A történet másolása az írónő tudomása és engedélye nélkül tilos!
1. fejezet
Milyen gond?
A nevem Rozetta... Régi név, nagymamám választotta számomra, mivel nagyon szerette a rozettákat nézni. Tizenöt éves vagyok... Van egy bátyám, Raffaell. Raffaell szőke hajú, fekete melír csíkokkal. Magas és vékony. Irigylem a zöld szemeit... Ha a szemébe nézel, attól félsz, elveszel a végtelen mélyzöldben. Én nem vagyok ennyire különleges... Félhosszú, barna hajam nem tűnik ki a tömegből, magasságom és testalkatom is ,,csak” átlagos. Az én szemem sötét, tengerkék... Talán, ez az egyetlen, amit elfogadok magamon.
Ennyit rólam. Talán unalmas az életem, talán nem... Én nem tudom... Mondja meg ezt az, akiolvassa a történetem.
Kora reggel esni kezdett az eső... A szél végigrohanta az egész világot azért,hogy eljusson hozzám és elérje, hogy dideregni kezdjek a sűrű éjszakában. Nem sírtam, csak a hideg miatt bukkant elő egyre gyakrabban szememből az apró és forró könnycsepp.
Persze, Raffaell jól felkészűlt, mert amíg vártuk reggeli úti társainkat, velem ellentétben, csak csendben ült és bámult maga elé.
- Nem fársztó? - kérdeztem gúnyosan.
- Mire érted? – folytatta a semmit Raffaell.
- Egyszerűen nézel. Mi a gond? Elhagyott a régi, nem szeret az új?
- Tudod, hogy egy lány miatt sosem bánkódnék.
- Oh, miért nem hasonlítok rád?... Hány éjszakát végig sírtam egy nyavalyás fiú miatt... De, gondolom, ő jobban sírt, amikor találkozott veled...
- Nem is értem, mi fogott meg téged benne. Egyszerű kis nyápic volt... Külsőre sem volt valami túl nagy szám...
- Nem nézhet mindenki,, olyan jól ” ki, mint te...
- Meg ne haragudj, hugica, de olyan pasid lehet csak, aki hozzád méltó!
- Ha tőled függne...
- Tőllem is függ!
A következő pillanatban csak azt vettem észre, hogy a teljes testem a hideget és nedvességet érzékeli.
- Szép jó reggelt mindenkinek! – hallottam Bettyke bolondos hangját.
Bettina alacsonyabb, mint én, göndör, barnás – szőkés haja van és eléggé gondatlan természetű.
- Bettyke... – morogtam. – Miért vagyok vizes?
- Semmi különös, csak itt áltál egy nagy pocsolya előtt és gondoltam, megleplek!
Raffaell elindult. Nem tetszett a viselkedése... Aggódtam miatta, s vizes ruhában elindultam utána
Bettykén kívül, reggel három másik személy szokott velünk iskolába jönni, de Raffaell furcsa viselkedése miatt mindenkit elfelejtettem.
- Mi van Raffaellel? – kérdezte Bettyke.
- Nem tudom... Egész reggel furcsán viselkedett...
- Raffaell! –kiáltotta el magát Bettyke. – Miért vagy szomorú?
Raffaell csak ment előre, de arcára feltűnőbben ült ki az aggodalom.
-Raffaell... –mondtam, szinte suttogva.
-... Tessék?... – szólalt meg a bátyókám, eléggé terhelt hangon.
- Ne úgy teljen a reggel, hogy arról faggattunk téged, miért vagy ennyire búskomor?
–Nem értem, mi közötök hozzá?!
- Jól van, bátyóka... Ismersz, milyen vagyok... Megértem, hogy valami bánt, csak azt nem tudom megérteni, hogy mi a francért nem mondod el nekem?...
- Azért, mert ismerlek!
- Ha nem mondod el, elmondom anyunak és apunak, hogy újévkor berúgtál és hazahoztál egy lányt!
Raffaell meglepődött, és elpirult arccal fordult hátra.
- Mióta vagy ennyire aljas?... –kérdezte.
- Amióta te titkolózol! Mi a gond?
