A Bíboros vadmacskája 3.

4. Harmadik fejezet, ahol Julie-t bemutatják az udvarban, minek következtében romba dől a fogadóterem

Lássuk ismét hősnőnk naplóját:
„- Ma találkoztam a királlyal! Rosa dadus betegre röhögte magát, mikor elmeséltem neki a történetet. Tetszik nekem ez a sokadik Lajos, mert bár hülye szegény, azért jól szórakoztunk. De az a főleszbikus Habsburg ribanc! Na, azzal is jól összehaverkodtam már elsőre. Egyszer kiáltsák ki a köztársaságot, hát én egyből kidekorálom azt a felséges pofáját!”
- Drága Richelieu barátom. A fülembe jutott a legutóbbi eset, amikor a biztonság növelésére felállított párhuzamos testületeink ismét egymást inzultálták!- ez igen szépen hangzott, XIII. Lajoska büszke is volt magára, igaz, kb. a felét maga sem értette a mondatnak. A Bíboros viszont olyan magabiztosan üldögélt tovább, mint akinek mindig ilyeneket mondanak. Most vagy tényleg érti a hülyéje, vagy nem, viszont igen jól leplezi. A Richelieu barátom megszólítást meg csak abszurd poénként említette Őfelsége, mert egy a bíboroshoz hasonló barát szerinte felér egy szőnyegbombázással. Azt meg én teszem hozzá, hogy a szőnyegbombázás nézőpontja teljesen más az egyik bombázóból és a célpont területéről szemlélve…
- És mit hallott felséged? - érdeklődött a bíboros. Megállhatna végre ez a sokadik Lajos, mert kóvályog fel-alá a szobában, mintha valami fontosan gondolkodna, pedig nincs is agya, amivel gondolkodhatna…
- Csak a szokásos. Treville kapitány lelkesen előadta, miszerint három embere és két barátjuk összetűzött az Ön kétszáz gárdistájával, s alaposan elpáholta őket valamely nevetséges ok miatt.
- Erről én ilyen formában nem tudok felség. Jómagam úgy értesültem az incidensről, miszerint a kapitány úr emberei és két állítólagos barátjuk illegális párbajt kívánt fojtatni. Ezt megakadályozandó, lépett közbe az én egyetlen emberem, aki alaposan elpáholta őket. Az incidens lefolyását kissé alpári stílusban volt szíves velem ismertetni…
- Hmmm. És ki ez a bizonyos embere, barátom?
- Egy asszony, felség. Julie DeMarqes, MonMirage úrnője. Egészen rendkívüli teremtés. Kissé hülye, de rendkívüli.
- Egy asszony?! Ez azért eléggé különösen hangzik, kedves miniszterem, hiszen a női nemről manapság kevés embernek jut a harcos természet eszébe, az amazonok pedig már régen kihaltak.
- Ez az egy példány még nem! Ha felséged gondolja, be is tudom bizonyítani, hogy amazonom nem csak azzal az öt emberrel bír el, hanem akár többel is! Ráadásul, ha a ringyó a király szeme láttára nyomja a padlóba Treville pretoriánusait, az én testőrzőim renoméja tovább javul!- az utolsó mondatot csak magában tette hozzá a bíboros.
- Kíváncsivá tett engem, kedves miniszterem! Tudja mit? Bizonyítsa be! Hozza elém ezt a rendkívüli nőszemélyt, míg én értesítem Treville kapitányt, hogy küldje ide az incidensben résztvevő testőröket! Holnap, reggeli előtt várom a myladyt a kis fogadóteremben! Teljes harci díszben, ha kérhetem.
- Ott lesz, felség!- Richelieu szélesen elmosolyodott…

Julie nem örült túlságosan, amikor Rochefort másnap reggel érte jött. A félszemű már előző nap közölte a jó hírt, miszerint a bíboros úrnak szüksége van a szolgálataira- harcosként.
