Star Wars A múlt biztos... 1. rész

Réges-régen, egy messzi-messzi
galaxisban...

STAR
WARS

A múlt biztos…

- Rendkívüli jogaimmal élve, először elrendelem egy köztársasági állandó hadsereg felállítására, válaszul a szakadárok fenyegetésére! – zengett Palpatine főkancellár erélyes hangja a Szenátus épületében.
- Megtörtént hát. – sóhajtott Mace Windu – A Jedikkel elmegyek a Geonosisra, Obi-Wannak segíteni.
- Én pedig meglátogatom a klónozókat a Kaminon. – morogta Yoda – Megnézem a sereget, amit a Köztársaságnak gyártottak.
Windu egyetlen biccentéssel tudomásul vette, majd maga mögött hagyta a Szenátus üléstermét. Sietve haladt végig a folyosón. Akkor sem lassított, amikor egy ismerős férfi köszönt rá.
- Jó estét Windu mester.
- Ha neked jó…

Bár a válasz szokatlan volt Windutól, Kéler csöppet sem volt meglepve. Sötét idők jártak a Köztársaságban, és úgy tűnt, egyre sötétebbek jönnek. Ezt bizonyította az a javaslat is, miszerint Palpatine-ra kellene ruházni a korlátlan jogokat. A Jedi mester mogorvasága arról tanúskodott, ez meg is történt. Kéler megborzongott. Mostantól egyetlen ember irányította a Köztársaságot. Remélte, jól döntöttek.
Belépett az ülésterembe. A szenátorok hangosan kiabáltak, láthatóan nem mindenki értett egyet a döntéssel. Ezen azonban már csak háboroghattak, változtatni nem változtathattak. Jómaga sose szerette a politikát. Ezt jól bizonyította, hogy eddigi életében messze elkerülte a Szenátus épületét. Azonban az új helyzet új pozícióba taszította. Mivel jómaga rengeteget tanulmányozta a különböző civilizációk harci stratégiáit, a Szenátus felkérte őt, legyen a Köztársaság katonai szakértője. Ő pedig készségesen elvállalta. Azóta többször is megfordult itt, kiselőadásokat tartott különböző politikusoknak és a főkancellárnak.
- Yoda mester. – lépett az apró Jedi elé – Hivatott.
- Igen Kéler. – fordult szembe a férfival – Szeretném, ha velem tartanál a Kaminora. Harcba kell vezetnünk a klónsereget, és azt szeretném, te vezesd őket.
- Ez nagy megtiszteltetés Mester. – hajolt meg Kéler – Készséggel állok a rendelkezésedre.
- Jól van. Menjünk.

Dzséjt Ön Frájn hajdani Jedi tanonc, Nakata Kortel padawanja most tehetetlenül szemlélte, ahogy barátját, Anakin Skywalkert, Obi-Wan Kenobit és Padme Amidala szenátort kikötik a geonosisi aréna közepén elhelyezett oszlopokhoz. Ekkor azt hitte, a szíve szakad meg. Szeretett volna segíteni rajtuk, de nem tehette.
Amúgy is öngyilkosság lenne teljesen egyedül szembeszállni Dooku gróffal. Csak én is a porondon végezném egy rémség állkapcsai között. – vigasztalta magát.
Dzséjt több rovarlény között, a díszpáhollyal szemben, az aréna túloldalán állt az árnyékban. A geonosisiak észre sem vették, ami Dzséjt javára hajtotta a vizet. Minél kevesebb személynek tűnik fel a jelenléte, annál jobb. Mert amikor elérkezik az árulás pillanata, bizony jobb, ha nem ismeri mindenki az arcát. Nem mintha a Geonosison hemzsegtek volna az emberszabásúak. Itt volt Dooku, Jango Fett és fia, Boba. Na és persze a mellette szobrozó Rainos, Dzsaj-Ten Ön Frájn gyilkosa. Öt évvel ezelőtt Rainos hidegvérrel megölte Dzséjt apját. Akár hányszor csak ránézett a komor, sebhelyes arcra, kedve lett volna nekiugrani, és darabokra tépni. De nem tehette.
Az arénát vonyító hang szelte át, a jellegzetes kattogó véggel. Poggle, a Kicsi főherceg megkezdte nyitó beszédét. Dzséjt hiába koncentrált erősen, hiába ismerkedett a geonosisiak nyelvével már hónapok óta, akkor is csak pár szót tudott kivenni. Ennek ellenére minden szót tisztán hallott, hála az építmény tökéletes akusztikájának.

