BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
1 férfi, 7 biszexuális nő, 1 sziget és végtelen gyönyörök.
-Ismered a szabályokat anya! Önként jelentkeztem, kiválasztottak, úgyhogy meg kell tenned! Melanie...
S/M; bár inkább horror, vagy bizarr kategóriába raknám. A figyelmeztetésig nyugodtan (történeten...
Marcsi már megint itatja a színészeket, de minek? Sokuk csak egyszer iszik, keveset, illedelemből....
Sziasztok! Ez az első írásom, amiben vegyül a valóság és a fikció. Szívesen várom a véleményeket,...
Friss hozzászólások
sziszike80: Folytatást már nagyon várom
2018-01-16 06:09
Deakjanika: Folytazsd.
2018-01-15 12:45
naiv1966: Egy nőtől ez kiváló!
2018-01-14 17:13
naiv1966: Igen, írhatnál még, csak hossz...
2018-01-14 16:55
Sinara: A blogomon átírom ennek megfel...
2018-01-13 20:00
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves! A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor határoztam el,...
Legnépszerűbb szerzők:

Csendes napok

Csendes napok voltak. Olyan, amilyen már rég volt. Talán éppen vihar előtti csend. Olga tett-vett a lakásban, szinte automatikusan és nem is gondolkodott. Nem volt min gondolkodnia. Örült, hogy Kata végre sínre került és már nincsenek gondjai. Minden megoldódott, minden jóra fordult. Mikor utoljára beszéltek, abban maradtak, hogy pénteken este találkoznak a templom parkjában. Kata szerette ezt a helyet, Olgának pedig elég közel volt a lakása. Beszélgetni akartak, elmondani egymásnak, hogy minden rendben van és most már csak jó dolgok történhetnek.
A nyár javában tombolt és este nyolckor még nappali világosságban fürdött a kis templom parkja, melyben meglehetősen öreg tiszafák adtak némi árnyékot. A padok már üresek voltak. Napközben sem üldögélt itt túl sok ember. Egy-két néni állt meg egy rövid pihenőre, a piacról hazafelé. Csomagjaikat a pad mellé rakva elbeszélgettek, aztán hirtelen észbe kaptak, mikor meglátták a toronyórát. A beszéddel mindig gyorsan múlik az idő.
Olga látta ezeket az asszonyokat és arra gondolt, hogy egy napon eljön az idő, amikor ő is éppen ilyen idős néni lesz és csomagokkal megrakva megáll itt, leül a padra és Katával elbeszélget még egy fél órát. Mert Kata akkor is szeretni fogja majd ezt a helyet, ha már öreg lesz, mint a tiszafák.
Olga magával vitte a könyvet, amit éppen olvasott. Gondolta, amíg várja a testvérét, legalább folytatja az olvasást és közelebb jut Mrs. McGinty gyilkosához. Szerette a krimiket. Régen arról álmodott, hogy nyomozó lesz. Igen, ő, a törékeny lány, nyomozó akart lenni. Érdekelték a bűntettek és ezt nem nőtte ki soha. Aztán mégis inkább tanár lett és csak a krimik szeretete éltette még benne a nyomozót.
Viccesnek találta, ahogy eszébe jutott ez a fiatalkori emlék. Éppen ő, éppen nyomozó. Na, igen, lett volna mi után kutatnia, az biztos. Volt egy-két zűrös ember az életében, akik megértek volna egy nyomozást. És az a rejtélyes történet a régi iskolatársáról, aki egyik napról a másikra nyomtalanul eltűnt. Még mindig nem került elő, sem élve, sem holtan. A rendőrség pedig nem tett semmit. Látszatra persze folyt a keresés és számos helyen közzétették a lány eltűnését, de igazán sohasem vizsgálódtak, ahogy azt az ember elvárná. Előbb talán úgy gondolták, hogy a fiatal lány csak lelépett pár sráccal és csapnak egy vad bulit valahol. Aztán azt gondolták, hogy minden bizonnyal ad majd életjelet magáról, ha kicsit kijózanodott. Arra is gondoltak, hogy a kórházak úgy is jelentik, ha bekerül valamelyikbe, még ha a hullaházba is. Aztán semmi sem történt. Senki sem látta, senki sem hallott róla. Sem holttestet nem találtak, se egy nyomot, amin elindulhattak volna. Még a magánnyomozók sem jártak sikerrel, mert addigra már minden nyom kihült.
Olga megborzongott, amint eszébe jutottak ezek a dolgok. Kinyitotta a könyvet, de alig, hogy elolvasott néhány szót, ismerős hangokra lett figyelmes. Óvatosan szétnézett, de nem látta az illetőt, akinek a hangját hallani vélte. Úgy tett, mintha olvasna, de közben a környezeti zajokat igyekezett kizárni, hátha megint hallja azt a hangot. Sokáig semmit sem hallott, aztán megint hallani vélt egy szófoszlányt, azon a hangon. 
