FIGYELEM! A történetben több leszbikus karakter is szerepel (köztük a címszereplő, Noemí Leone is). Bár ez nem erotikus történet, így szexjelenetek teljes mértékben kifejtve csak néha-néha, egyébként többnyire csak utalás szintjén jelennek meg benne, a történetet át és átszövi a nők közötti szerelmi viszony. Aki ezt nem tolerálja, azt ezúton kérném meg, hogy itt fejezze be, és ne olvassa tovább a történetet.
Írta: Katia N. Ruiz
Fordította: Sinara
Beküldve: 2012. július 29.
**********************************************************************
Úgy rótta a köröket, akár egy ketrecbe zárt tigris. Tudomást sem vett a körülötte lévő emberekről, csak némán sétált oda és vissza. A kórház felajánlott neki egy pár kényelmes szandált, amikor észrevették, hogy mezítláb jött el otthonról. A nagy sietségben mindent elfelejtett. Cipőt, kabátot, mindent. A fájdalmaival küzdő Terri képétől teljesen kiürült az elméje.
Az aggodalomtól és a félelemtől verejtékezett. Haja nedves homlokához tapadt, lélegzete pedig heves zihálássá változott. Épp csak elég erőt tudott gyűjteni ahhoz, hogy felhívja Victoriát, aki megígérte, értesíti a szüleit is.
A Saint John’s Hospital várótermének falai fényes fehérre voltak festve, kidekorálva mindenféle mesefigurával, ahogy autót, vagy épp repülőt vezetnek. Noemí viszont egyáltalán nem figyelt ezekre. Ő csak a saját gondolataiba merülve tudott járkálni oda-vissza.
Amikor bevitte Territ a sürgősségire, az orvosok megvizsgálták a folyamatosan sikoltozó lányt, és úgy döntöttek, azonnal megoperálják. Minden olyan gyorsan történt, a zavarodottság és a félelem pedig könnycseppeket csalt Noemí szemébe. Travis tűnt fel mellette, és a váróterembe kísérte Noemít. Megígérte, hogy visszajön, amint bármilyen információval szolgálhat Terriről.
Noemí tenyere izzadt, fejéből pedig nem tudta kiverni azt a gondolatot, hogy el fogja veszíteni Territ.
„Kérlek, istenem! Amelia után ezt már nem viselném el. Ne vedd el tőlem úgy, mint Ameliát!” – ismételgette magában. Csak Amelia halott szemeit látta maga előtt, ahogy rá bámulnak a kocsija félhomályában.
– Ó, istenem! – A félelem, mint egy erős marok, szorította a szívét. Megrázkódott, majd egy pillanat alatt minden elsötétült, és érezte, hogy a lábai kicsúsznak alóla.
Valaki megfogta a karját, de ő elhúzódott. A falnak dőlt, és védekezően karba fonta a kezét maga előtt. A tekintete fátyolos volt, és majdnem ismét elvesztette az eszméletét.
– Noemí! – suttogta egy hang a füle közvetlen közelében. Próbálta összeszedni magát. – Gyerünk, kislány! Végy mély levegőt! Nyugodj meg! Nyugi! – Érezte, hogy egy erős kéz átöleli a vállát. Lehunyta a szemét, és követte az utasításokat.
Kinyitotta a szemét. Most már ismét képes volt normálisan lélegezni, és most már látta Travis rá bámuló arcát. A férfi tartotta őt, és a válla fölött látta, hogy a helyiségben mindenki más is őket figyeli.
– Hogy van? – kapott észbe hirtelen. – Mond el! – ragadta meg Travis vállát. – Kérlek, Travis! – könyörgött. – Kérlek! Mond, hogy nem halt meg! Nem veszíthetem el őt, Travis. Ne tedd ezt velem! – szipogta. Alig hallotta a férfi hangját, ahogy próbálta megnyiugtatni.
– Nehéz szülés lesz, annyi biztos. A baba farfekvéses – mondta végül a férfi. – Én császármetszést javasoltam…
Noemí erősen megszorította a karját.
– Nem veszíthetem el őt, Travis. Segíts! Mentsd meg őt! Kérlek – könyörgött a férfinak könnyes szemekkel.
Travis ismét átkarolta őt.
– Minden rendben lesz, Noemí! – mondta megnyugtató hangon, majd a mellette álló nővér felé fordult. – Hozzon neki nyugtatót, Nicole…
– Ne! – szakította félbe Noemí, és elhúzódott tőle. – Magamnál akarok lenni, amikor a baba megszületik. – A térdei remegtek, úgyhogy keresett magának egy ülőhelyet, majd ismét felpillantott a férfira, most már nyugodtabbnak tűnve. – Kérlek.
