Egy álom

Marcsi már megint itatja a színészeket, de minek? Sokuk csak egyszer iszik, keveset, illedelemből. Viszont itt van Ő, akit délelőtt 11 óta pálinkával itatnak, holott este fellépése lesz. Saját meglátása szerint is alkoholproblémái vannak, voltak rosszabb időszakai bizonyos felturbózott cigarettával is, de minek utasítaná vissza a jót, nem? Hát a francokat.... Marcsi ilyen. Mindig is ilyen volt.  Itatja a jónépet, mintha így be tudna vágódni a sztár színészeknél.


Egy szabadtéri színházi előadás főpróbáján járunk. Sok ismert színész, vendégszereplő, statiszta és segítő. Egy nagyobb csapatnyi "segítség" érkezett Kaposvárról. Sok gyerek, tinédzser, vannak felnőttek, és persze a hozzátartozók, akik az esemény lebonyolításában segédkeznek. Én is a vendégcsapatból való vagyok. A színészek és csapatunk nem először dolgozik együtt, volt már korábbi sikeres fellépés, és a cél itt is ugyanez. Mi más is lehetne? Csapatunk tagjai a színészekkel együtt kaptak öltözőt, ami jelen esetben egy mobil rendezvénysátrat jelent, padló nincs, nem is kell. Kicsit nomád minden. A fellépőruhák, jelmezek és egyéb kellékek a tartószerkezetre vannak felaggatva, és csak néhány sörpad komfortosítja a kis teret. Mi mégis jól érezzük magunkat, a csapat összetart, jó a hangulat. Marcsira visszatérve, ő egy alattomos kígyó, mindenkit megpróbál hátulról irányítani. Aki nem ismeri régóta, azt hiheti, hogy kedves, segítőkész jótét lélek, de minél jobban ismerem, annál inkább próbálom elkerülni. Szóval éppen Őt itatja, már sokadik alkalommal. Nehezen bírom végignézni, főleg, hogy tegnap este vallott problémáiról, és ezáltal kicsit kezdtem közelebb érezni magamhoz. Tudom, hogy a csapatunk és a színészek bandázása közben került szóba a téma, mégis mintha kezdett volna megnyílni. A múltkori fellépésen szinte csak a köszönésig jutottunk. Csak egy pillanatig gondoltam ezt mindet végig, és hirtelen ott termettem Ő mellette.
-Nem kell ám mindig elfogadnod- súgtam a fülébe.

-Elég egyszer elküldened a francba, és egyből tudni fogja, hogy hol a helye.- Elhúzódtam Tőle, már kezdett zavarba hozni a közelsége. Rámosolyogtam, majd hagytam főni a levében, azonnal elhagytam a terepet, had gondolkozzon csak. Így is történt. Percekig csak ült, meg sem mozdult. Én persze nem mentem messze, reménykedtem, hátha utánam jön. Azon kezdtem gondolkodni, hogy vajon túl merész voltam? Mi a francot akarok én egy befutott színésztől? Hát hülye vagyok én? Gondolatmenetemet félbeszakította, hogy egy ember rohant ki a sátorból, keresett valakit. Vagyis engem. Ő volt az.
-Mi volt ez az előbb? Valamiről lemaradtam?- kérdezte
-Öhm, izé, hát gondoltam szólok, hogy nem kell mindig lehúznod a páleszt.
-De miért küldeném el a francba? Olyan kedvesek velem, nem akarom megbántani őket.
-Tudod, ő ilyen. Nyomul, mint állat. Mindenkit itat, hátha ezzel valamit el tud érni. Pontosabban titeket, színészeket. Hé, téged pont az érdekel, hogy mit fog gondolni? Ne már?!- (Kicsit talán letámadtam, de hát ilyen vagyok, ha ideges vagyok.)
-Na jó, most te hülyének nézel? Színész vagyok, persze, hogy érdekel mit gondolnak rólam az emberek. Vagy nem ezt sugárzom?- Kicsit közelebb lépett hozzám, sejtelmes mosolyra húzta a száját.  (Vajon mi a francot akar? Komolyan nyomul, na ne, ez nem ilyen egyszerű.)
-Igazából egy öntelt baromnak nézel ki, aki szarik mindenre és mindenkire-Tört ki belőlem a túlságosan is őszinte válasz- Bocs, ez erős volt.
