Madeleine - Prológus

Johannes szigetére már rég ráterítette selyemköntösét az éj. Kihænakolist városának utcái sötétségbe burkolózva, némán szenderegtek. Az utca házai is békés álmukat aludták, akárcsak lakóik. Csak egyetlen utca egyetlen házának egyetlen lakója volt ez alól kivétel. A McCirlof utca is ugyanolyan csendes volt, mint a többi, s a nyolcadik számú ház ablakai is ugyanolyan sötéten tekintgettek, mint a többi házé, de az egyik ablak mögötti szobában egy nyugtalan alak ide-oda forgolódott, vetődött ágyában, s csak nem akart a jóleső feledést szitáló álom eszére és testére szállni, legalább néhány órára megbékítve, s elszakítva gondjaitól. Az alak végül felkapcsolta az éjjeliasztalán álló lámpát, és felült. A lámpa gyenge fényt adott, homályosan megvilágítva a szobát. A férfi világoskék pizsamát viselt, mely az izzadtságtól viszonylag erős alkatára tapadt. Ujjaival végigsimított rövid, éjfekete haján, majd borostás állán, miközben világosbarna tekintete kétséget, s szomorúságot tükrözött egyszerre.

Hosszúkás arca elegáns, fiatalos külsőt kölcsönzött neki, arcvonásai különösen szépek voltak. Bár még csak huszonnyolcadik életévét taposta, homlokába korához képest mély barázdákat vésett a sors - melyek minden bizonnyal többéves szenvedés nyomai lehettek. Simogató pillantást vetett alvó feleségére, és mellette szunyókáló kislányára - aki esténként néha át szokott jönni anyjához -, és leoltva a lámpát, kiosont a szobából. A művelet olyan halkan ment neki, mintha csak egy kísértet lett volna - és igazság szerint eléggé úgy festett, mit egy kísértett. Nyúzott arca a sötétben csak még nyúzottabbnak látszott. A dolgozószobája előtt megállt, s bement. Egyenesen az íróasztalhoz sétált, és meggyújtotta asztalilámpáját, miközben a dolgozóasztala előtt álló székre leült. Az asztalon rend uralkodott, s csak a lámpa, egy ceruzatartó, és egy köteg aláírásra váró papírlap volt rajta - a legfelsőn a Nicolas Spinnieth név virított. A férfi kihúzta egyik fiókját, és rövides kotorászás után arcán diadalittas kifejezéssel előhalászott a fiók tartalmának tengeréből egy aprócska kulcsot.

A kulcs az egyik alsóbb fiókot nyitotta. Nicolas nem késlekedett, bedugta a kulcsot a megfelelő fiók zárjába, és a zár kattanása után kinyitotta a fiók ajtaját - ugyanis olyasféle nagyobb, polcos fiók volt ez, melynek ajtaja volt. Régi papírok halmával volt kitömve a fiók mindkét polca. Alaposabb szemlélő rájöhetett, hogy különböző időt, talán öt-tíz évet felölelő múltú újságpapírhalmokat lát. Nicolas kivett egy köteg sárga újságot, mely körülbelül nyolc-tíz éves lehetett, és nekilátott böngészni őket. Barna szemében munkaszomj csillogott. Vagyis nem a munkára szomjazott, hanem az eredményre. Az eredményre, mely magában hordozta a megfejtést. A megfejést, mely magyarázatot adhatott volna a családjára mért katasztrófára. A megfejtést, mely után tíz éve kutatott át lázas éjjeleket. A megfejtést, mely, ha boldogságot nem is, de legalább nyugalmat hozhatott volna életébe. Így hát - mint már oly sok éjszaka, - most is nekilátott az újságokban kutakodni. Többórás keresés sem hozott eredményt - csakúgy, mint soha máskor. Nicolasnak volt ideje beletörődni a kudarcba, s most mégis dühösen markolta meg az épp átböngészett régi irományt, mely porrá morzsolódott erős öklének szorításában.

A papírcafatok szállingózva hullottak a soron következő, jócskán megsárgult újságra. Nicolas lesöpörte az asztalról a megsemmisített újság utolsó nyomait, a cafatokat, s tekintete megakadt egy így láthatóvá vált cikken, melynek öles szagcíme hirdette: „Titokzatos gyerekrablás - talán már a gyerekek sorait is ritkítani kezdte a hírhedt Bűnbanda?” Nicolas úgy kapta kezébe a számára oly értékes papírt, mint ahogy mohó gyermek a rég áhított játékot. Végigfuttatta szemét a cikken, s megbizonyosodott róla: a cikk, ha magyarázatot nem is tud adni neki, de forrásai elősegíthetik nyomozását. Nicolas végre, oly sokévnyi várakozás után nyomozni kezdhet, most, hogy már van miből kiindulna. És Nicolas nyomozni kezdett több éve elrabolt lánya után, kiről szentül hitte, hogy még mindig életben van, s kiről azt hitte, hogy nemsokára visszakaphatja. Pedig mekkorát tévedett! Nemhogy nem kapta vissza, de felesége, s másik lánya még őt is elvesztette...

(folyt.)