Régóta foglalkoztatott az erotikus halál gondolata, és hosszú ideig kerestem hasonló gondolkodású embereket. Sokszor képzeltem el, hogy milyen lenne kannibalizmus áldozata lenni. A kérdés az volt, hogy hogyan tudnám ezt megvalósítani? Felajánlottam magam hírcsoportokban, chat szobákban és próbáltam meggyőzően közölni, hogy komoly a szándékom. Semmilyen érdemleges reakciót nem kaptam és már nem is számítottam rá, hogy valaha is fogok kapni.
Március 3-án azonban megváltozott az életem. Az e-mail-eket néztem át, amikor megláttam az “érdeklődő” tárgyat. Először azt hittem, hogy spam, de valamiért kinyitottam és elolvastam.
“Láttuk a hirdetését. Tényleg komolyan gondolja? Kérem válaszoljon!”
Válaszul közöltem, hogy komolyan gondolom a dolgot. Két nap múlva jött az újabb üzenet:
“Nagyon érdekel minket az ajánlata. Szeretnénk jobban megismerni. Ma este 9:00-kor találkozhatnánk egy privát csevegő csatornán?”
Izgatottan válaszoltam: “Természetesen beszélhetünk.”
Még annyit írtak, hogy keressem majd “Carmila”-t. Türelmetlenül vártam az estét, úgy tűnt a nap soha nem akar véget érni. Egy kis esélye van, hogy álmom valóra válik.
9:00-kor bejelentkeztem, és megkerestem a csatornát. Már vártak rám. Sok kérdésük volt: hol élek? , miért akarom ezt megtenni? , el tudom-e tüntetni a nyomaimat?
Megválaszoltam a kérdéseket: az Államokban élek, el tudom tüntetni a nyomaimat és azért csinálom, mert unom az életemet. Inkább egy izgalmas, szokatlan halál, mint sok év unalom. Megpróbáltak meggyőzni, hogy az élet nagyszerű, de érveik leperegtek rólam. A beszélgetés végén telefonszámot is cseréltünk. Innentől két hónapig nem kommunikáltunk. Kíváncsiak voltak, hogy az érdeklődésem nem apad-e. Május 7-én megkérdezték, hogy elmennék-e a farmjukon tartandó nyári partira, ahol én lennék a díszvendég, végül a fő fogás. Mohón beleegyeztem. Mielőtt elbúcsúztunk, még elmagyarázták, hogy hogyan jutok oda.
Vendéglátóim nem éltek túl messze tőlem, autóval teljesíthető volt az út. Az autómmal a megbeszélt nagyvárosba utaztam, ahol a kocsit egy garázsban hagytam. Buszra szálltam és így érkeztem a célomhoz. Egy férfi és egy nő várt a buszmegállóban.
-Te vagy Michael? -kérdezték.
-Igen. Ti pedig gondolom Kirk és Bernadette- válaszoltam.
Kezet fogtunk és a parkolóba indultunk. Egy bordó kisbuszuk volt, amiben három gyerek ült. Egy 13 éves lány, egy 10 éves fiú és egy 6 hónapos csecsemő. Kirk és Bernadette bemutatott nekik:
-Gyerekek, ez itt Michael, ő lesz az idei parti vendége - mondta Bernadette.
Adriana a testvérére, Toddra nézett és azt mondta neki:
-Vele találkoztak az interneten. Ő lesz az elsőd.
Todd lenyűgözve bámult. Még sohasem találkozott valakivel, akit később majd meg fog enni. A teljességhez tartozik, hogy még én sem találkoztam senkivel korábban, akiről tudtam, hogy meg fog enni. Kirk-re néztem és megkérdeztem:
-Mit értett azon, hogy “elsőd”?
-10 év alatti gyerekek nem vehetnek részt a partin - jött a válasz.
