Az Államtitok

Mint ismertes az Egyesült Államokban a hivatalos dokumentumok minden állampolgár számára megtekinthetőek, legyen szó bármilyen titkos iratról. Persze az olyan témákról, melyek igazán érdekelhetik a nagyérdeműt, csak egy cenzúrázott példányt kap az illető, melyből fekete tussal el van távolítva minden lényeges szövegrészlet, így gyakran csak kötőszavak, névelők, és néhány elöljárószó olvasható. Emellett a kíváncsiskodóról nyitnak egy aktát is és indokolt esetben (netán, ha az illető visszaeső levén 2-3 fontosabb okmányt is megtekintene) rövid időre megfigyelés alá kerül. Erre mondják, hogy az államnak nincsenek titkai.
Nagyon jó barátságban voltam néhány éve egy amerikai-magyar kettős-állampolgárságú férfival, akit most nevezzünk csak Joe Smith-nek. Ő is a fent említett visszaeső kategóriába tartozott, mivel újságíró lévén szerette mindenbe beleütni az orrát. Persze ez csak munkahelyi ártalom volt. Az egyik nyáron látogatóba érkezett haza, és első útját rögtön hozzám intézte. Meg is lepődtem, de végül is örültem a látogatásának. Nagyon izgatottan érkezett szinte felrobbant az örömtől, bár később feltűnt, hogy néha ez idegességgel párosult.
- Tudta, nem jósolta, tudta! - volt egyik első, számomra érthetetlen mondata érkezésekor.
Most már én is kíváncsi voltam, vajon miről lehet szó. Behívtam hát a lakásomba, és a nappaliban leültünk egy csésze kávé mellé. De ő szinte azonnal a táskájához nyúlt és egy kopott világosbarna mappát húzott elő.

- Nem rég - kezdte - egy az emberiség jövőjével kapcsolatos cikket készültem írni. - szemében izgatottság tükröződött. - Természetesen kíváncsi voltam a CIA néhány dokumentumára is. Úgy döntöttem ismét kérek néhány papírt, hátha nem voltak elég alaposak és megtudok valamit. Magától értetődően a jövőkutatás címszó alól választottam egyet. Természetesen csak a hasamra ütve mondtam a kódszámot. - tekintette a kezében lévő mappára fordult.
- Persze ismét csak a cenzúrázott változatot kaptam meg, amiből nem derül ki semmi, de, legalábbis én így gondolom, a dokumentumhoz tartozó bizonyítékot valószínűleg összecserélték és az eredeti helyet, ehhez csatolták. - Ezzel a kezembe nyomta a mappát. - Nézd meg! - mondta.
A kezembe fogtam és elolvastam a borítóját: Jövőkutatás - kódszám: 333 CD. Rajtam is most már végtelen kíváncsiság lett úrrá. Belelapoztam. Az első néhány oldal nagy részén csak a fekete tus áldásos tevékenységének maradványai voltak olvashatók. Ám amikor nagyjából a közepére értem egy átlátszó műanyag fóliában található nagyon régi papír volt hozzácsatolva a mappához. A fólián keresztül is jól olvasható volt.

Joe eközben felállt és az ablakból folyamatosan az autókat figyelte. Nagyon izgatott, volt, de látva az írást, megértettem miért. Olvasni nagyon egyszerű volt, mivel, bárkissé furcsán hangzik, de a mai beszélt angollal szinte teljesen megegyezett. Befejezve az olvasást engem is izgatottság fogott el.
- Érted már ennek a jelentőséget? - kérdezte csillogó szemekkel.
- Igen. De ha nyilvánosságra hozod, valószínűleg mindent cáfolni fognak. – mondtam, oszlatni próbálva a rózsaszín felhőket a feje körül.
- Nem, amíg nálam van ez! - és ezzel a széttárt mappában lévő papírosra nézett.
Ezután megkértem őt, hogy had készítsek róla másolatot.
- Persze, minél több példány van annál jobb. - válaszolta derűsen. Én a számítógépemhez szaladtam, és hamar elvégeztem a szkennelés egyszerű műveletét.
- De miért jöttél Magyarországra, és miért nem publikáltad ezt már az USA-ban? - kérdeztem vissza adva a mappát.
- Nem akartam ott maradni, a CIA-nak túl messzire elér a keze. Inkább álnéven ide utaztam, és a főszerkesztőmnek majd e-mailben küldöm el a cikket. Így biztonságosabb. De most mennem kell. Holnap találkozunk, viszlát! - és azzal elment.

Másnap reggel kaptam a hírt, hogy barátom kórházban van a fővárosban és az intenzív osztályon kezelik szívelégtelenségek miatt. Még aznap délután felutaztam hozzá, hogy megtudjam mi történt, de mire beértem Budapestre és megtaláltam a kórházat, már csak azt a hírt kaptam, hogy elhunyt. A halál okának pedig sorozatos szívroham volt feltűntetve. Bár nem vagyok orvos, tudom, hogy egy 30-as éveinek a végén járó férfi, akinek ráadásul semmi problémája nem volt a szívével, nem hal meg egyik napról a másikra szívrohamban. Először a gyász lett úrrá rajtam, de a váróban ülve eszembe jutott előző napi beszélgetésünk. Felugrottam és a nővérhez szaladtam, aki tájékoztatott engem.
- Sajnálom uram, de Smith úr személyes holmiját már összecsomagolták, és elküldték, vissza az államokba, a hamvaival együtt. - ekkor ért a felismerés. Bár nem akarok vádakat koholni és rágalmazni bárkit is, de azt hiszem az egyértelmű, hogy lehetetlen, hogy a Joe rokonai egy nap alatt értesüljenek a haláláról, és már meg is adják a címüket, sőt a korház már túl is legyen a postai dolgokon, úgy hogy még délelőtt tudtommal életben volt.

Emellett felettébb különös, az, hogy elhamvasztják a testet a boncolás előtt, így eltűntetve esetleges bizonyítékokat. Szerintem a személyes dolgai is először a CIA székházba repültek, és csak onnan a családjához. Mivel semmilyen visszhangja nem volt az esetnek, attól tartok Joe barátom csak engem avatott be. Ráébredtem, hogy megint minden el lett tusolva. Hazaérve a másolatba mélyedtem, de csak egy lehetséges megoldás találtam. Közzéteszem a szöveg magyar fordítását. Ennyivel, azt hiszem, tartozom a barátomnak, még ha az eredeti hiányában már bizonyítani nem is tudok semmit. Íme tehát a szöveg:

„Emlékszem minden azon a csütörtökön kezdődött. Életem utolsó átlagos napja volt az a szörnyű nap, attól tartok. A nevem Michael Nostras és az Egyesült Államok hadseregének ezredese vagyok, pontosabban voltam. 2114-ben engem ért a feladat, hogy az első fénysebességgel történő utazást végre hajtsam. A feladatom egyszerű volt. A második lakott bolygóról, a Jupiter XII. holdjáról, vagy ismertebb nevén az Európáról kellett egy mindössze 9 másodperces utazással a Földre érnem, használva az újonnan kifejlesztett ion-hajtóművet. Két útitársam Igor Gasparov százados és Jean Le Bihan hadnagy volt. Az indulásig minden rendben ment és a hajó könnyedén gyorsult fel fénysebességre. Az utazás 5-6. másodpercében elégedetten mosolyodtam a hadnagyra. Ám ekkor valami történt, azóta se tudom mi, de hirtelen fehér fényt láttam. Innentől kezdve már csak néhány halovány kiáltásra emlékszem. Talán Gasparov százados halálsikolyaira. Ezután nem tudom meddig voltam eszméletlen, de mikor magamhoz tértem a Földön találtam magam. Sokáig nem voltam képes mozdulni. A fűben feküdtem egy rét közepén. Eszembe jutott, talán mégis létezik a mennyország. Talán meghaltam és ott vagyok. Miután sikerült felülnöm és körül néznem, láttam, hogy néhány ember dolgozik a közelemben. Odasétáltam és megkérdeztem tőlük, hol vagyok. Mint a három férfitől megtudtam, Franciaországba kerültem, és az év, bármily meglepő 1546 Krisztus után. Megkérdeztem, hogy látták-e hogy kerültem ide, de azt mondták, fogalmuk sincs róla. Már épp ott akartam hagyni őket, mikor egy asszony szaladt oda hozzánk.

- Ön az orvos? – kérdezte.
- Én Michael Nostras ezred…- de mielőtt befejezhettem volna, a szavamba vágott.
- Ön Nostradame doktor? Jöjjön, segítenie kell, a fiam pestises. – azzal elráncigált.
Bár a fiú életét nem tudtam megmenteni, védőruhám védelmet nyújtott a kórral szemben. És emellett olybá tűnt azonosítottak, egy Michael de Nostradame nevű helyi orvossal. Én pedig úgy döntöttem eljátszom a szerepet, és így nem maradok ott nincstelenül. A fiú halála után, egy asszony késséggel útba igazított és rövid idő múlva meg is találtam a házat. Bent szerencsétlen elődöm tetemére bukkantam. Úgy tűnt őt is az a betegség vitte el, ami a fiút. Új személyazonosságom megtartása érdekében elástam őt, majd eladtam a házat és továbbálltam, hogy máshol letelepedjek. Bár mindig vártam, hogy értem jön majd valaki, 18 év távlatából már biztos vagyok benne, hogy hiába tettem. Később, talán egy év múlva, elkezdtem versírással foglalatoskodni, lévén nem volt más elfoglaltságom. Témának a jövőt választottam, de sajnos nem fogalmazhattam konkrétan a korabeli inkvizíció miatt. De mindenképp akartam hagyni valamit, ami bizonyítja, hogy nem csak egy kétértelmű jós voltam. Így ezt a levelet egy fémdobozba rakom, amit megpróbálok légmentesen lezárni, majd elásom. Remélem bárki is akad rá, tudatni fogja az emberekkel az igazságot, és elmondja a világnak, hogy mi történt Micheal Nostras ezredessel, és hogy ki volt valójában a jós Nostradamus.”

Hát ez volna az emlegetett dokumentum. Természetesen mindenkinek a jogában áll hinni vagy nem hinni a történtekben és ebben a levélben, de mindenkit megkérek, hogy gondolkozzon el rajta, hogy a világ az-e, aminek látjuk, vagy csak az, amit a hatalmasok megmutatnak belőle.

Vége