FIGYELEM! A történetben több leszbikus karakter is szerepel (köztük a főszereplő, Johnetta Green is). A történetet át és átszövik a leszbikus szexuális utalások és nem ritkán leszbikus szexjelenetek is előfordulnak. Aki ezt nem tolerálja, azt ezúton kérném meg, hogy itt fejezze be, és ne olvassa tovább a történetet.
Írta: Tonya S. Coley
Fordította: Sinara
***********************************************************************
Marie Ricotta az ablak mellett állt, miközben a költöztetők eltávolították Ballantine bútorait az új irodájából.
– Asszonyom! Szeretné megtartani ezt a könyvszekrényt? – kérdezte az egyik költöztető, titkon remélve, hogy a nő nem kényszeríti rá őket, hogy elcipeljék a tölgyfa monstrumot.
– Sajnálom, fiúk. Az én bútoraim cseresznyefából készültek. A tölgy nem illene hozzájuk – válaszolta Marie, egy együttérző mosoly társaságában. – Talán szétszerelhetnék. Úgy könnyebb lenne szállítani.
– Szerintem ez tömör fa – vizsgálta meg egy másik férfi a bútordarabot. – Hál’ Istennek, ez az utolsó darab.
Marie félre állt az útból, ahogy a két férfi kezdte elvonszolni a szekrényt a faltól.
„Ez az Alex mindig is egy hivalkodó féreg volt” – gondolta, miközben figyelte a monstrummal küzdő munkásokat. Óvatosan műanyag lapokat helyeztek a szekrény sarkai alá, amelyek könnyebben csúsztak a padlón, és nem is sértették fel. Amikor a bútordarab eltávolodott a faltól, a nő egy apró diktafont vett észre a padlón.
„Ez biztos Alexé volt” – emelte fel. – „Hmm. Kíváncsi vagyok, mit mondott rá az a seggfej.”
– Úgy tűnik, ezek a fickók megérik a pénzüket – rántotta vissza a gondolataiból Marie-t Judith Bates hangja.
Az új polgármester melegen a barátjára mosolygott.
– Valóban. Az új szőnyeget majd később lerakják. A bútoraim pedig csak holnap érkeznek meg.
– Jól hangzik, Marie – mosolygott Judith. – Mit szólnál egy csésze kávéhoz?
– Nagyon jól esne – válaszolta a másik nő. A retiküljébe süllyesztette a diktafont, majd a vállára emelte a táskát. – Most tényleg nagy szükségem lenne rá.
***
Karen korábbi főnöke irodájában ült a számítógép fölé görnyedve. Az Annette Scottról készült fájlokat futotta át.
– Ez volt a tizenötödik éve a huszonöt évtől életfogytiglaniig terjedő büntetésből – mormogta magában. – A mostohaapja megöléséért csukták le. Vajon miért tette?
– Találtál valamit? – lépett be Dave Bliek, a korábbi főnöke az irodába.
– Igen. Annette Scott a huszonöt évtől életfogytiglaniig tartó büntetését tölti. Azzal gyanúsítják, hogy megölte a mostohaapját.
– Igen. Emlékszem az ügyre – gondolkodott el Dave, miközben leült a nővel szemben. – Az a pasas még a szart is kiverte az egész családjából éveken keresztül. Ez a Scott nő rögtön elköltözött, amikor elég idős lett, de volt egy kisöccse, aki még mindig ott lakott. A vallomásában azt mondta, amikor visszament a házhoz, ott találta a mostohaapját, amint épp az anyját és az öccsét veri. A védelmükre kelt, de az öregember rá is rátámadt.
– Akkor miért ítélték el, ha önvédelem volt? – fordította Karen felé a teljes figyelmét.
A férfi megrázta a fejét.
– Az anya azt vallotta, hogy Annette hidegvérrel megölte a mostohaapját, aztán őt is megtámadta.
– Most csak szívatsz. A saját lánya ellen fordult, aki meg akarta menteni őt és a fiát? – rökönyödött meg Katen. – A fiú tudott tanúskodni?
– Nem. Sokkos állapotban volt – csóválta a fejét Dave. – Szegény srác éveket töltött terápiával, hogy feldolgozza a traumát.
– Na és most hol van?
– Senki sem tudja – vont vállat a férfi. – Miután felépült, elhagyta az államot.
– Úgy tűnik, az emberünk minden reményét elveszítette, hogy valaha is kijut a börtönből. – Karen beleivott a kávéjába. – És az anyával mi történt?
