épp… - mondtam lehangolóan- Keresek valakit, de ebben a városban mindenki rohan… Senkitől nem kapok segítséget… Pedig, már sok embernek feltettem a kérdésem.
- Miért? Mi a kérdésed?
- Ismered- e gróf Ciel Whiteot?
- Earl Ciel White?
- Igen.
- Gyere velem. Majd megkeressük.
Nem gondoltam semmi rosszra, mert a fiú kedvesnek tűnt, ezért naivan követtem a fiút. Csak akkor kezdtem el gyanakodni, amikor egy kevésbé forgalmas helyre kerültünk és két fiú jött mögöttünk. Megálltam.
- Mi a baj?- kérdezte a fiú.
- Én visszamegyek – mondtam, és 180 fokos fordulatot vettem.
A két fiú, akik addig a hátunk mögött jöttek, elállták az utamat, ezzel jelezvén, hogy nem fogok menni sehova.
- Mi a baj? - kérdezte a fiú, akivel addig mentem. - Nem bízol bennem?
- Lenne rá okom? - kérdeztem, mérlegelve a szökési lehetőségeket.
- Talán - mondta a fiú, és egy szövetdarabbal befedte az orrom, amitől elvesztettem az eszméletem.
- Hozzátok a táskáját is! - hallottam még utoljára, majd… sötétség.
Kábán ébredtem, megkötözve, ronggyal a számban.
- Nézd!Ébredezik! - mondta az egyik elmosódott árny a másiknak.
- Menj, vedd ki a szájából a torlaszt. Itasd meg, ha szomjas! - jelent meg egy harmadik árny.
Odajött közelebb hozzám az első árny, akit kezdtem megismerni :az a fiú, aki elcsalt a tömegből. Kivette a számból a rongyot, és felemelte a fejem, hogy lássa, tényleg ébren vagyok- e.
- Ki vrmm blőled …a sssszt is! - motyogtam, ami azt jelentette: Kiverem belőled a szuszt is!
- Ébren van! - kiáltotta a fiú, és egy vizespohárral próbált megitatni, ami többé- kevésbé sikerült.
- Mondd el neki, hogy mi fog vele történni, ha nem lesz ,,jó kislány” - szólt a harmadik, aki egy szőke fiú volt.
- Én? Micsoda megtiszteltetés - kuncogott a fiú, aki megitatott. - Ha nem teszed azt, amit mondunk… kicsilány… akkor… - vett elő a fiú egy elég nagy kést –átrendezzük a pici arcocskádat… Nos, először is… adj egy csókot!
- Menj a fenébe! - mondtam neki, de mozdulni nem tudtam a kötelek miatt.
A következő pillanatban egy égető fájdalmat éreztem az arcomon. Megpofoztak, méghozzá jó erősen. Beleszédültem az ütésbe, és talán nem az lett volna az utolsó pofon, ha nem kopogtatnak a raktár, vagy mi volt az, ajtaján.
- Nyissátok ki! - parancsolt a szőke hajú fiú.
Kinyitották a raktár ajtaját, de a hát fény miatt nem láttam, hogy ki jött be.
- Megvan, amit kértem? - hallottam egy ismerős hangot.
- Se… gíts! - póbáltam kiabálni. - Segíts! Segíts!
Közelebb jött az ismeretlen, és azt hittem, megáll a szívem; Constantin állt ott és szemmel láthatóan észrevett.
- Megvan, amit rendeltem? - kérdezte Constantin a fiúktól.
- Igen, itt van. - Nyújtottak át egy dobozkát.
Constantin kibontogatta a dobozkát, és egy kisebb pisztoly került elő belőle.
- Mit akartok ti egy ,,női pisztollyal”? - kérdezte a szőke fiú.
- Azzal ne törődjetek. Mennyibe kerül a lány? - nézett rám Constantin.
- A lány nem eladó!
- Dupla árat fizetek érte!
- Süket vagy, ember?! Nem eladó!
- Értem.
Constantin elkezdett kotorászni a zsebében, és elővett egy nagyon nagy köteg pénzt, majd a szőke fiú fejére fogta a pisztolyt és megszólalt:
- Engedjétek el a lányt! Ezután mindenki feküdjön arccal a föld felé! Rozetta, te várj meg kinn!
Gyorsan eloldoztak, és lefeküdtek a földre, arccal lefelé. Kiszaladtam a raktárból, de előbb még a dolgaimat magamhoz vettem.
Kint vártam Constantinra, aki sietve jött ki a raktárból és intett, hogy siessek én is. Szaladni kezdtünk mindketten, s hátra se mertem nézni, amíg ki nem értünk egy forgalmas utcára.
- Gyere be ide! - ragadta meg a karom Constantin, és berángatott egy étterembe.
- Áh, Mr. Constantin!- fogadott minket a pincér- Ciel úrfi hol van?
- Hívj nekünk egy taxit! - mondta Constantin.
- Igenis! - hajolt meg a pincér- Amíg jön a taxi, üljenek le ahhoz az asztalhoz!
Constantin elvette a csomagomat, megkínált hellyel, és mindketten leültünk.
- Sokat kell várni a taxira? - kérdeztem.
- Szörnyű itt a közlekedés, és nem hagyhatom, hogy egy kisasszony gyalog tegyen meg egy ilyen hosszú utat. Megengedne egy kérdést személyes hangnemben?
- Persze.
- Hogy gondolta azt kisasszony, hogy egyedül utánunk jön?! Belegondolt, hogy mi történhetett volna? Okosabbnak hittem Önt.
- Constantin, egy szó nélkül leléptetek!
- Sürgős problémánk volt. A kisasszony, hogy jutott el idáig ennyire rövid idő alatt?
- Vannak kapcsolataim. Milyen sürgős probléma?
- Megjött a taxi! - értesített minket a pincér.
- Probléma… Majd meglátja, kisasszony! - mondta Constantin, s helyet foglaltunk a taxiban.
Elindultunk Cielhez, aki akkor még nem sejtett semmiről semmit.