- Már megint belekötöttetek valakibe, akibe nem kellett volna, mi? Persze, most beszűkült a feneketek, jöttök Julie anyátokhoz, hogy tisztába tegyen titeket, ugye?- csóválta a fejét Julie. Rosa dadus elővezette a lovát.
- Hogy néz ki ez a ló? - meresztette egyetlen szemét Rochefort az alaposan feltunningolt Cezarinra nézve.
- Kurva jól! Igaz, kislány? - kapaszkodott fel az állatra Julie- Hová megyünk, Rosseb?
- A palotába. A királyhoz…
- Miért, kikiáltjuk a köztársaságot? Puccba vágtam volna magamat, ha előre szólsz!
- Hülye - dünnyögte Rochefort. - Emlékszel a fiúkra a régi zárda melletti rétről?
- Nagyjából. A fene se emlékszik az összes lelőtt, megrugdosott meg összeszurkált muskétásra…
- Őfelsége kíváncsi az incidens lezajlására. Meg rád…
- Ha rám is kíváncsi, nincs is rossz ízlése, nem tudom hányadik Lajosnak. De ezért muszáj korábban felkelni? Muskétást reggeli után is lehet verni, a későbbi időponttól még nem tudnak jobban harcolni az urak, én viszont nem vagyok olyan álmos meg éhes…
- Lehet, hogy meg kell ismételned velük azt a dolgot…az összecsapást…
- Remek - köpött oldalra Julie -, ez biztosan Piseliő ötlete volt. Őexellenciája inkább egy jó dugást ismételtetne meg velem! Persze a pasit én választanám ki. Ha csak egy kis gladiátorkodásra kíváncsiak Lajoskával, miért nem szólnak a Russel Crowenak?
- Kinek?- hüledezett a félszemű- Hagyjuk. Nem a főkapun megyünk be.
- Kár. Pedig fogadhattak volna állami tiszteletadással. Díszszázad, díszvacsora, meg sehol egy hozzád hasonló díszpinty!- mosolygott a mylady.
- Te borzasztó vagy! Igaza van a bíborosnak, nem vagy normális!
- Kicsi Rosseb! Kiszúrjam azt az egyetlen csipás szemedet?- váltott hangnemet Julie. Rochefort jobbnak látta a kussolást, mert egy szem is több a semmitől. Családos ember volt, vigyázott magára! Még akkor sem szólt semmit, mikor Julie énekelni kezdett, sikeresen felébresztve és csatlakozásra bírva néhány száz kutyát.

Treville már maga köré gyűjtötte Athost, Porthost, Aramist meg D’Artagnant, sőt az öreg Planchet is mögöttük lépkedett az alkalomra felvett ikszes poncsóban. Előtte persze bepelenkázták, mert a márványpadlón marha rosszul mutat a pisi. Aramis az alkalomra extra mennyiségű dióolajat kent a hajára. Porthos egy csizmadia felpofozása után új lábbelit szerzett, Athos pedig új kardjával rajolt.(Az előző kardját ugyanis egy nemesifjú bordái közt felejtette a tegnapi napon.) D’Artagnan még a mitesszereit is kinyomkodta, igaz így erőteljes piros foltok jelentkeztek a képén, szabályos kamuflázst alkotva a Julie által okozottakkal.
Treville egészen vőlegényesen festett, még a pipájába is a legfinomabb kendert tömködte.
- Nos, urak, én jól tudom, miért kéret minket a király! De ez emlékezetes nap lesz! A testőrséggel nem lehet szórakozni!
- De nem ám! - bólintott Porthos.
- Aeneis cupido excelsia! - tette hozzá komolyan Aramis.
- Miről van szó?- villant a pillanatnyi balsejtelem keresztül Athos gróf agyán. A folyosón nagyobb csapat testőr tartózkodott, többen a felemelt öklüket vagy hüvelykjüket mutatták az ötös fogatnak.
