Történetek
a a
2008.10.24 | Mopat | Regény | Megtekintések száma: 909
A Bíboros vadmacskája 4.
5. Negyedik fejezet, amelyből Julie rájön, hogy kik azok a magyarok, de nem lesz tőle boldogabb

Naplórészlet:
„-Bizony, ha majd valaki vagy három évszázad múlva kitalálja a fitnesst, betegre fogja vele keresni magát. Én meg teljesen ingyen tarthattam itt karban az izmaimat! Ráadásul a muskétás urak jóvoltából attól sem kellett félnem, hogy kijövök a kardvívás meg a céllövés gyakorlatából. Csak arra kellett vigyáznom, hogy nehogy beszorítsanak egy nagyobb tömegben valami sarokba, mert féltem, nem jövök ki a dologból csúnyán perforált kültakaró nélkül!”

A muskétások életében döntő változások álltak be. Először is, relatíve kevesebb gárdistát hánytak kardélre, nehogy közben összetalálkozzanak Julie úrnővel. Helyette inkább a parasztok, kofák, városi kispolgárok sorait ritkították. Egymást érték a parázs viták arról, hogy a harcművészet fogásait gyakorolják, vagy csak igyanak kevesebbet… Végül kompromisszumot kötöttek, hogy inkább nagyobb csapatokban járják az utcákat. Szabályos rohambrigádok voltak ezek, kardvívókkal, késdobálókkal, bunyósokkal, céllövőkkel, zsarolókkal, túszejtőkkel és méregkeverőkkel ellátva. Így úgy vélték, többféle harceljárás együttes alkalmazásával a bíboros bármely emberét legyőzhetik. A morált javítandó, a kiképzésre használt, a bíborost ábrázoló célalakokat Julie-t ábrázolókra cserélték.
Akadt még pár vérmesebb vagy hülyébb ifjú muskétás, aki egyedül próbált szerencsét Julie baba ellenében. Ezeket hősnőnk maga vitte el- állapottól függően- vagy a felcserhez, vagy pedig a Sorbonne anatómia tanszékére, ahol egy ezüstöt fizettek egy hulláért. Ennyire érzékeny lelkületű nő volt Julie. Az előkelőbb ifjúkat például soha nem ölte meg, miután egy jó nevű orvos-doktor egy aranyat adott neki minden új páciensért…

A magyar klasszikust idézve, a nemzetközi helyzet egyre fokozódott abban az évben. Egyrészt, mert akkortájt vívták a harminc éves háborút német földön. Mivel a Habsburgok a franciák ősi ellenségeinek számítottak, a bíboros úr mindent igyekezett megtenni, hogy keresztbe tegyen nekik. Ilyen volt a spanyolok elleni háború Itáliában.(Olaszország még nem volt feltalálva!), vagy a német fejedelmek támogatása. Illetve az erdélyi fejedelemé, hogy az osztrákok hátában ellenséget támasszon. Bethlen Gábor annál is alkalmasabb volt a feladatra, mert kiváló hadvezér hírében állott, s igen jó kapcsolatai voltak a törökkel, a lengyelekkel és a félelmetes kozákokkal is.

Érdekes dolog a politika. Bethlen és Richelieu németföldi szövetségesei ugyanis protestánsok voltak. Viszont a bíboros elérkezettnek látta az időt, hogy leszámoljon a franciaországi protestánsokkal: a hugenottákkal. Mármost erre fel az angolok (pontosabban az ottani teljhatalmú miniszter, Buckingham hercege) jelezték, hogy nem hagyják védtelenül ottani híveiket, hanem készek fegyveresen is segíteni. Fő a közismerten szar angol-francia viszony további fokozása! Meg apró poénból teszem hozzá, hogy a bíboros és Buckingham hercege ugyanazon nőbe voltak szerelmesek: Ausztriai Annába. Ugye, milyen bonyolult?
