FIGYELEM! A történetben több leszbikus karakter is szerepel (köztük a főszereplő, Johnetta Green is). A történetet át és átszövik a leszbikus szexuális utalások és nem ritkán leszbikus szexjelenetek is előfordulnak. Aki ezt nem tolerálja, azt ezúton kérném meg, hogy itt fejezze be, és ne olvassa tovább a történetet.
Írta: Tonya S. Coley
Fordította: Sinara
**************************************************************************
Bob O’Connell bíró irodája felé sietett. Abbotot már ott találta az ajtó előtt ücsörögve.
– Mit jelentsen ez az egész? – förmedt rá az ügyész.
– Jó reggelt magának is, Mr. Abbott! – válaszolta Bob szarkasztikusan.
– Felejtse el ezt a szarságot, Wooten! Mi olyan fontos, hogy ilyen korán kellett találkoznunk?
– Hamarosan megtudja – válaszolta az ügyvéd.
Ekkor az ajtó kinyílt.
– Jöjjenek be, uraim! – szólt ki O’Connell bíró, és mindkét férfit egy biccentéssel üdvözölte.
Először Abbott lépett be, Bob pedig szorosan követve őt becsukta az ajtót, hogy aztán mindketten leüljenek.
O’Connell megköszörülte a torkát.
– Rendben, Mr. Wooten. Miért kérte ezt a kis találkozót?
– Bíró úr! Változtatni szeretnék a tanúim listáján – válaszolta Bob nyugodtan.
– Emiatt nem kellett volna ide csődítenie minket – köpte Abbott.
– Folytathatom, bíró úr? – váltott ki Bob egy dühös pillantást Abbottból.
– Ajánlom, hogy legyen valami nyomós indoka, Mr. Wooten – figyelmeztette a bíró.
– Bíró úr! A védelem Tracy Kenont szeretné beidézni. Viszont halasztást szeretnék kérni, amíg kiengedik őt a kórházból.
– Ez abszurdum, bíró úr! – méltatlankodott Abbott. – Ez csak egy gyenge próbálkozás, hogy az ügyvéd úr időt nyerjen valamit előkaparni.
– Higgyen nekem, bíró úr! Nem erről van szó. Mr. Kenonnak bizonyítékai vannak, amik tisztázhatják ügyfelemet.
– Egy szart – fintorgott Abbott.
– Ügyész úr! – förmedt rá O’Connell. – Megkérem, ne használjon ilyen szavakat az irodámban. Értve vagyok?
Abbott azonnal lehiggadt.
– Bocsánatot kérek, bíró úr, de tiltakoznom kell a védelem nyilvánvaló kifogásai ellen. Mr. Kenon a vádlott barátja. Különben is, miért csak most hozakodott elő azokkal az állítólagos bizonyítékokkal?
– Erre én is kíváncsi lennék, Mr. Wooten. Elmagyarázná? – fordult vissza a bíró Bob felé.
– Mr. Kennon valamilyen módon elnyomta azokat az eseményeket, amik Mr. Ballantine meggyilkolásakor történtek. Már hívtunk is hozzá egy pszichiátert.
Abbott előre csúszott a széke peremére.
– Bíró úr! Ha utat enged ennek a kérvénynek, a vádnak is beszélnie kell Mr. Kenonnal.
O’Connell hátra dőlt a székében.
– A mai napra szüneteltetem az ügye. Délután ötig értesítést fognak kapni a döntésemről. Szép napot, uraim!
Végignézte, ahogy a két férfi elhagyja az irodát, majd hangosan felsóhajtott.
– Ki kell vennem egy kis szabadságot, ha ez az ügy véget ért – motyogta magában.
Amint Abbott becsukta az ajtót maguk mögött, azonnal Bob felé fordult.
– Kispályás trükk, Wooten.
– Ez nem trükk, Abbott. Azt hittem, ennél már jobban ismer. Nincs szükségem trükkökre, hogy megnyerjek egy ügyet. Védencem ártatlan. Ezt pedig hamarosan maga is be fogja látni.
– Ebben nem vagyok olyan biztos. O’Connell még nem adta meg magának, amit akar.
– Ebben igaza van. Még nem – fordult el Bob, és faképnél hagyta a leesett állú Abbottot.
***
Karen felsétált a 3. körzeti kapitányság lépcsőjén. „Remélem, hajlandó lesz beszélni velem” – gondolta, miközben odalépett az ügyeletes őrmester asztalához.
