Történetek

Elsötétült az ég akkor, és a madarak is elhallgattak félelmükben. Nyugatról baljós, metsző szél indult útjára, hogy halált és pusztulást osztogasson mindenfele. És fújt napokig, egyenletesen, szűnni nem akarva. Az emberek riadtan néztek össze. Furcsa dolgok történtek azon éjjel. Szomszéd támadt szomszédra, a szerelmes megölte párját a hitvesi ágyban, majd éjféli misére ballagott. A templom kárpitja újból meghasadt, és a földből királyok múmiái kerültek felszínre...

Abból a lakásból, ahol most ön tartózkodik, ma reggel meglőttek egy fiatal férfit. Nem ártana, ha bejönne a rendőrségre, hogy megsegítse a nyomozást. Amennyiben ezt nem teszi meg, akkor gyilkosság vádjával letartóztatom...

- Igazán? Hát nem érdekel. Az a baj, hogy én is itt vagyok. És ennek oka van! - ám a parkolóban figyelmesek lettek egy furcsa zajra. Valami volt ott benn velük. Valami rohangált körülöttük, amit hallottak, de nem láttak. Hiába rángatták ide-oda fegyvereiket, nem tudták: mire lőjenek. Aztán meglátták...

A vállára kapta a fiút, majd elkezdett rohanni vele az erdő felé. Háta mögül csatazajok és harci kiáltások hangzottal el, hallotta amint férje elkiáltja magát: Támadás! De nem fodult meg, tudta: most mindennél fontosabb, hogy megvédje kisfiát. Körülötte több, hozzá hasonló módon kisfiát menekíteni próbáló asszony futott vele párhuzamosan az erdő felé...

- Szia, Anna! Nézd, tudok hátrafelé korizni! - mondta vidáman.
- Nahát, ez nagyszerű! Tudod mit? Ha akarod, majd később kihozzuk a kamerát, és felvesszük, aztán a jövő héten eladjuk a piacon a sok hülyének, jó?
- Oké! - lelkendezett a kislány. Anna figyelte, ahogy hátrafelé gurul, és közben be akart tolatni a garázshoz, de véletlen nem váltott, és előre vette az irányt. Apró koppanás, majd a kislány sikítva gurult tovább hátra, a meredek lejtőn...

Volt egyszer egy szép Leányka, egy szép Fiút szeretett, de a Fiú Öt megcsalta, s könnyen nevetett. A Kislány csak egyre várta, visszavárta Kedvesét, de a Fiú nem jött el, másnak adta a szívét...

A Kommandósokkal együtt érkezett a helyszínre. Az Ajtót betörték, berontottak, az egész házat átkutatták, de nem találtak senkit. Bill majd kidőlt, olyan ideges volt. A Kommandós egység pár perc múlva elviharzott, átadták a helyszínt az F.B.I. szakértőinek. Ekkor Bill az ajtóból hátrafordult, és szinte fejében érezte a szíve lüktetését, amikor a piros Ferrari beállt a kocsibehajtóra.

Egy vérvörös boríték keveredett matató ujjai közé. Gyűrötten, szakadtan, mintha hosszú utat járt volna meg. Pedig csak pár sarokkal arrébb írták.
A lány félve, szinte remegve nyitotta ki a borítékot, majd erőtlenül ejtette ki kezei közül, s az a földre hullott. Nem bírta megtenni. Nem bírta mégegyszer elolvasni. A méreg, az átkozott méreg már túlságosan elterjedt amúgy is sérült szívében...

Rád nézek édes, mond te vagy AZ? Mondd meg, ha rám gondolsz, én vagyok az, aki neked kell?
Behunyom a szemem, csak téged látlak, senki mást. Hidd el! Hinned kell nekem, még akkor is, ha már most megmondom, hogy hazudok… de muszáj hinned nekem. Hidd el csak te kellesz, senki más… és mégis… Nem merem behunyni a szemem!...

Hideg, téli este volt ez. Olyan, amin az ember, legalábbis aki teheti, a családjával tölti az időt. Nem, nem a karácsonyról van szó, mert az még odébb van egy kicsit. Csak a közeledő karácsony szellemére akartam utalni, akire jobb, ha előre felkészül az ember. Kivéve persze Bill Garhem, F.B.I. ügynököt, aki még ilyenkor is keményen dolgozott. Kemény munkának ő azt nevezte, hogy a jó öreg Columbo-s stílusában felkeresi kiszemelt gyanúsítottját, és meglátogatja, hátha az, éppen jól érzi...