Buckingham hercege először is diplomáciai nyomásgyakorlással próbálkozott. Jelentős méretű küldöttséget volt szíves Francia honba küldeni. Saját maga is közöttük volt, mert SMS-ben mégsem kettyintheti meg a francia királynőt. Történetünk szempontjából csak egy a lényeges: a nagyszámú angol úr és úrficska megjelenése Párizsban.
A muskétások nem lettek volna muskétások, ha nem kötöttek volna bele az angolokba első adandó alkalommal. Az Athos, Porthos, Aramis, D’Artagnan, Planchet ötösfogat persze ebben is élenjárt. Most lovon poroszkáltak a délutáni utcán.
- Most akkor hány angolról van szó?- kérdezte Porthos.
- Addig már nem tudsz számolni- közölte Aramis.
- Körülbelül harmincat hívtam ki párbajra!- közölte D’Artagnan.
- Körülbelül?- nézett rá Athos- Hogy-hogy körülbelül?
- Sötét is volt, be is voltam szíva, meg a fene se tud harmincig számolni!
- Megnyugtató, hogy nem csak az én matematikai ismereteim hiányosak!- Porthos máris jobban érezte magát.
- Hülye kérdés, de minek kellett nekünk harminc angolba belekötni?- tette fel Planchet a kérdést.
- Itt van ám a furfang a dologban! Nem minket fognak ám szórakoztatni az urak!- vigyorgott Athos gróf- Voltaképpen a segítségünkre lesznek!
- Miben?- nézett rá bambán Porthos. Igaz, ő csak bambán tudott nézni…
- Julie de blabla felhentelésében! Jól kifundálta Treville!
- Ti találkozni akartok a myladyvel? Kösz, de én inkább élni szeretnék!- meredt rájuk Aramis.
- Harminc, kardforgatásban jártas, beképzelt angol nemes is lesz velünk! És ha ráadásul ők hentelik fel a ribancot, Richelieu semmit sem tehet! Diplomáciai mentességük van, bazzeg! Angliának meg úgyis hadat fogunk üzenni előbb vagy utóbb…- vigyorgott Athos.
- Már csak azt kell megoldani, hogy az angolok fel akarják hentelni a szukát. Ja, és össze is találkozzanak vele!- bólintott D’Artagnan.
- Meg van oldva!- közölte Athos. - A bíboros megmondta az embereinek, hogy meg kell akadályozni mindennemű összetűzést az angolokkal! Szóval, Treville megtudta, hogy merrefelé vezet őrjáratot a szuka. A Sánta Macska előtt találkozunk az ángliusokkal! Meg vele is!
- Ej, agyafúrt fickó ez a Treville! Majdnem annyira, mint én! - ismerte el Planchet.
Julie már valóban az őrjáratát vezette a szokásos módján, a lovon aludva közben. Éppen befordultak a Sánta Macska utcájába, amikor jókora csődületre lettek figyelmesek.
- Úrnőm, nézze, angolok!- keltette fel a szöszit egy gárdista.
- Azt a sok eszedet - dünnyögte Julie -, talán vehetsz tőlük egy nyelvleckét, mi? Kissing my ass, motherfucker!
- De ott van az a négy muskétás is!
- A picsába! - ébredt fel Julie- Ugye, ezek nem az angolokkal akarnak balhézni?!- bár a mylady már tudta a választ és odavezényelte kis csapatát. A muskétások gyöngyei ugyebár kissé foghíjasan beszélték az angolt, kivéve talán Athost, aki kalózként is funkcionált egy időben és így legalább a trágárabb szavakat is ismerte. Az angol urak sem voltak restek, valahonnan kerítettek egy tolmácsot- az illető a Sorbonne egy jobb sorsra érdemes hallgatója volt - aki némi ütlegelés után önként és díjmentesen vállalta a szolgálatot.
- Nem, nem! - gesztikulált kézzel-lábbal Athos. - We are now párbajozing with you in der das, já?
- Ez nem német véletlenül? - érdeklődött Porthos naivan.