– Elnézést!
– Segíthetek? – nézett fel rá a férfi.
– Petrillo nyomozót keresem.
A férfi végigmérte őt, majd adott neki egy látogatói belépőt.
– Itt írja alá! – mutatott a szolgálati napló egy lapjára. – Menjen fel a lifttel a harmadikra! A második ajtó balra a gyilkosságiaké.
– Köszönöm – csíptette Karen a belépőt a blúza zsebére.
Volt szimata a hírekhez. Olyan volt, akár egy kutya a csontjával, amikor szagot fogott. Most pedig bizonyosan tudta, hogy Annette Scottnak köze van a Ballantine-gyilkossághoz. „Ha megtalálnám az öccsét, talán a kapcsolatra is fény derülne.”
***
Pizo az asztalánál ült és Annette Scotton gondolkodott. „Miért ölte volna meg Mary-t, ha nem bérelték fel rá? Ki állhat e-mögött? Talán be kéne mennem a börtönbe, és feltennem pár kérdést.”
Már épp azon volt, hogy felvegye a telefont, amikor egy nőt vett észre felé sétálni.
– Petrillo nyomozó? – kérdezte Karen.
A férfi felállt, és felé nyújtotta a kezét.
– Igen. Mit tehetek önért, Miss…?
– Karen Grace – válaszolta a nő, szorította meg a felé nyújtott kezet.
– A riporter? – rökönyödött meg a férfi. – Nem úgy néz ki, mint a tévében. És a hangja is más.
– Igen, tudom. Sokszor megkapom… Arra gondoltam, talán beszélhetnénk egy percre.
– Miss Grace! Nincs időm egy kósza riportra, vagy hasonlóra – ült vissza a férfi.
– Szabad? – biccentett Karen a szomszédos szék felé.
Pizo felsóhajtott.
– Tényleg nincs időm erre.
– Kérem, nyomozó! Nem fogom sokáig rabolni az idejét.
– Jól van. Üljön le!
A nő helyet foglalt, és előre hajolt, remélve, hogy senki nem hallja meg, miről beszélnek.
– Köszönöm. Mielőtt belekezdenénk, szeretném biztosítani róla, hogy nem riporterként vagyok itt. Johnnie a barátom, és szeretnék megtenni mindent, amit csak tudok, hogy segítsek neki.
– Ha megbocsát, Johnnie nem rajong éppen magáért – dőlt hátra Pizo. – Hogy pontosak legyünk, legjobb tudomásom szerint undorodik magától.
– Valóban így volt. Amíg közelebbről meg nem ismert – mondta halkan Karen. – Aznap este barátkoztunk össze, amikor hazavittem a Leather and Lace-ből.
Pizo meglepetten felvonta a szemöldökét.
– Az maga volt? Tudtam, hogy ismerős.
Karen körbenézett, és észrevette, hogy figyelik őket.
– Ha önnek is megfelel, jobb lenne, ha ezt a beszélgetést négyszemközt folytatnánk.
Pizo is körbe pillantott. Látta, hogy Drew és a társa feléjük fordulnak.
– Persze. Jöjjön!
Mindketten felálltak, és besétáltak Hill kapitány üres irodájába.
– Azt hittem, házas – mondta Angie Harris, Drew társa, miközben figyelte a két távozót.
– Az – válaszolta Drew zavarodottan. – Kíváncsi vagyok, mi folyik itt.
***
Johnnie oldalra gördült, és az órájára pillantott. 8:30 volt.
– Ó, a francba is! – nyögött fel, és kipattant az ágyból. – Pedig azt hittem, beállítottam.
– Édesem! Feküdj vissza! – motyogta Alma fátyolos hangon.
– Alma! Fél óra múlva a tárgyalóteremben kell lennem – rohant Johnnie a fürdőszoba felé.
– Querida! Bob kora reggel telefonált, hogy az ülést mára elnapolták.
– Hogy?
– A bíró azon gondolkodik, hogy Tracy tanúskodhat-e vagy sem. Estére már többet fogunk tudni.
Johnnie izmai elernyedtek, és visszasétált az ágyhoz, hogy elnyúljon.
– Nem hallottam a telefont.
– Úgy egy órával azután csörgött, hogy elaludtál. Úgy kidőltél, mint egy zsák krumpli – bújt hozzá Alma, Johnnie pedig átölelte őt.
– Sajnálom. Csak annyi minden aggaszt mostanában.
– Tudom. Jó, hogy tudtál aludni egy kicsit. Nagyon kimerült lehettél – csókolta meg Alma a felesége arcát. – De ha már felkeltél, szeretnél valamit csinálni velem?
Johnnie elmosolyodott, ahogy megérezte a felesége kezét a combja belsején felfelé kúszni.
– Mit forgatsz a fejedben?
– Egy kis áfonyás palacsintára vágyom – mondta a mexikói nő szinte már könyörgő hangon.
– Palacsinta? – lepődött meg Johnnie.
Alma elpirult.
– Igen. Éhes vagyok.
– Azt hittem, azt mondtad, alhatok még – húzta el a száját a másik nő.
– Alhatsz is. Amint megetettél minket a kicsivel. Szólj, ha kész van! – bújt vissza Alma a takarója alá.
Johnnie egy pillanatig csak bámulta a felesége hátát.
– Azt hittem, azt akarod… tudod.
– Ó, arra is sor fog kerülni. De előbb hozz valamit enni! – morogta Alma.
Johnnie elmosolyodott, és kimászott az ágyból.
– Így már mindjárt más. Áfonyás palacsinta rendel.
***
Karen és Pizo elhagyták a kapitány irodáját, miután megegyeztek, hogy találkoznak, ha lejárt a férfi munkaideje. A nőt két szempár árgus tekintete követte, miközben elhagyta a helyiséget.
Angie felállt, és odasétált Pizo asztalához.
– Hé, Petrillo! Szereztél pár kellemes percet? – viccelődött.
– Semmi olyasmit, amivel ne tudnék elszámolni otthon.
– Nos, mi máshogy láttuk. Vajon a kis hölgyike mit gondolhat erről?
– Efelől nem aggódnék – válaszolta a férfi.
– Akkor megkérdezhetem, ki volt ez?
Pizo észrevette, hogy bár Drew épp látványosan egy aktába temetkezik, hegyezi a fülét.
– Csak egy régi barát.
Angie felkacagott.
– Persze, hogy az – sétált vissza az asztalához.
***
Egy ismeretlen nő lépett be a szobába, felverve Tracy-t az álmából.
– Mr. Kenon? – kérdezte az afroamerikai nő.
– Igen? – ásított a férfi, miközben a nő odalépett az ágyához.
– A nevem Dr. Wilson. Az orvos azt mondta, szüksége lenne rám.
– Igen, Dr. Wilson. Számos problémám lenne.
A nő leült mellé.
– Szeretne mesélni róla?
– Folyamatos fejfájás kínoz. Néha már azt hiszem, megőrülök tőle.
– Értem.
„Már megint itt tartunk. Mind ugyanolyan” – bosszankodott a hang. – „Egy szót sem hisznek el abból, amit mondasz. Csak arra várnak, hogy őrültté nyilváníthassanak”
„Nem maradnál csendben? Nincs szükségem most a szarságaidra. Amilyen hamar rendbe jövök, olyan hamar segíthetek Johnnie-nak.”
„Szóval meg akarsz szabadulni tőlem? Azok után, amit tettem érted, csak félre akarsz állítani?”
„Nem élhetek így tovább.”
„Hogy?” – mordult fel a hang.
„Csak normális akarok lenni.”
„Normális? Hogy a fenébe lehetnél már normális? Az egész város egy nyavalyás farturkásznak tart. Hogy lehetnél már normális?”
– Elég! – ordított fel hangosan Tracy, megrémítve a fiatal pszichiátert.
– Miből elég, Mr. Kenon?
Tracy elfintorodott, amikor rájött, hogy hangosan beszélt.
– Sajnálom. Mit mondott?
– Azt kérdeztem, mesélne-e a fejfájásairól, de mintha valahol teljesen máshol járt volna. Aztán azt üvöltötte, elég.
– Azt hiszem, kikapcsolt az agyam pár pillanatra.
Dr. Wilson bíztatóan rámosolygott.
– Miért nem mesél először azokról a fejfájásokról? Aztán haladhatunk tovább.
Folytatása következik!
Ui.: A képen Emanuela de Paula alias Johnetta Green.
Végre kezdem megtanulni a neveket, mondjuk jobb lenne, ha gyorsabban jelennének meg a részek,de tudom,hogy ez nem rajtad múlik.
Egyébként csak most esett le,hogy Tracy fiú és nem lány... xD.