-Semmi gáz, legalább őszinte volt- Hátrébb lépett, és mintha kicsit elszontyolodott volna
-Nem akartalak megbántani, tényleg. Most legalább kiderült, hogy van szíved.- Próbáltam felvidítani
Mosolyra húzta a száját. Nekem ez elég is volt. Megmosolyogtattam, miután letörtem a szarvát. Ennél nem kell több, de kevesebb sem. Nem szeretem, ha szomorúak mellettem az emberek. Igyekszem felvidítani őket. De ennél mélyebb kapcsolatra nincs igazán szükségem. Olyan 'mindenkivel jóban vagyok, de senkivel sem igazán'  típusú embernek mondanám magam.
-Mostmár úgy látom, hogy szuicid késztetéseid nem lesznek, szóval megyek a dolgomra- Mosolyogva leléptem. (Hogy én miért tűnök mindig el?! Lehet félek az érzelmi kötődéstől, vagy a fene tudja. Lehet ki kéne vizsgáltatnom magam...)
Visszamentem segíteni az öcsémnek, aki statisztaként szerepel lovon. Megetettük a lovakat, elrendeztük őket. Estig szerintem már nem is nagyon lesz dolgunk. Már délután 3 van, de még csak most kaptunk jegyet az ebédhez. Mindneki úgy megy a kajás sátorba, ahogy ideje van rá. A családom előre ment, én még segítettem a fodrászcsajszinak néhány haj begöndörítésében. Hát ilyen ez a popszakma, poénkodtunk sokszor. Ilyen helyzetekben bárkiből (majdnem) bármi lesz pillanatok alatt. Voltam már varrónő is. Miután végeztem a hajakkal gyorsan leléptem ebédelni, már remegett a kezem az éhségtől, ideje bekapni valamit. Sorbanállás közben vajon ki támadott le? Naná, hogy Ő.
-Na mi van eltűnő bajnok? Megéheztél?
-Te is éhes lennél, ha egész nap annyit dolgoznál, mint én.- azért ezt valljuk be nem lehetett kihagyni egy nagypofájú színésszel szemben.
-Azért ne menjünk bele a részletekbe, hátha meglepődnél- próbálkozott be.
Elmentem a legmesszebb sörpadhoz, hátha nem jön utánam, de elég izgalmas lehettem számára, hogy mindig így beszóltam neki. Szerintem nem tudott hova rakni. Természetesen jött utánam, és le is ült velem szemben. Semmilyen dolgokról elbeszélgettük az ebédidőt, már tudom, hogy nagyon fáradt, szereti a krumplistésztát(ez volt az ebéd). Nagyon izgalmas volt, ja nem. Azt hittem ebből már semmi sem jöhet ki jól, de a kaja vége felé rámmosolygott, és kérdezte:
-Nincs kedved egy kicsit eltűnni az emberek elől, ketteben lenni?-(Túlságosan is selytelmes volt)
-Na jó, ez ijesztő. Pár órája ismerjük egymást és már a bugyimba akarsz nyúlni?- Kezdtem kiakadni
-Nem, nem dehogy.Baszki nem így értettem- Röhög- Bocsánat, a fejemben nem hangzott ennyire perverznek.-(Elvörösödött, gyanítom tényleg nem ennek szánta).- Csak gondoltam eljönnél velem sétálni itt a városkába. A többi színésznek még próbálnia kell, én nem szeretek ilyenkor ücsörögni. Te meg elég intelligensnek tűnsz ahhoz, hogy egy kicsit beszélgessünk. Szívesen megismernélek.
-Ó, ez megtisztelő. A nagy művész Úr meg akar ismerni- (Látványosan színészkedtem előtte. Röhög, mint állat.)
-Te bolond vagy, esküszöm.
Mire megsértődhettem volna, már érkezett a következő mondat:- De én bírom a bolondokat.- (+ az a csábos mosoly, amivel valószínűleg lányok millióit csábította az ágyába.)
-Na jó, meggyőztél negyed óra múlva tali a mobilbudiknál?
-Persze, azt nem lehet eltéveszteni-röhögött tovább. Remélem a találkozóig abba tudja majd hagyni.
***
Már letelt a negyed óra, 10 perce. Ő még sehol. Ki gondolta volna. 15 perce. Éppen indultam volna vissza, mikor végszóra megjelent. Meglepő módon arcrapuszival üdvözölt.
-Hűha, már tényleg nagyon jóban lehetek a művész Úrral- Nagyon vigyorogva mondtam, hogy kezdje már egy kicsit zavarban érezni magát. Nem is értem miért, de annyira jó egy kicsit piszkálgatni. Nyilván azért, mert kicsit elkezdtem érezni iránta valamit, de szigorúan elnyomok mindent. Mindketten tudjuk, hogy semmi komolynak nem lenne értelme. Itt egy a kérdés, hogy ő rövid kapcsolatot szeretne-e, mert én azt köszönöm, kihagynám.
-Szóval miről szeretnél beszélgetni? Remélem nem lesz most olyan nyomott, mint ebédnél- kezdtem, hogy valami már végre történjen.
-Mi bajod volt az ebéddel? Én élveztem a beszélgetést. De akkor ezek szerint durr bele, fontos dolgokról szeretnél tárgyalni.
-Nem is az, hogy fontos dolgokról, de mondjuk nem arról, hogy szereted a krumplis tésztát.
-Haha, vicces. Na figyi, mindjárt odaérünk a kilátóhoz, ott majd ihletet kapunk egy őszint és komoly beszélgetéshez, ne aggódj.
Igaza volt, 5 percen belül egy lenyűgöző helyen kötöttünk ki. Hegyekkel körülvett kis falucskában lesz az előadás, és egy olyan túristalátványossághoz hozott, ahonnét a legszebb a kilátás. Itt olvad össze két hegység, közöttük a völgyben látni a csodaszép kis falvakat, egyszerűen lenyűgöző.
-Szóval ide hozod az aktuális csajaidat?- Próbálkoztam továbbra is a piszkálódással.
-Ezt meddig fogod még játszani? Féltékeny vagy, vagy mi?- Értetlenkedett.
-Nem dehogy, én csak..- Nem tudtam befejezni, hát persze, hogy az vagyok, rohadtul is. Lesütöttem a szemem. Felnéztem- Inkább hanyagoljuk a témát.
-Szóval ezért szóltál a pálinka miatt is, mert nem vagyok közömbös számodra, értem- jól elhúzta az utolsó szót, hogy nagyon okosnak tűnjön.
-Nem, csak tudod, pont előző este, félrészeg állapotban közölted mindenkivel, hogy milyen alkohol és drogproblémáid vannak, és szerintem egyáltalán nem kéne játszadozni ilyen dolgokkal.- Megemeltem a hangom, hátha így elhiszi, hogy nem tetszik, pedig de.
-Ne aggódj miattam, nagyfiú vagyok, el tudom intézni a saját dolgaimat.
-Dehogy aggódom miattad. Azt hiszed te különleges vagy mi? Besétálgatsz a nagy arcoddal, és mindenki érted epedezik mi? A nagy francokat- Kezdtem egyre bedühödni
-Szóval megint itt tartunk, igaz? Öntelt fasz vagyok ugye? Egy szoknyahajház? Aki a könnyen szétnyitható combokra utazik mi? -Itt már ő sem volt valami nyugodt. Az emberek kezdtem felfigyelni ránk
-Legalább nem nekem kellett kimondanom, köszönöm.
-Azt hiszed mindent tudsz? Jössz és belepofázol itt az életembe? Mi a faszt képzelsz magadról? Ki vagy te? Tudod? Igen, én jobb vagyok, én már elértem valamit az életben, te meg csak statisztálgatsz a nagyok mellett, semmi másra nem vagy képes.
Na jó, ez betalált. Amúgy is mélyponton vagyok a sikertelen egyetem és munkák miatt. Könnyezni kezdtem, nagyon küzdöttem, hogy ne bőgjem el magam. De még utoljára odaszóltam:
-Igen, tényleg érdekeltél, odafigyeltem rád, hogy ne legyen semmi bajod, de nyugi, ennek már vége. Hagylak, had legyél meg jól magaddal.- Elsírtam magam, nem tudtam tovább visszatartani. Mint valami kisgyerek, akitől elvették a játékát bőgtem. Ő is csodálkozott. Nem hatott meg, sarkon fordultam, hogy ne lásson tovább sírni, igyekeztem letörölni a könnyeimet, de ilyen állapotban nem mehettem vissza a többiekhez. Kicsit messzebb leültem egy padra összeszedni magam. Rendeződött a légzésem, a pánikrohamomat megszűntettem, kezdem újra visszatérni a földre. Lehiggadtam.
Megjelent Ő, csendben leült mellém. Percekig nem mondott egyikünk sem semmit. Csak szépen üldögéltünk. Éreztem, hogy ő is legalább olyan rosszul érzi magát a konfliktus miatt, mint én, de még nem vagyunk képesek bocsánatot kérni, szóval csak ücsörgünk. Két öntelt faszfej.
Meguntam az üldögélést, odafordultam hozzá, és rámolyogtam. Visszamosolygott, meglágyult a szíve. Bocsánatot kért.
-Tudod én senkitől sem szoktam bocsánatot kérni, az egóm nem igazán szokta engedni, de sajnálom, hogy hecceltelek, nem volt szép tőlem, hogy turkáltam az életedben, semmi közöm hozzá- Kértem én is bocsánatot Ő utána.
-És még én vagyok itt a nagyképű.- Vicceskedett megint. Ennek örültem, végre megtört a jég.
-Mi, a két nagyképű hülye, igaz?-Bújtam közelebb hozzá a padon.
-Nagyon is igazad van- Jó szorosan átölelt, mint aki soha nem akarna elengedni.
Perceknek tűnt, amíg ott voltunk, de sokkal több volt ez annál. A telefonja megcsörrent, már keresték a smink és ruha miatt. Sietnünk kellett vissza. Közben kiderült, hogy hosszú órákra tűntünk el. Megbeszéltük, hogy mindegyikünk másik oldalról megy vissza, nem akarjuk, hogy pletykálkodni kezdjenek. Találkozni pedig majd csak késő este, az előadás után, a szálláson fogunk. Szerencsére egy panzióban vagyunk.
***
Már nagyon vártam az előadás végét.  Csak úgy serénykedtem a pakolásnál, hogy minél előbb találkozhassunk. A közös vacsorán sem igazán ettem a panzióban, csak ő járt az eszemben végig. Mint egy hülye tinilány úgy viselkedek. Mindenhol őt keresem a szememmel, de sehol sincs. Kezd megijeszteni, hogy nem jött enni. Remélem nincs semmi baja.Vacsora után összefutottam Marcsival, aki nekiállt pletykálni, hogy ezek a színészek mennyit képesek inni. Megitták már 2 liter pálinkáját, és már kezdenek offon lenni, de nem hozott többet, úgyhogy elszalad a boltba. Gondolom Tündi is ivott rendesen, de őszintén szólva most hidegen hagy, hogy magát hogyan öli meg vezetés közben, sokkal jobban érdekelt, hogy Ő mennyit ivott. Biztos voltam benne, hogy hulla részegen fogom valahol megtalálni. Vérnyomásom az egekben volt, mire a panziót körbejártam, hogy hol lehetnek vajon. Nagy ricsajra lettem figyelmes pont a ház túloldalán. Biztos voltam benne, hogy ott van. Viszont már a legrosszabbakra gondoltam, épp a detoxról tereltem el a figyelmemet, amikor szembejött velem. Teljesen józanul. Szemem könnybelábadt a megkönnyebbüléstől és rávetettem magamat. Beletúrtam félhosszú, göndör, arany fürtjeibe, és megcsókoltam.
-Hűha, erre nem számítottam- lepődött meg.
-Azt hittem más állapotban talállak, sajnálom, butaság volt- vörösödtem el, de nagyon is élveztem azt a csókot.
-Figyelj mi lenne ha fent a közösségi szobában folytatnánk a 'beszélgetést'?- Kacsintgatott
-Nem jutsz be a bugyimba, sorry- Húztam félre a szám, de közben már indultunk fel a szobába.
Nem fogom kibírni, hogy ne vessem rá magam. Pedig reménytelen ez a kapcsolat, ha eztblehet egyáltalán annak nevezni ennyi idő után. Felfelé haladtunk a lépcsőn.
-Meggondoltam magam, ne a közösbe menjünk. - Súgtam a fülébe.
Arcán meglepődöttséggel, ám kaján vigyorral húzott be a folyosó elején lévő szobájába, ami csakis az övé volt.
Alighogy beértünk, egymásnak estünk. Vadul csókolózni kezdtünk. Baromi jól csókol, de hát ebben nagy tapasztalata van, gondoltam.
-Ne gondolkodd túl a dolgokat, csak élvezd- mosolygott.
Nem bírok ellenállni ennek a mosolynak. Folytattuk tovább a heves csókolózást. Felkapott, átvitt a franciaágyra. Magával ragadott a hév, vetkőztetni kezdtük egymást, alig vártam, hogy megtörténjen...

A jó büdös kurva életbe, már megint csak egy álom volt, mérgelődtem magamban felriadva meglehetősen édes álmomból. Már félúton vagyunk hazafelé a színházi előadásról. A testvérem nagyon jól szerepelt, az egész produkció  egyszerűen lélegzetelállító volt. Nem mellesleg tényleg összefutottam Ővele, az előadás után, csak egy pillanatra, a nomád kis közös sátorban, és még csak nem is köszönt....