- Mit tudsz te a német nyelvről?- érdeklődött Aramis- Das Boot nicht Deuchland sturmbahnführer! Avagy, ahogy Vergilius mondja: Achilles post mortem espiritu santu!
- Ej, ez gyönyörű volt! - ismerte el a cascognei – Mit szólsz ehhez, Planchet!
- Azt, hogy tényleg jön Julie de blabla!- s az öreg szolga csöndben megtöltötte pisivel a nadrágszárát. A nő lelépett Cezarin nyergéből.
- Drága mumifikálódott agyú barátaim!- kezdte Julie üdvözlés gyanánt- Minden lényegesebb magyarázat nélkül kérlek meg rá benneteket, hogy húzzatok a sunyiba! Ellenkező esetben az angol küldöttség szeme láttára taposom ki a beleteket, ami végképp elintézi a nemzetközi megbecsüléséteket! Direkt csináljátok, hogy gondoskodni akartok a szórakoztatásomról, köcsögök?
- Drága hölgyem! - fordult felé Athos gróf- Sajnos a helyzet nem ily egyszerű, mivelhogy az itt megjelent angol urak becsmérlő megjegyzéseket tettek Őfelségére, valamint szeretett hazánkra. Ekkora sértés viszont nem maradhat megtorlatlanul, hiszen országunk jó hírének megőrzése elsődlegesen fontos dolog minden francia hazafi számára!
- Dumából ötös, Atosz barátom- vigyorgott Julie- Mivel azonban számomra a hazafi fogalma nem olyan akasztófavirágot takar, mint te, elmondom az én álláspontomat. Először is: at first, all english gentleman go home, please! This is my fight, with these five motherfucker muskeeters! So sorry, boys!- fordult az angolokhoz.

- Mi a rákot mondott ez nekik? - suttogta Porthos.
- Most kezdi felhergelni őket! - szólt reménykedve D’Artagnan.
- Nagyon sorryzom, my lords, de a csaj lefújta a bulit!- tárta szét a karjait Athos. - A bíboros úr nevében! Richelieu nevében! - s a szöszire mutatott.
- Richelieu fuck it!- kiáltotta egy vérmesebb angol. Egy idősebb társa leintette és előlépett.
-A nevem Sir Thomas Lancelot!- szólalt meg kiváló franciasággal- és közlendőm van asszonyommal. A párbaj minálunk Angliában szent dolog! Ha úriemberek hívják ki egymást, a kihívásnak bármely körülmények közt eleget tesznek. Nem számítanak a különbféle bíborosok parancsai-sem az esetlegesen közbeszóló csicskásaik. Jómagam pedig nem vagyok az a típus, aki egy nőtől parancsokat fogad el! Még az ágyban sem!
- Kedves Sir Lancelot! Elég egyhangú szexuális élete lehet. Másrészt, maguk valamiféle békeküldöttség volnának, így inkább kerülniük illene a fegyveres konfliktust. Harmadrészt, nem vagyok csicskás! Szóval legyen szíves, és a barátaival együtt húzzon vissza a szálláshelyére és bízza rám a muskétásokat.
- Különben mi lesz!- csapott a kardjára az angol- Azt hiszed, te bíboros kurvája, hogy félek tőled! Vagy az embereidtől? Harmincöt penge áll szemben öttel! Gondolkozz el!
- Megtettem! - bólintott Julie és elővonta a másfélkezest. Emberei kissé megszeppenve ültek a lovaikon. Egyrészt nem akartak diplomáciai ügybe keveredni, másrészt meg tényleg harmincöt kard és tőr repült ki a hüvelyéből pillanatok alatt. Ekkora túlerővel még a mylady sem bánik el!