- Uraim! - szólt komolyan Treville, amíg megálltak az ajtó előtt- Most megmutathatják annak a nőnek. Ugyanis a bíboros ez egyszer nyílt lapokkal játszik. Azt mesélte be a királynak, hogy önökkel mindössze egy asszony bánt el a régi zárda mellett, aki ezt újra megteszi! Nos urak! A bíboros szeme láttára verhetik péppé azt a kurvát!

Az ötösfogat tagjai rémülten néztek össze. Planchet máris hasznát vette a pelenkának. D’Artagnan a nemi szerve elé eresztette a kezét. Porthosnak sajogni kezdett a lába, Athosnak meg a foga. Aramis kisebb sokkot kapott.
- Ö, izé, kapitány úr… - kezdte Athos bizonytalankodva, amikor kinyílt a jókora kétszárnyú ajtó és a kapitány peckesen belépegetett. A kis fogadó, más néven vadászterem első emeleti helyiség volt, s nevével ellentétben meglehetősen nagy. A falakon trófeák díszelegtek. Az urak elsompolyogtak a középtájon lévő hosszú asztal mellett, amit a szolgák reggelihez készítettek elő. Per pillanat (féltucat svájci gárdistát kivéve) öt ember helyezkedett el velük szemben: Őfelsége, sokadik (kb. 13.) Lajos és Ausztriai Anna két nehéz, támlás székben. Mellettük a hőn utált Richelieu meg a koronaőr, Santis márki állt, illetve kissé távolabb Rochefort, aki kalaptollainak egy részét kénytelen volt Julie-vel megosztani. A kapitány és emberei illően hajoltak meg a király előtt. Aramis haja meg sem mozdult a sok olaj hatására meghajláskor.
- Felség, öt remek emberem várja az ön parancsait!- közölte a vadászruhát és csizmát viselő királlyal Treville.
- Uraim. Fülünkbe jutott, hogy miféle inzultus történt Önök és a bíboros úr gárdistái között- kezdte Lajoska.
- Csak felséged zászlajának védelmében cselekedtek!- felelte Treville.
- Nos, urak? - fordult a király az ötösfogat tagjaihoz- Halljuk!
- Felség - kezdte Athos gróf kissé megkönnyebbülve az előadást, mert Julie-t sehol nem látta- mi éppen egyik barátunk és az ön régi muskétásának fiával találkoztunk, akinek néhány vívócselt próbáltunk mutatni.
- Meg én is nekik! - bólogatott D’Artagnan.
- Itt van mindjárt a le Falco vágás!- kezdte Athos. Ekkor ugye két kézzel magasba emeljük kardunkat, és felülről sújtunk le. Mint a sólyom. Ezért le Falco!
- Engedtessék meg közbeszólnunk uraim, de bár mi nem vagyunk oly gyakorlott vívók, de tudomásunk szerint a le Falcót az azt kitaláló olasz mesterről nevezik le Falconak és semmi köze a sólyomhoz. A le Falco oly ritka mozdulat, ami a homlok ellen irányul!- szólt közbe a király.
- Bocsánat, de felséged minden bizonyára téved!- vetette fel Treville- A homlokszúrás valódi neve le Verre. Bizonyos le Verre lovag találta ki.
- Homlokba nem lehet szúrni!- nézett fel Porthos.
-A francba ne lehetne!- torkollta le Treville- Le Verre lovag találmánya!
- Ki a rossebb az a Le Verre? Hallott róla valaki?- nézett szét Porthos.
- Én - bólintott Athos.
- És mit?
- Hogy a homlokszúrás neve le Verre és ez a Verre találta ki! Most mondta Treville!
- Uraim - jelentkezett Aramis- le Verre lovag kilencven év múlva fog megszületni…
- Akkor miről vitatkozunk!- hördült fel Porthos.
- Látja, felség, az urak hasonló ostobaságokról vitatkoztak, mikor megjött az őrjárat. Élén az én amazonommal. Mutassuk meg a továbbiakat!- javasolta a bíboros.

