A Bíboros vadmacskája 5.

6. Ötödik fejezet, ahol Julie végre találkozik a Nagy Ővel, aki ráadásul még fejedelmi követ is

Naplórészlet: „A fene sem gondolta volna, hogy mikre képes a szerelem. Első látásra nagyon balfasznak tűnt ez a követ-úrfi. Ki gondolta volna, hogy majd ő ad célt olyan egyszerű, mindennapos dolgaimnak is, mint a muskétások halomra való ölése. Ráadásul még segít is ebben az elfoglaltságomban- a haverjaival egyetemben!”

Bethlen Gábor követsége előbb érkezett, mint Richelieu várta őket. Julie bejárta a fél várost, mire kiderült, hogy a magyarokat szállító velencei hajó már két napja befutott, a magyarok pedig elindultak észak felé. De vajon melyik úton mentek? Arról nem, amerről Julie jött, az biztos. Végül találkozott egy, Rochefort által megnevezett tiszttel, aki jobb hírforrásul szolgált a myladynek. A magyarok még csak ma hajnalban indultak el. Bizalmatlan népség, nem kértek sok helybéli útbaigazítást, van ugyanis saját útikalauzuk, valami diákféle. Nincs tehát se túl nagy előnyük, se túl kicsi. Julie pihentette a Cezarint, sebtében bevert beszélgetésük közben pár falatot, s elporzott a magyar küldöttség után.

A muskétás fogadóbizottság ugyan csupán perccel indult el Julie után, mégis volt hátrányuk, meg-megálltak ugyanis a vidék népével erőszakoskodni útközben. Viszont néhány emberük előretolt egységként haladt a főbb utakon, s volt muskétás bajtársaik is szívesen segítettek. Bármely fő úton jöhettek már az erdélyiek, Aramisék időben értesültek róla…
… Julie egész hátralevő nap hajtotta a Cezarint. Tudta, hogy a magyarok saját lovakkal és saját szekerekkel indultak neki a párizsi útnak.
- Nem örülök neki- gondolta a mylady- A magyar lovak a legjobbak közé tartoznak a kontinensen, a magyar hintók és szekerek pedig világhírűek! Ráadásul azt olvastam, hogy kiváló lovasok, heverésznek, alszanak a lovaikon út közben, lovasságuk pedig váltott lovakkal operál: a leggyorsabbak egyike a világon!
- A fene ebbe a nagy kapkodásba! - kiáltott fel Julie hangosan.

Szerencsére, Julie kevésbé tekintette fontosnak a vidéki nép fegyelmezését, úgy vélte, néhány ezüst még a legmorgósabb délvidékit is a bíboros hívévé tudja tenni- legalábbis egy időre. Meg nem csak a muskétásoknak voltak füleik és szemeik országszerte-a bíborosnak is kiváló volt a kémhálózata. A szöszi tehát kapott mindenütt útbaigazítást és a magyarok nyomában maradt. Pedig azok kétszer is útvonalat váltottak- tényleg bizalmatlan népség!
- Úgy érzem, Cézikém, a magyarok tudják, hogy veszélyben vannak. Nincsenek sokan, de felkészültek. Fáradt vagy, paci?- megveregette a remek állat nyakát. A kanca szabályosan bólintott.
- Én is! - tapogatta meg farát Julie- Muszáj megállnunk éjszakára! - a nap már eltűnt nyugaton és gyorsan sötétedett. Szerencsére ilyenkor nem hosszúak az éjszakák. Abban biztos volt, hogy a magyarok tábort vernek éjjelre. Ha az a diák valóban ismeri a vidéket, nem vágnak neki az előttük lévő erdős alacsony hegységnek sötétben! Julie egy szénakazalban bújt meg estére, s két perc alatt elaludt a karabélyát szorítva…
…Hajnalban riadt fel, a lova ugyanis a kazalban kezdett el turkálni ízletes fűfélék után kutatva. A mylady kirázta a hajából a száradt szálakat, majd elővette a kulacsát egy gyors, élénkítő mosdáshoz.
- Szar érzésem van, Cezarin! Induljunk! - és nyeregbe pattant.
A magyarok tényleg tábort vertek éjszakára. A tábortűz mellett őrt is állítottak. Éppen reggelihez készülődtek. Valahol farkas üvöltött.
- Egész éjjel üvöltöttek! - közölte egy idősebb férfi. Szikár, őszülő bajszú székely volt, Bonc Áronnak nevezték, de mindenki Bonc bácsinak hívta. Régi végvári vitéz volt az öreg, most is szablya lógott az oldalán.
- Sok errefelé a farkas! Egyszer még medvét is láttam! - közölte Gergely, a kesehajú diák és a fokosára támaszkodott- Meg az a sok zsivány!
- No, azok ugyan jöhetnek - vigyorgott a góbé -, mutatunk nekik szablyavasat! Igaz, Szelim?
- Gyávábbak azok attól- felelte Szelim, miközben friss lőport szórt a puskája serpenyőjébe, a gyújtólyuk fölébe. A hatalmas termetű szerecsen vitéz Erdély török követe mellett szolgált. Régóta élt magyar földön. A puskával való foglalatosságot befejezve leterítette imaszőnyegét.
- Jó reggelt adjon az Isten! - jelent meg Thurócz Péter. Húszas éveinek közepén járó, barna, hosszú hajú nemesúr volt, 183 magas, ami akkortájt már daliának számított magyar földön. Ráadásul beérte némi borostával és egy vékony bajusszal, nem vágyott a szokásos jókora arcszőrzetre… A legközelebbi vizes vödörhöz lépett, levette az ingét és magára öntötte a vizet.
- Ha ma is olyan átkozott meleg lesz, hát megfövünk a levünkben! - közölte- Igaz, Kowalsky?

