Történetek

Három év nagyon hosszú idő. Életem legszebb időszaka volt, amit Vele töltöttem. De ha tudom, hogy ilyen fájdalmas véget ér, bele se kezdek. Nagy terveink voltak, még nagyobb álmokkal, az életünket együtt akartuk folytatni, de mindketten rossz lépéseket tettünk, elkerülve a céltól. Én nem foglalkoztam vele eleget, sokat tanultam, többet foglalkoztam a könyvekkel, mint vele, pedig egy ZH sem érhetett volna fel a szerelmével. Ő pedig magányában elment az egyik bárba, ott felszedett egy lányt......

Ne aludjatok hát, hisz ez a valóság, de látom, az álmok börtönéből nehéz szabadulni, erős a lánc, s gyenge a tudat. Leköti őket a múló öröm és vágy, s feledésbe merül a gondolkodás, az igazság, s már nem a tudásra, hanem tudatlanságra való vágy tölti be álmaikat...

Sandra Elser ezredes teljesen leizzadva jelent meg a tiszti szállás folyosóján. Egy köntösbe bújva, ami alig takarta a nőiességét, pláne, hogy nem is kötötte meg szorosan. A feszes mellei így is néha ki-kibuktak a köntös alól. Nem nagyon zavartatta magát, mivel az egész hajón úgy huszonöt-harminc percig megállt az idő. Így nyugodtan végigment a folyosón a lépcsőig, itt legyalogolt a közkatonák szállására...

Ahogy a védelem kiépült, Dareth handorioi hódításait emiatt be is fejezte, és inkább északra, Rolenciába vezényelte szörnyű hadát. Rolencia nem volt egységes birodalom, nem volt összetartás, így nem is tudtak fennmaradni. Viszont érdekes módon, mintha megelégedett volna ennyivel, Mágusföld határán, a Benfini-hegységnél megállt. Nem tudni, hogy miért...

„- Negyed kettő. Huh, most pont megy busz hazafelé!”
Valaki futott utánam, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget.
Siettem nagyon. A buszmegálló a főút másik oldalán volt.
„- Uramisten! Ott a busz!”
Szétnézés nélkül rohantam át az úton. Kár volt. 15 m-t repültem.

Papjait a leghűségesebb követői közül választotta ki. Természetfeletti képességekkel ruházta fel őket, inkább mágusoknak lehetett őket nevezni, mint papoknak. Hívei két rendet alakítottak ki a tiszteletére. Az egyik a rend volt a Haron Rendje, aki a természet felett kapott korlátlan hatalmat...

A hajó lassan közeledett a kockához. Már csak pár ezer kilométerre volt hátra, amikor a hatalmas háromrészes zsilipkapu lassan, fenségesen kinyílott a Voyager előtt. Pillanatokkal később a vonósugár eleresztette a hajót, hogy pusztán századmásodpercekkel később egy a hangárcsarnok legvégén elhelyezkedő vonósugár projekttor újra csapdába ejthesse. Még jó pár másodperc kérdése volt, mire a Voyagert az egyik dokkhoz vontatták. Ez az idő pedig tökéletesen elég volt a zsilipkapuk lezárásához......

Megtetted. Megtetted, hát megtetted. Az már a múlt és nem tudsz változtatni rajta. Én sem tudok. Pedig megtenném, ha tudnám. És Te? Te vajon változtatnál rajta? Minden bizonnyal, hiszen most sem tudsz élni abban a helyzetben, aminek akkor volt a kezdete. Amiről akkor döntöttél és most a következményeit éled...

Már több mint háromezer éve vége az Istenek Háborújának. Orudzaburt elpusztították és újra megkezdődhetett a béke kora. Az élet virágzott, a kontinensen áldott béke honolt: felvirágzott ismét a kultúra, a művészetek, s a mindent átható mágia ismét új követőket talált.
Amikor már az élet kezdett visszatérni a mindennapi, megszokott medrébe, s a legöregebbek is csak alig-alig mesélgettek arról a háborúról, amit mindenki igyekezett mihamarabb elfelejteni, hirtelen megkezdődött a Káosz...

Az ifjú jedi lecsapott a kardjával. Bár szeme csukva volt és nem látott semmit, mégis érezte, ahogy a droid előtte ketté válik. Haydn Kenobi jobban tudott vívni, ha közben csukva volt a szeme. Így erősebben érezte a körülötte áramló Erőt és jobban oda tudott figyelni a célravezetőbb hangokra, szagokra. Megpördült és bevitt egy vágást, ám most elhibázta. Egy hatalmas vas ököl hasba vágta és érezte, ahogy teste a levegőbe emelkedik...