Julie pontosan tisztában volt emberei képességeivel. Ha nem futnak el egyáltalán, öt-hat angolnál többet nem kötnek le. Ráadásul, semmit nem tudott az angolok kardforgatási tudományáról. Sir Lancelotot vélte a legjobbnak… Ezenfelül, most nincs vele a meglepetés ereje sem. Igaz, egyéni harcmódja okozhat még fejtörést az uraknak…
- Legalább nyílt terepen vagyok!- nézett szét Julie- Itt tudom forgatni a másfélkezest. De harminc ember… Nincs mód urizálni, móresre tanítani őket. Le kell csapnom a fejüket… De harminc ember!- remegett az adrenalintól. Most lesz vége. Vége ennek a nyamvadt kis életnek. Nem volt szép élete, de a maga módján ragaszkodott hozzá. Ha most egy pillanatra leáll az életösztöne, az egyik ánglius biztos kihasználja…
- Kivel kezdjük, uraim!- Julie hangja enyhén megremegett.
- Sir Lancelot, óvatosan! Nagyon ravasz és jó harcos!- közölte Athos, de vigyorogva. És ekkor megint történt valami rendkívüli. Duncan McLeod hangja hallatszott:
- Nahát, mylady le MonMirage! Julie! Eljöttél meglátogatni minket?
A két skót atyafi barátságosan besétált a vérontásra kész csoportok közzé. Julie elmosolyodott.
- Látjátok, barátaim, még társaságot is hoztam! Sajnos az urak kardélre szeretnének hányni!
- De harmincöt férfi egy nő ellen?- szólt hozzá Duncan.
- Ebben az országban mindenki ilyen nemtelen módon küzd! Franciák. Pfujj!- köpött egyet Connor.
- Csak öt francia, Connor! A többi harminc angol, Buckingham herceg kíséretéből…- így Julie.
- Angolok! - hörögte Duncan- Angol fattyak, itt?! Connor, menj be a fogadóba és szólj a többieknek! Ha megengedik uraim, a hölgy védelmére kelek!- húzta ki skót kardját a felvidéki. - Legyenek még egy kevés türelemmel, egy-két nemes lelkű skót barátom még csatlakozik hozzánk, hogy egy szegény nőt oltalmazzanak ebben a nemtelen küzdelemben!
- Te skót vagy?- kérdezte Sir Lancelot.
- Duncan McLeod, a hegylakó, szolgálatukra!- Athot enyhe balsejtelem szállta meg…

A Sánta Macskából hirtelen állati ordítozás hallatszott, kelta szitkokkal vegyesen, és két perc alatt legalább száz jól megtermett felvidéki került elő, hülyére mázolt képpel, hatalmas karddal, baltával, pajzzsal és kopjával felszerelve. Planchet ismét bepisált.
- Szerencsére, pont itt tartottuk a száműzött skót hazafiak gyűlését!- közölte Connor és a nő mellé lépett. Vicsorgó felföldiek álltak körben mindenütt a kis téren…
- Nem beszélhetnénk meg?- tette fel naivan a kérdést Athos. Duncan erre előrelendült, és levágta az egyik angol karját kardostól. A skótok torkából vad sivítás tört fel és az angolokra vetették magukat.
- A franciákat vállalom!- ordította Julie és a muskétásokra rohant. Planchet bölcsen elfutott a fenébe. Athos kardját úgy törte szét Julie másfél kezese, mint egy nádszálat. A szöszi ezután egyszerűen fejbe rúgta a grófot. A szöszi továbbvitte a mozdulatot s Aramis kardját is félrecsapta, majd átfordította a kardot és alulról ütötte el a pengét. Majd karral úgy húzta pofán a muskétást, hogy az menten elterült.
- En garde! - szólalt meg ekkor D’Artagnan és Porthos. Érkezett egy favödör egyenest Porthos tarkójának, mire a nevezett egyén pofára zuhant.
- Bocsi! - kiáltotta egy udvarias skót a tömegből.
- Na! Azt ugye tudod, hogy nincs veled az erő?- nézett kérdőn a cascogneira Julie. Az ifjú muskétás máris szúrt. Julie engedte csúszni a pengét, s aktiválta kardjának kinyíló oldaltüskéit. Így megszorította a tőrkard pengéjét és fölfelé csavarta. A muskétás tőrrel támadott, de Julie elkapta a kezét.