Travis hosszú ideig csak nézte, majd bólintott. Aztán elfordult, és intett a nővérnek, hogy kövesse. Noemí felsóhajtott, majd hátra dőlt ültőben, és a kezeit összekulcsolva várakozott, amíg a szülei megérkeztek.
Agyában kíméletlenül kergették egymást a baleset emlékei. Próbálta elkergetni őket. Próbált visszatérni a valóságba. Mire Victoria megérkezett Natalie-val és Thomasszal, a légzése ismét lelassult.
– Noemí! – suttogta Natalie, kényszerítve lányát, hogy ránézzen. Noemí remegő tekintete az ő szemébe is könnyeket csalt.
– Nem veszthetem el őt, anya! – szipogta Noemí, és az anyja ölelésébe hajtotta a fejét. – Nem történhet meg ismét.
Thomas leült vele szembe, Victoria pedig elé térdelt, és a combjára tette a kezét.
– Próbálj megnyugodni, és mond el, mi történt! – mondta halkan, Noemí pedig beszámolt arról, amit Travis mondott. – Oké! – szólalt meg ismét Victoria. – Csak nyugodj meg! Az idők változnak, drágám. Ma már alig halnak meg császármetszésben, oké?
Thomas és Natalie egyetértően bólogattak. Ez viszont nem nyugtatta meg Noemít.
– Az anyja is így halt meg, amikor Terri született. Nem tudta természetesen megszülni, és meghalt, mielőtt bármit is tehettek volna érte. Túl kicsi volt. Akárcsak Terri – küzdött a könnyeivel. – Istenem! Mi lesz, ha meghal, Vicki? Mit tehetnék akkor? Szeretem őt, Vicki. Soha nem mondtam neki, mert én sem jöttem rá. De most már tudom. Szeretem őt – potyogtak a könnyei. Victoria próbálta megnyugtatni őt.
Natalie és Thomas együttérzéssel néztek rá.
***
Travis csak majdnem négy óra múlva tért vissza. Már tisztára mosta magát, és széles mosoly terült szét az arcán. Egyenesen oda lépett Noemíhez, aki némán ült a szülei között. Victoria a falnak dőlt, és halkan beszélgetett Michaelával. Travis letérdelt Noemí elé, és gyengéden megszorította a kezét.
– Szeretnéd látni őt? – nézett Noemí szemébe, amikor az végre felismerte őt.
A nő csak némán bólintott, és engedte, hogy a férfi elvezesse.
***
Terri a szokásosnál is kisebbnek tűnt a kórházi ágyon fekve. Az infúzió csövei természetellenesnek tűnő módon álltak ki a bal karjából, az oxigénmaszktól pedig úgy nézett ki, mint egy halálos beteg. Amikor meglátta az ijedt kifejezést Noemí szemében, ahogy halálra váltan torpant meg néhány lépésre tőle, levette a maszkot, és halkan megszólalt. – Minden rendben lesz, édesem. Ez mind nem jelent semmit – intett a gépek felé. – Rendben leszek.
Noemí óvatosan odalépett az ágyhoz, és a lányra nézett, mereven bámulva a hasát. Óvatosan a kezébe fogta a lány aprócska kezét, ami erőtlenül hevert a hasán, és megsimogatta a hüvelykujjával. Terri felnyögött a fájdalomtól, de a szemei nyitva maradtak. Egy pillanatig zavartan nézett körbe, majd azok a gyönyörű szemek ismét rátaláltak Noemíre, és lassan egy apró mosoly jelent meg az arcán.
– Hello – suttogta álmatag hangon. Noemí szívét a félelem mardosta.
– Hello! – válaszolta fátyolos hangon. Megsimogatta a lány haját, amely a szokásosnál is puhábbnak tűnt. Bőre egy kissé sápadt volt, de egészségesnek tűnt.
– Sírtál, Noemí? – emelte fel a kezét Terri, és megérintette a nő arcát. – Ne sírj! Rendben leszek. Ígérem. Nem kell félned.
A szavak erőt öntöttek belé, Noemí pedig letérdelt az ágy mellé, és Terri vállára hajtotta a fejét, mélyeket lélegezve.
– Féltem, hogy elveszítelek, Terri. Szeretlek – suttogta.
A lány szemei könnyel teltek meg, ahogy Noemí rá nézett.
