A Bíboros vadmacskája 2.

3. Második fejezet, ahol kiderül, hogy a muskétások pontosan akkora seggfejek, mint a gárdisták, csak jobb az imidzsük

Ez a nap is úgy indult Julie számára, mint a többi. Szarul. Igaz, az utóbbi időben a legtöbb napja így indult el. Julie ugyanis eléggé kedélybeteg volt az utóbbi időben, már akinek nem tűnt fel a viselkedésén az előbbi fejezetben. Az csak egy dolog volt, hogy unta az egészet. Lássuk csak a naplóját:
-„ Nem is lett volna énnékem a Piseliő szolgálatával semmi bajom, ha a Jóisten elfelejt muskétást teremteni. De nem felejtett el. Volt is nékem elég sok ügyem ezzel az ország válogatottan leghülyébb nemes kölykeiből összetoborzott húgyagyú bandával! Annyi, hogy nincs elég árkus papíros leírni. Pedig- Isten látja lelkemet- én békés természetű ember vagyok!”
Három muskétás lézengett a kocsmában. Ez nem meglepő, mert szabadidejüket az urak kizárólag a kocsmában vagy a kuplerájban töltötték. Non plus ultra volt az olyan csehó, ahol inni és dugni is lehetett. Bár bizonyos mennyiségű pia elfogyasztása után akkor is nekiestek az első nősténynek, ha nem volt kurtizán. Ebben megegyeztek a gárdistákkal. Abban is, hogy a királyra vagy a bíborosra való hivatkozással bárkibe belekötöttek, jól megverték vagy összeszurkálták. Ezt aztán ki is használták az urak! Ha tehát egy muskétás két napig senkibe nem kötött bele, olyan komoly elvonási tünetei támadtak, hogy ápolásra szorult. Egyéni meggyőződéstől függően minden agresszív tag a király vagy a bíboros csapatába akart beállni.( Amikor feltalálták a köztársaságot és az előbbi műintézmények megszűntek, ki is kellett találni az Idegenlégiót.)

Ez a három különösen szép példánynak számított. A legnagyobbat Porthosnak hívták. Leginkább egy alultáplált Csubakkára hasonlított, főleg szőrzetének állapota és értelmi képessége miatt. Igaz, Csubit legalább néhányan megértették és szerelni is tudott.
- Ma még senkinek nem törtem be a képét!- dörmögte búsan.
- Exodus parapellum ficus- közölte a mellette ülő társa, akit Aramisnak neveztek. Az idézet latinul volt, de semmit nem jelentett. Aramis ugyanis azzal jelezte műveltségét, hogy latin szavakat mondott. Bármit hablatyolt, mert egy muskétás se tudott latinul.(Igazából egy nyelven se tudtak, de ezt hagyjuk.) Hosszú haja volt, amit mindig jó vastagon bekent dióolajjal.(Néha bele is rohadt a kalapja nyáron!) Igaz, így a korpa se hullott ki belőle.
-Igen szép gondolat! – ismerte el a harmadik, bajszos fickó, akit Athosnak neveztek - Hé csapos, hozd már azt a lőrét, vagy huszonötöt veretek rád! Azt a lusta, zsivány eget a kurafira!- az alacsonyabb rétegekkel szembeni magatartásán látszott, hogy igazi nemes ember. Gróf volt, de elpiálta meg elcsajozta a teljes birtokot. Ezután lett muskétás, mert állami pénzen könnyebb az említett dolgokat fojtatni.
- Megyek már, uraim de tudják, más vendégeim is vannak…
- De mi közalkalmazottak vagyunk, hékás!- jelezte bölcsen Athos - Viselkedj ennek megfelelően!
- Vagy szétverem a pofád!- toldotta meg Porthos.
A vendéglős közben kihozta az italokat. Porthos jóízűen felrúgta szerencsétlent.
- Ezt azért, mert olyan az orrcimpád, mint a bíborosnak!
- Mi a mai program?- kérdezte Aramis.
