Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
Haliho!:) Ez az első szöveg, amit kirakok. A helyesírásbeli problémaként elnézést, fejlesztem...
- Margitkám, ha megkapom a nyugdíj emelést akkor elutazom a Maldív szigetekre.<br /> - Juditkám...
A háború után nem sokat változott a táj, a tűzeső ugyanúgy esett és a maró homokot továbbra...
A pokolról általában úgy vélik az emberek, hogy forróság van. Nos, mikor először léptem be...
-Nem emlékszem, hogy rendeltem volna…-hallották Frank motyogását, amint a fürdőszobában tépelődött....
Friss hozzászólások
eliksz13: 91esfiu, üdvözlet ! Honnan tud...
2022-05-25 21:35
8:1
91esfiu: De hát szerintem az már nyilvá...
2022-05-25 20:31
8:1
Dr. Stephen P. St.John: Az az igazság, hogy ez a törté...
2022-05-24 12:30
Marthy: Aztamindenit! Egyrészt mennyir...
2022-05-24 12:21
Pavlov: Milyen további kalandokat képz...
2022-05-23 08:44
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Az utolsó vonat Ungvárról - 17. 1944. október 16.: új zászlók...

Erőltetett menetben másnap érkeztek meg a találkozási pontra. István bement jelentést tenni, de az ezrediroda már teljesen más volt, mint amit néhány napja itt hagyott. A falakon már csak üres foltok jelezték, hogy hol voltak a Kormányzó, Horthy Miklós képei, minden második tiszt hungarista karszalagot viselt és amikor beszámolt az elvégzett feladatról, úgy kérdezték ki, mintha vallatáson lenne. A bizalmatlanság bűze mérgezte a levegőt. István a végén elveszítette a türelmét és rászólt a kihallgatójára:
- Alezredes vagyok, harcoltam a Don-kanyarban és részt vettem az Árpád-vonal védelmében, követelem a rangomnak megfelelő bánásmódot!
A tiszt, akinek bár a rangja alacsonyabb volt, de a karján már ott díszelgett a piros-fehér szalag, nyeglén vágott vissza:
- Ne kérjen, ki magának semmit! Itt már új szelek fújnak. Az öreg tengerészt már szélnek eresztették, Szálasi kézbe vette a dolgokat és minden árulást, ami miatt eddig erőtlenek voltunk, kíméletlenül felszámol! 
- A feletteseim igazolhatják, hogy minden parancsot a legnagyobb lelkiismeretességgel teljesítettem! – István nem tudta, hogy mi háborítja fel jobban: amit mondtak neki, vagy az a perfid hangnem, ahogy az ország legfőbb hadurát csak „öreg tengerésznek” aposztrofálták.
- Maga csak ne hivatkozzon erre a judeo-bolsevista bagázsra! Egy viperafészket kell itt Kárpátalján kifüstölnünk.
- Követelem… – próbált ellenkezni István, de beléfojtották a szót:
- Maga itt nem követelhet semmit! Az I. Magyar Hadsereg parancsnoka, Dálnoki Miklós Béla is átszökött a kommunistákhoz, nem csoda, hogy eddig folyamatos hátrálásban voltunk! A másik hadseregparancsnokot, Veres Lajost szerencsére sikerült letartóztatnia német fegyvertársainknak, de a miniszterelnököt is számon kérjük, hogy árulhatta el a Führert! Úgyhogy nekem itt ne érzékenykedjen, hanem számoljon be mindenről, amit tett vagy nem tett az elmúlt években!
- Én…
- További intézkedésig nem hagyhatja el a körletet. Végeztem, leléphet! Egyelőre nem tartóztatjuk le, tekintse ezt jóindulatunk jelének.
István tisztelgett, de mielőtt elhagyhatta volna a helységet, rákiáltottak:
- A fegyverét!