– Ezt jó tudni – suttogta, zavarodottan attól az érzelmi töltéstől, ami ebbe az egy szóba belesűrűsödött. – Összezavarodtam, Noemí. Elindítottál bennem valamit.
Noemí bólintott, és gyengéden megcsókolta Terri homlokát.
– Mi van a gyerekkel? – kérdezte, alig egy centire távolítva csak el az arcát.
– Hatalmas, és gyönyörű – mondta Terri büszkén, és ismét megérintette Noemí arcát. – Kislány. Anyukád szemeit örökölte, azt hiszem. Remélem, ilyenek maradnak, de sokkal jobb lenne, ha rád hasonlítana – nézett Noemí kékesfehér szemeibe. – A neve Noemí Imogene. Az anyám nevét kapta, de szerettem volna, ha Noemínek is hívják. Mint téged.
Noemí szemei megteltek könnyel.
– Ó, Terri – zokogta. Érezte, ahogy a lány keze a hátára simul. – Annyira féltem, hogy ismét megtörténik. Hogy ismét el kell veszítenem a nőt, akit szeretek. Annyira félek.
Terri gyengéden megsimogatta a haját, majd felemelte a fejét, hogy a szemébe nézhessen.
– Elég, Noemí! Itt vagyok, oké?... Láttad már?
Noemí megrázta a fejét.
– Először téged akartalak látni. Te láttad őt, azt mondod?
Terri szemei az anyai szeretet fényétől ragyogtak.
– Igen. Alig pár perce. De nem voltam a legjobb állapotban – suttogta. – De amikor láttam, úgy üvöltött, hogy teljesen kivörösödött – kacagott fel, aztán elfintorodott a fájdalomtól. Noemí megszorította a kezét, majd ismét megcsókolta a homlokát.
– Menj, nézd meg őt, kicsim! – mosolygott ismét rá szeretetteljesen, Noemínek pedig megdobbant a szíve a lágy tónustól. – Nézd meg őt, aztán gyere vissza, és mond el, milyen!
Noemí elhagyta a szobát, és a nővérek pultjához ment.
– Bocsánat! Hol találom az újszülötteket? – kérdezte, mire az egyik nővér útba igazította egy hosszú folyosó felé. Noemí végigsétált rajta, míg a jobb oldalon meg nem pillantott egy nagy ablakot. Odabent egy csapat gyönyörű kisbaba volt, akik mind, egytől egyig egészségesen üvöltöttek, kivörösödött arccal. Noemí végigpillantott rajtuk, míg meg nem találta a kis Noemít a Bledsoe-Leone felirat alatt. Meglepte a két név kombinációja, de egy pillanat alatt elfeledkezett róla, amikor megpillantotta a leggyönyörűbb teremtményt ezen a világon.
Ott feküdt, mindössze ötvennégy centis kis rózsaszín testével, és zöldeskék szemeivel a mennyezetet bámulta, elmélyülten szopva a szájába dugott cumit. Kerek arcocskája rózsaszín volt, és jól kirajzolódott a szemöldökvonala, akárcsak mindenkinek a Leone-családban. Meglepően dús haja aranybarnán csillogott a lámpafényben.
Mosoly ült ki Noemí arcára, szívét pedig elöntötte a szeretet Terri lánya iránt. A kis Noemí. Azóta imádta ezt a gyereket, hogy először érezte mozogni Terri hasában, ahogy ráhajtotta a fejét.
Hátra fordult, amikor meghallotta a nevét. Victoria állt mögötte Michaelával és a szüleivel. Oda hívta őket, ők pedig köré álltak és tekintetükkel a kisbabát keresték.
– A neve Noemí. Terri rólam nevezte el – mondta büszkén. – Hát nem tökéletes?
Thomas és Natalie arcán könnycseppek folytak végig, ahogy bámulták a gyönyörű kisbabát.
– Ó, nézd, Thomas! – mutatott rá Natalie. – A te szemöldöködet örökölte. A szemei pedig, akárcsak az enyémek… De ez még változhat. Noemí szeme is olyan volt, mint az enyém, amikor megszületett.
Thomas felnevetett, és átölelte a feleségét.
– Van egy kisunokánk, Natalie – suttogta büszkén, és még egyszer a gyerekre pillantott. – Nagyszülők lettünk. Hát nem csodálatos érzés?
Noemí szemei érzelmekkel teltek meg, ahogy a gyereket bámulta az üvegen keresztül.
– Tökéletes – mondta halkan, és könny töltötte meg a szemét. Érezte, ahogy Victoria átöleli, ő pedig a barátja vállára hajtotta a fejét. – Gyönyörű, ugye?... Menjünk vissza Terrihez! – mondta, és visszafelé indult, átkarolva Victoria vállát.
Terri szemei kinyíltak, amikor beléptek a szobába, és mosoly áradt szét az arcán. Megfogta Noemí kezét, és a szemébe nézett.
– Láttad őt?
Noemí bólintott.
– Egyszerűen tökéletes – suttogta, és megcsókolta Terri kezét. – Akárcsak az anyja.
Terri rámosolygott. Nem tudta elszakítani a tekintetét a nő szemeitől.
– Mesélj a szemeiről!
– Olyanok, mint anyáméi. De szerinte még lehetnek olyanok, mint az enyémek. Amikor megszülettem, az én szemeim is olyanok voltak, mint az övéi.
– És a haja? – érdeklődött Terri. – Nem láttam milyen színű. Olyan piszkos volt még.
– Aranybarna, és már ránézésre is olyan lágy és puha – csillogtak Noemí szemei. – Már most imádom.
Terri rámosolygott, és a szájához húzta Noemí kezét, hogy megcsókolja.
– Örülök neki. És biztos vagyok benne, hogy ő is imádni fog téged.
***
– Caesar! – lépett be Martha a fivére lakásába. – Caesar! Jobb, ha válaszolsz.
A férfi kijött a fürdőszobából, egy törülközővel a dereka körül. A haja még nedves volt.
– Ne ordibálj velem a saját lakásomban! – förmedt rá.
Martha csípőre tette a kezét, és az öccsére bámult.
– Anthony számát akarom – mondta ellentmondást nem tűrően.
– Minek? – húzta fel az orrát a férfi, megigazítva a törülközőjét.
– Tegnap megszületett a gyerek.
– Tényleg? – ragyogott fel Caesar szeme. – És…
– Természetesen Leone – vágott közbe Martha. – És mivel Noemí nem ejthette teherbe, mással pedig nem is lehetett…
– Az a kis szardarab – sziszegte Caesar. „Hazudott nekem. Pedig mintha a fivérem lenne.” – Maradj itt! Előkeresem a noteszemet. Most épp Vegasban van – indult a szobája felé, és felkapta a ruháit.
– Minden rendben? – figyelt fel Martha a férfi zavarodottságára.
Az öccse nem válaszolt, amíg vissza nem tért a noteszével a kezében. Mostanra már magára kapott egy sortot és egy pólót.
– Az az anyaszomorító hazudott nekem – puffogott, és leült a kanapéra. – Pont olyan, mint a papa.
Martha lehuppant mellé, és átölelte az öccse vállát.
– Sajnálom… Mit mondott neked?
– Azt mondta, rendszeresen beszedette a tablettákat a lánnyal. Most már tudom, hogy hazudott. De a gyerek egészséges?
– Egészséges és gyönyörű – mosolygott Marha. – Épp olyan, mint Noemí.
Caesar is elmosolyodott, és elkezdte keresni Anthony vegasi számát.
– Nem tudom, miért fizeti Thomas még mindig a számláit – bosszankodott.
– Végülis a fia – nyúlt a telefonért Martha.
***
– Halló? – vette fel Anthony a telefont, és kidörzsölte az álmot a szeméből.
– Talpra! – vakkantotta Martha.
– Mi ütött beléd, Martha – morogta Anthony. – Te talán nem mulattál az éjjel? Újév van, a fenébe is.
Utálta Martha heves természetét, és ezt mindig a tudtára is adta. Azzal együtt pedig, hogy úgy öltözködött, mint egy dilinyós, és egyszer elhappolt egy lányt az orra elől…
– Mit akarsz? – nyögte.
Martha örömtelenül felnevetett.
– Csak tudatni akartam veled, hogy tegnap megszületett a lányod.
– Nekem nincs lányom – válaszolta Anthony fagyosan.
– Egyszer még bánni fogod, ha ellököd őt magadtól.
– Figyelj rám…
– A neve Noemí Imogene – szakította félbe Martha. – A nővéred után, aki ténylegesen ott volt Terrivel.
Martha dühösen megrázta a fejét, miután letette a telefont, és az öccsére bámult.
– Mit mondott? – érdeklődött Caesar.
– Hogy neki nincs lánya.
– Talán a gyereknek jobb is így – válaszolta a férfi, mire a nővére bólintott.
Folytatása következik!
Ui.: A képen Jade Slee alias Terri Bledsoe.
A köbetkező fejezetet is beküldtem már.