- Most figyelj! - mosolygott a fiatalemberre és ínon rúgta. Majd vállon, eldobatva vele a tőrt. Végül a másfél kezest csavarva elvette az ifjú kardját, ráfogott saját pengére és hosszú markolattal eltörte a férfi orrát. Végül pedig tökön rúgta, csak a megszokás miatt.
- A kardnak nem csak pengéje van!- közölte a fetrengővel a mylady s ment is segíteni skót barátainak. Az angolokkal egy perc alatt végeztek. A hatalmas skót fegyvereknek hála a legtöbb angol elvesztette néhány, változatos végtagját. Az egyik felvidéki egy jókora pallossal derékban szabdalta ketté az ángliusokat, McLeodék pedig derekasan vagdosták a fejeket. Julie kénytelen volt egy levágott karral meg bevert koponyával beérni. Sir Lancelot már sokat lábatlankodott (a szó szoros értelmében) mire vagy húsz vasat vágtak bele: több skótnak személyes ügye akadt vele. Csak némi véres hús maradt az angol küldöttek helyén. Julie járőrtársai elájultak a látványtól. Velük és a négy muskétással a kutya se törődött. A tolmács eltűnt. Néhány skót két jókora üstöt cipelt és a végtagok közt válogatott.

- Megvan a vacsora! - közölte Connor enyhén még lihegve.
- Hová teszitek az angolokat?- érdeklődött Julie.
- A tesóm most mondta. Megvan a vacsora!- tette hozzá Duncan- Hölgyem, nem éhes?
- Tegezzetek, fiúk! Köszi, éhes vagyok. Remélem, nem Sir Lancelotot kell azért megkóstolnom…
- Dehogy, a fiúkkal éppen malacokat sütünk bent. Akad még francia bor és skót whisky is a hordókban…- invitálta Duncan.
- Meg akár diszkrécionálhatunk is! - kacsintott rá Connor.
- Ekkora hülyét! - csóválta a fejét Duncan.
- Jól indult a buli, szóval elfogadom a meghívást!- hajolt meg a mylady- De nem maradok sokáig!
- Nem baj! - vont vállat Connor- Majd dartsozunk, sőt a mini-golf pályát is megmutatjuk! Ja és szkanderezhetünk is. Diszkrécióról meg McEllis gondoskodik, ő hoz ilyen diszkrét lányokat…
- Öcsém, te olyan hülye vagy! Tudod te, hogy mi a diszkréció? Mintha ha már mondtam volna!
- Igen, Duncan. Én dugásként ismerem, de ha urizálunk, akkor urizálunk!- és betessékelték a csajt.
- Ha tudtak franciául, mi a francért vertek meg, hogy jöjjek velük?- suttogta a tolmács, amikor ki mert bújni az utcai kút kávája mögül. Szétnézett, majd szökellve elmenekült a helyszínről. A gárdisták és muskétások föltehetően később, ismeretlen módon távoztak a harcmezőről…

…A bíboros úr ismételten látni óhajtotta Julie babát. Persze megint azért, mert szüksége volt a szöszire, kényes ügyben. A szöszi belépett a bíboros lakosztályába, Rocheforttal a nyomában és megszólalt:
- Na mi van, Piseliő? Fasza új széked van!- s rögvest helyet foglalt, csizmás lábait a kis levelező asztalkára tette.
- Micsoda modor ez?- döbbent meg a bíboros- Egy úrinő nem így viselkedik!
-Olvasd! - mutatott Julie az alkarján lévő tetoválásra - Már ha olyan bunkónak méltóztatik lenni, hogy meg sem kínál hellyel!
- De én főrangú egyházi személy vagyok!
- Attól még nem kellene bunkónak lennie, excellenciádnak. Igaz, Rosseb?
- Nem tudom, miért tűröm mindezt- nézett rá bosszúsan a bíboros.