Este 7-re érünk a házhoz. Néhány szabályt elmondtak. Önkéntes vagyok, tehát bármikor meggondolhatom magam, egészen a parti napjáig. Naponta csak egyszer ehetek, párolt rizst és szárnyashúst. Azt ihatok amit akarok. A parti előtti utolsó három napban nem ehetek és csak vizet ihatok. Néhány majdani vendéggel majd találkoznom kell a parti előtt, hogy megismerhessenek. Egy gyönyörű vendégszobát kaptam, ahol berendezkedhettem.
Másnap este már találkoztam is néhány vendéggel. Egy pihentető nap után Kirk lehívott a nappaliba, hogy találkozzak a barátaikkal. Ideges voltam. Még sohasem találkoztam velük. Üdvözölni fogom őket és elbeszélgetünk arról, hogy 11 hét múlva fel leszek szolgálva a partin. Miután lekileg felkészültem, lementem. Bernadette és Kirk mellett még két pár volt a szobában. Bemutattak nekik és beszélgettünk. Hol tanultam, hogyan találkoztam Bernadette-ékkel, miért szeretném, hogy megegyenek… Megpróbáltam megmagyarázni a döntésemet és úgy tűnt, megértették. A találkozás kifejezetten pozitív lett. Megtudtam, hogy az utóbbi 11 évben egy vendég sem várta meg az utolsó napját. Biztosítottam őket, hogy most nem így lesz. Nem hitték el. A következő bő két hónapban még legalább 5-6-szor megismétlődött ez a jelenet, de soha senki nem hitte el, hogy maradni fogok.
Lefekvés előtt minden este egyre izgatottabban gondoltam az utolsó nap közeledtére. Bernadette-tel és Kirk-kel egyre jobban megismertük egymást. Néhányszor még arra is megkértek, hogy ügyeljek a gyerekekre, amíg ők elmennek valahova. Ez a kérés meglehetősen szokatlan volt. Hány gyereknek van olyan bébiszittere, akit megeszik vacsorára? De a gyerekek meglepően jól viselkedtek.
Az egyik este megkérdeztem Kirk-től, hogy mióta van ez a hagyományuk. Elmondta, hogy őseik már a polgárháború alatt művelték. Akkor rabszolgákat használtak. Az idő teltével egyre nehezebbé vált önkéntes jelentkezőket találni. Az internet nagy lehetőség volt, de sajnos eddig senki nem maradt a végéig.
-A háború óta csak kevés ember várta meg az utolsó napot. Ha nem változik a helyzet, szétesik a csoportunk. Adriana és Todd még sohasem volt rendes nyári partin.- folytatta Kirk.
-Nem fogok elmenni, hidd el! Nincs igazi családom még kevésbé családi hagyományaim. Ez az egy célom van.-próbáltam bíztatni.
Július 31-én, egy nappal a parti előtt mindenki csodálkozott, hogy még ott vagyok. 11-kor lementem a konyhába enni valamit. Bernadette éppen ebédet készített. Elmondta, hogy Kirk, aki az év ezen szakában általában depressziós szokott lenni, most boldog. Azt is elmondta, hogy mivel olyan sokszor kedves voltam velük és várhatóan maradni fogok, leülhetek velük este vacsorázni, mintha családtag lennék. Este sokáig fentmaradtunk és arról beszéltünk, hogy milyen érzéseim voltak az elmúlt hónapokban. Kirk elmondta, hogy szinte bánja azt, ami holnap történni fog, ha maradok, de örülne és hálás lenne, ha maradnék. Fél egykor úgy döntöttünk, hogy ideje ágyba menni. A holnap hosszú lesz. Közölték, hogy amíg másnap reggel fel nem kelnek, elmehetek ha akarok. Elvihetem a kocsit a buszpályaudvarig. Mágnessel a hűtőre erősítettek egy buszjegyet, amit felhasználhatok, ha akarok.
-Ugye maradni fogsz Michael? Őszintén remélem hogy reggel még itt leszel- mondta Bernadette, miután Kirk elvonult a szobájukba.
-Itt leszek. Tényleg végig akarom csinálni- válaszoltam.
