A Bíboros vadmacskája 1.

1. Előszó: akiről eddig mindenki elfelejtkezett
Pontosan. Ha azt gondolja az ember, hogy Dumas Három testőréről nem lehet több bőrt lehúzni, hát nagyot téved. Mert lehet, főleg, ha pénzt lehet vele keresni. A helyzet a következő. Van ugyanis valaki, aki úgy látszik, nem szerepelt abban az ominózus kéziratban, ami alapján Dumas a történeteit írta. Rosszabb esetben meg ő maga szedte ki a sztoriból. Az a bizonyos egyén ugyanis alaposan keresztbe tett a kortársainak, viselt dolgai meg sehogy sem illenek a környezetébe. Már csak azért is érdemes megismernünk eme remek nő (mert bizony nő volt) viselt dolgait, mert magyar vonatkozása is van az eseményeknek.
Az egykor szebb időket látott Erdélyországban áll-naná, hogy festői környezetben- a Thuróczok ősi várkastélya. Illetve, ami még maradt belőle. De családi sírboltok még sértetlenek. Az egyik márványlapon a Thurócz Péter név olvasható. Őkegyelme Bethlen Gábor és Rákóczi György bizalmasa volt Erdély aranykorában, harcos és utazó, művelt férfiú. Van egy másik márványlap is a dohos kriptában, amelyen a Julie DeMarqes, mylady le MonMirage név olvasható. Francia, ez egyértelmű. Thurócz Péter kortársa. Nem is akárki lehetett, ha a családi sírboltban várja a feltámadást.
Tiszta szerencse, hogy erről is maradt fenn egy kézirat, Péter úrfi és Julie DeMarqes, a Bíboros Vadmacskájának romantikus, kalandos és marha meghökkentő leírásokkal tarkított története. De olyan, hogy bizony néha a mai kor fénykardforgató-kibernetikus-géppuskás-kung-fu akcióhősei is elbújhatnak Julie úrnő szoknyája alatt…
Toljuk csak el a 21. század kulisszáit és húzzuk be helyükre a 17.-ét, valamint kapaszkodjunk meg jó erősen, mert néha kedvünk támad majd hanyatt esni a történet alatt…

2. Első fejezet: amelyben megismerkedünk hősnőnkkel, s látjuk, hogy mennyi barom futkosott akkor is szabadon.
La Ferre párizsi házában zajlott az élet. Főleg az éjszakai. Főleg most. A spanyol követ ugyanis jó barátja volt La Ferrének, és hazaindulás előtt még megállt barátja házánál. A fényesen kivilágított kastély előtt egy lovas állt egy sötét kapualjban. A ló pompás, éjfekete kanca volt, magas, arab jellegű félvér. A lovas meg olyanféle köpenyt viselt, mint manapság a jedi lovagok. A ló idegesen felkapta a fejét. Egy alak lépett ki a Ferre-ház kapuján és a kalapjához emelte két ujját. A csuklyás lazán lesiklott a nyeregből és behúzta a ló kézifékét-kikötötte, de nem túl szorosan.
- Ne menj sehová, Cezarin! Ez a hülye Rosseb hív!- és megsimította a járműve nyakát.
A Rosseb nevű alakot egyébiránt Rochefortnak hívták és elsőre közönséges, suttyó városi piperkőcre hasonlított. Mellesleg a bal szeme hiányzott, de a bíboros kegyeltje volt és remek kapcsolatai voltak Párizs minden társadalmi rétegével.
- Na mi a pálya, Rosseb?
- Rochefort, Julie. Már mondtam, hogy…
- Kedves, csökkent térlátású barátom. Én nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy a franc se tudja a hülye neveiteket megjegyezni!- kezét a piperkőc vállára tette. Jóval magasabb volt Rossebnél. - Be tudsz vinni? - a bejárat felé indultak.
- Természetesen. De viselkedj! Ez szigorúan zártkörű buli. Én is csak úgy vihetlek be, mint a többi kurtizánt. Drága feleségem ugyanis korábban ezt a szakmát űzte, a húga most is bent van a házban. Az őrök ismernek.
- Ki ez, Rochefort? - mordult rájuk egy termetes amigó a kapu alól és sokatmondóan lábhoz tette az alabárdját. Társa egy tőrrel a körmét piszkálta.
- Csak egy lány! - felelte Rochefort- a követ úr részére hoztam.
- Kedves rokon!- hallatszott az amigók mögül a hugica hangja. - Lássuk a lotyót, Rochefort!- és a lehúzta a csuklyát Julie fejéről. Kerek, mosolygó arc nézett rájuk, szőke fürtjei szétterültek a vállán, hajában apró virágdísz és egy zöld toll. Merész vonású, festett szemöldöke alól acélkék szempár villant elő. Száját mosolyra húzta, fogai hófehérek voltak és erősek, mint a farkasé. Egy másodpercre megváltoztatta a tekintetét, olyan volt, mintha egy muskéta csövébe bámult volna az ember.
- Remek anyag!- csücsörített a hugi- engedjétek be, majd én kezelésbe veszem- és belekaroltak Julie-be két oldalról, felvitték a házba Rocheforttal.
- Remélem, nekünk is leoszt az öreg Don egy - két lotyót, mint a múltkor!- nézett utánuk a bárdos amigó.