Csendet! Kezdődjék a kivégzés! – fordította magában tömören, lényegre törően.
Az aréna végében feltárult három vaskapu, s megjelentek a gyilkos szörnyek. Először a négylábú, szarvas reek, majd a sáskaszerű aklay, harmadjára pedig a vérszomjas nexu jelent meg, ami válaszul a testét ért elektromos ütésnek fogai közé kapta a mellette lovagló pikadort. A mozdulat gyors volt és lenyűgöző, méltó egy ragadozóhoz.
Legalább gyors haláluk lesz. – gondolta Dzséjt, bár imádkozott Hyperionhoz, Ykerionhoz, Trydionhoz és Ryionhoz, a garn faj négy istenéhez, hogy segítsenek nekik, segítsenek neki.
A pikadorok orrayjaikon lovagolva terelni kezdték a szörnyeket a magatehetetlen zsákmányok felé. Azok láthatólag szívesen tettek eleget az egyre hangosabban szurkoló közönségnek, főleg hogy csillapíthatják mardosó éhségüket.

Dzséjt egy pillanatra a foglyokra tekintett, s döbbenten látta, hogy Amidala szenátor kiszabadítva magát bilincséből felfele mászik az oszlopon. A reek ekkor indult meg Anakin felé, aki egy bámulatos ugrással az állat hátán termett, mire szegény pára futásnak eredt az ellenkező irányba. Eltépve Anakin láncát.
Obi-Wan is kiszabadult, bár Dzséjt sajnos lemaradt róla. Jelenleg a földön hempergett, hogy elkerülje az aklay karmait. A lény megelégelhette a fogócskát, mert nekifeszült az oszlopnak és kis híján Obi-Wanra döntötte. Ezután mindketten futásnak eredtek.
Míg Anakin lepottyant a reek hátáról, Amidalának meggyűlt a gondja a nexuval. Hátát felsértette a ragadozó karmai, s Dzséjt biztosra vette, a szenátor hamarosan távozik az élők sorából. Ekkor azonban a lány leugrott az oszlopról, a láncon lógva megperdült és erőteljesen oldalba rúgta a nexut. A tehetetlen test nagyot nyekkenve ért földet.

Ennek kampec. – ezt a gondolatot megcáfolta a nexu, mert bár nyávogó hangot hallatott, felállt.
Akárcsak Anakin, aki az Erőt használva nyugtatta le a reeket, majd egy szökkenéssel ismét a hátán termett.
Obi-Wan nem járt ekkora sikerrel az aklayszelídítés terén. A hatalmas karmok elkaptak egy földre került pikadort, míg a Jedi egy elektromos lándzsával tartotta távol magától vadászát. Dzséjt sejtette, hogy a geonosisi pusztulásához és a lándzsa nem megfelelő kezekbe való kerüléséhez, Obi-Wannak köze van.
Eközben a reek felöklelte a nexut, ami ezt az ütést már nem élte túl. Amidala is a hátára szökkent, Anakin mögé. Obi-Wan is elhajította zsákmányolt fegyverét, s miután az aklay kiszedte magából, és kettéharapta azt, a Jedi csatlakozott társaihoz.
Dzséjt arcán halvány mosoly jelent meg. Három szörnyből egy elpusztult, egy megszelídült, egy pedig sebesülten, megvadulva viaskodott a pikadorokkal.
Ám megkönnyebbülése hamar szertefoszlott, amikor a foglyokat hét droideka állta körbe, tüzelési parancsra várva. Dzséjt nem hagyhatta veszni társait, még ha ezzel saját magát is bajba sodorja. Egyszer mindenképpen el kell árulnia a szeparatistákat, miért ne most jöjjön el az az egyszer. Amennyiben meg se próbálná, a Jedi lovag címre se lenne méltó.