- Szerintem néhány gárdistába kellene belekötni!- javasolta Porthos. A gárdisták és a muskétások egyetlen jó tulajdonsága az volt, hogy egymást is irtották. Mivel azonban többen léptek be, mint ahányat temetni kellett, a köznép helyzete cseppet sem volt rózsás.
- Ej, majd kiment a fejemből!- közölte Athos - Belekötés! Párbajra hívtam ki valami Tarhonya nevű kölyköt! A régi zárdánál! Hány óra van?
- Tarhonya? Én is kihívtam a régi zárdához egy kezdőt, bár a nevére a rák se emlékszik!- erőltette fogyatkozó agysejtjeit Porthos.
- Akárcsak én!- meredt maga elé Aramis. - De az én páciensemet D’Artagnannak hívják. Javaslom, uraim, induljunk, csak előtte még pofozzuk meg azt két embert a sarokban, mert Habsburg-ellenesek!
- Kik azok a Habsburgok?- érdeklődött Porthos.
- Mit érdekel az téged?
- Tényleg, nem érdekel!- csapta tenyerébe öklét Porthos.
Az urak nagyjából fél kilenc tájban érkeztek meg a régi zárdához. Aramis rögtön megjegyezte:
- Ahogy látom, csak az én emberem volt elég bátor, hogy tényleg megjelenjen.
- Az az én emberem!- közölte Porthos.
- Meg az enyém! - tette hozzá Athos. – Szart vág a kerék, urak! Egy tagba kötöttük bele mind a hárman! Jellemző! Na, ugrott a délelőtti program! Hé fiú! Ez így nem kóser!
- Dehogynem - felelte a húsz év körüli, csupaszképű, Legolas-forma fiatalember. - Megvívok mind a hármójukkal, egymás után, érkezési sorrendben!
- Ennek aztán van vér a pucájában! Hová valósi, fiam?- kérdezte Athos gróf.
- Gascoigne-i vagyok! Az urak muskétások? Apám is az volt!

A muskétás dolgot nem volt túl nehéz kitalálni, mert hupikék színű, ikszes poncsót nem vett volna fel senki más a galaxisban. Igaz, Porthoson fordítva volt, egész úton idefelé azon vitatkoztak Aramissal, hogy melyik az eleje ennek a rémes ruhadarabnak.
- Valahonnan ismerős a felállás!- erőltette haldokló agysejtjeit Athos.
- Ejnye uraim, hát elfelejtkezni az öreg D’Artagnanról?- bukkant fel az öreg fák árnyai alól egy tenyérbe mászó képű, rock-sztár hajú, tisztességtelenségben megőszült ember. A legjobb a sapkája volt, határeset a kommandós barett és a svájcisapka között. Hatásszünetet tartott az öreg, hogy a muskétások összekaparják emlékfoszlányaikat és felismerjék.
- Planchet!- közölte a tényt Porthos- A királyság legnagyobb hamiskártyása, orgazdája, orvlövésze, lótolvaja egy személyben! Mikor szöktél meg? A telet még mindig a sitten töltöd?
- Csak alkalmanként, legutóbb csúnyán felfáztam!
- Te Planchet, ez a kölyök itt… - kezdte Athos gróf.
- Bizony. Annak a D’Artagnannak a fia!

Most pedig hagyjuk az urakat, hadd fojtassanak a nagy találkozás örömére csúnya kötőszavakkal megtűzdelt megbeszélést, és nézzük, mit művel Julie. Nos éppen lovon ül, őrjáratnak nevezett bandával a háta mögött, menet közben pedig alszik. Ez a legcélszerűbb cselekvés, mivel Párizs utcáin annyi szar dolgot lehet látni, hogy a folyamatos nézésébe egy értelmesebb ember belehülyül. Mivel pedig Julie az éjjeli pasizás után amúgy is álmos, olyan hely felé vezeti az őrjáratot, ahol lehetőleg nyugodtan lehet aludni!
-Irány a régi Teréz-zárda! Ott most nyugalom van. Ilyenkor meg párbaj-holtidő van, mert az izgágábbját már leszúrták, a lustábbja még alszik, a részegebbje pedig úgyis elfelejtkezett a kihívásról.
- A lovamat is meg kell etetnem, arrafelé jó a fű! Délután szervizbe viszem a Cezarint!
- Szervizbe?- kérdezte a háta mögül egy hülyepiros ponchós.
- Oda! Az Ezüstös utcai ló-tunning műhelybe! Kicsit javítanak a megjelenésén. Fényezett patkók, könnyített kengyelek, ezüstözött homlokvért, meg két piros lángcsóva az oldalára. Sokkal divatosabb így- közölte a szöszi, ahogy befordultak a rétre a régi zárda mellett.
- Azt a kurva mindenit! - közölte Porthos. - Tetű gárdisták!
- Megvan a délelőtti program! - vigyorgott Athos.
- Mi volna az? - kérdezte D’Artagnan.
- Gárdisták számának csökkentése, szigorúan a király nevében, poénból!
- Odanézz, Julie, muskétások!- mondta az előbbi gárdista hősnőnknek.
- Biztos piknikezni jöttek! Olyan szép délelőtt van!
- Karddal a kézben? Nekem olybá tűnik, itt illegális párbaj esete forog fent!
- Benned meg apád pöcsét kéne megforgatni, de lent- közölte Julie a gárdistával- felőlem párbajozhatnak! Annyival is kevesebb van.
- De a párbaj tilalmas dolog, asszonyom! A bíboros úr megtiltotta! Bűntettnek minősül!
- Ezt csak most mondod, baromarcú! Akkor én eddig a héten majd minden nap bűnöztem!- nézett rá elkomorult arccal Julie.
- Be kell avatkoznunk! - jegyezte meg egy másik hülyepiros.
- Ettől tartottam. Ezek a balfasz kékek amúgy is belénk kötnének a végén! Na gyertek utánam akasztófavirágok, én majd beszélek velük!
- Nézzétek, a nőstény vezeti őket!- szólt társaihoz Athos.
- Kicsoda a hölgy? - érdeklődött D’Artagnan.
- A bíboros egyik kegyeltje. Majd eljátszogatunk vele! - vigyorgott Porthos.
- Üdvözletem az uraknak! - emelte meg fácántollas kalapját Julie, és a muskétásokhoz lépegetett a lovával- Csak nem illegális párbajt fojtatni jöttek ide?
- Csak de! - közölte Aramis. - Néhány úr már össze se jöhet egy kis kardgyakorlatra volt barátjuk fiával?
- Nekem is most mondták meg, hogy nem!- nézett rá barátságosan Julie- Ti muskétástól szokatlan módon értelmes fickóknak látszotok. Nekem semmi kedvem nincs balhézni, menjetek arrébb két utcával egymást nyiszbálni, mert meg szeretném etetni a lovamat. Ennyi.
- Szép a lovad! - jegyezte meg Athos. - De rögtön tudnék mutatni három különb csődört a lábad közé!
- Négyet! - jelentkezett D’Artagnan.
- Nem volt egyetlen négyéves kislány a környéken, akivel csintalankodhattatok volna?
- Ezt nekünk mondtad? - nézett fel Aramis. - Mortalis cianido!
- Nektek, köcsögök. Menjetek már a fenébe, most tényleg semmi kedvem balhézni!
- És ha nem?- lépett közelebb Athos.
- Hát akkor téged jól fejbe rúglak, a szőrmóknak szétlövöm a lábát, a zsíroshajút lefejelem, a kis taknyot meg belekúrom abba a régi kerítésbe ott!
- Mutasd! - mordult rá Athos és a kardjához kapott.
- Kérlek! - Julie úgy tett, mintha le akarna szállni hátasáról, de Athos alig vonhatta feléig ki a kardját, máris egy 44-es női csizmát látott a képében, ami Julie lábában folytatódott. A nő leugrott a lováról és csizmái sarkát jókora súllyal a gróf lábfejébe mélyesztette. Végül akkora anyai pofont adott neki, hogy Athos elszenderedett. Porthos már két pengét tartott a kezében, mikor Julie előhúzta a pisztolyát, és belelőtt a bal lábába.
- Jaj a lábam! Dögölnél meg te rohadt ribanc, szétlőtted a lábamat!- siránkozott a merész testőr a földön fetrengve.
-A királyért!- ordította Aramis és támadott. Julie ellépett a szúrás elől és elkapta a muskétás kezét. Rövid szkanderezés után kiderült, hogy Julie az erősebb…
- Add ide a másik kezed, akkor meg tudsz kapaszkodni, és ki tudod csavarni a jobbodat!
- Valóban?
-J a. Megmutatom - Julie ledobta a kalapját. - Add ide!
- Tessék! - egyezett bele Aramis. Csak ekkor derült ki, hogy Julie két kézzel is erősebb.
- És most? - érdeklődött félénken Aramis.
- Most lefejellek! - Julie már cselekedett is. Fejre is erősebb volt, a muskétás elterült. Julie elégedetten oldalba rúgta, és felvette a kalapot!
- Legyen szíves, és húzzon kardot! - ez D’Artagnan volt- Nem akarok ilyen nemtelen módom küzdeni! A nevem D’Artagnan!
- Dart Agnan? Talán egy sith lord vagy? Ezt megszívtam!
- Húzd már ki azt a kurva kardot! - toporzékolt a cascognei.
- Kérlek! - vonta elő viszonylag súlyos, hosszú pengéjét Julie- Ez meg milyen alapállás?
- A le Falco - közölte a meglepett D’Artagnan, magasra emelt karddal.
- Ez nagyon szar. Ha az ellenfél is hasonlóval kezd, akkor a kardok fenn maradnak, és akkora rúgást kapsz a golyóidba… Mutatom!- és két kézzel csapott le. A nagyszájú ifjú alig bírta a nehéz skót acélt felfogni, Julie pedig istenesen megrúgta. D’Artagnan legalább hat oktávval élesebb hangon szólalt meg, Julie a kardja markolatával állon vágta. Még egy balfasz a talajra küldve!
- Lássuk azt a kerítést! - Julie eltette a kardot, megfogta a srácot a ruhájánál és nekifutásból áttörte annak fejével a kerítést. A cascoignei lógva maradt a deszkák közt.
- Ezzel megvolnánk! - Julie cicásan nyújtózva ásított egyet és a lova felé indult. Látta emberei tétova, figyelmeztető mozdulatait. Ekkor hallotta meg a lövést a háta mögött. Furcsa volt, ahogy végignézett magán. De az ismeretlen nem talált. Megint megúszta! Megfordult. És kit látott? Planchet barátunkat, aki egy egészen különleges karabélyt tartott, aminek lapos forgótára volt. Az öreg az égnek tartotta a csövet. A hülyepirosak már előhúzták a pisztolyaikat. Julie leintette őket. A lóra akart ülni.
- Ne higgye, hogy ennyivel megúszhatja, kislány! Ne fordítson hátat, mert leszedem!
- Puff - csóválta meg a fejét a szöszi, és egyenesen az öreg felé indult. Most csak annyit kellene tenni a vén marhának, hogy a tekerőkarral egyet fordít a táron, és felhúzza a kakast. No lám, már csinálja is. A csövet Julie mellkasának irányítja.
- Nem viccelek, kislány! – mondja, és morcos képet vág. Pedig így is randa, nem kellene fokoznia… Most- gondolta Julie- látja, hogy nem állok meg. Most húzza meg a ravaszt, mielőtt olyan közel lennék, hogy a kardomat használhatnám. Még egy szívdobbanás… És Julie ott áll Planchet előtt. Végigméri a kissé megszeppent öreget- és elkapva a fegyver csövét, máris elkapja tőle a karabélyt.
- Na… na de… kérem… én csak… Planchet mészfehérre sápadtan hátrál az őrült tyúk elől a kerítésig. Egészen picire összemegy. Julie ismét előrelendíti a balját… és kiveszi a szép sastollat a csendben bevizelt Planchet sapkájából.
- Kösz a puskát!- súgja szinte erotikusan, majd otthagyja az öreget, nyeregbe száll, a puskát a nyereg mögé akasztja és elnyargal az őrjárattal.
- Uram isten - nyögte ki Planchet.
- Jaj a lábam! Szétlőtte a lábamat! - vinnyogta Porthos.
- Anyu, nem kérek spenótot!- ismételgette D’Artagnan igen vékony hangon.
- Azt a kurva mindenit! - ült fel a homlokát fogva Aramis- A fejem! Nő az ilyen?
- Nem. Hová nőne! - tapogatta állkapcsát Athos és kiköpte egy-két fogát - az kellene, hogy nőjön! Szedjük össze a többieket! Egyszer… Egyszer még elkapom ezt a ribancot!- és Porthos felé támolygott.
- Gyere, barátom- segített D’Artagnannak Aramis - Planchet, maga meg vegyen tiszta gatyát!
- Ez az egy gatyám van!
- De hát bepisált!
- Nem újdonság, két éve vizelettartási nehézségeim vannak. Mindig bepisálok!
- Az más! - vont vállat Aramis.
- Porthost el kell vinni a felcserhez! Jól eltrafálták!- szólalt meg a gróf- Nagyobb baj, hogy mit mondunk, ha netalán Treville megkérdezi, hogy mi történt!
- Például, hogy orvul ránk támadt száz gárdista, de sikerült legyőznünk őket!- tanácsolta Athos.
- Remek! Planchet, hozza a lovakat! - szólt a gróf.
- Hozom. Apropó, hogy van az a vén gazember Treville?- fordult vissza az öreg.
- Neki is vizelettartási nehézségei vannak!- legyintett Aramis.
- Jó tudni! Ennek igazán örülök! - mosolygott Planchet. Hiába, micsoda erőt ad az embernek, ha tudja, hogy nincs egyedül a problémájával.

Miután a három testőr összeszedte egymást meg újdonsült barátait, nekiláttak megbeszélni a kitalált sztorit, hogy egyformát hazudhassanak, miért verték szarrá őket. A hihetőség fenntartása végett százötvenre növelték a támadók számát. D’Artagnan női módon, keresztben ült a lován, egyébként nem is tudott volna a sokszorosító szervét ért támadás miatt. Athos kissé megenyhült, volt ugyanis egy lyukas foga, s Julie pont azt szíveskedett kirúgni.
- Azért kemény legény ez a Cascognei! - ismerte el Porthos- Ilyen merészen beletökölni valaki sípcsontjába! Még ő maradt állva egyedül közölünk!
- De mert felakadtam a kerítésen! - szerénykedett az ifjú.
- Ha élve eljutunk Trevillehez, beajánlunk muskétásnak. A beavatáson úgyis túl vagy!- biztatta Athos.
- Kurvára fáj a fejem- közölte Aramis - van valakinél alkohol?
- Én most öblítettem belülről a sebemet, nehogy elfertőzzön!- emelte meg a butykost Porthos.

A Trevillehez beállító urak leginkább egy Moszkva alól visszavonult sereghez voltak hasonlatosak. Mivel az ilyen belépő nem volt megszokott dolog tőlük, egész muskétás század tántorgott köréjük.(Az összes szabadnapos, aki nem szexelt éppen s még elég józan volt a járáshoz.) Treville meglátta fiait és sikeresen legurult a lépcsőn. Pedig ő soha nem ivott, helyette az indiai kender füstölését preferálta.
- Te nagy atya Isten! - csapta volna össze a két kezét, de nem talált- Mi történt?
- Szörnyű volt!- jajongott Porthos - legalább százötven gárdista.
- A felét lekaszaboltuk, de a többi sajnos elszaladt!- bólintott Athos.
- Az gyáva ringyó, az a kurva Julie de blabla vezette őket! De a mai napot megemlegeti, amíg él!- rázta öklét Aramis.
- Az annya! - mondta egy részeg muskétás, majd elterült.
- Planchet barátom! - ismerte fel a másik vén barmot Treville. - Te is ott voltál?
- Ja! Vagy húszat agyonlőttem, amikor kifogyott a töltényem és kénytelen voltam a puskámat közéjük vágni.
- Ez a hülye gyerek meg ki a picsa? És hogy a gránátba ül a lovon?- érdeklődött Treville.
- Extravagancia! - villogtatta műveltségét Aramis.
- Ragályos? - kérdezte valaki.
- D’Artagnan fia! - húzta ki magát Planchet.
- Ej, hát ismertem az apádat. Nem volt nála nagyobb csempész az egész királyságban! Sem nagyobb seggfej!
- A fia sem semmi! - szólt elismerően Athos- Ekkora seggfejt életemben nem láttam! Muskétás akar lenni!
- Ez a beszéd! Ilyen emberek kellenek a testőrségbe! Aztán becsületes vagy-e? Csak azért, mert akkor legyél jedi lovag! Mert itt csak uraknak van hely: csalók, zsarolók, tolvajok, pszichopaták, kannibálok, pedofílok, gyilkosok kész tárháza! Haha! Csak vicceltem! Nos?
- Ez a nekem való hely! - lelkesedett az ifjú.
- Ember vagy, öcsém! – vágta hátba Treville- No, meséljetek el mindent részletesen! Páran menjenek el kajáért a piacra! A miheztartás végett két-három árust rugdossatok össze! Egynek-kettőnek a gigáját is elvághatjátok! A végén még a fejünkre nő a sok rohadt paraszt és kikiáltják a köztársaságot!...

…Julie gyalogolt az utcán. Főleg azért, hogy a lábai edzésben legyenek, meg amúgy sem volt lova. Azt a szervízben hagyta. Különben is szív egy kis friss levegőt! Lássuk csak- tüdejét máris átjárta a lószar, az egész életükben nem mosdó parasztok, a macskapisi, a hányadék, a rothadó leprások, és a nyitott pöcegödrök illata! Rájött a hányinger. Brrr. Tovább bandukolt a ló-tunning műhely felé. Kétszer belerúgott pár földön fekvő muskétásba és gárdistába.
- Pedig szép volna ez a város! – dünnyögte. - Ha mondjuk eltalálná egy atombomba és radioaktív hamuvá égne az egész. Még mindig egyszerűbb volna, mint kitakarítani! Mennyivel jobb volna most otthon lenni, MonMirage-ban! A vacsora készítését felügyelni a nagy konyhában. A dadus zsémbelését hallgatni, hogy az úrfi már megint rossz volt, hogy elégette a húga babáit, mondván, hogy boszorkányok… Várni a vadászatról hazatérő férfiakat.
- Nem lehet gyerekem! Nincs is MonMirage! Leégett! - sóhajtotta Julie. Álmodozás. Álmok. Brrr. Miről szokott ő álmodni, ha néha felenged a tudata? Vagy arról a napról… MonMirage… a királyi testőrök… hányszor éli még át?! Vagy pedig… sötétség… emberi csontokat tipró, hatalmas gépek a földön és égen. Acélból kovácsolt, lépegető csontvázak, világító szemekkel. Mintha a saját kezét látná olvadó higanyból, amint kézből puskacsővé válik… Szekerek ló nélkül… Némelyik két keréken… száguldás. Szitakötők emberekkel a testükben. Vasból való, háznyi méretű, trappoló dromedárok. Füstöt okádó, dübörgő, szárnyas szivarok az égben és a csillagok között. Egész repülő városok. Egyszer,álmában egy ilyen hatalmas városon repült, békaképű marslakókat üldöztek és bolygókat robbantgattak. Olyan fegyvereket látott, amik villámot lőttek ki, vagy húsz golyót egy másodperc alatt. Tárgyak és lények… Meg egy férfi… Akinek nem látja az arcát és nem hallja a hangját… De szereti…
- Álmodj, királylány! - kalapjával szinte elhessegette ezt a Nostradamusi maszlagot.
- Te magadban beszélsz? - szinte egyszerre érte el a hang és fokhagyma átható bűze. Felnézett. Remek! Vagy tíz kékponcsós barom. Talán a köszönőbizottság a délelőtti balhé miatt?
- Jaj ne már, fiúk? Most sietnem kell. Majd holnap verekszünk, oké?
- Nem oké, ribanc. Százan rá mertetek támadni öt barátunkra. De most egyedül vagy, és a bíboros gazember sem lát!
- Százan? Hát annyira égett a pofájuk, hogy nem merték megmondani, hogy én voltam egyedül? Na, most miért torpantatok meg! Igen, egyedül!- a hangja fenyegetően csengett. Megint az adrenalin-hullám bizsergető érzése hatotta át a myladyt. Annyit azért a legtöbb muskétás tudott Julieről, hogy nem beszél a levegőbe.
- Akkor is tízen vagyunk!- sziszegte a fokhagymás.
-Ez nem fair, uraim. Tízen egyetlen hölgy ellen. Igaz, tesó?

A hang a kékponcsós csapat mögül jött, jellegzetesen idegen akcentussal. Enyhe angol? Két magas férfi állt a muskétások mögött, hosszú köpönyegben és fácántollas barettben. Ezek…
- A nevem Duncan MacLeod, ő pedig itt az öcsém, Connor Macleod!- két viszonylag emberi küllemű skót atyafi jelentkezett be- Azonnal hagyjátok abba a hölgy molesztálását és húzzatok a sunyiba!
- Hol van az a sunyi? - kérdezte az egyik muskétás. Falusi gyerek volt, még nem ismerte Párizs minden kerületét.
- Köszönöm, fiúk… - próbálta kéretlen lovagjait lekoptatni Julie, csakhogy a fokhagymás testőr közbeszólt.
- Na kopjatok le angolok, vagy eltörjük a gerinceteket!
- Ezt nekem mondtad, köcsög? Kifejezetten utálom, ha egy szarlakó angol féreghez hasonlítanak!- idegeskedett Duncan.
- Mégy ám az anyádba!- javasolta a fokhagymás. Julie közben nekitámaszkodott a falnak, s hagyta beszélgetni a fiúkat. Kicsit sajnálta is a két skótot, szemmel láthatóan nem ismerősek errefelé, mert csak így beszólni néhány muskétásnak…
- És ha nem megyek, akkor mi lesz? Összeszurkáltok, bazzeg?
- Össze, húgyagyú!- ordította két testőr és kardot rántottak. A skótok szintén. Nem meglepő módon, ők is az un. skót kardot használták, pont, mint Julie. Kezdetnek jól levágták a két legelső testőr fejét. A mozdulatsorból Julie megállapította, hogy valamiért ez a szokásos harci eljárásuk. Erre az összes többi kékponcsós nekik esett és agyament hadonászásba meg kaszabolásba kezdett. Julie megcsóválta a fejét és a kupac mögé osont. Egyszerűen megkopogtatta a leghátsó páciens hátát.
- Mi van? - dünnyögte az illető és visszafordult, így a szöszi behúzott neki egyet. Azután megforgatta a karjánál fogva és a falhoz kente.
- Hová lettél, Louis? - fordult hátra érdeklődve egy másik hülyekék. Julie erre istenesen képen húzta, majd őt is megforgatta és lendületből a kollegája mellé dobta. A harmadik testőr már észlelte a veszélyt, mert En garde!- kiáltással kirántotta a kardját és előrelendült. Kissé be lehetett szívva, mert összeakadt a két lába és Julie elé esett.
- Minden pasi a lábaim előtt hever! - vigyorgott a szöszi s a helyzetet kihasználva előbb fejbe rúgta a muskétást, majd a hátára ugrott és előhúzta a kardját. Lovagiasan vesén szúrt egy neki háttal álló kékponchóst. A skótok sem tétlenkedtek ezalatt, testvéri együttműködéssel felszabdalták a maradék kékeket, s immár hárman álltak egymással szemben, néhány elgurult fej társaságában. Duncan a hasán lévő vágásokat szemlélte, Connor meg a perforált nadrágján bosszankodott.

- Jól vagytok? - tette fel Julie a szerinte is hülye kérdést. Látott már olyat, hogy a test nem fogja fel a végzetes sérülést, és még cselekszik egy darabig…
- A picsába, ez a csajozós ingem volt!- morogta Duncan- csupa luk meg vér! Pedig tiszta selyem.
- És az én vadonat új nadrágom? Ma vettem fel először! Mer’ itt a bőrnadrág kell a csajoknak! Erre tessék! A fene a hülye fejedet!- rúgott bele egy előbb említett testrészbe az ifjabb felvidéki.
- Na de fiúk… tudtam, hogy a skót felföldön kemény tagok élnek, de azért a sebeiteket legalább megnézhetnétek…
- Milyen sebeket?- nézett rá Duncan. - Ja, azokkal már semmi baj! Hölgyem, ön viszont remekül elbánt négy ilyen rémületes alakkal. Látom, van benne gyakorlata!
- Sajnos. Mi van a sebekkel? Talán már begyógyultak? És miért a fejét vágjátok le általában mindenkinek? Nem beteges ez egy kicsit?!
- Á, dehogy!- legyintett Connor- Mi halhatatlanok vagyunk. Nem halunk meg, csak ha levágják a fejünket! Megszokás ez a nyakazás, mert egymást csak így tudjuk ritkítani…
- Te olyan kurva hülye vagy! - csapta tarkón a bátyja. - Miért kell ezt mindenkinek tudnia!
- Bocs, elszóltam magamat! – és kissé bizalmatlanul nézett Julie-re.
- Felőlem!- vont vállat Julie. - Ritka egy betegség az, ha az ember nem tud megdögleni. Egyébként tünetmentes?
- Ja, csak gyereket se tudunk csinálni! - tette hozzá Connor.
- Ekkora hülyét!
- Bocs, megint elszóltam magamat! - dünnyögte Connor.
- Isten hozott a klubban! - nyújtott kezet Julie. - Szintén zenész!
- És milyen hangszeren játszol? - érdeklődött Connor.
- Úgy érti, hogy neki sem lehet gyereke, te kretén!- világosította fel Duncan- Kérem, hölgyem, bocsásson meg neki, kissé gyengeelméjű a szerencsétlen.
- Ezzel sincs egyedül! Megköszönném a segítségüket uraim, s ha úgy döntenek, hogy az én fejemet a helyén szeretnék hagyni, folytatnám utamat.
- Természetesen nem kívánom a fejét venni, hölgyem - hajolt meg Duncan - mert aki skót kardot használ, az csak jó ember lehet! Mindenesetre számítok a diszkréciójára!
- De Duncan, azért első alkalommal ezt mondani egy nőnek… azért van udvarlás… meg előjáték…
- Ilyen marhát, mint te, öcsém!
- Miért, nem csúnya dolog már első alkalommal nyíltan diszkrécionálni egy csajjal?
- Azt jelenti, hogy nem dumál valamiről, te igen süket. Áááá! Hölgyem, szabad azért megtudnom a nevét?
- Julie DeMarqes, mylady le MonMirage. Mivel látom, hogy nem vagytok még ismerősök errefelé, hát óvakodjatok a kékektől. A pirosaktól is, de nekik elég, ha megemlítitek a nevemet, akkor nem kötnek belétek. De ha mégis, nyugodtan csapjátok le a fejüket!
- Meglesz! - bólintott Duncan - és hölgyem, a Sánta Macskában szálltunk meg!
- Nem felejtem el. Még találkozunk! - köszönt el Julie és tovább indult a műhely felé.
- Micsoda nő! - jegyezte meg Duncan. - Na gyere tesó, a többiek már várnak minket!
- Hol?
- Ezt a birkát! Minek neked mindig ilyeneket visszakérdezni?- és a derék skótok fojtatták a maguk útját.