Utolsó nap a Földön

Felkelt a nap, valami más volt. Körbenézett nagyon fázott. Hatalmas vihar dúlt előző éjjel, fákat döntött ki, embereket ölt meg. Felöltözött és gondolta kinéz, előző nap még nyár volt, most meg tél. Nem hitt eddig senkinek csak nevetett, most látta azonban, hogy nagyot tévedett.
Elindult az utcán, Látott síró gyereket, haldoklót, s megfagyott vén ebet. Nem hitt a szemének: Ugyan ez badarság nem lehet más csak egy álom. Ugyan hogy lehet hogy most ennyire fázom? Gondolkodott de nem jött rá a megoldásra. Régóta mondták hogy vadul az idő, nem lesz már jobb, de a hajtás majd kinő. Hát nem, a sakk partiban az ember most elesett, a természet nyert egy aprócska menetet, sakkot már kaptunk, de a matt vajon hol késhet? Vagy ha mi nyerjük majd végül a játszmát, ki látja végül majd a kárát? Ugyan hisz mindig az ember marad hoppon. Így végzi majd mindenki ugyan úgy. Az ember élete csak törekvés és bánat, még sincs benne egy csöpp alázat. Azt hiszi ő a fő, mindenek közt a legnagyobb nyerő. Közben nem lát túl a saját orrán, kinyújtott kezét köti a korlát. Nem néz más ember szemébe, s saját lelkiét is fél nyugodtan szemléli, attól tart rosszat fog találni. Más emberen csak átnéz, átgázol, nem törődik, azzal hogy bárkit is megvádol. Nem csinál abból lelkiismereti kérdést, hogyha a szomszéd kisgyerektől elveszi a bicikliét. S nem bántja hogy az út szélén megannyi éhező állat. Nem érdekli hamvadó erdő, a fő neki, az hogy teli legyen a tárca s a bendő. Hisz, Isten adott egy Földet, az ember mégis mindent tönkre tett. Az ember, mint egy pusztító vírus, kiölt mindent, mindent, ami jó volt. Megölt számtalan szegény állatot, s az utcán autóval vágtatott. Nem gondolt bele hogy ezzel csak kárt tehet, de nyugalom a vég lassan közeleg. Így merült el magában hősünk, s így látta lassacskán pusztulni

Földünk. Tudta már semmit se tehet, csak csöndben szapulta a hirtelen jött telet. Gondolta haza megy, úgyse tud mit tenni. Otthon majd csöndbe jobban tud gondolkodni. Bement a szobába, leült az ágyra, rögvest előtört ólmos fáradtsága. Elaludt és remélte jobb napra ébred, szívébe viszont félelem tépett.
Ha ez csak álom s nem a valóság ,- fogadta fél álmában - holnaptól kezdve, gondol majd másra is s nem csak magára.
Felkelt a nap, valami más volt. Körbenézett nagyon fázott. Hatalmas vihar dúlt előző éjjel, fákat döntött ki, embereket ölt meg. Felöltözött és gondolta kinéz, előző nap még nyár volt, s most is vidáman sütött az ég. Nyugalom költözött szívébe: Csak álom volt? S nem kell oly csúf időt megélnem? Örült, hiszen ez remek, s térde többé nem remeg. Nem tudta szegény hogy csak egy napot kapott az égtől, egyet csupán és holnap jön az utolsó félidő.