A nevezett egyén bólintott, majd üdvözölte a többieket. Lengyel kisnemes volt, a fejedelem amolyan udvari lengyelje.(A korban minden nagyobb főúri udvarban akadt ilyen). A daliás, kék szemű poláktól az átlagemberre a frász jött rá(barátságos arcának köszönhette) de a jelenlévők tudták, hogy milyen barát és harcos valójában…A lovához ment.
- Elvarázsolt egy ország ez! - helyeselt Bonc bácsi- Vigye el az ördög!
- Itt legalább nem fagy keményre az ember télen! - csatlakozott a szerecsen hozzájuk.
- Még hogy nem- szólalt meg Hanz- hát az Alpokban? Meg az Ardennekben?- Hanz egy szőke óriás volt, valami szökött német zsoldos, aki a fejedelemhez szegődött.
- Javaslom, reggelizzünk, uraim! - javasolta Thurócz Péter s intett a szolgáknak. A tűz maradványai körül, kidőlt fatörzseken helyezkedtek el. A kíséret többi tagja is falatozni kezdett. A lovak csöndesen moszatoltak. A reggelit végezve Thurócz úr a tagjait mozgatta: szablyával gyakorolt.
- Rossz a vágás! - közölte Bonc bácsi- Az alsó ívnél!
- Igaz! - bólintott Hanz és a fegyvereiért nyúlt. A gyakorlás soha sem árt!
- Én is beszállnék, uraim! - Kowalsky előhúzta a szablyáját.
- Vendégeink jönnek! - közölte az egyik szekéren állva egy tollas süveges, bőgatyás, bajszos figura. Jakabnak hívták, hajdú volt.(Ma cowboynak mondanánk)
A vendég teljesen Athosra hasonlított. Ő is volt egyébként. Mellette Porthos terpeszkedett a lovon. Már kora hajnalban kifigyelték az út melletti magyar tábort. Egyenesen a követség közé ügettek.
- Szép jó reggelt az uraknak! - mondta Athos.
- Szintén! - felelte Péter, mivelhogy tudott némileg franciául. Gergely deák meg folyékonyan beszélte. A többiek közönyösen bámultak a muskétásra.

- Mi járatban az uraság? - érdeklődött Gergely- Megérezte talán a sültünk szagát?
- Igencsak finom illat, meg kell hagyni. Más ügyben jöttem! Kérem, adja át a követ úrnak üdvözletemet s mondja meg, hogy személyes biztonsága érdekében, szíveskedjen visszafordulni! Esetleg csatlakozzék hozzánk, hogy Párizsba vigyük! Őfelsége katonái vagyunk, velünk biztonságban lehet, míg kísérete visszatérhet hazájába!
- Teljesen ostobának néz az úr! Talán még meg is kötözne, míg Párizsba érünk! - hangzott Péter válasza.
- Megkötözve is jobb, mint halva! - közölte a muskétás.
- Sértegetni merészeled a nagyságos fejedelem követét?- nézett rá a deák.
- Még jobb szóval, mint karddal sértegetni!
Gergely közölte a választ a többiekkel. Bonc bácsi feltette a végvári sisakot és a tegzét. Kowalsky meg visszasétált a lovához a sisakjáért meg néhány apróságért. Szelim felhúzta a kakast, Péter úr pedig felemelte a szablyát:
- Kotródj innét, kutya! Mielőtt megtudod, hogy sérteget a magyar acél!
- Uraságod szava parancs- bólintott Athos- a Felséges királynő üdvözli kegyelmedet! - és a két kék ellovagolt.
- Nem tetszik ez nekem! - emelte fel a pallosát Hanz.
- Nekik sem fog tetszeni, amit a reggelim megzavarásáért kapnak…- a lengyel lehúzta a sisakja arcvédőjét.
- Figyelnek, minket! - közölte Jakab.

Ebben a percben elbődült egy mozsárágyú a bokrok közt. A vasgolyó a követ batárjába csapódott, szilánkok repültek szerteszét.
-Tűz! - ordította Athos s felvette a kendőt a szája elé. Kurva szép álca volt, mert a kék poncsóról a hülye is tudta, hogy muskétást takar…
A fák mögött álló kékek muskétái ropogni kezdtek. Nyílvesszők suhantak. A lovak megriadtak, több szolga és vitéz halva terült el. Csatakiáltás harsant, tőrrel és kopjával felszerelt svájciak és muskétások rohantak a küldöttségre több irányból. Hanz ordítva tépett ki egy nyilat a hátából, s meglendítette a hatalmas kardját. Az első muskétást derékban szelte kétfelé. Szelim tüzelt, mire hörögve terült el egy svájci nyílpuskás. Péter úrfi pisztollyal lőtte fejbe a legelső elé álló kékponcsóst.

- Lóra! - kiáltotta Bonc bácsi, kikerülve egy lándzsát, s szép ívben lecsapva a lándzsás egyén fejét. A deák a fokosát forgatta, a hajdú meg a pusztai népek pengés csapójú karikását. Az első muskétásnak a szemébe került a felismerés: a karikás halálos fegyver… Kowalsky működését egy lecsupaszított arckoponya meg egy guruló svájci fej jelezték. A küzdelem egyoldalúságát növelte, hogy a fák mögött álló muskétásokat mi sem zavarta az újratöltésben, míg a magyarokat jórészt lekötötték a szúrófegyveres támadók. De nem adták fel. Bonc bácsi eleresztett néhány pontos nyilat, Péter úrfi pedig a harmadik pisztolyt sütötte el. Hanz ordítozva forgatta a pallost, mit sem törődve a kapott kisebb sebekkel. Szelim újra töltött, s egy alig pár lépésre álló svájci hasába lőtt. Majd szablyát rántott ő is. De a kékek is befejezték a töltést.
- Hamar, Péter úr! - kiáltotta Bonc bácsi- Fel a lovakra, vagy mind itt maradunk! - az öreg már fogta egy pej szőrét és elindult félig a lovon.
- Ma is átkozott meleg lesz! - közölte idióta vigyorral a lengyel, valami hasonló lovas manőver közben.
- Tűz! - ordította Athos- Minden csővel! - ismét ropogtak a fegyverek. Hanzot vagy négy golyóbis találta el, térdre rogyott. A deákot vállon lőtték, a fokos kirepült a kezéből. Szelim még el tudta dobni a kését egy kék mellkasának közepébe… A mozsár is megbődült, egy szekeret felfordított a lövedék. A lovak eltépték köteleiket és futottak. Két paripa oldalán Bonc bácsi és Jakab lógtak. Néhány lövész odafordult, de nem látták az ügyes magyarokat! Az úrfi a földre vetette magát. A lengyel segített Péternek lovat szerezni.
- Szétszóródni, fiúk! - kiáltotta Péter úrfi a még küzdő embereinek- szégyen a futás, de most ez jelenti az életet!
- A királyért és a hazáért! - rikkantotta Athos és előre vágtatott. A többiek követték. Hanz még vagy két embert lesújtott, mire több lándzsát döftek belé. Szelim is megforgatta a szablyát, mikor Planchet tarkón lőtte a karabélyával. Rögtön meghalt. Péter lóra kapott és szablyájukat suhogtatva áttörtek Kowalskyval. A polák ellentétes irányban rúgtatva el sikeresen maga után csalt két támadót. Ekkor lőtte egy íjpuskás keresztül Péter paripája bal hátsó lábát. A támadók gyorsan megtörték a maradék ellenállást. Aki nem tudott lóra kapni és elrúgtatni, az vagy elesett, vagy lefegyverezve várta sorsa alakulását!
- Utána, a kurva életbe, még meglép! - közölte Athos- Lóra mind!
- Planchet, hozd a szekeret! - kiáltotta D’Artagnan- szerencsére sérült a lova, nem jut messzire a húgyagyú! - szolgája mellé ült a bakra. Aramis és két ember lóháton követte a magyar nyomát. A szekér –négy kékkel Planchetékon kívül- is utána indult. A svájciak néhány elmenekült magyar után futottak-nem volt szabad szemtanúkat hagyniuk. Ha elfogták vagy megölték a menekülőket, egy előre megbeszélt helyen kellett gyülekezniük, bizonyos Saar márki kastélyánál. A mészárlás helyszínén csak Porthos, Aramis és néhány svájci meg muskétás maradt. A szolgák és néhány sebesült felügyeletére ennyien is elegen voltak. Többen a magyarok lovait hajkurászták- a kitűnő keleti hátasok igen értékesek voltak.