A király bólintott és intett a két ajtónállónak, akik szélesre tárták a bejáratot. És bevonult Julie baba. Cezarin krómozott homlokdíszén, alumínium patkóin és lószerszámán csillogott az ablakokon bevágó, kelő nap fénye. Julie a szokásos küllemű, de ezúttal fekete színű ruhát viselt, kalapjában a Rocheforttól kölcsönvett piros papagáj meg a Planchettől szerzett sastollal. Elszánt tekintettel léptetett a hirtelen megnémult testőrökhöz. Némi szájvonogatással megállapította, hogy Ausztriai Anna kitágult orcimpákkal, reszketve néz rá! Ja, mert csak neki lehet félrekúrni az udvarnál, az isten őrizzen hát az olyan nőktől akik a félhülye Lajoskában is rögtön felébresztik a ragadozót! Vagy neki is tetszik Julie?
- Rohadt leszbikus! - morogta Julie- Ráadásul a dadus szerint boszorkány - szombatra jár! Ő meg csak tudja, mert boszi. Azt beszélik köreikben, hogy a királynő szövetséget kötött a sátánnal, hogy legyőzhesse a bíborost. Csecsemőket öltek meg, hogy a szívüket Lucifernek ajánlhassák. Hősnőnk megborzongott. Ő is utálja Piseliőt, de inkább hajítja ki azt a vén köcsögöt az ablakon, mint valami kamu ördög segedelméért kitépje egy gyerek szívét…
- Pont így álltak valahogy az urak, amíg a korábban már elbeszélt módon beszélgettünk az én békés természetemről!- Julie Lajoskához fordult. Ők már hamarabb érkeztek a király elé, mint a muskétások, és Julienek - Lajoska nagy derülése közepette - már volt módja előadni a sztorit.
- Zsíroshajú, te cserélj helyet Csubakkával. Öreg, te meg menj hátrább! - igazította el ellenfeleit el a szöszi. Azok a király és a bíboros szigorú tekintetét látva cselekedtek.
- No erre mondom nekik- folytatta Julie- hogy őt fejberúgom, a zsíroshajút lefejelem, Csubakkát lábon lövöm, azt a kis taknyot meg belekúrom a kerítésbe!

Trevillét majd megütötte a guta. A bíboros kegyencei már lóháton flangálhatnak a királyi palotában?! És így beszélhetnek a testőrökkel a király előtt?! Felüvöltött:
- Kapjátok már el! Gyerünk!
- Előre! - kapott a kardjához Athos, amikor ismét azt a 44-es női csizmát látta a képében, majd annak sarkai mélyedtek pont ugyanoda, mint múltkor. Julie az anyai pofont sem felejtette ki. Majd pisztolyt rántott, s ismét kipreparálta Porthos balját.
- Már megint a bal lábamba lőtt ez a kurva! Jaj, édes istenem!
-A királyért!- húzta ki pengéjét Aramis, de Julie ellépett a csapás elől és elkapta a muskétás jobbját!
- Le fogsz fejelni? - nézett reá Aramis, míg a szöszi levette a kalapját, és felemelte ellenfele bal kezét is. Istenesen megszorította őket, majd alaposan lebólintotta Aramist, majd csizmáját annak bordái közzé lendítette.
- Most nem úszod meg! En Garde! - toppant elé D’Artagnan.
- Nézd már, a sith lord! Mi van öcsi, most veled van az erő!
- Húzd már ki azt a kurva kardodat!- toporzékolt a cascognei.
- Jól van! - cselekedett Julie- Mutasd azt a le Falcót!
- Milyen le Falcót! - hisztizett az ifjú.
- Ezt! - Julie lerohanta a cascogneit, aki a király előtt nem mert megfutamodni. A második próbálkozással félreütötte a cascognei vasát és lábbal elrúgta azt.
- Ez szabálytalan! - nézett rá rémülten az ifjú.