„Már megint itt van.” – gondolta. – „Ahhoz képest, hogy fel akarta akasztani magát, úgy látom, még mindig él.”
Aggódott, nehogy Kata éppen most fusson be, mikor ez az ember itt van a közelben. Hosszú időbe telt, míg le tudták rázni. Kata egy rövidke ideig együtt volt vele, aminek az lett a vége, hogy szakítás után alig tudta lerázni a fickót. Persze, előbb még fenyegetőzött és azt mondta, öngyilkos lesz, ha Kata elhagyja. Aztán meg hónapokig zaklatta. A lány a nővéréhez költözött, de a férfi akkor sem hagyta békén. Nyomába szegődött a városban és követte hazáig. Kata már lassacskán jelmezben járt el otthonról, hogy ne ismerjék fel. Olyan ruhákat hordott, amiben legalább negyven évesnek látszott és a hajstílusát is megváltoztatta. A vörös helyett sötétbarna lett a hajszíne, a divatos frizurákat pedig felváltotta a tarkón összefogott lófarok. Csak addig akarta ezt csinálni, amíg le nem rázza a férfit. De az nem hagyta békén. Megszerezte az új telefonszámát és azon is hívogatta. Akkor Kata harmadszor is telefonszámot váltott, de ezt jóformán senkinek sem adta meg, csak a munkatársainak és néhány nagyon közeli barátjának, akikben megbízott. Akkor végre megint nyugalom lett. Úgy tűnt, sikerült megszabadulni a férfitól. Kata legalább is ezt mondta, mikor otthagyta nővére lakását, hogy végre összeköltözzön élete szerelmével.
Két éve azonban furcsa dolog történt. Kata aznap nem ment dolgozni, de Zolinak be kellett mennie az iskolába, ahol tanított, annak ellenére, hogy ez a nap munkaszüneti nap volt. Mindegy, az ügyelet az ügyelet, és nem lehet csak úgy, ok nélkül kimaradni. Elindult, de nem ért be az iskolába – soha többé. Délben az igazgatóhelyettes hívta fel Katát, hogy megkérdezze, Zoltán miért nem ment aznap be és egyáltalán van-e valami kézenfekvő kifogása, ami megmentheti a fegyelmitől. A nő elképedve hallgatta a helyettest és alig tudta kinyögni, hogy Zoli reggel hét óra tíz perckor elindult a munkahelyére.
Kata előbb megpróbálta felhívni Zolit, de a telefonja süket volt, tehát a párja mobilja vagy lemerült, vagy szándékosan kikapcsolta. A legrosszabb, ami a nő eszébe jutott, hogy megint megismétlődik a régi cirkusz és a férfi lelépett valaki mással. Egész délelőtt egy kis vörössel vagy valaki mással hentergett egy lepukkant motelszobában, vagy az aktuális nőcske lakásán és még mindig nem kapcsolta be újra a telefonját. Történt már ilyen, nem ez lett volna az első eset zűrös és viharos kapcsolatuk sok éve alatt, melyben gyakran külön utakon jártak, mégsem szakítottak és a végén, mikor belátták, hogy nem bírják ki egymás nélkül, még össze is költöztek. 
Kata várt, hátha a férfi estig hazaérkezik, de nem jött. Reggel értesítette a rendőrséget, akik azt mondták, ha másnap reggelig sem érkezik meg, vagy nem ad életjelet magáról, kiadják a körözést, és elkezdik keresni. Ez másnap meg is történt. Közben Kata hívta a nővérét, mert félt, és nem akart egyedül maradni. Olga pedig ment, és igyekezett tartani testvérében a lelket. Mindketten féltek, mindkettőjüknek a lehetséges opciók jártak a fejében.
- Nem hinném, hogy baja történt. – próbálkozott Olga. – Legfeljebb csak valami balesete volt. A telefonja összetört, és nem tud jelentkezni. Tudod, hogy a kórházak nem mindig kapkodják el, hogy értesítsék a hozzátartozókat. Vagy csak nem téged hívtak, hanem a szüleit. Ők pedig még nem jutottak el odáig, hogy téged is értesítsenek.
- Nem, én biztos vagyok benne, hogy nem ez történt. – suttogta Kata. – Valami baj történt. Baj történt. Érzem. Tudom.
- Bemagyarázod magadnak. – mondta a nővére, de Kata csak rázta a fejét.
- Meg fogod látni, hogy igazam van. – suttogta. – Rossz előérzetem volt már aznap is. Azóta pedig még rosszabb.