- Mindent gyújtsatok fel! - közölte Aramis- Evidencis capitolium!
- Ami érték, azt elvisszük, ugye?- nézett rá kérdőn Porthos.
- Persze, végül is haramiák támadtak egy védtelen küldöttségre! - vigyorgott- Összeszedtétek a túlélőket! Nézzétek meg a földön fekvőket, hogy tényleg döglöttek-e?
- Mi legyen ezekkel! -bökött Porthos az összeterelt magyarokra-golyó vagy penge?
- Civilizált népek vagyunk, barátom- mosolygott Aramis- excelsior cancellatus! Pénzzé tesszük őket! Mond az néked valamit, hogy gályarab?
- A munka nevelő szerepe, mi? Ott aztán járhat a pofájuk! - örült társa fene sok eszének Porthos. Bizony, a francia flotta földközi-tengeri szárnya még zömmel gályákból állt akkoriban, kellett a vonóerő a „gépházakba”! És onnan élve nem igazán került ki ember…
- Te Gergely deák, mi dumálnak ezek?- kérdezte az egyik szekeres súgva.
- Semmi jót- nyögte Gergely, míg egy kendőt a vállára szorítva próbálta elállítani a vérzést.

Aramis ekkor hallotta meg a lódobogást. Odanézett, két gazdátlan paripa közeledett. Elfordította a fejét, de újra odanézett- s két ember ült a lovakon, fegyverrel a kézben! Boszorkányság! Előhúzta pisztolyát.
Bonc bácsi éppen elvétette a testőrt, a nyílvessző Aramis lovának szemébe csapódott. Az állat nyihogva ágaskodott fel, a pisztoly dörrenve likasztotta ki a levegőt, Aramis meg képpel esett a lószarba…
- Kutya az anyátok! - ordította magyarul az öreg. A villámsebes magyar kard átszelte egy svájci torkát, majd az öreg fokéllel egy muskétás arcát hasította szét. Jakab karikása elcsavarodott egy lovas testőr tőrkardja mellett és annak mindkét szemét kiütötte. A világtalan franciát egyetlen fokoscsapás ölte meg… Az öreg is megforgatta a fokosát, a másik lovas testőr homloka recsegve szakadt be, a kékponcsós hörögve repült egy fatörzsnek. A fokos eltörött, mire a góbé a nyelet dobta egy svájci bordái közzé.
- Nesze, kurafi, heee! - rikkantotta Jakab, s agyonvágott még egy svájcit. A következőnek a kulcscsontját törte szilánkosra a fokos.
De a foglyoknak se kellett több! Az a négy svájci, aki őrizte őket, hamar rájött, hogy milyen hirtelen lehet elővarázsolni a csizmaszárból, dolmánybélésből, a süvegből a madaras bicskát!
Igaz, ketten mellvasat és sisakot is viseltek közülük, de a másik kettőt hamar összevagdalták.
- Éljen az öreg Bonc! - rikkantotta egy lovaslegény!

Bonc bácsi villámgyorsan széttekintett a vérhelyen, de az úrfit és a lengyelt nem látta sehol. Mivel az ellenség száma is megcsappant, úgy vélte, hogy többen üldöznek valakit. A batárnyomot is látta a földön. Meg azt, hogy a dulakodás, a kiáltozás és a lövés zajára vagy tíz lovas kékponcsós és svájci rohan vissza tetthelyre, rapírral és karabéllyal, alabárddal hadonászva!
- Az erdőbe, aki tud, fiúk! - rikkantotta a foglyoknak- Erre, Jakab! Hajrá! - és elvágtatott. Jakab meg utána. Ekkor látta meg a hajdú azt a testőr lovast, aki az úrfi nyergelt lovát meg két másikat vezetett. Egy csapás- az ostor a mustétás torkára tekeredett, Jakab lerántotta a nyeregből és vágtázva húzta maga után a szerencsétlent. A három, eleresztett magyar paripa meg követte őket. Egy svájci rohant elő. Muskétájával a távolodó magyarokra célzott és-egy nyíl fúródott a gyomrába. A zsoldos megrándult, estében kilőtte a fegyverét. - Porthos bal lábára. A testőr felüvöltött:
- Az ördög farkára! A kurva anyját! Megint a bal lábam!
- Mi a büdös franc volt ez? - tápászkodott fel Aramis. Fél perc alatt nyolc halott és három sebesült jelezte a magyarok harci tudását. Két magyar tudását…
- Hogy a francba nyilazott ez le lóhátról, hátrafelé egy embert? - nyöszörögte Porthos.

Julienek jó volt a megérzése. Amikor meghallotta a mozsárágyú dörejét és a muskéták ropogását, sarkantyúit Cézarin véknyába vágta. Elkéstem! De hát ágyúval lövik őket? Mit küldött a királynő, egy hadsereget? A fekete paripa szélsebesen vitte a fák között. Csak a követ ússza meg élve… Ha van egyáltalán esélye rá!
Péter úr lova-mellesleg egyik vitézéé volt-ugyan fel volt szerszámozva, de a nyílvessző miatta csak nagyon fájdalmasan mozgott.
-Ki kellene húznom a nyilat - mondta, amikor Athos és két embere megjelent mögötte. Az egyik elsütötte a pisztolyát, szerencsére nem talált. A lovasok mögött egy négylovas batár dübörgött, fegyveresekkel tele. És nála egyetlen meztelen kard, meg egy pisztoly a nyeregkápán. A batár gyorsan zárkózott föl a lovasokhoz.
- Mászni sem tud! - vigyorgott Planchet- Egyszerűen elkaszálom a pengéimmel!
- Remek ötlet! - kurjantotta a cascoignei.

Julie a fák között vágtatott, amikor meglátta a három kék lovast meg a batárt az úton. Ő valamivel magasabban volt a domboldalban. Az út kisebb bevágásban vezetett… És meglátta:
- Ezek azt a férfit üldözik! Gyerünk, pacikám! - és előrántotta a többlövetűt.
Az egyik testőr kopjája már csak egy ölnyire volt Pétertől, mikor lövés dörrent. A testőr lova lerogyott, a batár alig tudta kivédeni az ütközést. Planchet felnézett és bevizelt!
- A mylady - ordította a cascognei és tüzelt. A golyó egy fatörzsbe csapódott.
- Menjetek a magyar után! Mi visszatartjuk a ribancot! - utasította a csapatot Athos.

Ehhez fel kellett jutniuk a domboldalra. Athosnak sikerült, de a másik ló visszacsúszott az út oldalán és hanyatt esett. Remek kezdet! Julie fentről jól látta a történteket. Athossal törődni nem volt ideje. A batár a keskeny bevágásban majdnem utolérte a követet. A kihegyezett szekérrúd a magyar lovának a hátuljához ért. Planchet oldalra húzódott, hogy aztán a batárral nyomja az út oldalához a lovast. A szöszi tüzelt. A golyó a batárba csapódott. Újra lőtt. A négy fegyveres célozni készült, és nem látták a keresztbe fordult faágat. Nem volt vastag, de a gallyak elkaszálták őket, az egyik hülye leesett, a másik elejtette a puskáját. A többi sem talált. A batár és Péter úr lova már egymás mellé értek. Csak egy mozdulat…
Julie újra lőtt, a golyó Planchet mellett a bakba csapódott, az öreg a másik oldalfalhoz vezette a hintót. Majdnem felborultak. A pengék gyökereket és kavicsokat téptek ki, és elhagyták az egyik muskétást is.
- A fene a rohadt ribancba! - közölte Planchet- a saját puskámmal lő agyon!

A partfal magassága csökkent, és az ösvény, amin Julie vágtatott, véget ért egy jó két méteres vízmosásban!
- Most csukd be a szemedet, Cézi! - kiáltotta Julie- Mert lemegyünk! - eltette a puskát.
Cezarin pont ettől tartott. De megtette, amit tudott-leugrott a vízmosásba. Az ott lévő lelább egy méter víz csökkentette az ütés erejét, de így is jókora volt. Julie alig tudott nyeregben maradni, de a lova megúszta lábtörés nélkül és nyargalt is tovább. Immár a batár mögött voltak, kigázoltak a patakból és felkapaszkodtak az útra. Athos látta az akciót és utánozta… volna! Mert az ő lova nem volt olyan hülye, mint Julie hátasa és megállt! Athos gróf pedig a tehetetlenségi törvény értelmében továbbrepült a vízbe!
- A kurva mindenit! - káromkodott aztán csurom vizesen.
- A ribanc mögöttünk van! - kiáltotta rémülten az egyik kék.
- Nem lehet igaz! Lőjétek agyon! - parancsolta D’Artagnan.
-Majd mindjárt… - közben Julie újra lőtt. Második lövésre rávette a kékeket, hogy inkább másszanak be a batárba.
- Gyávák! - közölte D’Artagnan.
- Igazuk van! - jegyezte meg Planchet- Megpróbálom leszorítani!

Mivel az út egyikoldalán mély patakmeder, a másikon partfal volt, Julie babának nehezére esett az előzés. Idegesen nézegetett. Planchet egész jól manőverezett, igaz, így a kékek sem tudtak hátulról kilőni. Végül Julie elvágtatott a batár és a partfal között. A pengék a domboldalba vágtak mögötte. A batár megbillent és Julie utolérte a magyart. Elkapta a meglepett férfi grabancát:
- Ülj át, ha élni akarsz! - Péterre inkább a hanghordozás, mint a félig sem értett szavak hatottak. A nő átemelte és keresztbe fektette maga előtt. Cezarin nyihogva tiltakozott az immár 180 kilónyi terhelés iránt. A másik ló nem bírta tovább, a fájdalomtól félőrülten a patakba zuhant. Valamivel gyorsabban haladtak, de az is biztos volt, hogy a termetes kanca sem bírja sokáig az iramot ilyen súllyal a hátán. Julie aggódva nézett hátra. Még négyen üldözték őket, és neki kiürült a forgótárasa. A tér közben kitisztult, lehetett már jobban manőverezni. A problémát a férfi oldotta meg. Keresztben lógva a szöszi előtt célra tartott a pisztolyával. Másodpercekig koncentrált, igazodva a ló mozgásához és tüzelt.

A golyóbis a batár bal első lovát találta homlokon. Az állat dőlni kezdett, rogytában magával vitte másik első lovat és elfordította a szekérrudat. A rúd a talajba vágott a hegyével és a batár hátulja a levegőbe emelkedett. A riadt lovak össze-vissza rúgkapáltak előtte, szakadtak a szíjak és inak. A batár első „forgóváza” körül elhajlott keresztben, a rúd végre eltört és a batár, a lovak, a muskétások megpördültek a levegőben. A csomagok szétrepültek, a batár hátulja összezúzódott egy fán az út mellett, egy lovat maga alá gyűrt és minden romhalmazzá vált. Julie hátranézett és roncsok és testek kavargását látta maga mögött. A hátsó tengelyről letörtek a küllők, az agy számtalanszor megpördült a talajon. Széttört egy hordó lőpor és mindent fekete lepelbe burkolt-jelezve a gyászos eredményt.
- Cezarin, hóha, picim! Állj meg! - a ló kifejezetten örült a kérésnek. Megálltak keresztben. Por terjengett az úton. Julie előhúzott egy pisztolyt. De csak egy kerék gördült elő a porfelhőből és eldőlt. Julie lenézett Péterre és csettintett a nyelvével.
- Jól lősz, szépségem! - ezzel tovább ügettek. Két perc után Péter úr végre magához tért annyira, hogy képes volt logikusan gondolkodni.
- Álljon meg azonnal! - mondta először magyarul. Persze semmi hatás, így meg fene kényelmetlen volt elrabolt szűz módjára keresztben heverészni. Újra megismételte a kérést, ezúttal latin nyelven. Mivel akkortájt magyar földön a latin volt az írott nyelv (még a magyar beszédbe is latin szavak keveredtek), egy művelt nemesnek illett is beszélnie. Péter úrfi kisebb megdöbbenésére a lovas megállt, mire neki sikerült valahogy lemásznia a lóról. Végre megszemlélhette a megmentőjét. Nem álmodott. Nő volt, magas és szőke, robosztus felépítésű, bőrszerkóban és láncingben. Oldalán jókora kard lógott. Csapzott haja és lőporfüstös képe csak fokozták harcias külsejét. Péter olyan kicsinek érezte magát az amazon előtt, egyetlen karddal meg egy kilőtt pisztollyal a kezében.

- Beszélsz latinul? - hangzott Julie válasza. A mylady ugyanis jól bánt ezzel az ősi nyelvvel-egy apácától és Richelieu egyik tudósától tanulta.
- Kénytelen vagyok, hölgyem. Kérem, bocsásson meg rendezetlen külsőmért. Nevem Thurócz Péter gróf…
- Sejtettem, hogy te vagy az! Bethlen Gábor követe. Jómagam Julie DeMarqes, mylady le MonMirage néven születtem, de kérlek, tegezz! Hívj Julie-nek! - Jól megnézte a férfit. Egy picit magasabb volt nála, kissé riadt barna szemekkel, mutatós kis bajusszal, fura módon, szőrös testtel. Ilyen szőrös mellkast, hasat és karokat Julie még soha életében nem látott. Ennek ellenére nem volt rossz első benyomása Péter úrról.
- Ki küldött? - érdeklődött a gróf.
- Mondd neked az a név valamit, hogy Piselő bíboros? Na, ő küldött, hogy védjelek meg. Igaza volt a vén köcsögnek, a sok tahó muskétással a királynő meg mert titeket támadni…
- Muskétások?
- Azok. Olyan hülyekék, ikszes poncsóban meg nagy béna kalappal! Válogatott nemes nyomoroncok a királyságból. Ha az összest felkötnék, hát azt a napot nemzeti ünneppé kellene nyilvánítani! A király szolgálatában vannak, de inkább a királynőében… Minden erőszakos cselekedetre kaphatóak.

- És te?
- Én afféle szabadúszó vagyok, aki személyes okok miatt a konkurenciához csatlakozott. A gárdistákhoz. Az ugyanolyan trágyalé népség, mint a muskétás, csak hülyepiros poncsóban! Péter úrfi, sokan voltak?
- Legalább negyven-ötven fő, lovas és gyalog vegyesen. Kékek és zsoldosok! Szerencsémre, a nagyságos fejedelem levele nem jutott a kezükbe-s a csizmaszárára mutatott. A csizmaszárban a magyar mindig fontos dolgokat tárolt: például a pipáját…
- Tovább kell mennünk! Előbb-utóbb üldözőbe vesz a maradékuk! Mindenütt kémjeik vannak! El kell jutnod Párizsba! Bízz bennem! Nem bántalak!
Lódobogás hallatszott. Julie ösztönösen odafordult és pisztolyt rántott. Öt ló közeledett, kettőn ember is ült.
-Istennek hála, ezek az én társaim! Bonc bácsi meg Jakab! És három lovunk!
A két ember fegyverrel a kézben közeledett. Az úrfi odakiáltott nekik:
- Agyon ne csapjátok ezt a nőt! A bíboros küldte! Megmentette az életemet!
- Miféle vadmacska az ilyen?- lovagolt melléjük Bonc bácsi.
- Nem túl gyakori jelenség! - pödört egyet a bajszán Jakab.
- A lovam! - nyúlt a sárga paripa kantára után Péter- Visszaszereztétek? Ördög, te!
- Nem tetszett neki az új helye! - közölte Bonc bácsi- van még itt egyéb is! Közben elbeszélgettünk vagy három sebesült haramiával, kértünk tőlük pár ilyen béna kardot. Bár én ezt nem nevezném kardnak, inkább olyan női kötőtű - féleség.
- Majd elkótyavetyéljük! - vont vállat Jakab - Hinnye, az előbb olyan rettenetes balesetet láttunk itt az úton. Valami batárféle borult fel, jól meghalt mindenki, sajnos a lovak is megdöglöttek. Ilyen kékrongyos gazok hevertek körülötte. Ezt a szép karabélyt onnan kölcsönöztem. Meg ezt a ládikát is!
- Hmmm! Ez az én ládám volt, némi pénz meg pár apróság! Ez sem sokáig bírta az új gazdát - közölte Péter- A batárt nem baleset érte, én voltam szíves főbe lőni az egyik lovat. Nota bene, a kék gazok minket üldöztek volt.
A két tartalék lóból egy hátasló volt, nyereg nélkül, egy meg málhás-élelemmel meg borral megrakva.

- Uraim, ha megbeszélték a dolgot, kérem, húzzunk innen a sunyiba! Futhatunk még eleget Párizsig, semmi kedvem az előbbi izgalmakat megismételni. Szóval, kövessetek! - és a menet élére állt a mylady.
- Uram?- kérdezte Bonc bácsi.
- Kövessük a bestiát! Legalább latinul tud, van közös nyelvünk! - és megsarkantyúzta Ördögöt.
- Mit látott kegyelmed még, Bonc bácsi?- fordult Péter az öreg góbéhoz.
- Többeket elfogtak, mások az erdőbe menekültek! Megzavartuk őket Jakabbal, egypárat agyonvágtunk, de vagy tíz haramia nekünk fordult. Gergely deák, aztat vélem él. Kowalskyt nem láttam sehol…Sokunkat megöltek!
- Az ördög hágta volna meg az anyjukat! - morogta Péter.
- De majd megfizetem ezt nekik! Megállj, muskétás rongy, megtudod te, ki az a Buga Jakab! - rázta meg véres fokosát a hajdú. A kis csapat elporzott észak felé. Julie néha visszafordult hátra. Lám, igaza lett. A követ úr tényleg jó pasi!
Időbe telt, míg a rajtaütés helyszínén a kékek és a svájci zsoldosok némi rendet csináltak. Először Aramist meg Porthost szedték össze:
- Azért nem sok lépett meg! - összegezte a dolgokat Porthos- Az kettő viszont zavar, amelyik Athos után indult! - Mintha lett volna még egy lovas- erőltette agyának roncsait Porthos.
-Éppen ezért megyünk mi is utána! - közölte Aramis- Ti négyen velünk jöttök! - mutatott négy karabélyos kékre a bukott pap. Julian! Ti ketten a svájciakkal itt maradtok! Fogjátok a három maradék foglyot, saját sebesültjeinket és szedjétek össze szekerekre. Siessetek vele, mert a lövöldözés hangjára esetleg felfigyelhetett valamelyik közeli helyőrség vagy vámház személyzete! Ha félórán belül visszajönnek páran a mieink közül, azok veletek maradnak! Veletek és többiekkel is találkozunk a terv szerint, Saar márki kastélyánál! Világos?
- Értettem, Aramis úr! - emelte kezét tollas kalpagjához a Julian nevű, kancsal legény.
A hat üldöző elvágtatott, Julian csapata gyorsan munkához látott. De nem értek a végére!
Tíz perc múlva egy lovas testőr poroszkált vissza a társaihoz. Bizonytalanul Julian elé vezette a lovát.

- Mi történt, André? Hallod? Mi van veled?
Andrénak azonban szavak helyett csak vér jött ki a száján, és lefordult a lováról. A hátából kopjahegy állt ki! Lódobogás hallatszott, de három irányból is.
- Mi a büdös franc! Hé, fiúk! - de ezek voltak Julian utolsó, érhető szavai. Pisztolygolyóval a szájában ugyanis csak nehezen beszél az ember…
Porthos aggodalma csak fokozódott, mikor az útfélen lekaszabolt kékeket látott heverészni.
- Beérték őket! - suttogta Porthos.
- Ugyan már, két barbár csak nem képes megállítani Athost meg a cascoigneit! Nekik töltve is voltak a karabélyaik, nem olyan rossz céllövők, mikor nem részegek éppen…
- Oda nézz! Az ott Athos! - vigyorgott a vizes göncben caplatóra Porthos- Mi a fene volt itt? Beértek a magyarok?
-A lovam volt szíves vízbe repíteni! - rosszallóan nézett az őt követő hátasára- Milyen magyarok? Maga a sátán! A mylady sietett a segítségükre!
-Szegény, ifjú D’Artagnan barátunk! Szegény Planchet cimboránk! A mylady és két ördögi lovas magyar ellen… - Aramis keresztet vetett.
- Mi van?- hüledezett Athos.
- Két magyar lovas, a sisakos meg az a hajcsár-féle majd egy tucatnyi emberünket intézte el! - közölte Porthos.
- Akkor mi a picsára várunk! - cuppant nyeregbe Athos. - Utánuk, bazzeg!

A hintó roncsaihoz érve Porthost a sírás kerülgette. Athos enyhe sokkot kapott és Aramis is csak úgy úszta meg a gutaütést, hogy meghallotta Planchet hangját:
- Jaj! Szomjas vagyok! Bepisáltam! Alkoholt! Alkoholt! - és előtámolygott a cascogneivel együtt. Borzalmas látványt nyújtottak, túlélésüket egy bizonytalan állagú, útszéli szénakazal-komposzt átmenetnek köszönhették. Abba repültek bele…
- Úgy bűzlöttök, mint a párizsi lepratelep…- közölte Athos a hányingerrel küzdve, míg piát adott nekik. A többiek tisztes távban átkozódtak, hogy miért nincs még feltalálva a gázálarc…
- Fürödjetek meg a patakban, mert elájul alattatok a ló! - közölte Aramis - Hygienia practicus!
- Ezt elcsesztük, urak! - közölte Athos. - Most hogy a francba kapjuk el őket! Treville az egész bagázst kiheréli!
- Te attól a vén gazembertől félsz?- hördült fel Planchet- Mikor itt a mylady!
- Elsőnek irány a Saar-kastély! - mondta Athos. - Négyen kövessék a nyomaikat! Még messze van Párizs, addig majd csak kitalálok valamit!
- Ettől féltem! - dünnyögte a sebét fogva Porthos.