A három összeesküvő - nevezzük őket a szokás szerint így - az épület belső udvarát övező függőfolyosó felé vette az irányt. Julie levette a jedi köpenyt, és ott állt fekete bőrcsizmában, a korban oly divatos bőrnadrágban, fémlemezes fegyverövben, láncpáncéllal és fűzővel kombinált barna felsőben, ami nem sok kétséget hagyott a szemlélőben Julie nemét illetően. Drótkesztyűs praclijait a derekára csatolt másfél kezes kard és tőr markolatára tette és elnézett a Don kíséretének a karzaton tántorgó tagjainak részeg megjegyzései fölött. Erős alkarjaira a „Nem vagyok úrinő!” figyelmeztető feliratot tetoválták. A derekán is volt felpingálva egy fekete rózsa hátul.

Parasztlányhoz illő robosztus alkata kissé nehezen illett össze finom, selymes bőrével-ez inkább nemes asszonyra utalt. Julie DeMarqes: 180 cm, 100 kg, 26 év.
- Na, ki az a spanyol követ, Rosseb, akitől el kell kérni a királynő levelét? - és lazán a belső udvaron nyüzsgő urakra mutatott. Rochefort a korláthoz lépett és odahívta Julie-t.
- Ott van bal felé. A neve valami Don Aleandro…
- Del a Vega!- fejezte be a mondatot Julie.
- Ismered?
- Sajnos. Ez szar ügy. Ha említi az a köcsög bíboros, hogy az öreg Del a Vega az alany, hát fel sem kelek. És vele van a fél családja…
- Mi van? - nézett rá Rochefort. - Mióta vagy ilyen finnyás?
- Na, pici Rosseb, most elmondom az esti mesét. Jól figyelj! Az öreg Del a Vega - és egy kigombolt inget viselő, igen jó kiállású, őszes úrra bökött- nem egy olyan mállott szájú puha pöcs, mint akik Lajoska udvarában lógatják a farkukat. Don Aleandro tíz évig szolgált a Nagy Armadában a tengerentúlon, sok kitüntetést és kevés sebet szerzett. Végigverekedte a spanyol-portugál háborút Brazíliában, az elsők közt lépett a hírhedt kalóz-sziget, Tortuga bástyáira, és kincset keresve kétszer hajózott végig az Amazonason. Kapott vagy tíz nemesi címet meg rangot. Levezetésként pedig minden elérhető csajt felcsinált. Mostanra-ahogy látom, az utóbbi maradt-de ennek ellenére nem fél semmitől. Don Aleandro: 175 cm, 85 kg, 52 év. Fegyverek: spanyol kard, dísztőr.
- Az ott mellette az egyik fia. Az ifjú Don Diego Del a Vega. Első ránézésre egy köcsög. Második ránézésre is az. De a látszat csal. Totál skizofrén a tag, két énje van, esténként feketébe öltözik, álarcot vesz fel, és népi hőst játszik. A neve el Zorro- a Róka. A farkát és a kardját egyformán jól forgatja, ezért ül két senora az ölében. Don Diego Jr.:180cm, 85kg, 27 év. Fegyverek: mint apucinál.
- A jobbján a kislánya ül. Lucia Del a Vega. A kislány csak idézőjelben értendő. Agyilag tök beteg. Hatalmas ribanc. Jelmondata: Van ez fehérben is? Itt a farokra gondol, mert látom, értetlenül nézel rám azzal az egy csipás szemeddel. Régebben a pápai udvarnak kémkedett. Szórakozásból az inkvizíció atyáinak szokott segíteni a delikvensek sütögetésében. Lucia Del a Vega: 178cm, 65kg, 25 év. Fegyverek: legyezőbe szerelt pengék és gyöngyház-nyelű kis pisztoly.
- A következő tagról csak nagy vonalakban beszélek, mert a végén még bepisilsz álmodban, kicsi Rosseb. A neve Wolf. Osztrák. Az apja Don Aleandro. Az anyja ismeretlen. Cigány dadusom szerint egy nőstény farkas. Az a fején, az farkasbőr. A fogai ki vannak hegyezve. A húst csak nyersen eszi. Az oldalán az a két karom-penge olyan erős, hogy átvág az acélon. Az izmait tudatos edzéssel fejlesztette ki. Brrr. Wolf: 190cm, 130kg, 28 év. Fegyverek: farkasláb-nyelű pisztoly és két kettős penge-karom.
- Mellette, jobbról egy igazi vadember. Egy indián törzs utolsó elő tagja. Mohawk vagy mi a picsa. Del a Vegát apjának tekinti. Látod a tetoválásait? Minél több van egy harcosnak a népéből, annál nagyobb vitéz. Neki az egész felsőteste tele van velük.

- És a prémek a derekán? - érdeklődött Rochefort.
- Azok nem prémek. A megölt ellenfelek levágott hajas fejbőrei. Egyszer láttam verekedni ezt a tagot, összekapott pár gárdistával. Úgy röpköd a levegőben, mint egy madár. Úgy töri a csontokat, mint te a kekszet. Fehér Sólyom: 180 cm, 80 kg, 25 év. Fegyverek: tomahawk és hosszú kés.
- Na és a lényeg. Ott ül el Zorro mellett. Az nem ember. Úgy hívják, hogy A Szikla. Félig keleti, apja Don Aleandro. Nem hiszem, hogy életében legyőzte volna valaki. Harcban és erőpróbában semmiképp. Nem iszik. Most is páncélinget visel. És a kardja… Olyat te még nem láttál. Egy csapásra elvágja lovat nyakban és lovast derékban. Sivatagi oroszlán. A Szikla: 193cm, 135 kg, 32 év. Fegyverek: keleti kard, handzsár, jatagán és pisztoly. Pengékkel felszerelt kézvért.
- És akkor mit csinálsz most? - érdeklődött Rochefort.
- Semmit. Hazamegyek, bebújok a jó meleg ágyikómba és holnap reggel 11-ig alszok.
- Most viccelsz?
- Ti vicceltek. Lefordítom, hogy megértsd, kisember. Nem vagyok olyan hülye, hogy összekapjak velük! Főleg A Sziklával.
- Hívjak erősítést? Néhány gárdista…
- Az egész gárdát hívhatod. Ezek ellen… Nyugodtan add át üdvözletem Piseliőnek, és mondd meg, mi az ábra. Ha mártírhalált akar halni, kérje el ő a főleszbikus felséges asszony kurva levelét.
- Te is megmondhatod neki. Itt van az épület előtt…
- Menjünk kis ember. Gyere! - és felvette a jedi- köpenyt.

Amazon főhősnőnk tehát elhagyta a Ferre-házat, legalábbis ideiglenesen. Rosseb igazat szólt, a kapuból már látszott a bíboros és kísérete. Olyan jó volt az álcázásuk, hogy Julie hangosan röhögni kezdett. A hintó el volt sötétítve, de a kocsin és a lovak takaróin a bíboros címere ragyogott, a kísérő gárdisták meg az elferdült ízlésű, hülyepiros ponchóikaban feszítettek, varjútollas egyen-kalpagban és egyen-csizmában. Egyébiránt Zorro-maszkokkal álcázták magukat, nehogy felismerjék őket. Éppen csak az hiányzott a tökéletes álcázáshoz, hogy néhányan az „Itt megy a bíboros!” feliratú transzparenseket tartsanak. Tarthatták is volna, mert az egész utcában per pillanat Julie tudott csak olvasni…
- Kurva szép az álruhátok, baromarcúak! - üdvözölte Julie a ritka nagy rakás hülyét. Rochefort pedig már a hintó oldalához lépett, és elhúzta a függönyt.
- Julie - hallatszott a bíboros hangja- úgy hallom, gondjaid támadtak!
- Nekem semmi gondom nincs Piseliő, kivéve az, hogy excellenciád egy oltári nagy barom! Még szerencse, hogy ismerem az öreg Del a Vegát, különben már nem volnék itt. Képtelenség most, így letámadni őket. Vele van A Szikla!
- Kedves gyermekem, én nagyot csalódtam benned! - közölte a bíboros.
- Nem baj, megbocsátok- vont vállat Julie- jaj de kurvára fancsali képet vágsz. Ej, pedig amúgy is ritka ronda egy pofád van! Van azért egy lehetőség…- ravaszul vigyorgott Richelieura és Rochefortra.

- Mi az? - érdeklődött a bíboros.
- Egyszerű. Először is ezekből az ikszes tagokból (a gárdistákra mutatott) kell vagy tíz. Ők lesznek a hősi halottak. Majd a kicsi Rosseb kurva nénje…
- A feleségem húga!
- Kussolj már. Szóval a kurva nénéd elcsalja A Sziklát egy puncival, a hősi halottak meg nyomják rá az ajtót, nehogy vissza találjon jönni…Ahogy sejtem, úgyis visszajön, és csúnyamód elkezdi csonkolgatni Piseliő ikszes tagjait! Közben Julie anyátok odamegy, és szépen megbeszéli a levél ügyét Don Aleandroval. Mindent az egyetlen egyenes agytekervényetekbe véstetek?
- Az ötlet jó - bólintott a bíboros - Rochefort, maga kijelöl tíz embert, segíteni ennek a ribancnak. Az a bizonyos rokona pedig…
- Értettem excellenciás uram! - és nekilátott a ténykedésnek. Julie megvakarta a punciját, megmozgatta a tagjait és sötétlő tekintettel visszament a házba.
- Van azért némi kockázat a tervemben - vetette még oda a bíborosnak az ajtóból -, ha a Del a Vegák még nem eléggé részegek, vagy az ikszes tagok bambábbak, mint hiszem, akkor…
- Akkor? - érdeklődött a bíboros.
- Mind itt döglünk meg! - vont vállat a szöszi.

A hugica azért értette a dolgát. Először is az ajtóban álló jókora amigók figyelmét kötötte le két cigánylány, hogy az ikszes tagok bejuthassanak. Majd Julie elégedetten nézte, ahogy A Szikla nem tudván tovább ellenállni az ölében fészkelődő mór szépségnek, elnézést kér, és féltestvéreinek vihorászása közepette távozik a lánnyal egy szobába. Julie lehunyta a szemeit és koncentrált. Bensőjén finom remegés futott végig, érezte, ahogy az adrenalin lassan áramlani kezd a vérében. Bátorításként a fegyverei markolatát szorította meg. Vajon lesz-e elég tudása és szerencséje, hogy tovább tengethesse buta kis életét, vagy ezek az utolsó percei?

Vajon milyen lehet az élet, amikor az ember egyszerű nőként él, és nem skizofrén egyházfők meg közveszélyes, kötekedő nemesek között létezik. De neki nem volt választása. Gyermeke nem lehet. Az apja ilyen állatnak nevelte, míg meg nem ölték. Bosszút akart állni azokon, akik a király állítólagos parancsára tönkretették az életét - a muskétásokon.
Kinyitotta a szemeit. Elég volt a gondolkodásból! Határozott léptekkel indult le a belső udvarra, átbotladozva Don Aleandro azon haverjain, akik a szerelem vagy az alkohol hatására már a talajon heverésztek. Egyenesen a Don és családjának asztalához lépett:
- Üdvözletem, Don Aleandro! Engedje meg senor, hogy bemutatkozzam: nevem Julie DeMarqes, mylady le MonMirage - és meghajolt.