Napok múltak el anélkül, hogy a rendőrség bármit is közölt volna Katával. Közben Zoltán szüleit is értesítették a fiuk eltűnéséről, akik, ismerve a fiukat, annyira nem aggódtak érte. Volt rá példa, hogy mikor a fiuk éppen a hippi korszakát élte, több napra is eltűnt, aztán egyszerűen hazament, és kiderült, hogy egy egész hétig egy közeli erdőben tanyázott egyedül, a lelki békéje után kutatva.
Aztán egy napon mégis csak megtörtént. Jöttek a rendőrök, és magukkal vitték Katát. Olga a saját kocsijával ment utánuk, mert gyanús volt számára, hogy a két civil ruhás nem közölt semmit, csak annyit, hogy Katának velük kell mennie.
A kapitányságon megengedték, hogy Olga is bent legyen abban a kis irodában, ahová Katát bevezették. Sokáig vártak. Csak ketten voltak, mégsem szóltak egy szót sem. Nem tudtak beszélni. Csend volt. Még a szokásos munkahelyi zajt sem hallották, pedig a kapitányságon nagy volt a nyüzsgés.
Aztán belépett három civil ruhás, és egy egyenruhás rendőr, és nagyon óvatosan felvázolták, mi is történt. Elmondták, hogy napokig hiába keresték az eltűnt személyt a kórházakban, vagy bármelyik rendőrségi őrszobán, nem találták meg. Ekkor kiterjesztették a keresést, és értesítették a határrendészetet is, de ők sem szolgálhattak információval. Kis időre rá viszont lakossági bejelentést kaptak, méghozzá arról, hogy egy férfi holttestére bukkantak egy park bokrokkal fedett részén, kutyasétáltatás közben. A rendőrség azonnal kiszállt a helyszínre, és a szükséges vizsgálatok után kijelenthető, hogy a holttest egy harminc és harmincöt év közötti férfi teste. Az ujjlenyomatok, valamint egy jellegzetes tetoválás pedig azt bizonyítja, hogy a test az eltűnt férfi teste. A szóban forgó férfit, K. Zoltánt feltehetőleg előre megfontolt szándékkal meggyilkolták, de előbb még napokig fogva tartották és megkínozták. A testen több vágásnyom is felfedezhető. A sebek környékén felmaródás látható. Ezekről a vizsgálatok bebizonyították, hogy konyhasótól származnak. Mikor a testet megtalálták, mindössze nyolc-tíz órája volt halott.
- Van valami nyom, amin elindulhatnak? – kérdezte testvére helyett Olga. – Bármi. Egy ujjlenyomat, egy hajszál, vagy bármi, ami a gyilkosra mutathat?
- Alapos volt. – mondta az egyik civil ruhás. – Megmosta a holttestet, majd felöltöztette. Még meg is borotválta az arcát.
- Ez nagyon beteg. – mormogta az egyenruhás rendőr.
- Kíváncsiak lennénk arra, vajon volt-e bárki, aki neheztelt az elhunytra? – tette fel a kérdést a civil ruhás. – Valaki, akivel haragban volt, esetleg valaki, aki fenyegette őt?
- Tudomásom szerint senki. – válaszolt ismét Olga. – Tanár volt. A diákjai szerették. Kollégáival sem volt rossz viszonyban. Én egy ideig a munkatársa voltam, és az én osztályomnak is tanára volt. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy imádták. Még az osztálykirándulásokra is meghívták, mint második kísérő tanárt.
- Esetleg valaki, a régebbi múltból? – érdeklődött tovább a civil ruhás.
- Nem hinném. – rázta a fejét Olga. – Ennyire senki sem gyűlölhette.
- Keressék fel Varga Lászlót! – mondta minden előjel nélkül Kata. – Keressék fel, és nézzenek utána, mert meg mernék rá esküdni, hogy ő tette ezt vele. Ez régi dolog. Mi Zolival sokáig hol együtt, hol külön voltunk, és egyszer, tovább akartam már lépni, és összejöttem ezzel az emberrel. Aztán rövid idő alatt rájöttem, hogy rosszul döntöttem, és szakítottam vele. Ő nem tett arra vonatkozó kijelentést, hogy esetleg Zoli életére törne, de elképzelhető, sőt, nagyon is valószínű, hogy ő tette.
A rendőrség tette a dolgát. Utánanéztek Varga Lászlónak. Alibije nem volt, legalább is senki sem tartózkodott vele a kérdéses időpontban. Az azt megelőző napokra vonatkozóan többen is jártak a lakásán, és közülük senki sem vette észre, hogy egy embert tartana fogva bárhol. Varga azt állította, hogy T. Kata csak képzelődik, és a bűntudata mondatja vele a vádakat.