- Mert nélkülem süthetnéd a tudományodat, és szagolhatnád a szart, amit rendszerint kavarsz! Általában én szagolhatom… Miről volna szó?
- Igazad van. Fontos ügy, mylady. Először is azt szeretném tudni, hogy mit tudsz mondani a Sánta Macska előtti incidensről? Hová tűnt az angol küldöttség harminc tagja?
- Én a muskétásokat vertem, az angolok meg beszóltak. Erre megérkezett egy csomó skót és lenyomta őket a szarba! Nem én voltam! Az angolok és skótok közt évszázadok óta ellenséges a viszony. Mindkét nép az angol korona alattvalója, tehát ami történt, az angol belügy! Mit érdekel engem az angol belügy!
- De itt történt az eset… De igazad van, te némber! Az angol korona ügye! Szabályos párbajnak tekintjük. Bár nálunk tilos a párbaj, a törvényt csak a francia alattvalókra terjesztettük ki… Kíváncsi vagyok, mit lép rá a herceg úr! Én mosom kezeimet! Előbb-utóbb össze kell csapnunk Angliával!
- Fene a sok eszedet! - ismerte el Julie- Ha már itt tartunk, bíboros úr, mi lesz az én ügyemmel? Szeretném már tudni a monmirage-i akcióban részt vett testőrök nevét. És rehabilitálni akarom a családomat!
- A rehabilitációs papiros ügye már el van intézve. A birtokot visszakapod. Itt is van valahol az okmány, alá kellene írnom…de…
- De mi, Piseliő? Ja, még egy ügy, meg még egy ügy. Szokás szerint. Mi a legújabb?
- Mondd neked az valamit, hogy Erdélyország?
- Nem sokat, valahol keleten van!
- Bizony. Közép-Európa legfontosabb kis állama!A Habsburgok hátában van! A török vazallusa. De mit törődik most vele a török, mikor perzsa földön harcol. A helybéli fejedelem, Bethlen Gábor nagy férfiú. Jó hadvezér, kapcsolatban áll a lengyelekkel és a kozákokkal…
- Fojtasd, Piseliő!

- Nos, Bethlen Gábor követet küld ide, hozzánk. Hajóval jön Marseilles-ig, utána pedig Párizsba szárazföldön.
- Várj, kitalálom! El is kell hogy jusson ide, hozzánk, mi? Miért fontos ez az Erdély?
- Egyszerű! A spanyolok ellen már harcolunk Itáliában. Az angolokkal nemsokára összecsapunk! Ha megtámadjuk a hugennotákat, közbeavatkoznak. De az ausztriai Habsburgokat is le kell kötni.
- Aha, hát ezért járt itt Gusztáv Adolf követe! Az a svéd kemény fickó, ha nekiesik az osztrákoknak németben, hát a fülükön néznek ki szegények! Ja és az erdélyiek is…
- Pontosan! A svédek északról, Bethlen keletről! Ha a lengyeleket vagy a kozákokat is meg tudja mozdítani, hát jaj a Habsburgoknak!- vigyorgott a bíboros- De ezt ők is tudják! Van némi gyanúm, hogy a magyar követ nem fog élve eljutni ide a fejedelem levelével! A királynő az övéit védi! És a muskétások rajonganak érte!
- Szóval, legyek a testőre! Mi a követ neve? Mikor érkezik?
- Thurócz Péternek hívják. A hajója pár nap múlva kiköt Marseillesben. Indulnod kell, gyermekem! Senki nem tudhat róla, hogy nem vagy Párizsban. Nem tudok segítséget sem adni melléd, nem akarok feltűnést kelteni. Nem vagyok biztos, hogy a királynő meg meri támadni a követet, de azért…Rochefort ad pénzt bőven az útra és ellátmányt is!
- Jól van. Még ma indulok!- Julie céltudatosan felugrott és kilépett az ajtón. Rochefort szólalt meg:
- Excellenciád biztos benne, hogy helyes volt ennyi mindent közölni ezzel a nővel?
