Gyógyíthatatlan

-Szóval itt a vége, ennyi volt.

-Igen. Nincs mit tenni. A gyógyszerek láthatóan nem hatnak már. Annyira sajnálom! -válaszolta a doktornő.

-Semmi gond. Már régóta készülök rá. Egy darabig nehéz volt szembenézni a lehetőséggel, mert még viszonylag fiatal vagyok…de most… Most már csak a legkönnyebb megoldást kell kiválasztanom.

A nő furcsán nézett rá és megkérdezte:

-Mit értesz a megoldáson?

-Nem akarok várni és fokozatosan leépülve elmúlni. Nem tehetem ezt meg sem a családommal, sem a barátaimmal. Jelenleg erős és fitt vagyok. Nem akarok elhervadni.

-Azt hiszem értem.

-Bármi is lesz a megoldás, el is akarok tűnni, hogy a hátramaradottak soha se tudják meg, hogy mi történt velem. Talán Afrikában felfalatom magam oroszlánokkal…jó, tudom…még nem gondoltam teljesen végig.

A nő az ajkába harapva érdeklődve figyelt, majd megkérdezte:

-Nem beszéltél rólam az ismerőseidnek, ugye?

-Hmm? Nem. Titokban tartottam az egészet. Ezért beszélek veled ilyen nyíltan. Elég közeli vagy ahhoz, hogy ilyesmiről társalogjunk, de közben mégis távol vagy a világomtól. Nem említettelek senkinek.

A nő elgondolkodott és komoly arckifejezéssel azt mondta:

-Tudod…nem kellene Afrikáig menned.

-Ezt hogy érted?

-Egész életemben bennem volt a vágy. Egy sürgető, sötét vágy, amit mindenki elől elrejtettem. Amikor…. ehhh..hagyjuk!

-Ne! Folytasd! Megbízhatsz bennem!

A nő a fiatal férfi szemébe nézett és folytatta:

-OK. Amikor emberekkel találkozok, átlagos módon viselkedek és normál érzéseim vannak. De mélyen belül van egy másik réteg. Néha ránézek valakire és azt érzem, hogy…meg kell ennem.

A férfi leesett állal bámult. A nő elvörösödött és elfordult.

-Sajnálom! Felejtsük el amit mondtam!

-Ugyan! Ne aggódj! Folytasd! Egyszerűen meglepődtem, ennyi az egész.- mondta férfi és megfogta a nő kezét.

A nő ránézett és megkönnyebbülten elmosolyodott.

-Tényleg?

-Abszolúte!

-Hát jó… néha egyszerűen csak megyek az utcán és meglátok egy jóképű férfit vagy egy csinos nőt és összefut a számban a nyál. Próbálom elképzelni, hogy milyen lehet az egyes emberek íze…tudod…különböző rasszok vagy csak eltérő étrendek. Elképzelem a kedvenc receptjeimet emberi hússal.

-Szóval egyfajta ragadozó királynő vagy.

A nő elmosolyodott és azt válaszolta:

-Inkább kannibál királynő. Tudod….egyszer megtettem.

-Mit tettél meg?

-Megettem egy fickót. Igaziból.

-Hogyan?

-Egy internetes fétis oldalon ismerkedtünk meg. Egyetemi cserediák volt Európából. Árva, itteni barátok nélkül. Nem kötődött semmihez. Azt hiszem eredetileg csak fantáziálni akart. De ahogy egyre többször találkoztunk…valahogy természetesnek tűnt. Mintha így kellett volna történnie a dolgoknak. Elvesztette érdeklődését a tanulmányai iránt. Egyre nyíltabban beszéltük meg, hogy hogyan csinálnánk. Mielőtt döntöttünk volna, kis lépésekkel kezdtünk. Harapdálás. A vérét az ételeinkhez kevertük. De az egyetemi eredményei gyorsan romlottak és úgy nézett ki, hogy hazatér.

-Úgyhogy…megtettétek.

A nő nagyot nyelve folytatta:

-Nagyon kedveltem. Szerelem talán nem volt, de nagyon közel volt hozzá. Még most is hiányzik, ha eszembe jut.

-Megérte?