A Don felnézett, és végigmérte a nőt. Ritka egy példány volt, azt meg kellett hagynia.
- Drága gyermekeim, figyelmezzetek ide egy kissé! Ifjú koromban kétszer is végighajóztam az Amazonason, és számtalan féle néppel találkoztam. De Oranella gróf híres amazonjait hiába kerestem. Erre csak átrándulok ide a szomszédba, s máris előttem terem egy! Micsoda fintora a sorsnak! Ülj csak közénk, drága!
- Máskor szívesen megtenném, uraim. De én kérni szeretnék valamit Don Diegótól!
- Bármit, szépségem. Remélem, van még valahol szabad hely, nem a barátaim kefélnek mindenütt!
- Ha édesapám öregnek tűnik a számodra, én jelentkezem! Három nővel is bírok egyszerre!- ajánlkozott a Róka.
- Nem ilyen természetű a dolog. Egy papírról volna szó!
- Na tudod, hogy kitől kérjél autogramot!- csattant fel Lucia- Húzz a picsába, ribanc!
- Nem tehetem. A bíboros úr küldött!
- Na most tűnj el, amíg úriember vagyok!- tette a kezét a kardjára a Róka- vagy úgy kidekorálom a pofádat, hogy a disznók is csak sötétben szeretkeznek majd veled!
- Hallgasson a fiamra, mylady. Jó gyerek ő, csak mikor részeg, hajlamos megfeledkezni a jó modorról.
- Ez nem megy sehová!- jegyezte meg Wolf- Eltörjem valamilyét, apám?
- Uraim! Mivel önök ilyen marha őszinték hozzám, én sem dumálok mellé. Azt a bizalmas levelet kérném Öntől, mint nagy tisztelője, Don Aleandro, amit a királyné adott állt önnek. Nekem nem kell, de azt a hülye Piseliőt marhára izgatja, hogy mi van benne. Önök értelmes, tanult emberek, remélem, átadják önként. Vagy erőszakot leszek kénytelen alkalmazni!

A Don szeme olyan lángokat lövellt, mint egy ostromágyú. A Zorróé is, de ő már szorította kardjának és tőrének nyelét. Wolf veszett vadként morgott, hatalmas mancsival a tépő pengéi után nyúlt. Lucia idegesen csapkodott acéltüskés legyezőjével. Az indián kíváncsian odafordult, barátságosan megsimította Julie selymes haját, körbenézett a derekára akasztott skalpokon és a legszélesebb mosollyal állapította meg, hogy ilyen még nincs a gyűjteményében. A Don egy intéssel elküldte a lányokat az asztaltól.
- Ez az utolsó szava, mylady?- a Don hangja fagyosan csengett.
- Ez- felelte Julie és az asztalra támaszkodott. Elkezdődött.
Az asztal nem volt túl nehéz, a lapja különben is lejárt. Egyszerűen rá lehetett borítani a Del a Vegákra, s időt adott hősnőnknek előhúzni a fegyvereit. Először Lucia bukkant elő, kezében a kis pisztolyával, szerencsére olyan közel, hogy Julie karddal elüthette a csövet, majd a csapást folytatva felfoghatta Zorro pengéjét is. Lucia pengesorrá változtatta a kis legyezőt és támadott, Wolf pedig olyan erővel lökte el az asztalt, mintha bomba robbant volna alatta. Akit viszont nem látott a szöszi, az a mohawk volt. Ezen aggódott.
- Megdöglesz, te állat!- ordította Zorro. Három penge csapott egymásnak. Julie jól tudta, hogy a gyors spanyol vívótőrökkel szemben nem érdemes tartós kaszabolásba kezdeni. Marad a lábmunka. Jobbal ínon rúgta a kis Diegót, ballal meg hanyatt esésből fejbe. Zorro két foga kirepült. Julie ebben a vízszintes pózban látta meg a repülő indiánt és elgurult. A tomahawk szikrát hányt a kövezeten. Visszacsapás mind a két kézbe vett karddal és felállni! De a vadember már kívül van a penge sugarán! Wolf is ott áll előtte, kezén a két karom-penge és súlyt. A félelmetes fegyverek elől alig tud elugrani Julie.
- Anyád egy ribanc volt! - sikoltja hisztis hangon Lucia és nekifut. Ügyesen kikerüli a skót kard hosszú élét és Julie kénytelen ellépni a veszedelmes lepkeszárny elől. Lucia nekiesik az asztalnak, Julie pedig elkapja a derekát és újra itt az indián barátja. Hozzávágja tehát a kiscsajt, ahogy csak bírja. Majd az asztalra ugrik. Az idősb Del a Vega útban van, hosszú pengéjével a szöszi lába felé döf. Rossz az ötlet, mert egy sült malacba talál és Julie a kardjára lép. Majd olyan istenesen rúgja fejbe a Dont, hogy az öreg hanyatt esik.
- Visszatértem! Most aztán tényleg ideges vagyok! – ez újra Zorro barátunk. Első csellel a nő nyakára szúr, de a másfélkezes könnyedén elsöpri a vékony spanyol pengét. A Róka tőrrel szúr. Julie idült vigyorral ellépeget előle az asztal végéig. A spanyol már sík ideg. Az utolsó döfését viszont tanítani lehetne. Julie hárítását is. Felemelt kardját maga mögött az asztalba vágva szinte hídba megy. A spanyol elszúr a semmibe, egyensúlyát veszti, és a szöszi úgy rúgja fejbe, hogy leszédül a porba. Ismét mínusz két foggal. És Julie ebben felettébb kényes helyzetben meglátja az indiánt, ahogy felugrik, száll, mint a sas!

