Történetek

Valóban nem volt nagy a probléma. A krionok földön kívüliek voltak, egyike a kevés értelmes fajnak, akikkel összefutottunk, de rossz szándékúak. Az emberiség fejlettebb technológiája, és jóval nagyobb szaporulata mindig is kordában tartotta őket – de egyedileg időről-időre elkövettek bűncselekményeket. A hajójuk is jóval alulmaradt a csapat első osztályú kutatóhajójánál, mindössze annyit kellett tennie a pilótának, hogy emeli a sebességet...

A hangulat tökéletes volt egy szuper nyaraláshoz. Szikrázó napsütés, egyenletesen hullámzó víz, vidám emberek, ezen belül klassz srácok. Letettük a gyékényeket. Mielőtt becsobbantunk volna a hűsítő habokba, egy kicsit süttettük magunkat a napon. Nagyon jó érzés volt. Közben kémleltük a már említett klassz srácokat. Kata észrevett egy magas, tökéletes alkatú, szőkésbarna hajú, zöldszemű férfit...

- Ugyan, ugyan tábornok! Ön túlságosan is elhamarkodott. Elfelejtette azt az apró tényt, hogy mind a romulán mind a klingon hajók el vannak látva álcázó pajzsokkal. A hajónk álcázópajzsa egy véletlen meghibásodás miatt már jóval előtte aktivizálódott. És mivel a vezérlőrendszere tönkrement a legénység nem tudta lekapcsolni azt.
- Véletlenül mi! – jegyezte meg Ke’Bokk parancsnok inkább csak magának, mint sem a jelen lévőknek...

Laura ellökte magától a fiút és a bárpulthoz lépett. Rendelt egy sört és amíg várt körülnézett. A helyiség tipikus éjszakai diszkó hangulatát idézte. Villódzó fények. Tág táncterek meg minden. Pár perc múlva megjött a söre. Laura félig kiitta az üveget és megrázta a fejét. Kissé a fejébe szállt az ital, de utána ismét beleivott. Még egy-két üveg sört ivott és már ettől igazán becsípett. Kicsit szédült, de jól érezte magát. Hirtelen kicsit megbillent a széke. A háta mögé nézett és két fiút...

Én már akkor éreztem, hogy ma este nem olyan este lesz, mint a többi. Izzadtam rémképeket láttam vagy is rosszul voltam. Hirtelen elállt a szél és csendesség lett. Ebben a pillanatban éreztem teljesen biztonságban és ahogy a hideg testem hirtelen puha meleggé vált. Akkor egyszer egy kis zörgést hallottam. Fölültem és miután láttam, hogy nem hallja senki akkor visszafeküdtem és csak annyit mondtam magamnak:
- Biztos csak képzelődök...

Arra tértem magamhoz, hogy rengetegen taposnak rajtam. Kinyitottam a szemem, és láttam, rengeteg ember hajol fölém, és néz valamit mellettem. Odafordultam, és… felüvöltöttem. Én feküdtem ott. Véresen, a hasamnál két szúrás éktelenkedett – még most is szivárgott belőle a vér. Arcom falfehér volt, szemem csukva. Most a gondolkodó magamra néztem, és újra felsikoltottam. Az is én voltam, csak éppen áttetsző volt a testem, és olyan opálos színű...

Nyolc körül hirtelen kialudtak a fények a környéken. Általános áramszünet volt. Moretti döbbenten hallgatta a semmit a fülhallgatóból. Rájött, hogy rettenetesen átverték. Kivágta a kocsi ajtaját, és rohant fel a megfigyelt lakásba. A sötét, ismeretlen lépcsőházban kétszer is felbukott, mire a másodikra ért. A lakásban talált másodkulcs alapján készített kulccsal bement. Sejtelme beigazolódott...

A két fiatal szerelmes egymásba gabalyodva ült a fa alatt, s nem törődtek a külvilággal.
Éppen ezért azt sem vehették észre, hogy ott guggolok a szemközti bokor indái közt, s némán figyelem őket. Jobb kezemmel félre hajtottam egy arcom elé lógó gallyat, míg a ballal egy baltát szorongattam.
Csak a megfelelő alkalomra vártam, hogy cselekedhessek. Mindkettejüket jól ismertem, a legjobb barátaim voltak...

Ekkor, mint a villám, úgy bukkant fel néhány halvány, elmosódott kép. Egy teherautó, benne egy alvó sofőr. Ez minden, ami még eszembe jutott. Abban már nem voltam biztos, hogy utazott-e valaki velem... Újabb kép lebegett előttem. Egy lány, aki erősen kapaszkodik a kocsi kallantyújába és segítségért kiabál. Azt tudom, hogy ő mögöttem ült. Ha ő mögöttem ült és én az anyósülésen ültem, akkor valaki más vezette a volánt. De ki? Nem emlékszem...

A fiú hirtelen felpattant az ablaktól, lerázta magáról a takarót, s kiszaladt a házból. Az udvaron nagyon hideg volt, s bár a gyerek szinte reszketett, mégis messzebb szaladt. Aztán véletlenül elbotlott valamiben, s elterült a földön. Arca a hóba fúródott, ruhája pillanatok alatt átázott. Megfordult, s felnézett az égre. Nem látott mást, csak a szédülő hópelyheket, melyek árvízként zúdultak alá az égből. Gyönyörű látvány volt...