Történetek

Mint mindig, most is korán ébredtem fel. Az óra fél ötöt mutatott, a szobát még a sötétség uralta csendre intve minden neszt. Napok óta így ébredek. A kétely, agyam állandó pörgése, a kétség nem hagy nyugtot számomra. Oldalra fordulva megpillantom. Békésen, halvány mosollyal a száján álmodik. Hogy miről, azt nem tudom. Csak azt, hogy olyan helyen jár, ahova én sosem nyerhetek bepillantást...

Számomra ismeretlen nyelven fehér festékkel üzletek kirakataira ismeretlen szavak ismeretlen mondatokat alkottak, de mindenhol ugyanaz az ismeretlen mondat csillogott a por, a kosz és a törmelékek közül, mert az volt egy legyalázott hellyé vált az a város, ami életem egyik legfontosabb és legmeghatározóbb pontja volt. Szememet lassan cseppenként elfoglalták a könnyek, lassan nem láttam már semmit. Látószervem világa elhomályosodott lelkem előtt megjelent ez a környék abban a mivoltában,...

A gyárépület igen romos. Omladoznak a falai és mindennek dohos szaga van. Ám van egy része ami el van zárva a külvilágtól. Egy alagsori terem ami annakidején öltöző volt. Most úgy néz ki mint egy konferenciaterem. Középen egy hosszú fémasztal. Körülötte fékszékek. Minden acélkék színű. Igen hideg és hátborzongató egy hely. A harminc szék közül hét foglalt. Hét különös pofa ül rajtuk...

Gondolj arra, hogy vagyok és vagyunk és talán Te is vagy, ki még nem tudja milyen is az, ha szeretsz és viszont szeretnek, de tudom és tudják és Te is tudod, hogy egyszer érzed majd. És akkor igazán nagy leszel és boldog.

Ki akartam adni magamból minden keserűséget.
Meg akartam magyarázni, de azt hiszem, hogy ez a mai napig csak magamnak sikerült.
Hiába mentem hozzá, hiába néztem az ablakát, hiába hívtam, nem válaszolt.
Nem akartam elveszíteni...

Egyedül kell legyőznöm a mély sötétséget, vagy örökre a foglya maradok. Átver és becsap a sötétség, a mélység. Kellemesnek tűnő érzéseket ad, ám ez csak illúzió, ami idővel tönkretesz. Mert belőlem, az érzéseimből él. És nem hagy nyugodni a gondolat, hogy ezt nem akarom. Szabad akarnék lenni! Lerázni a bilincset kezemről...

Hány füstbe ment terv! Hány emberről hittem azt, hogy szeret! Hány várakozásomban kellett csalatkoznom! Hány ígéret bizonyult üres szónak! Ha előre tudom mindezt, visszafordulnék az úton. Egy nagy szenvedély volt életem egyetlen reménysége, s mikor utolért, nem ismertem fel. Miért nem tudtam a szerelembe vetett hitemet megoltalmazni?

Az egyik kiálló sziklán ült félmeztelenül. Csak egy sortnadrág volt rajta. Natasha mindig is a nudizmus híve volt. Ezért is jött Új-Fundlandra mivel itt akár még az utcán is meztelenül rohangálhatott és senki nem szolt rá. Sőt még egyedül se volt. Ez a szokás hamar divatba jött a szigeteken. Kalin odalépett mögé és a vállára tette a kezét. A lány megrezzent. Nem számított a barátnőjére, ám örült neki hogy ott van...

Egy sötét alak jelent meg előttem. Akkor végre sikerült megmozdulnom. Gyorsan megfordultam és berohantam a szobámba. Felkapcsoltam a villanyt és bezártam az ajtót. Amikor megfordultam, láttam, hogy nyitva van az ablakom. Amikor odamentem, hogy bezárjam, észrevettem, hogy egy kötél lóg le egészen a kertig...

Emlékezett egy asszonyra, akinek tiszta kék tekintetének könnyű fátylát, már gyakran vélte magán érezni, de soha, soha az életben nem kapta el a pillantását. Azt mondták, senki nem állhatja a lassan emésztő tekintetet. Felnézett és ott találta magát az ismerős ház előtt. A kapus tisztelettel szólította nevén – elmosolyodott – majd fehér kesztyűs kezével a bejárat felé mutatott. Belülről emberi hangok hallatszottak és vidám zeneszó, tompa, disszonáns zörejt keltve a házon kívül álló fülében....