Történetek

Nyolc körül hirtelen kialudtak a fények a környéken. Általános áramszünet volt. Moretti döbbenten hallgatta a semmit a fülhallgatóból. Rájött, hogy rettenetesen átverték. Kivágta a kocsi ajtaját, és rohant fel a megfigyelt lakásba. A sötét, ismeretlen lépcsőházban kétszer is felbukott, mire a másodikra ért. A lakásban talált másodkulcs alapján készített kulccsal bement. Sejtelme beigazolódott...

A két fiatal szerelmes egymásba gabalyodva ült a fa alatt, s nem törődtek a külvilággal.
Éppen ezért azt sem vehették észre, hogy ott guggolok a szemközti bokor indái közt, s némán figyelem őket. Jobb kezemmel félre hajtottam egy arcom elé lógó gallyat, míg a ballal egy baltát szorongattam.
Csak a megfelelő alkalomra vártam, hogy cselekedhessek. Mindkettejüket jól ismertem, a legjobb barátaim voltak...

Ekkor, mint a villám, úgy bukkant fel néhány halvány, elmosódott kép. Egy teherautó, benne egy alvó sofőr. Ez minden, ami még eszembe jutott. Abban már nem voltam biztos, hogy utazott-e valaki velem... Újabb kép lebegett előttem. Egy lány, aki erősen kapaszkodik a kocsi kallantyújába és segítségért kiabál. Azt tudom, hogy ő mögöttem ült. Ha ő mögöttem ült és én az anyósülésen ültem, akkor valaki más vezette a volánt. De ki? Nem emlékszem...

A fiú hirtelen felpattant az ablaktól, lerázta magáról a takarót, s kiszaladt a házból. Az udvaron nagyon hideg volt, s bár a gyerek szinte reszketett, mégis messzebb szaladt. Aztán véletlenül elbotlott valamiben, s elterült a földön. Arca a hóba fúródott, ruhája pillanatok alatt átázott. Megfordult, s felnézett az égre. Nem látott mást, csak a szédülő hópelyheket, melyek árvízként zúdultak alá az égből. Gyönyörű látvány volt...

Leírhatatlan a fájdalom, amit érzek... Már több, mint másfél hónapja, hogy utoljára láttam Őt... Tudtam hogy soha többé nem találkozunk.. .Mindketten tudtuk az elejétől fogva, mégis mintha csak a búcsú pillanatában eszméltünk volna rá, mit is jelent ez... Csak álltunk ott, könnyes szemmel, ezerszer elköszöntünk, de nem volt elég... Egy életre nem lehet elégszer elköszönni...

láttam, de nem akartam hinni a szememnek... Ott állt és engem nézett... Nem mozdult, de éreztem, hogy bármilyen hirtelen mozdulatra azonnal betöri az üveget és széttép. Éreztem a fejemben, mintha jeleket küldött volna, éreztem, hogy figyelmeztet...

Hirtelen valami megmagyarázhatatlan Erő suhant végig rajta. Valami mély, sötét, csábító. Ekkor rájött, milyen könnyű volt megölni Rainost, egy fegyvertelen embert. Ilyen a Sötét Oldal, mely most hívogatta. De Kéler nem törődött vele. Inkább apja emlékére koncentrált, aki most már békében nyugodhatott. Elűzte lelkéből a gonoszt, a bosszú beteljesülésével a sötétség átjárta, majd elhagyta. Azonban most már tudta, hogy ha nem vigyáz, őt is könnyedén elcsábíthatja a Sötét Oldal...

Mért nem beszélünk nyíltan a szexről? Mért titkoljuk el és őrizzük mint valami titkot? Mért nem azzal csináljuk akiben legjobban bízunk és nagyon szeretünk?
Hiszen a szeretet egyik lényege, hogy a másiknak örömet okozzunk. Mért egy ismeretlennek adjuk a gyönyört, ha a barátunknak is adhatunk?...

Biztos ért mindenkit csalódás az életbe, valamilyen formában! Valakinek az élete gondtalanabb, mint másoké, ennek ellenében, nem biztos, hogy boldogabb is! Remélem jutott minden egyes embernek olyan barát, mint nekem, akiben feltétel nélkül megbízhat! Pedig a bizalom, nagyon nehezen érhető el két ember között!...

Dzséjt örömmel forgatta fénykardját. A zöld penge könnyedén hárította el a felé suhanó lövedékeket, szelte ketté a droidvázakat. Aztán meglátott egy alakot a forgatag közepén és elindult felé. Közben folyamatosan forgatta, pörgette fegyverét, minden mozdulattal elpusztítva egy droidot. Aztán hátát nekivetette Nakata Kortel Jedi mesternek, s ketten együtt halálos táncba kezdtek...