Fénykard zümmögött fel a páholyban és Dzséjt meghallotta Dooku hangját. A Jediben megfagyott a vér, mert azt hitte, lelepleződött. Dooku elvégre nagyhatalmú Jedi, és tudja, Dzséjt is annak készült. Lehet, hogy figyelemmel kísérte a gondolatait?
- Lám csak, Windu mester. Micsoda kellemes meglepetés. – az Erővel fókuszálva hallását, tisztán, érthetően hallotta Dooku szavait.
Windu mester, itt? – futott át az agyán s a páholy felé pillantott. A Jedi mester fénykardját Jango Fett nyakának szegezve állt szembe ellenfelével.
- Vége a műsornak Dooku. – csendült fel Mace Windu erőteljes hangja és Dzséjt hálát rebegett isteneinek, amiért azok meghallgatták.
Az arénában mindenütt fénykardok villantak fel, Dzséjt egyre nagyobb megkönnyebbülésére és meglepetésére. Néhányukat felismerte, s tudta, ők annak a kétszáz Jedi lovagnak a tagjai, akik különleges kiképzést kaptak. Ők voltak a harcosok. Dzséjt maga is közéjük tartozott, illetve fog tartozni.

Valaki megmozdult mellette. Rainos előkapta sugárvetőjét, hogy szembe szálljon a Jedikkel. Azonban nem számított a mellette álló, bosszútól fűtött ifjúra, akit kémnek küldtek Dooku szervezetébe. Hirtelen egy zöld penge hasította ketté a pisztolyt, míg Rainos gyilkos pillantást lövellt Dzséjt felé.
- Áruló. – köpte.
- Kém. – helyesbített Dzséjt – Most véged.
- Bátor, ámde botor próbálkozás ez barátom. Úgy látom, túlerőben vagyunk. – ütötte meg fülüket Dooku szavai.
- Én nem hiszem. – jött Windu válasza.
- Majd meglátjuk.
Eztán pillanatnyi csönd, majd felcsendültek a lézerfegyverek hangjai, valamint a sugarakat hárító fénykard zümmögése. Aztán egy újabb hang társult mindehhez és Mace Windu a küzdőtérre zuhant füstölő köpennyel.
Rezzent az Erő, Dzséjt a porondra ugrott, épp csak elkerülve a felé száguldó lézernyalábokat. Mikor talajt ért, az egy tömegben lecsapni készülő Jedi seregben találta magát. Velük együtt megindult a droidsereg felé, ami szemből érkezett. A két csapat találkozásakor kaotikus zűrzavar tört ki, amin a Jedik kerekedtek felül. A közelharcban verhetetlen fénykardok hamar ócskavassá aprították az élen haladó fémtesteket. Aztán a tömeg szép lassan szerteszóródott az aréna területén.

Dzséjt örömmel forgatta fénykardját. A zöld penge könnyedén hárította el a felé suhanó lövedékeket, szelte ketté a droidvázakat. Aztán meglátott egy alakot a forgatag közepén és elindult felé. Közben folyamatosan forgatta, pörgette fegyverét, minden mozdulattal elpusztítva egy droidot. Aztán hátát nekivetette Nakata Kortel Jedi mesternek, s ketten együtt halálos táncba kezdtek.
- Üdv mester. – hárított egy mellkasra irányzott lézernyalábot – Rég láttalak.
- Tán hiányoztam? – kérdezte mestere higgadtan, nem úgy, mint Dzséjt, akit fűtött a csata heve. Nakata gyűlölte a harcot, de ha kellett, részt vett benne.
- Azt nem mondanám. – Dzséjt figyelme lankadt, mert egy sugárnyaláb két centire száguldott el a feje mellett – De nem volt kivel sabaccoznom. – azzal visszapasszolta a második lövedéket az előbb majdnem célba találó droidnak. A fémtest kétrét görnyedt, majd elemeire hullott – Azt hiszem, a küldetésem véget ért. Te hogy állsz a nabooi bányászokkal?
- A tárgyalások bizonytalan ideig szünetelnek. – azzal levágott egy mellettük harci helyzetbe alakuló droidekát.
Ekkor sütötték el újra a csata közepére betolt nagyteljesítményű hangágyút. A lövedék közel hozzájuk talált telibe egy Jedi lovagot, aki porrá zúzott testtel átrepült az arénán. A szétterjedő lökéshullám pedig a levegőbe emelte és a földhöz vágta a közelben lévőket, legyenek azok Jedik vagy droidok.