A nyomozás legalább egy évig tartott, és semmit sem sikerült kideríteni ennyi idő alatt sem. Az ügyet végül lezárták, és nem keresték tovább a gyilkost. Kata jó ideig depressziós volt, orvosi segítségre volt szüksége. Aztán talpra állt. Megint dolgozni kezdett, és építgette a karrierjét. Nem akart kapcsolatot senkivel. Erre még nem állt készen, és elmondása szerint soha nem is fog készen állni…
 
Olga arra eszmélt fel gondolataiból, hogy már majdnem sötét van. A kollégium irányából néhány fiatal tűnt fel, amint épp a közeli bevásárlóközpont irányába tartottak. Senki más nem volt már az utcán, sem a parkban, csak ő, egyedül. Kata pedig nem jött. 
Hívta az otthoni számát, mert biztosra vette, hogy a testvére még otthon van. A telefon kicsengett, de senki sem vette fel. Másodszor is hívta, megint csak nem kapott választ. Többször is hívta, de Kata egyszer sem vette fel. Mikor belátta, hogy hiába hívja az otthoni telefonszámot, a mobilszámmal próbálkozott tovább. Kicsengett, de Kata nem vette fel. Közben járművek jöttek-mentek a közeli utcákban, és egy időre elég zajos lett a környék. Valamelyik kollégiumi szobából zene hallatszott, és a kollégium klubtermében is buli volt, legalább is a hangokból ítélve. Mégis, Olga mintha ismerős dallamot fedezett volna fel. Hallotta számtalan alkalommal ezt a dalt. Összerándult a gyomra, és kezében a telefonjával felállt a padról. Már egészen elgémberedett a lába. És most már tisztán hallotta a dalt.
- Bassza meg! – mondta, és nem törődött azzal, hogy ezt egy templom mellett teszi.
Eszébe jutott, honnan ismeri ezt a dalt. Ez volt Kata telefonjának csengőhangja. Ha Olga hívta, ez a dal szólt. És most ez a dal szólt, méghozzá nem is túl messze a padtól, ahol eddig ült.
- Ó, hogy bassza meg! – ismételte, és elindult a hang irányába.
Semmi másra nem gondolt, csak arra, hogy Kata elhagyta a telefonját. Nem akart másra gondolni. Nem mert másra gondolni. Aztán hirtelen megint beállt a teljes csend, és olyan tisztán hallotta a dalt, mintha közvetlenül előtte állna. Kotorászni kezdett a fűben, a bokrok alatt, és hirtelen megérintette a telefont. Nem gondolkodott, csak megfogta, és megfordította, mivel az a képernyőjén feküdt.
„Olga hív” – olvasta a kijelzőn, miközben rendületlenül szólt tovább a dal.
- Bassza meg! – ismételte egyre idegesebben Olga, mikor megpillantotta a vérfoltot a telefonon. – Bassza meg!
Nem mert odanézni, de halványan látott valamit a bokor tövénél. Mintha hullámos hajat világított volna meg a templom reflektorának egy kóbor fénysugara. Aztán a telefon fényénél mégis csak oda kellett néznie, hogy lássa, mi van ott. Hogy lássa, KI van ott.
- Valaki segítsen! – kiáltotta, és hátrálni kezdett. – Valaki hívjon rendőrt!
 
T. Katalin holttestét este 21:15 és 21:25 között fedezte fel T. Olga, az áldozat lakásától nem messzire eső templom előtti parkban, egy orgonacsoport tövében. Az áldozat feltehetően 15 és 20óra között veszítette életét. A halál oka fulladás. Post mortem a torok teljes átvágása, mely arra utal, hogy az elkövető jobb kezes, erős fizikummal rendelkező egyén. A végtagokon, a csuklókon és a bokán kötéltől származó horzsolásnyomok utalnak arra, hogy az áldozatot megkötözték, majd így tartották fogva a halál beálltáig. A halál beállta után a köteleket eltávolították.
 
Hasonló történetek
- Tudja, Péter, Egy lányt talált ma a takarítónő a zuhanyzóban. Megfojtották. Még tegnap délután. Tudja, helybéli volt. A Kiss Laci lánya, a Móni. - Szörnyű – kerekedett el Péter szeme. - Várjuk a rendőröket, de azért maguk csak jöjjenek beljebb...
Apát nagyot nyújtózkodott a nyaraló házaspár házában. A vendégszobában aludt, és most jól érezte magát. Elhatározta, hogy nap közben fog mozogni a házban, hogy nehogy feltűnjenek a fények a szomszédoknak. Felkelt hát, és elmosogatta az előző vacsorájának a maradványait, aztán felfedezőútra indult a házban. Először is a pincébe ment le...
Hozzászólások
Deakjanika ·
Folytazsd, engem megfogott-e írás.

AuroraDale ·
Köszönöm! Mindenképp tervezem a folytatását.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned