Történetek

Aztán, mintha nem is én lettem volna, ajkaim a szájára tapadtak. Onnan nem volt visszaút. Csókolt. De nem úgy, ahogy máskor. Jó volt. Máskor is jó volt, de ez más. Kiemelt a kútból és elsétáltunk a szállodába. Az emberek mind megnéztek minket, hogy miért vagyunk csuromvizesek. Mi mosolyogtunk rajtuk. Néha az utcán megálltunk, belenéztünk egymás szemébe és megölelt, vagy megcsókolt...

Már csak pár méterre járt a férfitól, amikor elkezdte lefékezni lovát, s mikor a férfi mellé ért, lova felágaskodott vele, és ő leugrott nyergéből, majd boldogan, nevetve a férfi karjaiba vetette magát. Kitörő örömmel ölelték át egymást, s nem győzték beszívni az orrukon a másik illatát, majd ajkaik kezdtek el játszani. Hosszan és szenvedélyesen, mintha ez lenne az utolsó esélyük arra, hogy érintsék a másikat...

Az egész nyarat úgy töltöttem, hogy utána vágyakoztam. Vártam minden találkozót, hogy vele lehessek. Megértett, és őszinte lehettem vele. Tudta minden titkom, egyet kivéve, azt, hogy mit érzek.

Becsukta az ajtót mögöttem. Ahogy megmozdult, a köntös kissé félrecsúszott rajta, ízelítőt adva pillantásomnak melle gömbölyű formájából, melyet már megannyi férfitársam minden ízében is megcsodálhatott. Vékony derekát ezüstlánc ölelte körül, bokája szemérmetlenül mezítelenen csábította a tekintetet. Gyönyörű volt, vonzereje mégsem érhetett fel az én szerelmemével...

A konyhából megint hallatszottak a hangok: csöpp… csöpp… csöpp…
A kislány szíve hevesen kezdett verni, s egyszerűen nem tudta becsukni a szemeit. Félt, legszívesebben sírva fakadt volna, de ahhoz elég nagy volt már, hogy tudja, ez nem segít.
Kezét lelógatva feküdt az ágyán és hagyta, hogy Austin nyalogassa a kézfejét. Ez megnyugtatta, bár azt nem tudta megmondani, hogy miért. Talán így érezte, hogy nincs teljesen egyedül.
Újból megpróbálta lehunyni szemeit...

Bámulsz, kérlelsz, és nevetsz… de én fittyet hányva mindezekre sétálok be veled a vízbe, és ejtelek a versenyt futó hullámok közé. Téged sem kell félteni. Egyből értem nyúlsz, és magaddal rántasz. A víz csak térdig ér, meztelenre vetkőztetlek, és egész éjjel szeretkezünk…

A kis cselédlány vállpántja egy mozdulattal hullott le derekára, felsőtestének mezítelen bőrén fehéren csillant meg az ablakon bevilágító déli nap fénye. Apró mellei belesimultak a fiú tenyerébe, a rózsaszín bimbók megkeményedtek az ujjak finom, de határozott szorítására...

Futó pillantást vetek a kezemben remegő fotóra, és hírtelen száz meg száz gyönyörű emlék lobban fel szívemben.
Olyan gyönyörű vagy!
Olyan messze vagy!
Csak nézem megszállottan, elragadtatottan, megbabonázva a fényképet, csodállak, felidézem illatod, hangod, ízed, pillantásod, csókod, ölelésed, bűbájod, varázsod, s valami fojtogatni kezd belülről, elszorítja torkom, lélegzetet alig kapok, valami olyan érzés kerít hatalmába, amit szavakkal lehetetlenség kifejezni, hiábavaló...

-Ne… ne… m, nem Kisasszony. Nem félek magától, csak a szépsége varázsol el, mint bárki mást. Tudja, maga nagyon gyönyörű, és ha indult volna a szépségkirálynői címért, maga nyerte volna el a koronát. Azt is meg kell, hogy mondjam, kár lenne tönkre tennie a frizuráját, mivel szépségét csak fokozza a hosszú haja...

Szerunikát szerelmi csalódás éri; bánatában hozzámegy egy vadidegen katonaemberhez, aki számára bárdolatlan, taszító alak, de országának ünnepelt, kiváló tábornoka. Vajon megszereti egymást a mogorva, öntörvényű harcos és a tapasztalatlan, fiatal lány? Az út megannyi lelki viharon és a háborúba torkolló külpolitikai ügyeken át vezet... Fantasy közegben. Mély hálával lektoromnak: Shushónak. (A csatolt rajz saját alkotás - nem konkrétan a két főszereplőmet ábrázolja, de elég jól kifejezi...