- Igen. Sok negatív dolgot mondhatok erre a kurvára, de azt nem, hogy áruló…

Tehát hősnőnk felkészült az utazásra: kifente a kardját, de úgy, hogy a karján növő piheszőrt is leborotválta vele. Tőr mellé két kést is vitt magával-az élelmet és az ellenséget nem egészséges egyazon vassal szabdalni. A nyereg elé két pisztolyt tett fel, egy harmadik, kisebb példányt meg a derekára. A többlövetű karabélyt lovára málházta. Cezarin a homlokvért mellé egy láncszemekből készült szügyvédőt is kapott. Julie pedig felvette a másik, direkt neki készült páncélinget. Hozzá pedig a bőr alkarvédőket. Rosa dadus meg is jegyezte:
- Tisztára mint a Xena!
- Kicsoda? Mindegy!
- Fontos küldetésre mégy? Ritkán veszel páncélzatot máskor…
- Oda! Egy ideig nem jövök haza! Szerencsére, pasi is van az ügyben. Remélem, legalább jól néz ki!
- Vigyázz magadra! - mondta az idős cigányasszony- Tettem egy adag dohányt is neked!
- Mihez kezdenék nélküled!- átölelte a dadust és lovára ugrott. Majd megsarkantyúzta az állatot és elvágtatott a szürkületben. A dadus megtömködte a pipáját, rágyújtott és kipöfékelte:
- Estére jöhetnek a pasik!

Abban a korban nem volt veszélytelen az utazás. Főleg egy magányos lovas számára. Igaz ugyan, a nehéz és feltűnő utazóbatárok könnyebb célpontokat jelentettek a haramiák számára, mint egy villámgyors táltos paripa. A páncélingre meg azért is volt szükség, nehogy egy orvul eleresztett golyóbis vagy nyílvessző végzetes kárt tegyen hősnőnkben, vagy lovában. Ja, és a mylady a fűzős páncéljában bátran belharcba kezdhetett és hentelhetett, alaposan megizzasztva a rapíros fiúkat. Julie pedig amúgy sem félt. Azok közzé az emberek közzé tartozott, akik úgy vélték, hogy egy jó paripa hátán, jó karddal és pisztollyal a kézben, bátorsággal a szívükben övék a világ. Meg hát, egyszer úgy is meg kell halni!
Elgondolkodott azon, hogy egy csapat zsoldoshoz csapódik, akik délre tartanak. Két ok volt rá, hogy ne tegye: egyrészt, az amazonnak öltözött Julie marha feltűnő volt. Férfinak meg nem öltözhetett - a mesebeli hercegnőknek sosincs mellük vagy csípőjük. Julienek azonban mindkettőből volt, méghozzá szép nagy! Maradt a magányos lovas figurája. Közben pedig egy könyvet olvasgatott esténként, amit egy magyar földön járt utazó adott ki.

A bíboros - aki az európai történelem valaha élt legnagyobb szarkeverői közzé tartozott - jól sejtette, hogy a követet veszély fenyegeti. Nem csak Julie hagyta el titokban Párizst, hanem öt jól ismert figura is: Athos, Porthos…a többit tudjuk. Nekik is a követet kellett úgymond fogadniuk. Csak éppen kevésbé barátságosan. Nem voltak egyedül az akcióban! A királynő és Treville saját kezűleg választották ki a legjobb muskétásokat. Néhányat út közben szedtek fel, és svájci gárdistákat is fogadtak zsoldosnak. Volt elég zsoldos a királyságban, a hugenották elleni háború híre vonzotta ezt a söpredéket mindenfelől…
- Marha egyszerű a dolog! A követ urat útonállók támadják meg. A déli megyékben úgyis rossz a közbiztonság!- fejtegette Athos igen bölcsen, lóháton, úton dél felé.