-De még mennyire. Mennyei íze volt. A szüleim erdei nyaralójába vittem a szükséges orvosi eszközöket. Egy hétig tartottam életben és minden percét élvezte. Folyton elmondta mennyire szeret, én pedig folyton elmondtam, hogy mennyire szeretem enni. Volt kodeinem, mofiumom és dinitrogén oxidom, úgyhogy boldog volt. És néha, amikor tele voltam, egy kicsit fel is izgultam…tudod. Jézusom, el sem hiszem, hogy ezt elmeséltem neked!

A férfi kacsintott, idegesen felnevetett és azt mondta:

-Folytasd! Csupa fül vagyok!

-A péniszét csütörtökön ettem meg, de még ezután is jól elvoltunk. Ittunk, beszélgettünk. A szombat este volt az utolsó éjszakája. Addigra kicsit kisebb lett. Jó része már a hűtőben volt, de ez nem zavarta. Úgy terveztük, hogy egyszerűen megvárjuk, amíg elmúlik. Eleinte ráértem…de azután… úgy gondoltam, hogy kibírom amíg kell…de ahogy magam elé képzeltem megtöltve… Beszélgettünk, és egyszer csak megkérdeztem, hogy nem tehetném-e a sütőbe.

A nő lenézett és nagyot nyelt. A férfi aggódva kérdezte:

-Jól vagy?

-Igen, csak egy kicsit elszorult a torkom. Ő…rámnézett és csak annyit mondott:
“Kérlek! Itt a vacsora ideje.” Csókolóztunk, majd fűszerekkel dörzsöltem be, amíg a morfium hatni nem kezdett. És azután…megsütöttem.

-Elképesztő!

A nő közelebb húzódott hozzá. A férfi nyelt egyet, de nem lépett hátrébb. A nő először a szemébe nézett, majd lassan végigjáratta a tekintetét az egész testén. Lassan, szándékosan megnyalta az ajkát, majd azt mondta:

-Mióta megismertelek úgy érezem, hogy van köztünk valami kapcsolat. Valami felfoghatatlan. Eddig nem tudtam, hogy mi ez, de most már tudom. Emlékeztetsz rá.

-T..Tényleg?

-Elképzeltem, hogy milyen lenne, ha hazavinnélek. Soha nem kényszerítenék embereket, de néha fantáziálok róla. És a leggyakrabban te jutottál az eszembe. Meghívnálak ebédre, elkábítanálak, megkötöznélek. Rengeteg lehetőség van. Steak a hátsódból, vagy az omlós combod… Egy kicsit fogytál az elmúlt időben, de most tökéletes rajtad a zsír és az izom aránya. Nem akarom, hogy vékonyabb legyél, most vagy tökéletes. Le akarlak mosni, be akarlak pácolni, köretet akarok melléd tenni, meg akarlak tömni, fel akarlak szeletelni.

-Micsoda?

-Meg szeretnélek enni - mondta a nő édes mosollyal.

-Ohhh…OK…Szeretném, ha megtennéd! Azt hiszem…

Sokáig csókolóztak, majd önfeledten szeretkeztek. A nő néha keményen megharapta a férfit, de sohasem sértette meg a bőrét.

Miután szétváltak, a nő azt mondta:

-Isteni az ízed.

-Mikor? Mikor akarod?

-Hogy mikor? Ezután a testgyakorlás után megéhezve akár most is ennék.

-Tényleg? És hogyan?…Úgy értem…

-Nem kicsim, csak vicceltem. Még nem. Fel kell készülnünk. Nekem elő kell készülnöm, neked pedig kell egy kis gondolkodási idő, hogy tényleg akarod-e.

-Már most is tudom, hogy akarom.

-Remélem is. De bízz bennem! Megszervezek mindent. Nem kell sietnünk.

A nő közelebb hajolt a férfi füléhez és suttogva folytatta:

-Bízz bennem! Legalább olyan sóvárogva várom, hogy a lágy hátsódba haraphassak, mint te arra, hogy megtegyem. Talán jobban. De okosnak kell lennünk!

Furcsán édes melankólia érzetével felöltöztek, majd megölelték egymást.

-Két hét múlva? - kérdezte a férfi.

-Rendben.

-Hívhatlak majd?

-Természetesen. De ne feledd, hogy engem mi hajt! Ha visszakozol, akkor csalódott éhes lány leszek. Gondolj át mindent, mielőtt telefonálsz!

-Semmi nem érdekel. Szeretlek!

-Én is téged!

Még egyszer megölelték és megpuszilták egymást és a nő elbúcsúzott:

-Viszlát szerelmem! Amikor legközelebb találkozunk, fel foglak falni!