Történetek

Ülök a félhomályban és gondolkodom. Gyakran szoktam ilyet csinálni, mert jólesik. Elmerülök az emlékekben, felelevenítem őket. Már több, mint egy órája elmélkedem, mikor eszembe jut a Zsolttal való megismerkedés....

A mindent elsöprő sárkánytűz végre fejvesztett menekülésre késztette a Gárda tagjait.
Ekkor törték át a tomboló orkok és démonok a védők gyűrűjét. Erinive felszállt és arra repült.
- Ő tartani fogja a falat egy ideig. Yelin, a karpántot! - bólintott Azyer.
A lány felhasította kardjával a varrást a ruháján és előhúzta a Pusztítás Torkát.
- Emlékszel mit kell tenned? - kérdezte Azyer. Csak bólintott válaszul. Érezte: most minden eldől...

Ekkor éreztem, valami összetört. De ez most nem valami ócska cserép a szívemben, hanem egy értékes kínai váza, amit még a leghíresebb restaurátor sem tud újjávarázsolni. Hirtelen lelkem megkönnyebbült, de valami üres lett. Valami nagyon fáj...

Egy héten keresztül nem hagyom el a házam, itt minden kéznél van. Éjt nappallá téve vagdosok milliméter pontossággal gyökereket és füveket. Az üstben fortyogó bájital egyre sötétebb színt ölt magára, a konyhát átjárja a füsttel keveredett savanykás illat lágy harmóniája. A tűz pattogása betölti agyam minden zegzugát, s lassan már elfelejtem, hogy milyen bájitalt is készítek, kinek és miért. Átadom magam a készítés örömének, az illatoknak, a fortyogásnak, szívem ritmusa, akár a tűz pattogása....

A stáb tagjai hazamentek, a lebukó nap fényében Angéla mozdulatlanul állt az elhagyott irodahelyiségben. Finom metszésű arcán hozzá nem igazán illő, delejes, kegyetlen kifejezés ült. Aztán váratlanul különös mozdulatot tett, széles, félkörös gesztikulációkat, hozzá rekedt, morgásszerű szavakat kántált...

Egy üres, szürke terem. Csak én állok ott, s valaki, akit nem láthatok, mégis érzem, hogy ott van. A szobának nincs ajtaja, se ablaka, mégis világos van, pedig lámpa sincs. A fény a falakból árad, s így, mintha árnyékok se lennének, mégis úgy érzem, minden sarokban fenyegető félelem lakozik. Pedig nincs más, csak én, a némaság és egy sakktábla a terem közepén, felállítva a bábukkal...

Ma olvastam, hogy akik a 80-as évek előtt születtek, azok valódi Hősök, olyasféle igazi hollywoodi mindent túlélő fenegyerekek. De tényleg! Gondolj csak bele, 1980 előtt születettek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sőt még biztonsági öv se nagyon...

Ekkor a lény termetét és eddigi lassúságát meghazudtoló módon egy hatalmasat ugrott Qwâmbii felé, száját hatalmasra tátva. Az ifjú harcosnak sikerült félreugrania az éles agyarak elől, s a pillanatnyi megdöbbenés után kardját maga elé szegezve ismét szembenézett a szörnnyel. Az szintén őt figyelte, szeme sarkából pedig a másik ember mozgását követte. Qwâmbii megpróbált közelíteni felé, de egy-két hatalmas álkapocs-csattintás, és karomcsapás meggyőzte arról, hogy jobb, ha megvárja, míg...

Rowan minden nesz nélkül szállt az éjszakában. A démon és ő is tökéletesen látott a sötétben.
Az arcába vágó friss levegő segített gondolkodni. Ráfért. Tervébe hiba csúszott.
- Gyűlölöm a sárkányokat! - csak ez járt a fejében mióta alaposabban megszemlélte a csapatot.
Sárkányok! Utálatos férgek! Mindenkinél különbnek gondolják magukat, minden nagy eseményben benne van a kezük és elmarnak mindenkit aki közelebb akar kerülni a dologhoz...

A gyerek újra lábujjhegyre állt, és egy nagy, cuppanós puszit nyomott a nő arcára. Az anyja még egyszer ránézett, majd lehunyta a szemeit. Az addig folyamatos pittyegés sípolássá erősödött. A kislányt egy erős csontos kéz fogta meg, a gyerek hátrafordult. A nagyanyja állt ott. Könnyes volt a szeme.
- Anya elaludt. – suttogta a lányka. – Csendben menjünk ki, nehogy felébresszük. – mondta, és osonva az ajtó felé indul...