Elmosolyodott és elment lefeküdni. Én egy darabig még a nappaliban maradtam. Arra gondoltam, hogy holnap ilyenkor már nem leszek itt. A hűtőhöz menten egy palack vízért. Az ajtóra erősített buszjegy a földre esett. Felvettem és darabokra téptem.
Augusztus 1. volt a nagy napom. Az összes vendég megérkezett délelőtt 9-re. Felkeltem és egy kicsit rendbetettem a szobát, majd lezuhanyoztam. Amíg fürödtem, Bernadette bejött és elmondta, hogy Kirk megtalálta a széttépett jegyet. Megköszönte, hogy így döntöttem.
A vendégek közül senki sem tudta, hogy még itt vagyok. A döbbent tekintetek látványa megfizethetetlen volt. Egy pár órán keresztül közéjük vegyültem, beszélgettem azokkal akikkel korábban megismerkedtem és megismertem újabb embereket. A helyzet őszintesége kényelmes volt. Én tudtam, hogy ők miért vannak itt és ők tudták, hogy én miért vagyok itt. A színlelés hiánya megnyugtatott. Néhányan azt is megkérdezték, hogy ha egy bizonyos részemet akarják maguknak, akkor velem vagy Kirk-ékkel kell beszélniük. Én csak a hús voltam, ezért Bernadette-hez irányítottam őket.
A vendégek közt sétálva láttam a helyet is, ahol meg leszek sütve. Egy faszénnel töltött mélyedés felett állt a barbecue sütő, ami leginkább egy kulyaólra hasonlított. A közepén lyukak voltak, ahová a nyársat lehetett helyezni. Ezek szerint nyárson fognak megsütni. A sütő teteje nyitható volt, az egyik oldala pedig átlátszó üveg volt, hogy bárki láthasson a sütés közben. Úgy látszott hogy minden készen áll. Már csak meg kell gyújtani a faszenet és engem fölé tenni.
Miközben a sütőt tanulmányoztam, Kirk hozzámlépett. Közölte, hogy ideje kezdenünk. Elköszöntem a vendégektől és követtem a konyhába, ahol már várt Bernadette.
-Michael, szeretném elmondani, hogy mi fog történni. Mint te is tudod, most már késő meggondolnod magad. Most már nem engedhetünk el.
-Mi lenne, ha be szeretnék lépni a csoportba? -kérdeztem.
-Nem azért hívtunk ide, hogy tag legyél. Tudtad mit akarsz. Három hónapod volt gondolkodni. Most már a mienk vagy. Már túl messzire jutottunk, nem okozhatunk csalódást a vendégeknek. Akármennyire is együttérzek veled, most már csak a testedre van szükségünk.
-Tudom, csak próbálkoztam- mondtam és igyekeztem magabiztosnak hangzani, bár valójában nem is kicsit féltem.
-Vegyük át, mi fog történni! A sütés két lépésben fog lezajlani. Először tűzálló kötéllel a nyárshoz kötözünk. Bekenünk mézzel és vajjal, majd beteszünk a sütőbe. Ez nagyjából fél óra lesz. Ez a lépés leginkább a show kedvéért van. A vendégek egy embert akarnak a sütőben látni. Van egyféle szürreális, különleges hatása annak a látványnak, ahogy egy élő ember sül. Nem fogod túlélni az első fázist. Ami neked valószínűleg nem is lesz rossz. Utána ugyanis visszahozunk a konyhába. Felvágjuk a tested, eltávolítjuk a belső szerveket. Levágjuk az ehetetlen részeket, a fejet, a kezeket és a lábfejeket. Ezután megtöltjük a testüreget, összevarrjuk a vágást, hagyományos módon nyársra húzunk és befejezzük a sütést.
-Egy kicsit furcsa volt ezt végighallgatni. Nem lesz nehéz a számotokra? Nem lesz nehéz levágni, miután például így beszélgettünk?
-Nem igazán. Évek óta várunk erre a pillanatra. Ezenkívül az emberhús minden kétségen felül a legfinomabb étel. Van még kérdésed mielőtt elkezdjük, Michael?
