Forever Young 15.rész

15.    Utcalányból királylány
A három lány pontosan érkezett. Addigra én mindent összepakoltam, és főztem teát, hátha lelkizni fogunk. Bár ahogy emlékszem Biby is egy ilyen szakítás alkalmával került be a lányok közé. Előtte egy olyan kis szelíd lány volt, most pedig nagyon magabiztos. Sőt, túl magabiztos. Már-már öntelt.
- Szia, édesem! Jobban vagy? – kérdezte Meg
- Öhm, igen, azt hiszem... – válaszoltam bizonytalanul.
- Itt laksz? Hm... ha házibulit akarsz szervezni, akkor szólj, és megtartjuk valamelyikünknél – gonoszkodott Biby.
- Köszönöm? – bátortalankodtam, mert nem tudtam, hogy ilyenkor mit kell mondani.
- És? Most nagyon utálod Brian-t? – érdeklődött Pam. Persze tudtam miért.
- Mi? Nem, dehogy is! Én tehetek róla! Nem kellett volna engednem, hogy Patric... De hisz tudjátok – azzal lerogytam a székre.
- Kedvesem, egy erős nő ilyet nem mond. Nem hagyhatjuk, hogy a pasi kerüljön ki győztesen a kapcsolatotokból!
-  Miért? Ez verseny?
- Természetesen! Ha szomorkodsz, és depizel miatta, azt úgyis észreveszi, és akkor azt fogja érezni, hogy elérte, amit akart – háborgott Biby.
- Hát van benne valami... – bizonytalankodtam még mindig. Tudom, hogy Brian nem azért szakított, hogy... hogy... Vagy mégis?
- Tapasztalat! – dicsekedett.
- És tudod, mit fogsz tenni? – érdeklődött Meg.
- Nem igazán...
- Hát mi tudjuk! Mondd csak, várod már a karácsonyt?
Azzal kinyitotta a bejárati ajtót, és kikiabált.
- Jöhettek, fiúk! – szólt ki a folyosóra, és a lépcsőfordulóból, meg a liftből a házunkba áramlott kb. 40 kigyúrt srác egy halom kartondobozzal, és papírszatyorral.
- Ezek azokat cuccok, amik nekünk már nem kellenek.
- Meg vettünk is neked néhány cuccot...
- Boldog karácsonyt! – mondták egyszerre hárman.
- Na, de csajok! Ezt... ezt nem fogadhatom el!
- Ugyan már! Ne kéresd magad! Még meg sem nézted.
- Nincs rá szükség! Ez rengeteg holmi! Egyszerűen...
- Egyszerűen elfogadod, és megmutatod, hogy hol a szobád. Hoztunk pár tanulást könnyítő, és mégis divatos cuccot. Te tudtad, hogy a hógömb jó hatással van a memóriádra? – mondta Pam.
Éreztem, hogy hajthatatlanok, és nem mennek el anélkül, hogy „kikupálnának”. Intettek a fiúknak, hogy vigyék be a dobozokat abba a szobába, amelyikbe mutattam. Amíg a srácok lepakoltak, Meg ezt suttogta a fülembe.
- Közülük bárki a lábaid elé borulna, ha hajlandó lennél járni vele.
- Ez komoly? – nevettem el magam. Ekkor azonban megláttam, hogy Biby megütközve méregeti a szobámat.
- Te itt alszol? – fintorgott.
- Hát, igen. Tudom, elég gyér.
- Eléggé. De nem reménytelen. Legalább a fal rózsaszín. Pedig kéket vagy sárgát néztem volna ki belőled – mondta Pam.
- Kezdjük akkor itt!
És kibontottak 1-1 dobozt, és az ágyamra tették őket. Lehúzták az ágyneműmet, ami szürke volt, és egy fekete-pink pillangómintásat húztak fel helyette. Valaki - gondolom Biby – hozott egy szív alakú kispárnát, amibe egy írott B betű volt hímezve. Egyből Brian jutott az eszembe.
- Ezt Justin-tól kaptam, mikor jártunk. Tudod, az osztálytársad.
- És biztos nem tartod meg? Mármint ez egy emlék, nem?
-  Minek akarnék emlékezni rá, ha már nem is járunk? Na meg nem volt egy nagy szám. Mindenkinek azzal dicsekedett, hogy velem jár. Ki akar emlékezni egy olyan pasira, aki csak egy trófeának tekintette?
- Ja, így már értem.
Mire a lányok befejezték a szobámat, rá se ismertem. Új függöny, mini szőnyegek, új asztali lámpa, aranyos pillangók a falon. Nem is tudtam, mit szóljak. És a dobozhalmon fel sem tűnt, hogy a szobámhoz való cuccok már eltűntek.
- Akkor jöhetnek a sulis cuccaid.
-  Már meg sem lepődök.
Egy rakás új, Holly Hobby-s füzet. Hello Kitty-s ceruzák, és tollak, menő tolltartó. De a legjobb: egy vadonatúj Louis Vuitton bőr válltáska, amilyenre már egy jó ideje vágytam!
- Úr Isten! Csajok! Megzakkantatok? Ez egy oltári jó táska! És tök új! Komolyan nekem akarjátok ezt adni? – sápítoztam.
- Persze! – mondták egyszerre.
- Ez egy alap kellék a mi világunkban! – szólt Biby.
- A ti világotokban? Ez mit jelent?
- Ez most már a te világod is! Nem lehet szavakba önteni! De majd magadtól is rájössz – mondta Meg. Meglepődtem, de igazuk volt. Ez egy teljesen más élet, egy teljesen más világ, mint amiben eddig éltem. De tetszik.
Ezután a ruhásszekrényem következett. Féltem, mert még rengeteg doboz és szatyor volt felbontatlan, és voltak olyan ruháim, amiktől képtelen voltam megválni. Például a vállnál megkötős világoskék selyemruhám, amiben a szülinapomon voltam. Az azt követő éjszakai viseletemet, a sötétkék hálóingemet sem vagyok hajlandó kidobni. Az emlékek is elszállnának azzal együtt. De mikor a lányok elkezdték átnézni a cuccaimat kiemeltek néhány darabot a sajátjaim közül, hogy próbáljam fel. Köztük volt egy szurkoló felső, amit kilencedikben vettem, mikor Brian elhívott az első meccsére. El is meséltem a lányoknak a történetet, töviről hegyire.
- ...és Brian az utolsó 10 másodpercben, kihasználva a TIES-osok lankasását, nekiindult, és olyat zsákolt, mint amilyet még nem láttatok! Ezután vettem ezt a pulcsit. Később a meccs után, mikor a többiek már leléptek, Brian elvitt fagyizni. Soha nem ettem még olyan finom fagyit! Bár ez lehet, hogy csak Brian miatt volt olyan finom...:’)
- Ó! – nyögte ki könnyes szemmel, remegő hangon Biby.
- Istenem! – Pam csak ennyit tudott szólni a meghatottságtól.
- Mindjárt sírok! Ez olyan szép! És annyira megindító! – persze Meg megtalálta a megfelelő szavakat. – Ezt mindenképpen megtartjuk! És ennek a rucinak van valami története? – emelte fel pont azt a világoskék ruhát, amiben a szülinapi bulimon voltam.
- Ó, ha tudnád! Ebben a ruhában voltam, mikor összejöttünk Brian-nel.
- És történt valami izgi? – ölelte át a térdét Pam.
- Ti nem is hallottátok a sztorinkat?
-  Milyen sztorit? – kérdezte csillogó szemmel, mint egy gyerek.
- Hát az úgy történt, hogy Brian-nel a verébtáborban ismerkedtünk meg. Aztán egész kilencedikben legjobb barátok voltunk. Mindent elmondtunk egymásnak. Keresve se találhattam volna magamnak megértőbb embert. De tudjátok, van Jessica, meg PJ. Akik most járnak. Na, ők végig azon mesterkedtek, hogy összehozzanak minket, és ál-randikat gyártottak, ami úgy nézett ki, hogy megbeszéltünk egy programot, és a többiek mindig lemondták, amíg ketten maradtunk Brian-nel. Így majdnem minden hétvégét kettesben töltöttünk. Aztán nyáron, mikor mindenki nyaralt, és nem volt időnk egymásra, már az egész társaság nagyon szeretett volna együtt bulizni, és pont kapóra jött a szülinapom. Nálunk tartottunk egy ilyen beszélgetős-ottalvós bulit, hogy kinek hogy telt a nyár, és milyen élményeket szereztünk. Akkor ez a ruha volt rajtam.
- Ez tök aranyos! – mondta Biby.
- Még nincs vége! Egyszer csak, mikor éppen mindenki tök jól elvolt, Brian arcon csókolt – ösztönösen arra a helyre tettem a kezem, ahol Brian akkor hozzámért. – A többiek kimentek, és... az volt életem legromantikusabb 10 perce.
- Lefeküdtetek? – kérdezte tágra nyílt szemmel Megan.
- Jaj, dehogy is. Csak csókolóztunk, és beszélgettünk. Bár ő... hát, pasiból van. De nem történt semmi olyasmi. Este viszont...Nem, ne féljetek akkor sem feküdtünk le úgy. Csak majdnem. De ő azt mondta, hogy „Nem. Csak az a gond, hogy nem tudom, be szabad-e piszkolni a te tökéletes tisztaságod.”. Ez a hálóing volt rajtam.
- Nem semmi. Csoda, hogy nemet tudott mondani! – nevetett Biby.
- De ez komoly? Brian ennyire törődött veled? – kérdezte Pam.
- Ezért szeretem még mindig ennyire, és ezért visel meg ennyire a szakítás.
A lányokkal zokogásban törtünk ki. Nem gondoltam volna, hogy így át tudják érezni a helyzetemet. Ezek után még egy csomó történetet meséltem, de végül felpróbáltam az új ruhákat is, amik meglehetősen jól álltak rajtam. A szakítás óta most nosztalgiáztam először, de nem volt olyan rossz, mint amire számítottam. Másnap a csajokkal megbeszélt szettben mentem iskolába. Egy vadonatúj csizma, bordó nadrág, kötött sál, és szövetkabát. Mikor beléptem a terembe, szinte mindenkinek elakadt a lélegzete. A lányok összenéztek a fiúk bólogattak, PJ meg nem tudott megszólalni. Mikor valamelyest magához tért ezt mondta.
- Ma valahogy más vagy, nem?
- Lehet! Szokj hozzá! Ez lesz az új Brooks! Rám fért már, nem?
- Hm, hát, nem rossz, nem rossz...

Brian gondolatai...
Brooklyn-t egyszerűen mintha kicserélték volna. Ragyogott, ha ránézett az ember – bár ezt inkább csak titokban tettem -, mosolygott, és csillogott a szeme. És nagyon szép lett. Ha lehet még szebb, mint volt. Hatalmas kísértésnek álltam ellent, mivel legszívesebben minden pillanatban a lába elé borultam volna, hogy megbocsásson nekem. De nem tettem ezt. Nem akarom odadobni minden büszkeségemet, csak azért, hogy utána megint összetörjék a szívem.