Ebben a pillanatban úgy érezte, megsemmisült. Amióta felesküdött, a pisztolya mindig vele volt, ez volt tiszti rangjának, a szolgálatának a jelképe. Ha ezt elveszik tőle, nem lesz több, mint egy egyenruhás civil, akit bárki büntetlenül megalázhat, akivel azt lehet tenni, amit akarnak, aki elveszítette a férfiasságát. A pisztoly volt a szolgálat: amikor kellett, a Donnál ezzel vezényelt rohamot, ezzel lőtt az ellenségre. És most elveszik tőle.
Mintha mázsás súlyt kellett volna megemelnie, vontatott mozdulattal rakta az asztala a fegyverét és a másik szemébe nézett.
- Remélem, az ellenséggel szemben is használni fogja, nem csak a bajtársaival szemben.
A kihallgató arca elvörösödött, de amikor István szemébe nézett, belészorult a szó.

A folyosón rágyújtott egy cigarettre és kinézett az ablakon: az udvaron éppen a nyilaskeresztes zászlót húzták fel. Már semmi sem maradt abból a hazából, aminek a védelmére felesküdött.
Valaki a háta mögül rákiáltott:
- Kövessen!
Gépies mozdulattal eldobta a csikket és megfordult: Gyula volt, régebben a barátja. De úgy látszik, ez is elmúlt, mint annyi minden más. Gyula megfordult és elindult, István engedelmesen követte az irodájáig. Amint belépett, Gyula bezárta az ajtót, odalépett hozzá és átölelte:
- Hála Istennek, hogy megtaláltalak! Attól féltem, hogy letartóztatnak, mielőtt közbe tudnék avatkozni.
- Mi történt itt? Tegnap, amikor meghallgattam a főméltóságú úr proklamációját, de nem kaptunk semmilyen parancsot a végrehajtásról, sejtettem, hogy valami rossz készülődik, azonban amit itt találtam, mindent alulmúlt.
- Röviden, szabotázs és árulás. A németek előre tudtak mindenről, az egyetlen esélyünk a kiugrásra az lett volna, ha mint a románok, egy csapásra levágjuk a hidra fejét, de Horthy, a régi vágású úriember magához hívatta Veesenmayert, Hitler tejhatalmú megbízottját, hogy előre tájékoztassa. A német kommandósok persze ugrásra készen várták ezt, akcióba lendültek és órák alatt átvették a hatalmat – tájékoztatta Gyula a barátját az elmúlt nap eseményeiről.
- És a honvédség? Nem kelt a legfőbb hadúr védelmére, mint júliusban?
- Nem. A vezérkar visszatartotta a parancsokat, amiket a csapatoknak küldtek volna, így hadsereg tétlenül nézte, hogy sírjába szálljon a magyar királyság. Hitler kinevezte Szálasit az ország élére, aki valami ősgyepüről fantáziál.
- És senki nem mondott nemet erre az őrületre?
- Mindenki félti az életét. Az országgyűlés még húzza az időt, hogy ne kelljen minden címet megadnia Szálasinak, amit követel, de mindenki tudja, hogy előbb-utóbb úgyis beadják a derekukat. Csak mórikálják magukat. A viceházmesterek, akik eddig legfeljebb, ha a vurstliban láttam puskát, persze most úgy érzik, eljött az ő idejük. Tisztogatásba kezdtek, mindenhol ellenségeket szimatolnak. Még a katonák között is. 
- Ezért fogadtak engem így?
- Igen. Pár óra alatt mindenkiről ítéletet mondtak, ellened is sokan vallottak, így rákerültél a listájukra.
- Én? Tudod, hogy sohasem politizáltam.
- Igen, te is. Nem helytelenítetted a zsidók begyűjtését? Nem beszéltél arról, hogy ez a háború reménytelen?
- De csak szigorúan baráti körben.
- Nos – tártat szét a kezét Gyula -, ezek a barátaid jelentettek fel.
