Történetek

Rebeka felsietett a szobájába, Fruzsi még mindig sírt, és ahogy meglátta az ofőt majdnem ordítani kezdett, hogy mit keres itt. Aztán csak ketten maradtak a szobában. Rebeka próbált vele beszélni, de neki se árult el semmit se. Egy ideig… aztán körülbelül fél óra múlva magától elkezdte mesélni mi baja. Rebeka érdeklődéssel hallgatta, és eléggé megdöbbent...

Jack csak itta, itta a lány szavait, szinte mindegy lett volna mit is mond…, mert a férfi csak megigézve nézte, és néha bólogatott.
Sok mindent mesélt a bolygóról, saját magukról. Hihetetlen, és furcsa dolgokat. Más hitetlenkedett volna, kétségbeesik, elszomorodik, hogy talán sosem jut haza, de Jacket ezek a dolgok (bár érdeklődve, és néha megdöbbenve hallgatta őket) szinte nem is érdekelték. Mert volt egy biztos, fényes pontja, ami ragyogásával elnyomott szinte minden mást: szerelmes...

lassan már nem tudok másra gondolni csak hogy egy idegennel szeretkezek
egy arctalan emberrel, akiről csak azt tudom, hogy nagyon szeret
gyengéd hozzám és türelmes, nem sieti el csak mert nem érünk rá
ilyenkor nem számít az idő, órákig képes fokozni bennem a vágyat, és csak rám figyel
figyeli a testemet, a lélegzetemet, a mozdulataimat
tudja nagyon jól, mit szeretek és hogyan, tudja, hogy mindennél többet ér nekem az előjáték, mint maga a vég
szeret...

Képzelete abba a csodálatos estébe vitte vissza, mely élete legboldogabb pillanata volt. Abba a forró nyári estébe, amikor megismerte levelének címzettjét. Emlékezett minden szóra, mozdulatra, csókra. És emlékezett a boldogságra is. Igen, a boldogság ama rövid pillanata tisztán élt benne, ami miatt csak keserűség jutott számára. A vöröslő nap fénye csillant könnyes szemében. Álmából a tömeg moraja ébresztette fel...

A nagy esküvések, fogadalmak bódulata idővel elmúlik: a hétköznapok nagyon is prózai gondjai elképesztően szürkévé silányítják a beleálmodott percek ígéreteit is. Gonosz módon kigondolt gyanúval ébreszt a reggel, s ez jár neked délben és este is, mert nem lettél jobb. Igaz, rosszabb is alig...

Ez egy komoly mű, komoly témával. Az első három fejezet három ember történetét mondja el...

- Tessék... ez a Tied, bár nem hiszem, hogy megérdemled. - átnyújtottam Neki az ajándékot.
Másodpercek alatt kibontotta és fel is tette a csuklójára.
- Nagyon köszönöm. - megcsókolt.
- Szívesen... de valamit el kell mondanom. De előtte ígérd meg, hogy nem fogsz haragudni. Megígéred?
- Ígérem.
- Komoly az ügy... Szóval, nem tudom, hogy mondjam meg... Van valakim.
Köpni-nyelni nem tudott a hallottaktól...

Természetesen mindenkinek a jogában áll hinni vagy nem hinni a történtekben és ebben a levélben, de mindenkit megkérek, hogy gondolkozzon el rajta, hogy a világ az-e, aminek látjuk, vagy csak az, amit a hatalmasok megmutatnak belőle...

Jó napot hölgyeim, uraim, szülők! Én a Serif vagyok, és mint ahogy az alábbi megállapítások a sajtótájékoztatón is elhangzottak, úgy ez úton is eljuthat az önök fülébe. Most feltárjuk az igazságot! Heather, Josh, és Mike, a három fiatal útnak indult, hogy dokumentum filmet készítsen a Blair-i Boszorkányról. Első nap sok mindenkivel beszéltek, ám ez még semmi volt ahhoz képest, amit a többi nap során éltek át...

Nicolas végre, oly sokévnyi várakozás után nyomozni kezdhet, most, hogy már van miből kiindulna. És Nicolas nyomozni kezdett több éve elrabolt lánya után, kiről szentül hitte, hogy még mindig életben van, s kiről azt hitte, hogy nemsokára visszakaphatja. Pedig mekkorát tévedett...