Ajándék az idegenektől 01. Kocsma a peremvidéken

- Harci bevetés, futárszolgálat az ellenséges területen, adóbevallás, nehéz a pilóták élete – kezdett filozofálni Kum. – De – emelte fel figyelmeztetőleg az ujját: - egyik sem olyan végzetes, mint amiben most vagyunk, uraim.
- Valóban, - próbáltam felvenni a fonalat – a polipok megint készülődnek valamire. Idén még nem támadtak meg.
- A csudát! Arra gondoltam, hogy a zsoldunk még nem érkezett meg, nekem meg nincs pénzem még egy körre, márpedig ez az úriember – intett a kocsmáros felé – hamarosan kipenderít engem, ha nem rendelek valamit. Ebben az esetben belebújok a szkafanderembe, visszamegyek a hajómra és kénytelen vagyok mintapolgárként alvással tölteni az éjszakát. Márpedig sokkal kecsegtetőbb lehetőség, hogy igyak még pár kört, abba az állapotba jutva, hogy képtelen legyek belebújni a védőöltözetembe, így ezen vendéglátóipari létesítmény tulajdonosa kénytelen lesz reggelig eltűrni a jelenlétemet.
- Valóban, feloldhatatlan ellentmondás – bólintottam, bár sejtettem, hogy Kum arra akar kilyukadni, hogy igazán meghívhatnánk.
- Nos, nem kell félniük, amíg engem látnak! Van egy kompromisszumos javaslatom: mindenki kirakja a maradék pénzét az asztalra, abból rendelünk, és amíg elfogy az itóka, elmesélem páratlan kalandjaim egyikét.
- És ebben mi a kompromisszum? – kérdezte Joska. Mi, a régi motorosok megvetőleg néztünk rá: ilyet is csak egy újonc tud kérdezni.
- Hogy az urak nem fognak unatkozni én meg az est hátralévő részében elviselem az önök társaságát.
Egy ilyen ajánlatnak nem tudtunk ellenállni, így mindenki kirakta az asztalra a maradék pénzét, a kocsmáros kihozott annyi alkohol tartalmú mesterséges folyadékot (bár a föderáció törvényeit errefelé nem vették túl szigorúan, de sörnek még a legelvetemültebb csempész sem merte volna nevezni azt a valamit, amit felszolgáltak), amennyi biztosíthatta az este kellemes hangulatú folytatását.
Kum felhajtotta az első tégelyt, jólnevelten megtörölte a száját és mesélni kezdett.
- Épp futárszolgálatot teljesítettem az F-124-re…
- Olyan bolygó nincs is! – vetette közbe Joska, majd fájdalmasan összegörnyedt. Valaki az asztal alatt teljes erővel bokán rúgta. Joska meglehetősen csúnyán nézett rám, de én ártatlanul visszamosolyogtam rá. Mosolyogj és a világ is visszamosolyog rád, mindig is ez volt az életfilozófiám.
- Ma már nincs, maradjunk annyiban, s ez többek között az én küldetésemnek köszönhető. De ha az urakat nem érdekli a történetem, én vissza is mehetek a hajómra – nézett ránk megbántott szemekkel Kum.
- Na, folytasd, már! – kérleltem alázatosan.
- Ha az urak nagyon szépen megkérnek, és megígérik, hogy nem akadékoskodnak többet…
Joskára már elég volt egy pillantást vetnem, és tudta a kötelességét: fájdalmas kiskutyatekintettel esdekelni kezdett Kumnak, hogy folytassa a történetet… Nagyon fájhatott még a térde.
- Szóval, ott tartottam, hogy épp az F-124 felé repültem, keresztül a polipok territóriumán…