Történetek

A gyárépület igen romos. Omladoznak a falai és mindennek dohos szaga van. Ám van egy része ami el van zárva a külvilágtól. Egy alagsori terem ami annakidején öltöző volt. Most úgy néz ki mint egy konferenciaterem. Középen egy hosszú fémasztal. Körülötte fékszékek. Minden acélkék színű. Igen hideg és hátborzongató egy hely. A harminc szék közül hét foglalt. Hét különös pofa ül rajtuk...

Számomra ismeretlen nyelven fehér festékkel üzletek kirakataira ismeretlen szavak ismeretlen mondatokat alkottak, de mindenhol ugyanaz az ismeretlen mondat csillogott a por, a kosz és a törmelékek közül, mert az volt egy legyalázott hellyé vált az a város, ami életem egyik legfontosabb és legmeghatározóbb pontja volt. Szememet lassan cseppenként elfoglalták a könnyek, lassan nem láttam már semmit. Látószervem világa elhomályosodott lelkem előtt megjelent ez a környék abban a mivoltában,...

Mint mindig, most is korán ébredtem fel. Az óra fél ötöt mutatott, a szobát még a sötétség uralta csendre intve minden neszt. Napok óta így ébredek. A kétely, agyam állandó pörgése, a kétség nem hagy nyugtot számomra. Oldalra fordulva megpillantom. Békésen, halvány mosollyal a száján álmodik. Hogy miről, azt nem tudom. Csak azt, hogy olyan helyen jár, ahova én sosem nyerhetek bepillantást...

Hogy üsd el az időt a messzi észak fagyos éjszakáin?

FIGYELEM! A "B-vel a föld körül"-történeteim, egy-két a helyén jelzett kivételtől eltekintve, nem előzményei és nem folytatásai egymásnak. Csupán egy adott témakör köré szövődő sorozat egymástól független elemei.

FIGYELEM! A történet enyhe leszbikus utalásokat tartalmaz.

Hülyéskedni kezdtünk, talán a hirtelen jött jó idő, talán a telehold hatása, nem tudom, de vibrált körülöttünk a levegő. Élveztem a kiélezett párbeszédeket, azt, hogy mindig minden kétértelmű jelentést kap, ha beszélünk. Úgy éreztem, ő az a férfi, aki tudja, mit akar, és azt is, hogy én mit akarok....

Fürödtünk a medencében, éjszaka vizes szivaccsal ijesztgettük egymást, pókot fogtunk egymás ágyába vagy éppen kergetőztünk. Nem tudom, akkor miért nem vettem észre, hogy minden játék azzal ért véget, hogy birkózunk, lefogja a kezemet, “majdnem” lehúzza a bikinimet, megkér, hogy masszírozzam meg, mert “olyan jól masszírozok”...

A lány már órák óta kint bolyongott a fák között, nyulat akart elejteni vacsora gyanánt,de nem járt sikerrel. Fájt a gyomra az éhségtől. Mióta utolsó hozzátartozója,az apja,a favágó is meghalt, magának kellett gondoskodnia minden szükségletéről, ami ebben a zord, hideg télben nem volt könnyű feladat. Magányosan, gyökértelenül tengődött. Kínozták az emlékek, az apja meleg nevetésének a hangja, a pattogó tűz lángszikrái és tűzszirmai a kandallóban, a meleg sült hús illata, az ünnepi fahéjas...

De a következő nap szürkén, komoran virradt meg, és Plawicki Mária lelkifurdalásokkal ébredt. Úgy tetszett
előtte, hagyta magát elragadtatni, és Polaniecki jogosan vádolhatja kacérsággal. Már csupán erre a gondolatra is
elpirult; mert végre is nem volt-e Polaniecki atyjának hitelezője? Az előtte való napon elfeledte, de ma ez a
kiállhatatlan gondolat egyre üldözte. "Azt fogja hinni, hogy meg akartam lágyítani", ismétlé magában egyre, s
vérhullám pirosítja...

A feleség nyit ajtót. Kedvesen üdvözöl, majd tudni kívánja, kit keresek. Mikor bájosan közlöm vele, hogy a férjével szeretnék beszélgetni, a konyha felé fordul.
- Drágám! Gye... - kezdi, azonban soha nem tudjuk meg, hogy hogyan akarta folytatni. Gyors és kíméletes átokkal végeztem vele, rá nincs szükségem...

10.rész – Emese

Egy szép napfényes délutánnak nézünk elébe. Ha minden igaz, akkor három versenyszám lesz megtartva, és attól függően, hogy mi lesz a végén, még eldől, beszállok én is, vagy kihagyom a mait. A napsugarak csak úgy csillognak vissza az autók szélvédőiről. Egyik másik még szinte meg is vakítja az embert, ha sokáig nem néz máshova.