- Csak az az egy baj van a követekkel, hogy rendszerint kísérik őket! Mivel pedig a követ úr hivatalos és nem titkos úton jár, erős kísérete lehet!- mondta Aramis.
- Legalább itt nincs Julie de blabla! - nézett le a bakról Planchet. Az öreg és D’Artagnan egy négylovas hintót „vezettek”. A batár tele volt lőporral, fegyverekkel, élelemmel. A tengelyekre olyan pengéket szereltek, hogy Planchet még a Ben Hurban is indulhatott volna vele.
- Nem is hiányzik! - kapott a heréihez D’Artagnan. A cascoigne-i volt az összekötő tiszt a csapatban. Mivel Trevillét figyeltette a bíboros, kapóra jött, hogy a fiatalúr éppenséggel a királynő egyik szobalányát kettyintgette újabban. A kis csajt nem figyelték, s a felséges asszonyhoz éppúgy bejáratos volt, mint a kapitány. Ausztriai Anna nagy szerepet szánt a követ elpusztításának. Még kedvenc Buckinghamjét is elhanyagolta miatta.
- Kedvesem, ha minden vadidegen férfire ilyen sok figyelmet szán, végső romlásba dönt engem!- mondta a herceg egy alkalommal.
- Teljesen szétesik a párbeszéd az ilyen megnyilatkozásoktól!- közölte Aramis- Én már nem emlékszem, hol tartottunk!
- Ki a fenét zavar! - vont vállat Porthos- Szerinted a következő faluban is lesznek olyan kedves parasztok, mint akiket előző este akasztottunk föl?
- Még hogy szólási és vallási szabadság!- hördült fel Athos. - Még jó hogy nem rombolják le a Bastillét, és nem kezdik el a földosztást! A sok rohadt földtúró!
- Fiúk, ha minden faluban nekiállunk fegyelmezni a sok elfajult parasztot, sosem érünk Marseilles-ba. Ráadásul a lőporunkat is eldurrogtatjátok útközben!- közölte a tényt Planchet.
- Te beszélsz, aki húsz embert lőttél agyon? Legalább elsőre eltaláltad volna őket!- förmedt rá D’Artagnan.
- Parabellus velociraptor! - bólintott Aramis. Tény, hogy a fiúk jól el voltak látva tűzfegyverekkel. A kékek mindegyikénél pisztoly volt vagy karabély. A gyalogság nehéz muskétákkal és alabárdokkal is felfegyverkezett. Nyílpuska sem egy volt a csapatnál. A batárban még egy kisméretű mozsárágyú is pihent. Nem akartak esélyt adni a magyaroknak!
- Akármilyen erős is a kíséret, ennyi profi gyilkossal nem tudnak szembeszállni- Athost eltöltötte a büszkeség- csak Julie blabla fel ne tűnjön nekem!
Folytatni szeretném a történetet
Folytatások
- A királyért és a hazáért! - rikkantotta Athos és előre vágtatott. A többiek követték. Hanz még vagy két embert lesújtott, mire több lándzsát döftek belé. Szelim is megforgatta ...
Előző részek
- És mit hallott felséged? - érdeklődött a bíboros. Megállhatna végre ez a sokadik Lajos, mert kóvályog fel-alá a szobában, mintha valami fontosan gondolkodna, pedig nincs is agya,...
- Pedig szép volna ez a város! – dünnyögte. - Ha mondjuk eltalálná egy atombomba és radioaktív hamuvá égne az egész. Még mindig egyszerűbb volna, mint kitakarítani! Mennyivel jobb ...
Vajon milyen lehet az élet, amikor az ember egyszerű nőként él, és nem skizofrén egyházfők meg közveszélyes, kötekedő nemesek között létezik. De neki nem volt választása. Gyermek...
Hasonló írások
Hozzászólások
(1) Mellesleg
2008-10-24 00:00:00
Mellesleg mi a véleményetek erről a történetről?
Nem vagy bejelentkezve! A hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Hasonló írások
Ajánlott oldalak