- Ilyen mélyre süllyedtünk, hogy a barátainkban sem bízhatunk?
- Mindenki fél.
- De akkor sem értem, miért baj, hogy ezeket mondtam. Minden normálisan gondolkodó ember így látja.
- Látod, pont ez a baj. Hogy gondolkodtál. Egy demokráciában, amiben eddig éltünk, nincs nagyobb kincs, mint a gondolkodó ember, de a szocializmusban, mindegy, hogy nemzetei vagy nemzetközi, aki gondolkodik, már gyanús. Ott a parancsot gondolkodás nélkül végrehajtó alattvalókra van szükség.
- Látom, azért te megtaláltad ebben a rendszerben is a helyedet – mutatott István a barátja zubbonyán virító nyilas karszalagra alig titkolt megvetéssel.
- Nézd… - jött zavarba Gyula. – Erre két dolgot tudok mondani. Az egyik, hogy ha nem működünk együtt ezzel a rendszerrel, akkor a habzó szájú csőcselék döntenek mindenről, és hidd el, akkor nem sok túlélő maradna. Belülről kell fékezni őket.
- És mi a másik indokod?
- Az, hogy akárhogy is, de most ez a banda az ország hivatalos vezetése. Katona vagyok, engedelmeskednem kell. Ha meg akarjuk állítani a vörös hordákat, vagy legalább lassítani az előretörésüket, harcolnunk kell és ezt csak a jelenlegi hungarista hatalom mellett tehetjük meg. Rühelled őket? Nálam jobban nem nézi le senki sem őket. Megfulladok, hogy nem köphetem le őket, csak gyűlik a nyál a számban. Mégis, kompromisszumot kell kötnünk és nem törődve azzal, hogy milyen zászló alatt, de harcolnunk kell a hazáért.
- Ez még ugyanaz a haza? Haza még egyáltalán?
- A haza mindig ugyanaz. Gondolj a mi életünkre. Én még a Monarchiában, a fekete-arany színek alatt kezdtem szolgálni. Aztán hűséget esküdtem Károlyinak, mert igaz, hogy romlásba döntötte az országot, de akkor ő jelentette a legitim felsőbbséget. Aztán szolgáltam a kommün alatt is, mert azok próbáltak meg legalább valamit tenni az ország területi épségéért. Aztán jött egy majdnem negyed évszázados kegyelmi időszak, amikor a sajátomnak érzett zászló alatt szolgálhattam egy olyan hatalmat, amivel azonosulni tudtam. Most ez a hatalom megbukott és új zászló alatt kell szolgálnom. De ugyanazt a hazát.
- Nem látod, hogy egyre mélyebbre süllyedünk? Hogy lépésről lépésre hátrálunk, mindig elvesznek tőlünk valamit, mindig lemondunk valamiről és a végén már meggyőződésből szolgáljuk a minket leuraló birodalmakat? Hogy már semmi sem maradt abból, amire egykor esküt tettünk?
Gyulán látszódott, hogy nem tud mit felelni erre, ezért berekesztette a vitát.
- Most nincs időnk filozofálni. Nézd, én ezt az utat választottam, de tudom, hogy erről nem tudlak meggyőzni, ezért menekülnöd kell.
- Menekülnöm?
- Miért, meg akarod várni, hogy felálljanak ezek a nemzeti számonkérő székek és ők ítélkezzenek feletted? – kérdezett vissza Gyula.
- Van más megoldás is?
- Igen. Kiállítottam neked a parancsot, hogy Ungvárra menj, ebben a felfordulásban senki sem fogja ellenőrizni, elég, ha felmutatod. Ott senki sem fog keresni. Nézd, a szovjetek megegyeztek a csehekkel, hogy Kárpátalját vissza fogják nekik adni, talán nem lesz akkora vérengzés, mint máshol. Pár hetet bujkálsz, aztán jelentkezel a cseheknél. Legrosszabb esetben kapsz pár év börtönt, de ez még mindig jobb, mint Szibéria.
- Nem túl biztató kilátások.
- Valóban. De még mindig jobb, mintha a nyilasok akasztanának fel, vagy a ruszkik deportálnának. Szerencsére, a vonatok még járnak, el tudsz jutni odáig.
- Köszönöm – szorította meg pillanatnyi töprengés után Gyula kezét. – Nem fogom tudni sohase meghálálni.
- Vigyázz a gyerekeidre. Nekem elég ennyi hálaként. Ha lesz még jövőnk, ők jelentik azt.
- Ígérem. Most már csak ez maradt nekem.
És még egyszer, érezték, utoljára az életben kezet fogtak.
Folytatások
2198
Még ma sem tudjuk pontosan, hogy hány magyar és német halt meg a kárpátaljai deportálásokban. Igaz, itt nem került sor olyan vérengzésekre, mint Erdélyben, vagy a Délvidéken, de az embertelen körülményekbe (élelmezés nélkül halálmenetek, ahol lelőtték, aki nem bírt továbbmenni, a téli hidegben szabadban töltött éjszakák, embertelen munka*) a deportáltaknak több mint a fele belehalt. Csak Szolyván (ahol összegyűjtötték a foglyokat, mielőtt továbbhajtották volna őket, 10-15 ezer teste nyugszik...
2073
Ezek lennénk mi, gondolta István. Egy csapat riadt szerencsétlen, akik tülekednek, hogy fel tudjanak szállni a vonatra. Minden civilizációs máz lekopott rólunk, hol van már a „kultúrfölény”, amiről annyit hallottunk régebben? Csak egyetlen ösztön, a túlélésé irányít minket. Engem is, gondolta őszintén. Ha már csak három hely lenne a vonaton, én is megölnék mindenkit, aki az utamba áll.
Pattanásig feszültek az idegek, amikor végre hozzákezdhettek a felszálláshoz. Egy kalauz nyugtatgatta...
2095
- Egyszer a szemedben kérdés volt… Emlékszel? Amikor a frontra indultam, a szemed azt kérdezte, hogy szeretlek-e és azt válaszoltam, hogy igen. És ma is ezt válaszolom: szeretlek. És ennek a szeretetnek a nevében kérlek, hogy keltsd fel a gyerekeket és csomagolj.
A nő a férfi szemébe nézett és csak ennyit mondott: - Hiszek neked.
- Köszönöm. Én addig elmegyek, de legkésőbb egy óra múlva itt vagyok.
- Hová mész?
- Akit lehet, riadóztatok. A barátainkat, az alárendeltjeimet.
2123
Mert Darwinnak és Hitler uraknak nincs igaza: az ember több, többnek kell lennie, mint egy ösztönvezérelt, túlélésre és szaporodásra játszó állat. Mindig ott van a jó és rossz közötti választás és mindig választani is kell. Talán nem is az a fontos, hogy mindig a jót válasszuk, hiszen gyengék vagyunk, tudatlan parasztok a történelem sakktábláján, hanem maga a választás, hogy ne hagyjuk magunkat sodorni az aktuális árral. Igen, küzdeni fog és megőrzi a családját és azt, ami emberré, morális...
2086
- Hát… - vakarta meg a fejét Iván. – Nagyon úgy tűnik, hogy itt se magyar, se cseh világ nem lesz, hanem csak orosz, bocsánat, ukrán.
- Mit tud?
- Tulajdonképpen én egyszerű ruszin paraszt vagyok, nem értek a politikához, hogy a nagyurak vagy elvtársak hogyan egyeztek meg egymással, de azt látom, hogy hiába vannak itt a cseh hivatalnokok, se a nép, se a katonák nem veszik őket semmibe se. Ha reggel bejön a faluba egy cseh és mond valamit, az orosz estére csak azért is az ellenkezőjét...
Előző részek
2226
Egy ilyen helyzetben mit ér az eskü, hogy a „Hazáért mindhalálig”? Ha most Budapest közelében lenne, átvehetné a parancsnokságot és a fővárosba vezényelhetné a katonákat, hogy támogassák a Kormányzót, de mit tehet itt, elvágva a világtól?
Ha most Horthyt puccsal eltávolítják, akkor kinek tartozik engedelmességgel? Az új vezetésnek, aki pusztulásba viszi az országot, vagy álljon át az oroszokhoz, de könnyen lehet, hogy akkor azok arra kényszerítik, hogy magyar testvérei ellen harcoljon?...
1811
A vonalak még tartották magukat, Isteni csoda volt, senki sem értette, főleg a szovjet hadvezetés, hogy hogyan. A nemzet színe-javát húsdarálóba küldték, a csapatok jó részét át kellett csoportosítani a délebbi frontszakaszokra, de a támadók csigalassúsággal haladtak előre, szinte álltak.
1885
Ez a honvédség már nem az volt, amelyik 1938-ban csodával határos módon felszabadította Kárpátalját, de nem is az, amelyik a Donnál próbálta meg feltartóztatni a szovjetet. Szakadt egyenruhák, borostás, megfáradt arcok, a kórház folyosóján fekvő csonkolt sebesültek, összeszorított fogak, gyermekekből férfivá érett fiúk szemei, akik tágra nyílt tekintettel néztek a világba, hogy minél többet befogjanak belőle, mielőtt rájuk borul az örök sötétség.
1916
Fennhangon mindenki árulást emlegetett, de magukban azt kérdezték: nekünk magyaroknak, nem ugyanezt kellene-e tennünk? Mert szép dolog a szövetségesi hűség, de a nácik nem árulták-e el már sokszorosan? Megszálltak minket, letartóztatták a magyar hazafiak jó részét. De csak eddig jutottak a gondolataikban, mert eszükbe jutott a másik oldal: mi vár rájuk, ha a szovjet birodalom kebelezi be őket. A náci koncentrációs táborokról még csak ellenőrizhetetlen rémhírek terjedtek, de Katyn borzalmait...
2152
A rémálom, ami körülöttük és a lelkekben zajlott rosszabb volt, mint ami keletről közelgett. Az ország élte tovább mindennapi életét, az üzletek nyitva voltak, a színházak és a mozik gondoskodtak a felhőtlen szórakozásról, a nyilasok még mindig a politikai perifériájára szorultak – és éppen ez volt az abnormális. Mert százezrek tűntek el az országból, s a maradék élethalálharcra készült. Mindenki tudta: a haza sorsa itt fog eldőlni, a Kárpátokban kiépített védvonalakon.
Hasonló történetek
4465
Egy fiatal huszonöt-hat éves fiú lépett be. Kissé nyomott volt az arca és elég cingár volt, de Susan próbálta a jó tulajdonságait nézni. A fiú mellé ült és félresöpörte a lány haját. A nyakát majd a vállát kezdte csókolgatni. Kezeivel a lány hasát simogatta és néha betévedt a topp alá is...
4058
Eva letette a kagylót, majd kiment a fürdőbe és megmosta az arcát. Aztán leült a hálószobába vezető lépcsőre.
- Legalább egy üveg konyakot hagyhattál volna nekem! - gondolta. Nem gyújtott villanyt, csak ült ott fáradtan, és az agya teljesen üres vol...
Hozzászólások
AmandaAdmin ·
Kedves Felhasználók! A tortenetek csapata új társkereső oldalt indított. Ismerkedés meleg férfiaknak: WWW.BOYSXX.SITE Ismerkedés heteroszexuálisoknak: WWW.TEENSFK.SITE Ezer erotikus történetet gyűjtenek össze ott, vannak ismeretségek és kommunikáció. Meghívjuk Önt, hogy csatlakozzon. Az ingyenes regisztráció továbbra is nyitva áll

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: