Történetek

első történetem, folytatás lesz

Igen, game over, gondoltam. Fényerőcsökkenést csak egyvalami okozhat: ha köztünk és a csillag között egy űrhajó, jelen esetben egy polip lopakodó úszik el. Mivel a polipok belterületén voltunk, ez csak egyet jelenthetett: valaki követ minket!

.

- The sweetest girl I know… - énekelt tovább. Majd hozzátette: - Kérem, az anyukát, készüljön fel a szülés megindítására.
- Mi??? Mit akarsz? Egy terhes nő van a kapszulában?
- A kapszulában senki sincs, de a pilótafülkében egy várandós anyuka van, látom a baba képét is, olyan aranyos, acél törzs és 12 poliplábacska… Én leszek az első, a mindent megnyerő, a dokidroid, aki új fajt segít a világra, amelyik uralja majd a galaxist, egyszerre polip és robot, a két intelligens faj...

Régóta foglalkoztatott az erotikus halál gondolata, és hosszú ideig kerestem hasonló gondolkodású embereket. Sokszor képzeltem el, hogy milyen lenne kannibalizmus áldozata lenni. A kérdés az volt, hogy hogyan tudnám ezt megvalósítani? Felajánlottam magam hírcsoportokban, chat szobákban és próbáltam meggyőzően közölni, hogy komoly a szándékom. Semmilyen érdemleges reakciót nem kaptam és már nem is számítottam rá, hogy valaha is fogok kapni.

Éppen az egyik végtelenített lövöldözős játékkal voltam elfoglalva, tudják az urak, az a típusú játék, amikor egy bolygón kinyírunk mindenkit, hogy aztán átrepüljünk egy másikra, hogy ott újrakezdjük, amikor megszólalt a fedélzeti számítógép.
- Ismeretlen eredetű mentőkapszula a hajó biztonsági zónáján belül. Kérek engedélyt a kapszula becsápolására.

Ann az étkezőasztal mellett ülve idegesen nézte Evelynt, ahogy a mosogatónál áll és mérgesen aprítja a zöldségeket. A kés pengéje monoton ütemben csapódott a vágódeszkának, miközben az idősebb nő kitartóan nem vett tudomást a vendégről. A gyors mozdulatai és az arckifejezése világosan elárulta, hogy nem örül.

...Van egy kompromisszumos javaslatom: mindenki kirakja a maradék pénzét az asztalra, abból rendelünk, és amíg elfogy az itóka, elmesélem páratlan kalandjaim egyikét.

-Szóval itt a vége, ennyi volt.

-Igen. Nincs mit tenni. A gyógyszerek láthatóan nem hatnak már. Annyira sajnálom! -válaszolta a doktornő.

-Semmi gond. Már régóta készülök rá. Egy darabig nehéz volt szembenézni a lehetőséggel, mert még viszonylag fiatal vagyok…de most… Most már csak a legkönnyebb megoldást kell kiválasztanom.

-Teljesen normális üvölteni a szetartás alatt- nyugatott meg a lágy hang, miközben hűvös kezek hámozták le rólam a meleg ruhát.

-Nem szégyen kimutatni a fájdalmadat vagy félelmedet. Fontos, hogy őszinte legyél, miközben meghalsz. A sikeres jóslathoz az érzelmeidet ugyanúgy ki kell tárnod, mint ahogy belsőségeid ki lesznek tárva.