- De hatékony!- kacsintott rá a mylady, majd tökön rúgta. Ismét hat oktáv hangszín emelkedés. Julie megfogta D’Artagnan grabancát, s kerítés nem lévén kéznél, a legközelebbi falba fejeltette bele.
- Hahahaha! - Lajoska tapsolt örömében, majd a komor képű bíborosra, búval baszott feleségére meg a leírhatatlanul savanyú koronaőrre nézve lehervasztotta a vigyorát és megjegyezte:
- Vicces.
Treville most már karikákat látott az idegtől! Planchet pedig hősiesen menekült az ajtó felé. Néhány testőr állt kint idegeskedve.
- Mi van?
- Nem emberi! Menjetek, segítsetek a többieknek!- lihegte. Nem kellett kétszer mondania. Treville legjobb fiait helyezte el az épületben, tucatnyi rohant befelé, a kapitány rájuk ordított:
- Kapjátok el, édes fiaim! Cafatokra, ízekre tépjétek szét!
- Miért nem akar engem senki egészben látni?- nézett Julie királyra, majd ellépett az első szúrás elől. A második páciens elől is félreugrott.
- Egyszerre menjetek rá! - javasolta Treville a két kékponcsósnak. Azok sújtottak, a szöszi csak leguggolt, a két okos máris jól összevagdalta egymást. Treville elhúzta a száját. A következő tag túl nagy lendülettel támadott, a szöszi ellépett előle és másfél kezes kardjával a muskétás hátsójába vágott. A férfi csak akkor üvöltött fel, amikor elcsúszva fenékre ült. Akadt még néhány vérmes kék a teremben, aki a myladynek rontott, Planchet közben segített feltápászkodni barátainak. Treville az ablak felé hátrált, majd amikor senki nem nézett rá, kiordított:
- Befelé! Gyertek, drága fiaim! Kapjuk el Julie de blablát!- s bár többes szám első személyt használt, neki esze ágában sem volt bármit tennie. Julie közben az étkezőasztal és többi ablak felé hátrált. Elkapta a legközelebbi széket és hozzávágta az első három ikszes taghoz. Ketten zuhantak a kemény padlóra. Julie a másik széket nekik csúsztatta a márványon. A harmadik testőr majdnem átugrotta, de beleakadt a lába és iszonyúan pofára esett. Lajoska ismét tapsolt örömében, majd szomszédaira nézett, elkomorult, s kimondta:
- Vicces.

A következő két ember rohama az asztalig nyomta hősnőnket. Végül lábát felemelve rúgta gyomron a támadókat. Az egyik átesett a székes kollégáján, a másik elkapta Julie jobb lábát. Egy darabig huzigálták egymást, míg Julie elrúgta a fószert- a csizmájával együtt.
- A csizmával!- üvöltötte neki Treville.
A páciens újra támadott, vadul forgatva az imént zsákmányolt csizmát. Mivel a padló hideg volt, a mylady jobb-natúr- lábbal rúgta orrba. A muskétás térdre zuhant, kapott még két fejrúgást és elterült.
- Ekkora seggfejt! Lehúzza az ember csizmáját!- méltatlankodott Julie, és az ablakhoz ugrált. Fel akarta húzni a csizmát. Két újabb kék rohant be a terembe, lándzsával ellátva. Azonnal a szöszi ellen indultak. Julie a falnak támaszkodott, lehajolt a csizmaszárért, mire a túl sebes muskétás átesett a csaj hátán s kizuhant a nyitott ablakon… Egy sövénybe esett, ahol az ott ügyködő, vak kertész kitapogatta a szerencsétlen kalapját.
- Elburjánzott! - közölte magában, és ollójával lenyeste a kalpag kiálló tolldíszeit…
A másik lándzsás óvatosabb volt. Julie karddal védte a szúrást. Aztán ő támadott, a vágást keresztbe fordított nyéllel védte a muskétás, aki előrecsapott a fegyverével. Julie ledobta a kardot és elkapta a lándzsanyelet, magához húzta a fegyvert. A jóval kisebb és gyengébb férfi visszarántotta. Julie megint elhúzta.
- Enyém! - szólt sértődötten a kékponcsós.
- Tessék! - adta oda neki Julie a nyelet, majd hatalmas jobbhorgot küldött a férfi képébe, aki elterült, Juliénél hagyva a kopját. A mylady ezzel ütött le két tagot, majd a padló egy résébe szúrta a lándzsahegyet. Az így kapott támaszkodót megmarkolva iszonyúan belerúgott a harmadikba, aki kirepült az ablakon. Julie lábbal vette fel a kardját.
- Még egy kinövés!- nyeste le a kertész a következő kalpagdíszt…
- Vicces- közölte Lajoska. Mögötte Rochefort küzdött, nagy görcsök közt, a röhögéssel.
A szöszi az asztalra támaszkodott, töltött magának egy pohár bort és jóízűen meghajtotta. Újabb testőr érkezett.
- Kérsz inni? - nyújtotta oda neki a poharat.
- Igen, kérek! - mosolyodott el a testőr.
- Tessék a kancsó! Fogom a kardodat!

A muskétás kiszolgálta magát, jót húzott a pohárból és rájött… Hogy nincs fegyvere! Julie a kardja markolatával ütötte le a testőrt. A mylady az asztalra perdült. Valaki a lábára szúrt, de hősnőnk rálépett a pengére és fejbe rúgta a tagot. A következőt is. Ekkor rontott be rémületes süvöltéssel egy apró termetű, vágott szemű kékponcsós.
- Adj neki, Lee! - kiáltott reá Treville. A kínai erre előhúzott két görbe pengét és huszonöt hadonászást mutatott be velük.
- Parancsolj! - mutatott Julie az asztalra.
A kínai felsüvöltött, helyből felszaltózott az asztalra, majd átperdült Julie feje fölött is. A mylady megfordult és egyetlen ökölcsapással a padlóra küldte a sárgát.
- A francba! - dünnyögte Treville, s a falról leemelt egy muskétát a hozzá tartozó villával együtt. Neki kezdett a töltés abban a korban bonyolult műveletéhez. Mivel a fiúk a teremben már kezdtek feltápászkodni, a kapitány ismét rohamra küldte őket. A szöszinek azonban az étkészlet elemeinek eldobálásával sikerült visszavernie őket. Az utolsó, fém pecsenyéstál pontosan kapóra jött, mert legalább tizenöt kék nyargalt az ajtó felé! Julie körbenézett, s a pecsenyés tálat diszkoszként ellökve kiverte a szemben lévő ablakot. Majd az ajtó felé fordult és két ujjával intő mozdulatot tett. A többit az erőre és a huzatra bízta… Az ajtó pont négy kék pofájába csapódott be.
- Ez is vicces! - közölte Őfelsége immár komolyan. Treville odalépett fetrengő embereihez és felállította az egyiket:
- Fiam! Fogd azt a pecsenyéstálat és üsd vele agyon azt a ringyót!
- Oké!- dünnyögte kissé megszédülten a testőr és cselekedett. Nekirohant az amazonnak, de Julie elkapta a magasra emelt tálcát és meghajlította testőr fején. Treville közben rájött, hogy nincs nála golyóbis.
- Golyót! Országomat egy golyóért!- kiáltotta félhangosan a nehéz puskával a kezében, mikor meglátta Porthost.
- Jaj a lábam! - nyekergett a muskétás.
- Porthos barátom! Az Isten küldött! Állj meg egy kissé! Kell a golyód!- Treville tőrt vett elő.
- Micsoda!- nézett rá Porthos. - Az én golyóm! De kapitány úr!
- A hazáért, Porthos! Harapj rá!- és előhúzott egy alig műsoros zsebkendőt is.
Hogy a borzasztó műtétről eltereljék a figyelmet, a kínai és Planchet összeszedték magukat. A kínai ordítozva, fejrúgással indított, de a mylady elkapta a lábát, s skót kardjának a lapjával csapott a ferdeszemű lábai közötti érzékeny pontra. Rendkívüli eredménnyel.
- Most végre van miért üvöltened!- közölte vele a szöszi.
- Védje magát! - toppant elő most Planchet, merészen forgatva két tőrt koszos mancsaival.
- Jó a sapkád! Komolyan! - mosolygott rá Julie- Oké, oké, ügyes vagy!
- Áúúú! - visította Planchet egy rosszul sikerült forgatás után, mivel jól megvágta a kezét.
- Jaj te szegény! Mutasd!- szólt együtt érző hangon Julie és közelről is megvizsgálta Planchet kezét. Aztán hatalmas pofont az öregnek, aki jobbnak látta ettől összeesni. Kész.
- Senki többet? - nézett szét szuszogva Julie a teremben- Rosseb? Bíboros úr?
- Én kihagyom. Nem verekszem lányokkal!- szabadkozott a félszemű.
- Hohó!- kiabált nekibátorodva Treville, töltött fegyverrel- Most mit szólsz, némber!

Treville először is nem tudta beleszúrni a villát kőpadlóba. A mylady félelem nélküli tekintettel fordult felé. És elindult. A kapitány végül a még mindig sokkos állapotú Porthost kérte meg, hogy fogja meg a villát. Kapkodva helyezte rá a fegyvert, harmadjára talált csak bele a vágatba. Felhúzta a kakast. Julie már csak pár lépésre volt a csőtől. Meg sem próbált kitérni, vagy elbújni. Nem volt-megint- életösztöne. Lajoska már éppen gondolkodott, hogy leállítsa alaposan leszerepelt testőreinek parancsnokát, amikor Treville megszólalt:
- Asta la vista, baby! - és meghúzta a ravaszt. És nem történt semmi. Treville újra felvonta a fegyver kakasát és lőtt-volna! A király fennhangon köhögött egyet, igaz ezzel csak a röhögését próbálta elfojtani.
- Ezt a pancsert!- csóválta meg aranyfürtös fejét Julie és faképnél hagyta a kapitányt.
- Felállni!- üvöltötte a kapitány alaposan szétvert, fetrengő embereinek. De csak pár nyöszörgés hallatszott:
- Dögölj meg, Treville.

Treville megsemmisülten állt egy másodpercig, majd eldobta a puskát. Az elsült, a golyóbis széttört egy a falnál álló értékes kínai vázát. A kapitány felkapta a villát.
- Nesze, te szuka!- és teljes erőből a visszanéző mylady felé dobta. De a szöszi egyszerűen elhajolt a villa elől, ami Lajoska fülétől tíz centire állt meg a szék hátfalában.
-No, de kapitány!- közölte enyhe felháborodással Lajoska és a feje mellett remegő villanyélre mutatott- Ha már küzdeni akar, kérjük, tegye úri módon, karddal a kezében! Ráadásul az ott egy Ming- korabeli váza volt!
Treville végignézett a vele szemben már kissé jobb kedvre derült urakon: Lajoska meg Rochefort a kékek szereplésén látva röhögtek, a bíboros azért, mert így leégtek a király előtt, a koronaőr azért, mert marhára utálta Trevillét, a királynő meg azért…fogalma sem volt, miért, de hát nem is az esze miatt tartották…

Julie szembefordult a kapitánnyal, még mindig kivonva tartotta a skót kardot. Hátranézett.
Lajoska enyhe tenyérmozdulattal jelezte, hogy csak kissé páholja el Trevillét. Julie rákacsintott a királyra, amitől Ausztriai Annát a gutaütés kerülgette. Treville színlelt merészséggel húzta elő a vívótőrt és tíz pengepörgetés meg hasonló mutatványos szám után előretartott karddal helyezkedett el. Julie két marokra fogta a másfélkezest és úgy eltörte Treville kardját, hogy annak csak a díszes markolat-kosár maradt a kezében. Az urak válasza immár hangos röhögés volt. Julie a kapitány torkának irányította a nehéz vasat. Lajoska felállt és fennhangon tapsolni kezdett.
- Bravó. Igaza volt, kedves miniszterem! Mylady, jöjjön ide! Hadd gratuláljunk, mert még soha nem láttunk önnél csodálatosabb harcost, bár a módszerei nagyon egyediek! Treville úr! Ez rettenetes volt! Hogyan lesznek emberei képesek megvédeni bennünket a mosónők éves díszgyűlésén, ha egyetlen nővel sem boldogulnak? Most pedig, ha kérhetjük, takarítsák össze az okozott rendetlenséget!

Treville majdnem sírva fakadt. Kinyílt az ajtó, királyi szolgák léptek be meg csodálkozó testőrök és elkezdték a vert sereg tagjait kicipelni.
- Kedvesem! – kezdte a király- Mivel mi éppen vadászatra indultunk, kérnénk, hogy kísérjen el bennünket!- majd intett a myladynek, hogy hajoljon közelebb:
- Mylady, a lovának, úgymond, kurva jó a megjelenése. Milyen típus?
- Arabus félvér, felség! A Lamborghini istállóból. Az Ezüstös utcai műhelyben tunningolták!
- Hallottuk hírét! Mellesleg, a Lamborghini lovaiból áll pár lenn az istállóban! Majd megmutatjuk!
- Köszönöm, felség! Bár a ruházatom nagyjából megfelelő, nincs sem lándzsa, sem hosszú puska nálam!
- Treville úr! - mondta a király. - Adjanak a myladynek egy vadászpuskát és két lóra való kopját! Az új beszerzésből! És siessenek, ha kérhetjük!
- Kedvesem!- fordult most oda a királynő is- az urak annyi részletről kérdezték már! Engem untat a fegyverek és harcmódok leírása, jobban érdekel, hogy egy önhöz hasonló, rendkívüli teremtés tud e társat találni magának?
- Tudok, felség! Nem egyszerű dolog a legmegfelelőbbeket kiválasztani Párizs elég hitvány állományából, de mivel én csak a fiúkat szeretem, mindig akad valaki!
- Azért csak vigyázzon magára, kedvesem!- súgta oda a királynő- halálos dolog a szerelem. Nem csak ön az egyetlen veszélyes asszony ebben az országban, s mai kis produkciója is szerezhet önnek ellenfeleket az udvarnál!
- Majd vigyázok magamra, felség!- hajolt meg Julie és magában hozzátette:
- Egyszer még kicsinálom ezt a kurvát! Amint kikiáltják a köztársaságot!
- Remek volt, gyermekem!- szólt a bíboros, majd halkan hozzá tette- Azért el ne bízd magad. Egy király figyelme könnyel feléled, de könnyen le is lankad.
- Mint a te fütyid, Piseliő. Csak azt áruljátok el, mi a búbánatért sutyorogtok itt? Talán a KGB lehallgatja a helyiséget? Megyek már, felség, megyek, de engedelmével kivágom a miniszter urat az ablakon, ha nem hagynak végre békén!- és követte a királyt, majd a lovát is átvette egy szolgától, három fegyverrel.
- Kedvesem, nem éhes?
- Na végre valaki megkérdezi. De!
- Hmmm, nagy mennyiségű süteményt csomagolnak az útra, lent máris adunk egy batyuval!
- Azt imádom! – vigyorgott Julie.

A bíboros először Rochefortra pillantott, aki legyintett egyet. Azután koronaőrre, de az csak állt savanyú pofával… Végül a királynéra. Vágyakozva nézte. A nő meg ellenségesen. Juliének ezt kellett volna látnia, biztos mondott volna valami szépet a két ember szexuális irányultságáról meg jó édes anyjáról.