– Meghalt egy tűzesetben pár éve.
„Csak azt kapta, amit megérdemelt” – gondolta Karen, miközben visszafordult a számítógéphez.
– Emlékszel a testvér nevére? Nem szerepel egy anyagban sem.
Dave beleivott a kólájába.
– Nem hiszem, hogy bárhol is szerepelne, de kideríthetem neked, ha akarod… Miért érdekel annyira a fiú neve?
– Nem tudom. Csak megérzés – merült ismét a munkájába a nő.
***
Tracy még mindig szorította Laura kezét, amikor a nővér megvizsgálta a pupilláit.
– Emlékeztess, hogy rúgjam fel ezt a kurvát, ha végre felépülünk – visszhangzott a hang a férfi fejében.
– Fogd már be! – morogta Tracy. – Már majdnem ott vagyunk. Segítenem kell Johnnie-nak.
– Ez az, Tracy! – szorította a férfi kezét Laura. – Tarts ki! Nagyon jól csinálod.
– Beszéljen hozzá tovább, amíg hívom az orvost! – sietett el a nővér.
– Mindjárt megvagy Tracy – mondta Laura. – Csak gondolj arra, mennyire fog örülni Johnnie, ha megtudja! – Érezte, hogy a férfi szorítása erősödik. – De ha összetöröd a kezem, Courtney szétrúgja a seggedet.
– Sajnálom, Laura – válaszolta némán a férfi.
Amikor a nő érezte, hogy Tracy szorítása enyhül, elmosolyodott.
– Így már jobb. Tudod, mennyire aggódtunk érted?
– Tudom – akarta válaszolni Tracy. – És sajnálom.
Laura fölé hajolt, és a férfi remegő szempilláit nézte.
– Gyerünk, nagyfiú! Csak még egy kicsit!
Tracy szemei tovább rázkódtak, majd végül lassan kinyíltak. Laura szemeiből az öröm könnyei csordultak ki. A férfi torka kiszáradt.
– Johnnie! – suttogta, immáron hangosan.
– Mit mondtál, Tracy? – hajolt közelebb Laura.
– Nem Johnnie tette – válaszolta a férfi most már hangosabban. – Tudom, ki tette.
***
Johnnie teljesen kimerülve sétált a bejárati ajtó felé, ahol Alma már várta. Nem szóltak egy szót sem, csak szorosan átölelték egymást. Johnnie beleolvadt felesége ölelésébe, és élvezte, ahogy a nő gömbölyödő pocakja neki feszül. Érezte, ahogy a gyerek rúg egyet.
– Hogy ment, kicsim? – hajtotta a fejét Johnnie mellére Alma.
A másik nő felsóhajtott.
– Csak ahogy számítani lehetett rá, kislány.
– Gyere be, drágám! Zuhanyozz le, és öltözz át. Tori, Ceecee, Myra és Annie elmentek egy kicsit. Annie már alig várja, hogy láthasson.
– Én is örülnék neki – lépett be a hálószobába Johnnie. Levette a dzsekijét, és azonnal lerángatta magáról a ruháit is. Alma alig tudta visszatartani magát, hogy nekiugorjon. Tekintete fel-alá futkosott a tökéletes testen. – Tetszik, amit látsz, kicsim? – duruzsolta Johnnie.
Alma megnyalta az ajkait.
– Gyere közelebb! – mondta Johnnie csábos hangon, és felé nyújtotta a karját.
Alma lassan odalépett hozzá, tekintetét még mindig Johnnie testére szegezve. Amikor elérte a célját, magához vonta a felesége meztelen testét.
– Csak engedd, hogy veled legyek, Querida!
Johnnie elernyedt az ölelésében, és egy pillanatra biztonságban érezte magát. Habár ő volt a domináns egyéniség a kapcsolatukban, néha neki is szüksége volt arra, hogy érezze, valaki megvédi őt. Alma többnyire érzékenyebb volt, de szükség esetén szívesen vállalta a „védelmező” szerepét.
– Köszönöm, kicsim – suttogta Johnnie.
– Micsodát? – duruzsolta Alma a mellkasának.
– Hogy tudod, mire van szükségem, és mikor – csókolta meg a felesége feje búbját Johnnie.
– Bármikor, szerelmem.
Johnnie tett egy lépést hátra, és felemelte Alma állát.
– Szeretlek, Alma – helyezte az ajkait a másik nőéire.
A mexikói nő elmosolyodott.
– Én is szeretlek, de azt hiszem, tőled egy kicsit több is telik, Querida.
Johnnie ismét lehajtotta a fejét, hogy szája találkozzon Alma éhes ajkaival, és szűnni nem akaró hévvel csókolta őt. Épp csak belemerültek, amikor a barátaik beléptek a ház ajtaján.
– Mint mindig, most is pocsék az időzítés.
***
Karen meztelenül feküdt a hasán, miközben Maddie egyik lába a fenekén pihent, miközben a barna hajú nő vállait simogatta.
– Mire gondolsz, kicsim? – kérdezte Maddie.
Karen felsóhajtott.
– Egy elveszett fiúra.
– Egy eltűnt gyerek esetén dolgozol?
– Nos, nem egészen. Most már nem gyerek – fordult a hátára Karen. – Mostanra már felnőtt férfi.
Maddie közelebb húzódott hozzá, és barátnője vállára tette a fejét.
– Szeretnél beszélni róla?
– Vájkáltam egy kicsit Annette Scott múltjában. Azzal gyanúsítják, hogy megölte a mostohaapját.
– Alvin Markhamet? – kérdezett vissza Maddie.
– Pontosan.
– Az volt az egyik első ügyem.
Karen felült, és magához vonta a nőt.
– Kicsim! Emlékszel az ügy részleteire?
– Nem nagyon. Csak arra, hogy valami nagyon nem stimmelt azzal az üggyel. Az anya azt vallotta, hogy ez a Scott nő támadt rá a férjére.
– Tudom. És ez feldühít. Hogy tehet egy anya ilyet a saját lányával? – Karen képtelen volt palástolni az undorát.
Maddie kedvese arcába nézett.
– Hogy lehetsz annyira biztos benne, hogy nem az anya mondott igazat?
– Az az ember évekig terrorizálta a családját. Ezek után hogy lehet egy szemernyi kétséged is? – kérdezte Karen, egy kicsit talán túl dühösen is.
– Először is, ez a munkám – válaszolta Maddie. – Másodszor, semmilyen bizonyíték nem támasztotta alá az ellenkezőjét. Se egy rendőrségi jelentés, semmi. – Egy pillanatra elhallgatott, hogy lecsillapítsa a dühét.
Karen csak most döbbent rá, mennyire megsértette.
– Édesem, sajnálom. Nem akartam azt sugallni, hogy a te hibád lenne.
– Semmi gond – vont vállat Maddie. – De miért érdekel a fiú?
– Nem tudom. Van egy érzésem vele kapcsolatban – merengett Karen. – Emlékszel a nevére?
– Danny Scott. Azt hiszem, tizenhárom lehetett akkoriban.
– Köszönöm, kicsim – csókolta meg Karen, majd kimászott az ágyból, de Maddie megállította.
– Hova mégy?
– Még dolgoznom kell egy kicsit – csókolta meg őt ismét Karen. – Bízz bennem! Visszajövök.
Maddie csábosan rámosolygott.
– Azt biztosra veszem.
***
Annette belépett a zuhanyzóba, és figyelte, ahogy kijelölt áldozata a testét szappanozza.
– A fene se gondolná, hogy egy mocskos spicli is törődik a higiéniájával, hm? – vigyorgott cinikusan.
– Mi a francot akarsz tőlem? – morogta Mary. Tudta, csak úgy lehet esélye, ha nem mutat félelmet a fölé magasodó nővel szemben.
– Nagyon jól tudod, mi történik azokkal, akik túl sokat beszélnek – jegyezte meg Annette. – Nem is értem, miért viszed vásárra a bőrödet azért a disznóért.
– Ki mondta, hogy a vásárra viszem a bőröm bárkiért is? – sziszegte Mary, megfeszítve az izmait.
Annette közelebb lépett hozzá, elzárva a menekülés útját.
– Rengeteg embert dühítesz fel azzal, ha kinyitod a pofádat. Én azért vagyok itt, hogy meggyőzzelek, ne tedd.
Mary tudta, hogy ha el akar szökni, most kell lépnie, úgyhogy gyorsan előre lendült, és a vállát belefúrta Annette gyomrába.
– Te nyomorult ribanc! – szisszent fel a magasabb nő, miközben a zuhanyfülke falának szédült. Egy gyors ütéssel Mary hátába vágta az öklét, hogy megakadályozza a nő szökését. – Ezért kicsinállak – vetette magát áldozatára.
