Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
Brigitta elterült az ágyán. Egyedül volt a szobájában, és egyedül is érezte magát, viszont...
Timothy és Matthew számára egy új fajta életet tartogat a sors.
Albus Dumbledore elrabolja Byakuya és Hisana egyetlen gyermekét. Bleach/Harry Potter crossover....
Többet megtudhatunk a Small fiúk múltjáról.
Képzelj el egy jövőt ahol minden csúcstechnológiás. Az embereknek semmi gondjuk sincs az...
Friss hozzászólások
naomy: Jó a matek. Majd kiderül...
2021-05-12 12:46
Pavlov: Ha jól számolom, a mese hőse a...
2021-05-11 15:31
vinzso: Gratulálok, nagyon jó történet...
2021-05-08 18:43
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Nem kellesz eléggé

Frissen vágott fű illatát hordozza az őszi szél. Vajon most nyírtak füvet utoljára idén? - gondolkodok el. A part sötétségét néhány lámpa töri meg, épp annyi fényt adva, ami romantizálja az összképet vagy csak ennyire futja az önkormányzatnak. A sötétségbe burkolózó bokrok között nyugton leshetne ránk bármilyen szörny. Lelki szemeim előtt egy piros lufi emelkedik a bokrok fölé egy éles kacagás kíséretében. Elmosolyodok, de nem mondom ki, mire gondolok, félek bolondnak tartana és kinevetne. Hozzám ér egy pillanatra a karja és én azonnal elfelejtem a rémképet. Hogy lehet, hogy a jobb oldalam didereg, míg a bal oldalam szinte perzsel?! Nem kapok levegőt, mégis egyenletesen emelkedik és süllyed a mellkasom. Képzelődök? Nem lehet. Nem vagyok bolond. Tuti szívinfarktus. Mi is a mentő száma? Nem akarom megijeszteni őt, úgyhogy csendben sétálok mellette tovább és várom, hogy csillapodjon szívem ritmusa és újra egyenletesen verjen. Beszél valamiről. A mondatok erőszakosan hatolnak a hallójáratomba, de az agyamhoz már csak a töredéke jut el.. ,,sötét, bokor, megvárlak, vigyázz,, mit akar tőlem? Jaaa, igen.. pisilnem kell. Kicsit szégyenlősen sétálok a bokor felé és újra eszembe jut Pennywise. Elmúlik az inger, de azért megpróbálom. Semmi.. sebaj.. haza viszem.. haza?! Ki tudja mennyi az idő. Előveszem a telefonomat. Hajnali fél kettőt mutat. Fiatal még az éjszaka, mégis úgy érzem, hogy már késő. Tudom, hogy ez is csak a végjáték egy része, de a legfájdalmasabb rész még hátra van. Megpróbálok elfeledkezni erről. Még most olyan jó minden. Ahogy közeledek felé, érzem, hogy a gyomrom liftezik. Nem jó jel.. halálos gyomorfertőzésem van, hasít belém a tudat.. mi is a mentő száma??
Lóg a szájából a meggyújtatlan cigaretta.
-Gyújts már rá, az istenedet - szólok.
-De úgy nem megy, hogy itt vagy.
- MÉG - teszem hozzá gondolatban.
Eleresztek egy hamis mosolyt. Miért tesz úgy, mintha érdekelné, hogy mit gondolok? Gondolatban már az autóban ülök és menekülök. Menekülök, olyan távol tőle, amennyire csak lehetséges, mégis csak sétálok mellette. Érzem őt. Összekeveredik bőrének az édes, fűszeres illata a levegőben cikázó vízpart illatával. Szinte hallom szíve dobogását és a forróságot, ami lüktetve tompítja el érzékeimet. Kétségeim lassan elszállnak.. szívinfarktus!
-Mi is a mentő száma?! - szakad fel belőlem hangosan a kérdés.. - ooo.. 104?! - remek.. mostmár hangosan is gondolkodom..
-112.. központosították.. - és máris csiripelhetünk teljesen semleges dolgokról.
Végülis jó dolog a tudatalatti. Tudja, mikor kell előmerészkednie. Szemeim előtt a sötétből kibontakozik egy domb és annak a tetején három alak.
-Nézzük meg, mi az!
Felfelé kapaszkodunk az emelkedőn és a testem örül neki, hogy egymástól már távolabb haladunk előre. Felérve kellemesen érzem magam végre. Semmi bajom. Meggyógyultam! Ahogy fordulok, előttem áll. Olyan közel, hogy a homlokomon érzem lehelletét. A tekintetünk összekapaszkodik. Mostmár az egész testemet elönti a forróság. - Mégsem szívinfarktus. - szomorodok el, hiszen azon tudnának segíteni, de ebbe bele fogok pusztulni. Termetemhez képest macska gyorsasággal kerülöm ki őt és kezdek lefelé sétálni a lépcsőn, ami a domb másik oldalán húzódik. Miért ilyen szép ez az este?! Bárcsak előugrana valahonnan egy őrült vagy elég az is, ha félőrült. Nem kérek sokat, csak szabaduljak. Olyan nehéz elengedni, de tudom, hogy ezt kell tennem. Ha valamire rájöttem az évek alatt, az az, hogy nem szabad pazarolni az időt eleve halálra ítélt dolgokra. Beugrik egy emlék.. 
Az is egy őszi este volt.. kicsit hűvös, mégis kellemesnek ható éjszaka.. talán a társaság és az elfogyasztott alkohol hatása.. Belépve a lakásba izzott a levegő, forró vágy öntötte el az ott lévők testét. Kivéve egy pici babát, aki egy kis szobában szunyókált békésen, nem tudván, hogy a lakás másik részében két ember eszeveszetten egymásba gabalyodva tölti az éjszakát.  Romantikázásuk olyan hosszúra nyúlt, hogy egyszercsak a melegen sütő nap lepte be az egész lakás belterét....
Vissza térek a jelenbe. Újra mellettem lépdel és még mindig lóg a szájából a cigi, de már ég.
-Látod? Megy ez úgy is, ha itt vagyok. - most őszinte a mosolyom.
Nem szeretném megváltoztatni őt, mert én úgy csípem, ahogy van. Sajnálom, hogy fordítva nincs így. Felidézem az érzést, amit akkor éreztem, mikor valaki menthetetlenül belém esett, de nekem egyszerűen nem jött az az érzés. Helyette bűntudatom volt és mérhetetlenül szomorú voltam. Azt hittem, hogy velem van a baj, defektes vagyok. Mostmár nem csak magamat, hanem őt is sajnálom, mert ő is ezt érzi. Szeretném elmondani neki, hogy ne érezzen bűntudatot, ne legyen szomorú, nincs vele semmi baj, csak nem én vagyok az, akire igazán vágyik. Ehelyett viszont közelebb húzódok hozzá, megfogom a karját és így sétálunk tovább. Halvány lila gőzöm sincs, hogy hol vagyunk és merre tartunk. Ebben a percben nem érdekel semmi más, csak, hogy közel legyek hozzá. A karjai ölelésében szeretnék széthullani, hogy aztán a csókok tengerében újjá szülessek.
Fájt ott hagyni őt és elindulni egy úton, amin ő már nincs mellettem, de tudom, hogy így kell lennie.
Ülök az erkélyen és egy plüss nyulat simogatok. Tőle kaptam. Annyira puha és selymes. A nap melege felforrósította. Bámulom egy ideig.
-Mi legyen a sorsod Nyuszi? Tőled is meg kéne válni. - de ahelyett, hogy megtanítanám repülni, behajítom a táskámba, hogy ahányszor belenyúlok és hozzá érek eszembe jusson, hogy vannak érzéseim. Ha a fájdalmat ilyen mélyen megtudom élni, akkor eljöhet az ideje annak, hogy a boldogságot is ilyen intenzíven fogom érezni. Csak nem vele, hanem azzal, aki úgy szeret engem, ahogy vagyok.
Hasonló történetek
1240
Mkor abszolútszétthullotszilánkokból látom, csak egy állatság ide írni.
1565
A Válogató további jellemzése azok alapján, ahogy eddig megismertem...
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: