Történetek

Egy hatalmas kakaós csigát majszolt. Kipirosodott arcocskája csupa maszat volt. Nagy, barna szemeivel rám nézett. El kellett volna fordulnom, de nem tudtam. Némán bámultam. Már nem evett, ő is rám figyelt. Arra gondoltam, hazaviszem, megfürdetem, megetetem, kakaóval kínálom, és meleg ruhát adok átfagyott testére...

Aztán belépett a Rózsaablakba. Tíz lány képét rakta maga elé. Sorban nézte meg az adataikat. Kettő kiesett, mert nem közölte a címét. Három, mert már nem volt szűz. Maradt öt. Nézte, nézte őket, aztán egy tizenhat éves, hosszú szőke hajú lányt választott. Belépett a topikjába és a privát fórumba begépelte:
- Szia Flower, itt Apát. Ott vagy? – elküldte az üzenetet, és várt...

Tom lassított. A klingonok valószínűleg rájöttek, hogy mire is készülünk és átszáguldottak felettünk, ezzel nem akadályozza minket a tüzelésben. A Rektaariánok szerencsére megállás nélkül közeledtek. Tuvok higgadtan figyelte a konzol kijelzőit. Amikor a hajók végre lőtávolba értek megnyomta a tűzgombot. A torpedók átszáguldottak a kékeslila gázfelhők között, majd pillanatok múltán a két kitérni már nem tudó hajóba csapódtak. A bal oldali hajót szemből érte a találat...

Az ifjú jedi lecsapott a kardjával. Bár szeme csukva volt és nem látott semmit, mégis érezte, ahogy a droid előtte ketté válik. Haydn Kenobi jobban tudott vívni, ha közben csukva volt a szeme. Így erősebben érezte a körülötte áramló Erőt és jobban oda tudott figyelni a célravezetőbb hangokra, szagokra. Megpördült és bevitt egy vágást, ám most elhibázta. Egy hatalmas vas ököl hasba vágta és érezte, ahogy teste a levegőbe emelkedik...

Már több mint háromezer éve vége az Istenek Háborújának. Orudzaburt elpusztították és újra megkezdődhetett a béke kora. Az élet virágzott, a kontinensen áldott béke honolt: felvirágzott ismét a kultúra, a művészetek, s a mindent átható mágia ismét új követőket talált.
Amikor már az élet kezdett visszatérni a mindennapi, megszokott medrébe, s a legöregebbek is csak alig-alig mesélgettek arról a háborúról, amit mindenki igyekezett mihamarabb elfelejteni, hirtelen megkezdődött a Káosz...

Megtetted. Megtetted, hát megtetted. Az már a múlt és nem tudsz változtatni rajta. Én sem tudok. Pedig megtenném, ha tudnám. És Te? Te vajon változtatnál rajta? Minden bizonnyal, hiszen most sem tudsz élni abban a helyzetben, aminek akkor volt a kezdete. Amiről akkor döntöttél és most a következményeit éled...

A hajó lassan közeledett a kockához. Már csak pár ezer kilométerre volt hátra, amikor a hatalmas háromrészes zsilipkapu lassan, fenségesen kinyílott a Voyager előtt. Pillanatokkal később a vonósugár eleresztette a hajót, hogy pusztán századmásodpercekkel később egy a hangárcsarnok legvégén elhelyezkedő vonósugár projekttor újra csapdába ejthesse. Még jó pár másodperc kérdése volt, mire a Voyagert az egyik dokkhoz vontatták. Ez az idő pedig tökéletesen elég volt a zsilipkapuk lezárásához......

Papjait a leghűségesebb követői közül választotta ki. Természetfeletti képességekkel ruházta fel őket, inkább mágusoknak lehetett őket nevezni, mint papoknak. Hívei két rendet alakítottak ki a tiszteletére. Az egyik a rend volt a Haron Rendje, aki a természet felett kapott korlátlan hatalmat...

„- Negyed kettő. Huh, most pont megy busz hazafelé!”
Valaki futott utánam, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget.
Siettem nagyon. A buszmegálló a főút másik oldalán volt.
„- Uramisten! Ott a busz!”
Szétnézés nélkül rohantam át az úton. Kár volt. 15 m-t repültem.

Ahogy a védelem kiépült, Dareth handorioi hódításait emiatt be is fejezte, és inkább északra, Rolenciába vezényelte szörnyű hadát. Rolencia nem volt egységes birodalom, nem volt összetartás, így nem is tudtak fennmaradni. Viszont érdekes módon, mintha megelégedett volna ennyivel, Mágusföld határán, a Benfini-hegységnél megállt. Nem tudni, hogy miért...