Dzséjt és Nakata is a földre zuhantak. Mindkettőjük testébe heves fájdalom nyílalt, fülük csengett, dobhártyájuk majd szétszakadt. De egyikük sem törődött testük e jelentéktelen impulzusaival. Az ágyút most újratöltik.
- Ki kell iktatnunk azt a hangágyút. Túl sok áldozatot szedett már. – nyögte Nakata, miközben próbált lábra állni.
- Bízd rám. – mondta Dzséjt és nekiiramodott. Nakata csak csodálkozott tanítványa fürgeségén, és azon mennyire higgadt tud maradni ebben a kaotikus helyzetben. Már egyáltalán nem hasonlított arra a Dzséjt Ön Frájnra, akit hajdan pártfogásába vett.
Dzséjt amint elérte az ágyút, a levegőbe szökkent és kardját függőlegesen belevájta annak tetejébe. A fegyver nagyot szikrázva adta meg magát. A Jedi tanonc ezután leszökkent a földre, ahol két suhintással végzett a kezelőkkel.
Nakata is talpra állt, majd hatalmasat ugorva került el egy sorozat lövedéket, egy bukfenccel talajt érve előre szúrt. A szuper harci droid megrázkódott, aztán hanyatt dőlt, mint egy zsák. A Jedi mester csak egyetlen egy pillanatig élvezte győzelmét, utána folytatta ellenségei aprítását.
A csata egyre rosszabbul alakult a Jedik számára. A droidok véget nem érő sorokban özönlöttek, és a lovagok hátrálásra kényszerültek.
Dzséjt viszont nem akart meghátrálni. Egyre hevesebben küzdött az életére törő droidokkal. Forgott, pörgött, vagdalkozott, hárított és szúrt, mígnem a droidok már lézeresőt zúdítottak rá. A Jedit az Erő vezette, így minden egyes kilőtt lövedék visszacsapódott az őt útjára bocsátóra. Hamarosan droidtetemek tucatjai vette körül az ifjú Jedit. Mígnem egy droideka mellé nem gördült, s halálos fegyverével el nem találta kifáradt célpontját.
Nakata ebben a pillanatban ért oda, fénykardjának kék pengéje kettészelte a droidekát. A fegyverek zaja ekkor elcsendesedett. A Jedi a tér közepére nézett, ahol társai tömörültek egy kört formálva.
Tökéletes védekező állás. – gondolta.

Leguggolt tanítványához és kitapintotta pulzusát.
- Él még? – kérdezte a nem messze álló Ayla Secura, a kék bőrű twi’lek Jedi mester.
- Alig. – válaszolt Nakata lesújtva. Ezen a napon sok Jedi halt meg, és nem akarta padawanját is köztük tudni.
- Gyerünk, mozgás. – csendült egy fémes hang.
Nakata a twi’lek nőre pillantott, akit épp ekkor vezettek el a kör közepe felé.
- Megsebesült, mellette kell maradnom. – állt fel Nakata szemében az ellentmondást nem tűrő csillogással.
A droid egy pillanatig némán állt, majd közömbösen a sebesültre célzott fegyverével. Lőni már nem tudott, mert Nakata kettészelte. A többi droid nem reagált, inkább felemelték fegyvereiket, és körbe vették a mestert és haldokló tanítványát.
- Windu mester! – szelte át az arénát Dooku erélyes hangja – Hősiesen küzdöttetek. Nagy betűkkel írják majd neveteket a Jedi Rend történetében. De most, adjátok meg magatokat, és megkímélem az életeteket.
- Nem leszünk az áruba bocsátható túszaid Dooku. – válaszolt habozás nélkül Windu, hisz tudta, hogy minden Jedi egyet ért vele.
- Akkor hát, nincs más választásom. – sóhajtott Dooku, s a droidok célra tartottak.
A droidok célra tartották fegyvereiket. A Jedik védekező állást vettek fel, felkészülve a halálra, a végső csatára. Nakata úgy helyezkedett, hogy képes legyen megvédeni magát és Dzséjtet is. Pattanásig feszült a helyzet. Már-már el is pattant, amikor hajtóművek süvítésével telt meg az aréna.
- Nézzétek! – mutatott az ég felé Amidala szenátor.

A Jedik a magasba emelték tekintetüket s megpillanthatták a leereszkedő köztársasági csatahajókat.
Az arénát azonnal lézertűz árasztotta el. A droidok támadtak, válogatás nélkül lőttek mindenre.
A Jedik úgy forogtak, mint a tornádó. Védték magukat, egymást és a szenátort.
Fénykardjaik áthatolhatatlan pajzsot képeztek.