A két nő a földön hempergett. Mindketten próbáltak a másik fölé kerekedni. Vér és kitört fogak lepték el a padlót, ahogy Mary próbált feltápászkodni.
– Okosabb is lehetnél, minthogy megpróbáld átbaszni a barátainkat – morogta Annette, áldozata füléhez hajolva. Szeme előtt hirtelen csillagok szikráztak fel, ahogy Mary az orrába vágta a könyökét, lelökve őt magáról.
Az áldozat felhasználta a pillanatot, hogy talpra álljon. A zuhanyzó falához rohant, és felfeszített egy kilazult csempét, hogy aztán a szilánkot maga elé tartva, visszaforduljon támadójához.
– Gyere csak, te kurva! Ezúttal rossz emberrel kezdtél ki.
Annette letörölte a vért az orráról és a szájáról, megrázta a fejét, és ő is feltápászkodott egy ördögi vigyor kíséretében.
– Nem oldhatnánk meg ezt civilizált emberek módjára? Add azt ide!
Lassan köröztek, miközben Mary tétován előre döfött a csempedarabbal. Annette-nek vigyáznia kellett, hogy ne engedje magához túl közel a másikat. Hirtelen megragadott egy kis szappandarabot, és előre lendült. Mary felé döfött, de ellenfele hárította, és a nő karját magával rántva, áldozatára vetette magát. A dulakodás folytatódott, míg végül Mary hangosan felnyögött, Annette pedig, ahogy lehajolt, látta a csempedarabot mélyen Mary mellkasába fúródni.
– Ó, a fenébe is! – sziszegte, miközben Mary fölé hajolt. – Sajnálom – zihálta, majd kiszaladt a zuhanyzóból.
***
– Ezt tényleg elbasztam – roskadt Annette a magánzárka priccsére. Dühében a falba vágta az öklét. – Miért történik ez épp velem?
„Senki nem hibáztad téged, csak te magadat. Mindig csak beleütöd az orrod mások dolgába. Tanulnod kellett volna az első esetből” – korholta magát, amikor egy ismerős hang rántotta ki gondolataiból.
Felállt, és odalépett a zárka ajtajához.
– Miért jöttél?
– Csak látni akartalak – mondta a férfi. – Jól vagy, Nette?
Annette felsóhajtott. A barátságos hang megnyugtatta.
– Kutya bajom. Hogy jutottál be ide?
– Kölcsönvettem egy őr egyenruháját… Nette! Sajnálom. Úgy tűnik, mindig csak a bajt hozom rád.
– Ezt most fejezd be, Danny! Baleset volt. Ne hibáztasd magad!
– Megígérem, hogy megteszek mindent, amit csak tudok, hogy kihúzzalak ebből. Még akkor is, ha ehhez fel kell fednem magam.
– Hagyd ezt abba! – szakította félbe a nő. – Nem teszel semmi ilyet. Amúgy is itt lennék, nincs semmi változás.
A férfi felsóhajtott.
– Nem lennél itt, ha nem történt volna ez az egész velem és anyával.
– Csak ő tehet róla. Ő volt az, aki hazudott – mondta Annette, kicsit fagyosabban is, mint szerette volna. – Sajnálom, Danny fiú.
– Nézd! Most mennem kell, mielőtt valaki kiszúr. Szeretlek, Nette – préselte át az ujjait az ajtóba vágott részen.
Annette hozzá érintette a kezét.
– Én is szeretlek.
***
Johnnie a földön térdelt, miközben Annie kántálva körözött felette. A többiek tisztes távolságból figyelték őket. Amikor Annie befejezte a Vörös Út Bejárásának szertartását, letérdelt Johnnie elé.
– Vörös Bagoly! Meglásd, minden rendben lesz!
– Tudom. A Szellemek elmondták. Egy időre elvesztettem a hitem – válaszolta a másik nő.
Annie a vállára tette a kezét.
– Ez igaz. Apád eljött hozzám álmomban. Azt mondta, nem tud elérni. Megkért, hogy kérjem a Szellemeket a te nevedben is. Megtettem minden egyes este a tárgyalás kezdete óta.
– Köszönöm, Álló Medve.
Tori halkan odasuttogta Myrának: – Ez a leggyönyörűbb dolog, amit valaha láttam.
– Már egy jó ideje minden este végigcsinálja – válaszolta Myra. – Előző éjjel még táncolt is. Na az volt csak igazán a látványosság. Hihetetlen volt.
– Emlékszem, amikor Johnnie elvitt Pembroke-ba a Nuwatiegwa-ra[1] – mondta Alma. – Mindannyian hagyományos ruhába öltöztek… – A telefon csörgése szakította félbe. – Halló?
– Alma! Itt Mark – hallatszott a férfi hangja a vonal másik végéről. – Johnnie ott van? Nagyszerű híreim vannak neki.
– Most nem tudom adni. Miről van szó, Mark?
– Tracy épp most tért magához.
Alma megkönnyebbülten felsóhajtott, mire a barátai mind felé fordultak.
– Ez csodálatos.
– És ez nem minden, Alma. Tudja, hogy nem Johnnie ölte meg Ballantine-t.
– Mind tudjuk.
– Nem, Alma. Tudja, ki tette – mondta Mark. – Most pedig, hívd ide gyorsan!
Alma szeme könnyel telt meg.
– Megyünk, amint tudunk – tette le a telefont, és izgatott barátai felé fordult. – Tracy magához tért, és tudja, ki ölte meg Ballantine-t.
– Hogyan? – rökönyödött meg Ceecee.
Tori ledöbbent.
– Miért nem mondta el ezt már az elején?
Mielőtt Alma válaszolhatott volna, Johnnie és Annie léptek oda hozzájuk.
– Mi folyik itt? – nézett Johnnie az izgatott arcokra.
Alma a felesége karjaiba vetette magát.
– Mark hívott. Tracy magához tért, és azt mondja, tudja, ki ölte meg Ballantine-t.
Johnnie végig sem hallgatta, máris hálaimát rebegett.
– Hála a Szellemeknek. Induljunk azonnal! – rohant a hálószoba felé, hogy átöltözzön.
***
Glenda fel-alá járkált a szobában, és hallgatott, miközben Tracy felidézte, mi történt Ballantine irodájában.
– Tracy! Ez hihetetlen. – Elhallgatott és az ágy mellé lépett. – Miért nem beszéltél erről már korábban?
A féri kortyolt egyet a vízéből. A torka gyorsan kiszáradt.
– Nem tudom, Glen – próbált hangosan beszélni, de csak suttogásra futotta. – Furcsa dolgok történnek velem. Nem tudom megmagyarázni, mert én sem értem – ivott ismét egy keveset. – Csak annyit tudok, hogy egy férfi lépett be Ballantine irodájába, miután Johnnie elment, és megölte.
Glenda a férfit nézte. Össze volt zavarodva, fejében pedig csak úgy cikáztak a kérdések.
– Tracy! Teljesen biztos vagy ebben?
A férfi felsóhajtott.
– Igen, Glen. Teljesen… Már megkértem az orvost, hogy hívjon egy pszichiátert.
– Hogyan? – rökönyödött meg Glenda. – Mi a kénköves pokolért kell neked egy agyturkász.
Tracy feje lüktetni kezdett.
„Mit gondolsz, mit tehetsz a te drágalátos Johnnie-dért? Még a legjobb barátod sem hisz neked. Senki más sem fog. Add fel” – suttogta a hang.
– Fogd be, a fenébe is! – üvöltötte Tracy.
– Miért üvöltözöl velem? Csak egy egyszerű kérdést tettem fel – morogta Glenda.
Tracy csak most vette észre, hogy hangosan beszélt.
– Ó, sajnálom, Glen. Én nem…
A nő a vállára tette a kezét.
– Semmi gond, Tracy. Sok mindenen keresztülmentél. Nincs semmi baj.
– Köszönöm, Glen.
A nő előre hajolt, és megcsókolta a barátja arcát.
Folytatása következik!
Ui.: A képen Sara Sampaio alias Karen Grace.
________________________________________
[1] Nuwatiegwa: Amit találtam róla, az alapján egy indián szertartás, amit a Nagy Újhold Ceremóniájának fordítanak, és az első újhold idején ünneplik.
A történet elemeivel sajnos nem tudok mit kezdeni. Én is csak fordítom. De igazat adok, a hollywoodi túlzások néha zavaróak.
Ami meg a szappant illeti, nem értetted félre. Viszont, azért gondolj bele, egy szappan is tud elég kemény lenni! És egy börtönbe nyilván nem a leglágyabb, ultrahabosodó csodát veszik.
De ebben én is csak találgatok.
Teljes joggal asszociáltál arra. Én is így értelmeztem.
Lehet, hogy lehetetlen, én nem gondoltam bele, de szerintem egy elég kemény szappannal nem irreális.