És Julie elengedi a kardot meg a másik lábát is kinyújtja. Csattanva esik a kemény deszkára, a kín a gerincébe hasít, de Fehér Sólyom elrepül a levegőben és lefejeli az egyik tartóoszlopot. A szöszi szuszogva áll fel. Kézbe vesz egy kisebb széket, és alaposan megkínálja hellyel Luciát. Át is esik szegény vagy két asztalon és hat amigón. Ekkor előkerül Wolf.
- Szeretnél leülni! - vigyorog az osztrákra és ráhúz a székkel. Darabokra töri rajta. Wolf is csak vigyorog. Basszus! Marad a kard! De hiába. A farkas-karmok elkapják a pengét és Wolf visszacsavarja Julie felé! A képébe liheg és hegyes fogai közzé kapva Julie kardját, egyszerűen elrántja, mint egy veszett eb! A másfél kezes csattanva esik le.
- Te akartad!- közli a svábbal Julie és tökön rúgja. Mintha ágyúgolyóba rúgott volna! Wolf vicsorogva löki a földre és lecsap a karom-fegyverrel. Julienek ezúttal centiken múlott az élete. Az ikerpenge az udvar egyik térkövét átvágva állt meg mellette. Tünés!- villant át Julie agyán. Félt. A sváb felemelte a hátánál fogva, és a legközelebbi asztalra dobta.
-Ez az, fiacskám!- Don Aleandro az állkapcsát tapogatta - tépd szét! Cafatokra tépd szét!

Julie érezte a meleg vért a karján. Valami cserépdarab vágta el. A becsapódáskor szinte minden levegő kiment a tüdejéből. Fuldokolva kapkodta. Megfordult. Most. Most lesz vége! Wolf csorgó nyállal közeledik, négy karmát felemeli, izmaiban baromi erő… És lecsap. De Julie-ben még működik az életösztön. Elgurul. A karmok fél négyzetméter deszkát tépnek ki az asztalból. A szöszi páros lábbal rúg a svábba, aki eltántorodik. És állati mód felüvölt. Most lett volna vége a sztorinak, ha nincs a gyertyatartó! De Julie már markolja a szárát, és felülve vágja fejbe a svábot. Majd újra. És újra. Elkeseredett erővel csápolja. A farkas hátratántorog. Julie megfogja a gyertyatartó két végét és feláll! Majd felugrik, a lábait is felhúzza és saját száz kilójával C-alakúra hajtja Wolf fején a tartót. A sváb felnyög, kidőlt faként borul fel. Fene a kemény csontjaiba!
- Hol a picsában van Don Aleandró?- tette fel Julie csak magának a kérdést. Aha. Lelép az öreg, kiáltozva futott a kijárat felé! Julie a C-tartóért nyúlt, s tarkón hajította vele a Dont, aki pofával vett talajmintát. Gyerünk! Elsőnek a kardját szerzi vissza.
- Mondtam, hogy add ide azt a kurva levelet, mert erőszakot alkalmazok!- lépett hősnőnk az öreg torkára, míg kivette az inge alól levelet. Na végre! Rajta a pecsét! Mehetsz, kislány! Elégedetten, de zihálva tolta helyére a kardját.

És akkor egy volt ikszes tag repült ki az egyik ablakon, két kb. egyforma darabban. Egy másik átszállt a fél udvaron és szétkenődött a falon. A Szikla! Ekkora kupit csak ő tud csinálni! Megérkezett Rochefort is, Szikla végigkacsáztatta az udvaron és kigurult a kapun. Julie felnézett és meglátta. A Szikla kardjáról vér csorgott. A kézvértjéről is. Felbömbölt:
- Apám! Te ringyó!- és leugrott.
Julie megdöntötte a saját rekordját rövid távú futásban. Két ikszes tag A Szikla elé állt. Két másodpercre tartották fel… De Julie elérte a kiskaput, bezárta maga mögött. Egy másodperce fordult vissza, amikor Szikla hatalmas szablyája áthatolt a deszkán. Hegye egy centire állt meg Julie mellkasától. A nő megdermedt. A penge visszahúzódott, de A Szikla keze áttört a kémlelőn, ujjai elkapták Julie kócos haját.
- Gyere csak ide! Ide gyere! - hallatszott az ajtó mögül. És Julie arra gondolt, hogy mi volna, ha odamenne. Nem kellene itt mindenféle hülye bíborosok hülye ötleteit hallgatnia… Semmit sem kellene…
- A levél! - bődült rá Rochefort - gyere már!- a nő erre felébredt. Előhúzott tőrével levágta a hajfürtöt és Sziklánál hagyta. Füttyentett a lovának. A hű állat pillanatok alatt ott termett. Julie még fent sem ült teljesen mikor elindult! De a bíboros kocsiját is vitte a hat remek paripa. A Szikla kitörte az ajtót, és utánuk futott, de a lovak bírták jobban az iramot. Hősnőnk még hallotta a sötétbe kiáltott mondatot: - Megmártom a véredben a szablyámat! Megmártom! Szikla nem felejt!
- Hol vannak a gárdistáim!- kérdezte a bíboros, mikor Julie fekete kancája a hintója mellé ért.
- Hősi halottak lettek. Kis híján mi is! Fogd Piseliő, itt a kurva leveled! És mára hagyj békén.
- Jól van! Nagy szolgálatot tettél a hazának! Most nincs szükségem rád! Távozhatsz!
- Ezt a süket dumát! Még hogy haza! Na én megyek, mielőtt eleresztesz valami olyan hülyeséget, amitől lelesek a lóról!
- Még egy szót! A nevem Richelieu és nem Piseliő!
- Szarok rá!- Julie elnyargalt.
- Micsoda egy vadmacska! Csak ne volna olyan kibaszott mocskos pofája!- mélázott Rochefort.
- Vajon ki a gecitől tanult meg ez a picsa ilyen kurva csúnyán káromkodni? – morfondírozott a bíboros.

Julie halálosan fáradtan ért haza. Leparkolta a hátaslovát és betámolygott.
- Kislányom, te már megint verekedtél?- nézett rá dadusa szigorúan - és megint hogy néz ki a kardod? Mi ez, fognyom? Meg ezek a csorbulások…
- Szakmai ártalom. Köszi, nem vagyok éhes. És semmi bajom!
- Nincs a francokat! Öreg cigány dadádat nem vered át. Jaj kislányom, mondtam neked, hogy ne a halált keresd, hanem egy jó felállású pasit. Fiatal és erős lány vagy, lehet társad - gyengéden bekötözte a sebet Julie karján. - Miért nem vagy éhes? Ha nem eszel, le fogsz gyengülni!
-Jól van, drága vén boszim, adj valamit. Tudod, csak az a bajom, hogy szeretnék néha egy fiúval kajálni. Olyan jó volna, ha kötne valaki az élethez! De hát jelenlegi munkám mellett…Alaposan le kell itatnom a pasikat, ha azt akarom…kefélni kell, élni nem muszáj!- idézte kissé elferdítve a latin mondást- És reggel meg kellene fürödnöm. Rémes látvány lehetek, brrr.
De hiába volt a szöszi fáradt, az álom csak nehezen jött aznap este a szemére. Ha kötné valaki az élethez!