- Milyen gond? Nincs semmilyen gond!
- Ha hazaérünk, Raffaell... Ha hazaérünk, elmondod a titkod, vagy baj lesz! Gyere, Betty drága!
Megfogtam Bettykét és Raffaell előtt, orrommal az ég felé elsiettem az iskolába.
Hideg volt, láttam a lélegzetem.
- Néhány perc, és ott vagyunk! –suttogtam.
Egyre gyorsabban kezdtem el lépkedni, azt akartam, hogy gyorsabban teljen az idő. Kíváncsiságom és butaságom szárnyakat adott, mivel az egyik kátyúban megbotlottam és akkorát estem, hogy belenyekkentem.
- Úh... Ez fájhatott! Fel tudsz állni? – kérdezte Bettyke. – Nem kellene így rohangálj össze-vissza!
- Áúú! – próbáltam felállni. - Ez fáj!
- Mi fáj?
- A kezem!
- Túl sokat használod...
- Heee?! Remélem, nem rosszra gondoltál! Gyere, segíts felállni!
- Megrészegített a szerelem?
- Az... A kíváncsiság...
- Mnah, gyere, siessünk, mert elkésünk!
Sántítva, nyeszeregve, nyoszorogva beértünk Bettykével az iskolába. Magyar irodalom líceumba jártam. Persze, nekem is volt matematika, kémia, fizika órám, de inkább az irodalmat vettem komolyan. A líceumnak négy főépülete és három melléképülete volt. Én az A épületbe jártam a IX. - ik H. – ba. Ebben az osztályban harminc tanuló szórakoztatja a tanárokat. A harminc tanulóból mindössze öt volt nőnemű.
Az iskola igazgatója és felesége... a szüleim voltak...
Nos, hogy folytassam a történetem, Bettyke segítségével felbicegtem az osztályba, ahol, mint mindig, a fiúk verekedtek, a lányok hisztiztek és totális káosz uralkodott az osztályban.
-Jól kezdődik... Gyere, üljünk le! – sóhajtottam közömbösen.
Miután leültem, próbáltam megtudni, hogy két barátnőm, Edina és Tímea miért veszekednek. Sajnos, a párbeszédből nem sokat értettem, ezért a külsejüket figyeltem. Edinának vállig érő, göndör haja mindig is tetszett, barna szemei olyanok voltak, mintha néha vörösen izzanának fel, de amin a legtöbbet ámultam, az az volt, hogy profilból olyan volt az álla, mint a Raffaellé. Timin is megakadt a szemem. Olyan a testalkata, mint egy modellé. Nem tudtam soha felfogni azt, hogyan maradhat annyira karcsú... Teljesen sima, szőkés-barna haja volt. Bambulásomat megzavarta az, hogy a két lány egymás hajába kapott. Ezt nem hagyhattam annyiban, s Bettyke is felfogta, hogy ez már nem vicces. Mindketten felugrottunk a székünkről és megpróbáltuk szétválasztani a két ideges lányt. Miután én és Bettyke is kaptunk néhány pofont, sikerült megfékeznünk őket, még mielőtt megkopaszították volna egymást.
- Ebből elég! Mi folyik itt? – háborodott fel Bettyke.
Persze, a fiúk is mind abbahagyták a verekedést, a hülyéskedést, a zajongást és odagyűltek körénk.
- Ő a hibás! – kiáltotta Timi.
- Nem igaz! Én hamarabb ismertem meg őt! –kapálózott Edina is.
- Nem értem, miről van szó?! – kérdeztem, de közben fogtam Edinát is, hogy nehogy Timinek ugorjon.
- Raffaellről van szó! A bátyádról! Néhány hete elmondtam Edinának, hogy mennyire tetszik a bátyád és, hogy szerelmet akarok vallani neki! Erre, pedig, Edina ma elmondta, hogy tetszik neki is Raffaell! Ez a lényeg! –magyarázta Timi.
-Oh... – képedt el Bettyke.
- Ha tetszik nektek a bátyám, miért nem nekem szóltok? Én tudok a legtöbbet a bátyámról! Ő tizenkettedikes! Nem érdeklik őt a,, hugicája kis barátnői “. Raffaell, amióta ismerem, nem vett komolyan egy lányt se! Emiatt ne veszekedjetek!
- Bunyózzatok, lányok! –kiáltotta Ticián.
Szerencsére, a verekedésre nem került sor, mivel bejött az osztályba a matek tanár úr, aki keményen mindenkit helyreparancsolt.
- Hányszor megmondtam már, hogy az én órám előtt véletlenül se várjatok zajjal! De nem baj! Mindenki, aki itt van az osztályban, felel a múlt órai leckéből! – mondta a tanár úr és elkezdte lapozgatni a naplót, majd szigorú hangján folytatta – Bartha Ticcián! Gyere és mondd el, mit tanítottam a múlt órán?
Ticián felállt a padból és nagyokat nyelve elkezdte mondani:
- Öhm... A múlt órán... tanultunk a... vagyis az... Tanultuk...
A tanár úr lecsapta a naplót és jó hangosan ordította:
- Gyere ide, fiam, mert nem hallom, amit mondasz! Túl messze ülsz ott hátul! Gyere ide, hátha jobban fogom hallani!
Tician nyelt egy nagyot és elindult lassan a tanár úr elé. Remegett a keze, mert gondolom, nem tudta az aznapi leckét és a tanár úrral nem lehet játszadozni.
Amikor Ticián kiért a tábla elé, elkezdett összefüggéstelen szavakat motyogni.
- Nah, ide figyelj, fiacskám! Akkora négyest írok be neked a naplóba, mint amekkora te magad vagy! Persze, óra előtt tudtok zajongani ismétlés helyett!
Ekkor, hirtelen kicsapódott az ajtó. Mindenki odanézett. Raffaell volt az, teljesen elsápadt arccal és megrémülve.
- Heidrich! – látszott már a tanár úron, hogy az egész osztály olyan rögtönzést fog írni, amit megemlegetünk – Kopogás nélkül, óra közben, hogy mersz berontani ebbe az osztályba?
- Rozetta! – szólalt meg Raffaell, figyelembe se véve a tanár urat – Gyere gyorsan! Gond van!
Félelem járta át a testem és gondolkodás nélkül felálltam a padból és rohantam.
- Milyen gond?
A következő mondatban már a lány nézőpontjából vizsgáljuk az eseményeket, és az nem kapcsolódik az előző mondatokhoz magyarázat nélkül. Ki sírt jobban, amikor találkozott veled?
"- Nem is értem, mi fogott meg téged benne." Most már tényleg tisztázni kell, kiről beszélünk. A lány udvarlójáról, vagy a fiú barátnőjéről. Persze, ha nagyon akarom kihámozhatom a szöveg összefüggéséből, de nincs semmi jó ebben a pár mondatban, ami arra késztetné az írót, hogy ezt az agymunkát az olvasóra terhelje.
A párbeszédeidből látom, hogy nem szereted az olyanfajta kommenteket: "- mondta Raffaell." Nem is szépek, de teljesen komment nélkül párbeszédet írni, csak nagyoknak tanácsos.
A legszokványosabb kommentek könnyen kikerülhetők. pl:
Nem értem, mi fogott meg benne - Raffael megpróbált elhessegetni egy pimasz darazsat maga elől, amelyik valahogy túlélte a hideg beálltát.... stb.
Azt ne hidd, hogy ezek feleslegesek! Gondold el, hogy tényleg olyan pergőek-e a párbeszédek az életben, mint ahogyan leírod őket kommentek nélkül! Az ember általában gondolkodik a mondatok között, figyel a világra, leolvassa a busz számát, nem azzal kell-e mennie, megnézi az óráját, késik-e a busz, köszön egy járókelőnek... stb.
Szükséged van a szünetekre azért is, hogy hangsúlyozni tudd a fontosabb mondatokat, a lényegtelenebbekkel szemben. Hiba, ha nem foglalkozol ezzel. Súlyos hiba.
A következő mondat lóg a levegőben:
"A következő pillanatban csak azt vettem észre, hogy a teljes testem a hideget és nedvességet érzékeli."
Elhiszem, hogy így van, de nem értem, mitől. Az elsuhanó buszban megláttad a fiút, aki dobott? Történt valami? Az olvasónak miért nem mondod el?
A következő három sorban aztán kiderül, de szerintem eléggé érdektelen a dolog. Ha a fürdőnek (amiről nem tudom, hogy Betty hogyan idézte elő) egy kemény tüdőgyulladás lesz a következménye, akkor fontos. Ha el kell menni átöltözni, és az öltözködést meglesi a kéjgyilkos, akit a végén elfog a rendőrség, akkor fontos. Egyébként nem.
Azt látom, hogy Raffaelnek valami baja van, de ez csak egy felszínes párbeszédből derül ki. Nem bicsaklott ki a bokája, nem szédült be egy autóbusz elé, ami csak vészfékezés árán kerülte el a gázolást, nem lökte fel a fizikatanárt, nem döntött fel egy biciklistát... Ne bízz mindent a párbeszédre, kell egy kis izgalom, feszültség!
A párbeszéd sajnos tele van érdektelen mondattal: pl: "- Néhány perc és ott vagyunk." Csak jobb lesz a regényed, ha ezt a mondatot kihagyod belőle, mert nagyon semmitmondó. Az a baj, hogy sok ilyen mondat van benne.
No végre, a következő bekezdésben megbicsaklik a bokád, de az azt követő párbeszéd megint csak lényegtelen mondatokat hoz.
Végre van négy sor, amelyik jó.
Az iskola igazgatója és felesége ... stb. A leírás az osztályról nem rossz.
Aztán végül az első fejezet vége felé keletkezik egy kis feszültség, és a végére még a figyelmet is felkelted.
A lányok veszekedése - remélem - a történet folytatásában szerepet kap, ezért fontos. Színesebben kellett volna leírni, de tömören. Ez nehéz dolog. Ezt nem lehet megtanulni, ez vagy benne van az emberben vagy nincs. Az lehet, hogy rejtőzködik benned a képesség, hát gyötörd magad annak érdekében, hogy előkerüljön a feszültség.
Igazából baromira nem érdekel, hogy Ticián mit mond a tanárnak, és a tanár mit mond neki. Olyan mondatokkal kell előkészíteni a tesó váratlan megjelenését, amelyek ellentétes hangulatot sejtetnek a közeledő drámával. Meg kell ismertetned talán az osztály felett terjengő unalommal, de úgy, hogy az olvasó ne unatkozzon. Mire azt gondolná, hogy az óra tényleg unalomba fullad - makog valaki a katedránál, a többiek alszanak a padokban, galacsinokkal dobálóznak, telefonálnak, smseznek.... - akkor kell robbantani a váratlan ajtónyitással. A meglepetést ne az jelentse, hogy az addig is kiabáló tanár most már a tesóddal is kiabál, hanem valami más. Ezt találd ki te! Egész idáig írtál a külalakról (főleg a lányokéról) most lenne a helye annak, hogy leírd, a tesód falfehér volt, kócos, könnyektől maszatos arcú, rángatózott az idegességtől az ajka... mittudom én, milyen természettel ruháztad fel, és mi az idegesség oka.
Folytatom a másik rész alatt.
How are you today? My name is Penda
I saw your profile on my search for a nice and trusted person so i decided to write to you, I will like you to write and tell me more about yourself direct to my email.( pendabemba) (@) (yahoo.com )
from there i will reply you with more of my details and pictures,
I will be waiting to receive your email,
Have a nice day.
miss Penda
thanks
aaaaa
Helló,
Hogy van ma? A nevem Penda
Láttam a profilt keresni egy szép és megbízható ember, így úgy döntöttem, hogy írok neked, én szeretném, ha írni és mesélj még magadról közvetlenül az e-mail címemet. (Pendabemba) (@) (yahoo.com)
Onnan fog válaszolni neked több az én részletek és képek,
Én is arra vár, hogy megkapja az e-mail,
Have a nice day.
miss Penda
köszönöm