-Nincs. Mennyi idő van még hátra?
-11:20 van, kezdenünk kell már most. A vacsorát 6-ra szeretnénk elkészíteni és nem te vagy az egyetlen része. Vetkőzz le és hasalj fel kérlek a pultra! -mondta Bernadette.
Amikor felfeküdtem, láttam hogy Kirk és néhány nő fog segíteni Bernadette-nek. Kirk egy 2 hüvelyk átmérőjű, hét láb hosszú rúddal jött be a konyhába. A vastag rúdnak négy vékonyabb keresztrúdja volt, a vállamnál, a hátamnál, a derekamnál és a térdemnél. Amikor a rámtették a hideg rudat, összerezzentem. Kirk elnézést kért a kényelmetlenségért. A sarkaimat a fenekem felé húzták és a tűzálló kötéllel a keresztrúdhoz kötötték őket.
Ezután megkötöztek a derekamnál és a vállaimnál. Végül a karjaimat a csuklónál és a könyöknél az oldalamhoz kötötték. Két férfi bejött és egy rácsra tett, hogy Bernadette bekenhessen. Egy puha ecsettel hordta fel a forró méz/vaj keveréket. Egy négyzetcentiméternyit sem hagyott ki. Miközben kenegetett, felizgultam. Bernadette a merev péniszemre nézett és Kirk-öt hívta.
-Kirk, Kirk! Mit csináljunk a péniszével? Nem hagyhatjuk hogy megégjen! -kérdezte Bernadette.
-Ezek szerint nem lesz levágva a fejemmel és a kezemmel együtt? -kérdeztem
-Elfelejtettem mondani, hogy a zacskódat meg fogjuk tölteni és egy tombolán sorsoljuk ki a szerencsés hölgyet, aki majd megeheti a péniszedet. -válaszolta Bernadette.
-Bárcsak tudnám, ki kapja. Személyesebb részem, mint a többi.
-Megértem az álláspontodat, de igazából nem személyesebb, csak érdekesebb, mert kívül van.
Kirk visszaért a konyhába és egy újabb darab kötelet hozott magával.
-Hogy érzed magad Michael? -kérdezte Bernadette, miközben szorosan a testemhez kötötte a péniszemet.
-Félek. Nagyon félek. Nem is hiszem, hogy ez velem történik. Kérlek engedjetek el!- válaszoltam.
-Figyelj Michael! Nem akarok kegyetlen lenni, de nem engedünk el. Nagyon köszönjük amit teszel és örülünk, hogy megismerhettünk. -mondta Bernadette és megcsókolta a homlokomat.
Ezután egy almát nyomott a számba.
-Rendben fiúk, vihetitek! Ügyeljetek rá, hogy arccal felfelé tegyétek be és ne kapcsoljátok be a nyársforgatót, hogy mindenki lássa!- szólt néhány férfinak, akik az ajtónál vártak.
Térdel előre, arccal felfelé vittek ki az udvarra. Gyönyörű idő volt. A nap sütött, egy felhő sem volt az égen és enyhe szelet éreztem. Ahhoz képest, hogy a sütő milyen közel volt a házhoz, sokáig mentünk. Valószínűleg a vendégek közt tettünk pár kört, mielőtt a sütőbe tennének. Végül megálltunk és éreztem az izzó szén hőjét. Hallottam ahogy kinyílik a sütő teteje. Éreztem, ahogy beletesznek a sütőbe. Mielőtt lezárták volna a fedőt, oldalra néztem és láttam, ahogy a vendégsereg körém gyűlt. Apák a vállukra vették a gyerekeiket, hogy azok jobban lássanak. Felnéztem és Kirk-öt láttam, ahogy lassan leereszti a fedőt. Kiláttam a sütő oldalán. Néztem ahogy az emberek nézik, ahogy sülni kezdek. Ez a legizgatóbb élmény, amit valaha éreztem…és egyben az utolsó élményem is.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-06-05
|
Horror
Maja megérezte a jelenlétét, és furcsa izgalom futott át rajta, annak tudatától, hogy figyelik....
2025-05-14
|
Novella
Ez a történet a fantázia szüleménye. Akit az erőszak elborzaszt inkább bele se nézzen.
2025-05-10
|
Novella
Unalmas az este a szálloda recepcióján. Nem lenne muszáj itt lennem, de az ellenőrzést a hotelben...
2025-05-08
|
Novella
Ez a történet kitalált. A benne szereplő emberek és események csak az író képzeletében léteznek....
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Az angyalok városa előtt a hegy lábánál egy apró tó volt, amelyből folyók áramlottak ki és vezették le a vizét a tengerbe vagy éppen egy másik tóba. Itt állították fel a különítmény vízi erejének központját. Ez csupán egy-két fa mólóból és dokkból állt. A vízi erő pedig csupán ötven-száz kajakból és kisebb csónakokból.
Egy ideig csodálattal bámulta a lány természetesen gyönyörű arcát, majd közelhajolt és megcsókolta. Az éjszakai félhomályban a férfi felmászott az ágyra és a lány fölé térdelt. Lassan levette róla a párducbőr melltartót és a melleit kezdte csókolgatni...
Hozzászólások
Magyarországon is van e műfajnak előzménye és tanulsága is; igaz, hogy egyesek szerint ez egy székely népballada így tanítják: https://nat2012.nkp.hu/tankonyv/irodalom_6/lecke_01_004
Hogy ez mennyire ballada és mennyire igaz, azt ma már nem lehet kideríteni, de tény, hogy Déva vára még ma is látogatható, jó állapotban áll. https://hu.wikipedia.org/wiki/D%C3%A9va_v%C3%A1ra
De még ott is volt célja az asszony áldozatának. A meseterek hite szerint ugyanis csak akkor sikerül majd a várat felépíteni, ha asszonyi hamvat kevernek a kötőanyagba. Hogy mennyire érte ez meg az egykori mesternek, mert nemcsak asszonyát veszítette el, hanem egész családját.
Kőmíves Kelemen, mikor haza mene,
Az ő kicsi fia jöve véle szembe.
„Isten hozott haza, kedves édes apám!
Hol maradt, hol maradt az én édes anyám?”
Az ő édes apja neki így felele:
„Hadd el, fiam, hadd el, haza jő estére.”
„Istenem, Istenem, este is eljöve,
Mégis édes anyám még haza nem jöve!
Apám, édes apám! mondja meg igazán,
Hogy hol van, hogy hol van az én édes anyám!”
„Menj el, fiam, menj el, magos Déva várra,
Ott van a te anyád, kőfalba van rakva.”
Elindula sírva az ő kicsi fia,
Elindula sírva magos Déva várra,
Háromszor kiáltá magos Déva várán:
„Anyám, édes anyám! szólj bár egyet hozzám!”
„Nem szólhatok, fiam, mert a kőfal szorít,
Erős kövek közé vagyok bérakva itt.”
Szíve meghasada s a föld is alatta,
S az ő kicsi fia oda beléhulla.
Ha hiszünk ennek a sztorinak akkor is volt értelme az asszony és gyermeke halálának, hiszen sok-ezer ember életét mentette meg a későbbi időkben Déva vára.
A horror műfajjá nőtte ki magát mára, amiből többnyire hiányzik a cél. Valóban „izgató” de leginkább csak azért, hogy lássuk hová fejlődött a társadalmunk, a művészetünk, az irodalmunk.
Szerintem, sajnos ma már sokkal több mindent teszünk céltalanul, unalmunkban és mondunk rá olyan irományokra, hogy az mennyire irodalmi, ami egy fentebbi hozzászólás szerint „rettenetes”. De ez csak a kisebbik rossz. A nagyobbik, hogy ez agymosás, csakúgy, mint a háborúk zöme. Mivel a stílusa valóban irodalmias és a központozás is többnyire megfelelő, ezért be lehet állítani műfajnak, de ezzel „csak” eladhatóvá tesszük. Nagyjából annyira, mint amikor egy belül rothadt almát szépen kifényesítünk, pirosas színét állítjuk vissza és attól az már tetszetős, finom alma lesz; eladható.
A horror ma elfogadott műfaj, igaz. De ismét csak szerintem, nem a helyén kezelik. Ennek elrettentő példaként kéne állnia, nem izgulni rá.
Persze jogában áll mindenkinek azt kedvelni, amit önmagának szeretne. Szóval az ilyet kedvelőknek az a kívánságom, hogy legyen részük az életben egyszer legalább „forogni a nyárson”. Nem hinném, hogy azután is kedvelnének hasonló műfajt; talán inkább semmilyet.
Ezek után nem meglepő, hogy a távol keleten sikerfilm lett egy erotikus-horror film. Talán az is egy műfaj. A filmben végigkeféltek egy csinos nőt, kezdve azzal, hogy vagy 10-en megerőszakolták sokféle módon és megalázták. Na, eddig még el tudta játszani a színésznő, hogy eleinte fáj neki, majd élvezi. Csakhogy éppen „kötözött sonkaként” dugták egyszerre többen is, amikor berontott a nő férje és a „vétkes” nő lábát elkezdte tőből lemetszeni. Mutatták a paradicsomlét, ahogy fröccsen, satöbbi. Nem mintha a nő tehetett volna arról, hogy elkapta pár kegyetlen briganti, akik nem átallották unottnak tűnő képpel szétbaszni, de ha már megcsalta a férjét, akkor megérdemli méltó büntetését. Nem, ne kérdezd mi lett annak a filmnek a vége, mert a pasik már elszeleltek, amint a férj kezében a semmiből megjelent egy orvosi, csontfűrész, az én torkomban meg megjelent valami, ami miatt ezt az „élvezetemet” sürgős hányás miatt meg kellett szakítani. Másnap javasoltam is azoknak a barátnőimnek, akik túlsúlyosnak érezték önmagukat, hogy reggel-este kukkantsanak bele pár percre, mert ha ezek láttán is tudnak még enni, akkor sürgős orvosi ellátásra van szükségük.
A horror tehát céltalan volt itt is, na meg bármely írott és íratlan jog szerint értelmetlen a sértettet büntetni.
Az erotika két (vagy több) ember közötti kellemes érzéseket keltő dolgokról szól tudtommal. Ha közülük az egyik nem egyezik bele, már nem erotika, hanem nemi erőszak. Akit pedig az ilyen felizgat, annak szintén némi terápiára lenne szüksége; vagy ahogyan fentebb jókívánságként írtam: része legyen benne áldozatként átélve. Ez most ugye részemről nem kegyetlenség, hiszen szeretném, ha jól érezné magát. (Ugye milyen fordított logika?!)
Mindehhez a kis „esszéhez” még annyit tennék hozzá, hogy ez nem mű– se nem társadalom-kritika, csupán az én szerény véleményem és nem azért írtam, hogy bárkit felizgassak vele, ha viszont eme célt mégis sikerült valakinél elérnem, az is nyugodtan forduljon valamilyen terapeutához. A Hasfelmetsző Jack erre a célra pompásan megfelelne.
Ha valaki eljutott ennek elolvasásában eddig, az szánjon rá időt, hogy az összes e néven közzétett „művemet” jól lepontozza/unlájkolja, mert azok nagy része is elrettentő példa akart lenni; kivéve talán azokat ahol és ha írtam minden résztvevő beleegyezését és azt, hogy élvezte a dolgot, mert ugye semmi sem lehetetlen.
Állíthatnak amit akarnak, de nyilvánvaló hogy vonzódnak a témához, különben soha nem kattintottak volna rá. Az ilyet nevezik hipokritának. Néha azon gondolkodok, hogy vajon még milyen tagadott fétiseik lehetnek.