The Thing 2 - Vérbefagyva 6. rész

32.

Mikor Lest és Stornent visszaértek a nagyterembe, a többiek már ott voltak. MacREADY éppen ruhacafatokat tépett egy gazdátlan, falon lógó pólóból, hogy azokkal kösse be Starrs vállát. Childs is ott volt, de a többiek sehol.
- Hol vannak a többiek? – kérdezte Lest.
- Meghaltak. Ti hol voltatok. – Förmedt rájuk Childs, aki kezdett kisség paranoiás lenni. A jelen körülmények közt ezzel sokan voltak így.
- A nő és Rycko. Rycko meghalt! És a nő… Sona… ő is egy olyan izé! – kiabálta Lest, pattanásig feszült idegekkel.
- Sona? De hogy? Az ő tesztje…
- Tudjuk, hogy az ő tesztje rendben volt, Mac! De ő aztán nem volt rendben. Te magad vitted be a szobába. – mondta Childs.
- Ez őrület.
- Az hát! – szólt Lest, és a Norvég megint hányni kezdett.
- Mit csinált Sona, amit mi nem? Egyáltalán honnan tudjátok. Hogy nem őt is csak megölte valami?
- Eltűnt. Rycko meg darabokban van. Iszonyú látvány volt, istenem! – nyavalygott Lest.

Mac eltöprengett. Te jó ég. Mi van, ha ez a dolog bejutott a víztárolóba? Mondjuk a vére, vagy bármelyik kis sejtje. Már annyi is elég, hogy megfertőzzön minket. Azt hiszem.
- Ivott bárki is vizet? Akárki közületek az első teszt óta?
- Igen, ha a tüzes víz is beleszámít. – viccelődött Childs.
- Ne hülyéskedj, ez halálosan komoly. Ivott bárki is vizet?
- Nem. – mondta Lest.
- Én sem. – rázta hevesen a fejét Starrs. Majd MacREADY szólt, hogy kérdezze meg a Norvégot is. Stornent még mindig émelygett, és szédült is, de a kérdés hallatán ő is a fejét rázta.
- Rendben. Akkor mi lenne, ha nem várnánk meg ismét, amíg egyenként elkap minket, hanem a levegőbe repítenénk ezt a helyet is? – vetette fel Childs.
- Egyet értek. – vágta rá Starrs, és MacREADY is.
Lest is bólogatott, majd később Stornent is, amint közölték vele: mi a terv.
- Akkor induljunk. Fűtsük be ezt a helyet, mielőtt egy rohadt UFÓ is átvenné a hatalmat. – mondta MacREADY.

33.

Lekapcsolták a fényeket a nagyházban, és két fáklyát meggyújtva a raktárhoz mentek. Starrs átadta a zseblámpáját, majd Stornent és Childs bementek összeszedni a robbanóanyagokat.
- Hé, Mac?
- Igen, Starrs?
- Most kiírtjuk őket, az összes darabját, mi?
- De ki ám.
- Itt vannak. – szólt Childs, és a Norvéggal kijőve két kézzel fogták a dinamitrudakat. Childs hozta a gyújtószerkezetet is. Körülrakták a bázis különböző pontjait, majd az A és B raktárakat, amikben fegyverek és szerszámok, alkatrészek pókhálósodtak polcaikon, és a kisházat is, ahol a gyengélkedő is van.
A pince részeken, amely elég rozoga, havas alagútrendszer volt, és úgy volt tervezve, hogy félkör alakban, az egész tábort körüljárhasd.

A kisházban volt egy külön szoba, ahol ha beléptél, levezetett egy lépcső. Odalent nem volt világítás, az alagutat senki sem használta már talán évek óta. Mac tapasztalatai szerint ott kell vigyázniuk a legjobban. A hó olvadt a fáklya izzó, pirosas fényétől, a csöppenéseket hallani lehetett, ha nem lépett senki, és emiatt nem sercegett a hó a csizma talpat alatt.
- Hol van Stornent? – szólalt meg hátulról Lest.
- Azt hittük veled jött! – förmedt rá MacREADY.
- Úgy is volt, de aztán kicsit lemaradt, és most nincs sehol. – magyarázkodott a tiszt.
- Nagyszerű. Stornent! – kiáltott hátra Starrs, de válasz nem jött semmi. Majd még egyszer:
- Stornent! – ám ekkor mindenki hátra, a másik irányba kapta a fejét, mert az alagút másik, sötétebb végéből valami rémisztő, vérfagyasztó hang szűrődött ki.
- Úgy érzem: bejöttünk az oroszlán barlangjába, Mac. – suttogta Childs.
- Pakoljátok tovább. Gyorsan. – sürgette őket MacREADY, és az alagút végébe világított az elemes lámpával.

Egyre beljebb kellett haladniuk, végig kellett menniük az egészen, mert csak a másik végében van újabb kijárat a hó alól. A Dinamit kezdett elfogyni, ez jelezte útjuk végének közeledtét. Egy kis mellékvájathoz értek. Nem volt elég dinamitjuk, hogy arra is tovább pakoljanak, de azt is tudták, hogy azt az utat nem ember vájta. MacREADY csöndben befelé indult egy fáklyával, és némán mutogatott a többieknek, hogy figyeljék az utat. Mac-nél csupán egy puska volt, ami nem lett volna elég egy ilyen bestia elintézéséhez. A Többiek: Childs, Lest és Starrs a túloldali létrához értek. Ez a följáró már a szabadba vezetett, és csupán kb.: tízméternyire lehetett a Mac által lelt vájattól.

- Hol van már Mac? – kérdezte Childs, amikor a fölötte lévő csapóajtó kinyílt, és valami felrántotta, amint az felnézett. Üvöltések és lövések nyomták túl egymás zaját. Starrs futni kezdett visszafelé. Aztán elnémultak a fegyverek és a harc is. Ismét csönd volt odafenn és odalent is egyaránt. Lest tudta, hogy nem szabadna egy lépéssel sem megközelítenie a létrát, de valami vonzotta. Kezében egyetlen pisztollyal, felkapaszkodott a létrára, és mászni kezdett fölfelé. Vonzotta a hírtelen csönd. Egyre feljebb jutott, és amikor végül fölért, csak két csizmát látott, és mellettük Childs tetemét. Elengedte a létra utolsó fokát. Keze mintha csúszott volna, és ő mintha repülne. Aztán földet ért. Nem esett akkorát, hogy eltörjön valamije, de elég nagyot, hogy megérezze. Hátrafelé kezdett kúszni. Stornent hírtelen leugrott a verembe. Leugrott, és mind a csizmák, mind a tulajdonosuk egyre jobban közeledett Lest-hez. Eljött a halál órája, ez nem is volt kétséges. Még kúszott egy-két lépésnyit, hogy távolabb kerüljön, az állához tette a csövet, és meghúzta a ravaszt.

34.

MacREADY felfigyelt a lövésre, csakúgy, mint az előzőkre is, de ez most hangosabb volt. A Hó siratta őket odalent. Még mindig haladt előre, lassan és óvatosan sétált, hogy akármi is van ott, meg ne hallja. Starrs ekkor bekiabált a vájatba:
- Mac! Gyere ki! Elkapta őket!
Mac hallotta ezt is, de nem mert visszakiáltani, már látta a vájat végén a kis termecskét, amit ez a nyavalyás csinált magának. Az alkatrészek itt voltak, a hajó azonban még korántsem állt készen.

Mac egy ismerős hangra lett figyelmes. Sona szólt hozzá. Micsoda tébolyult csapda, őrült játék ez? Majd ismét a nevén szólította. Mindenhonnan hallatszott. Egy pókszerű lény mászott elő a hajó takarásából. Undorító lábai megnyúlt és elvékonyodott emberi végtagokra emlékeztették őt, mindenhol nyálkás bőrfoszlányok voltak hozzátapadva, és feje megsárgulva lógott ki pók-testéből. Szemei üresek, feketén sokat sejtetők voltak. A Sona-dolog puszta mozgása is iszonyúan groteszk volt. Közelebb lépdelt MacREADY-hez, aki tudja: milyen váladék, csak úgy patakzott szájnyílásából.

- Azt hiszem, megvan a feketeözvegy! – kiáltott ki Starrs-nak, akiről fogalma sem volt: hallja e még, és közben folyamatosan hátrált.
- Tudod, igazán visszamehetnél már a picsába, vagy ahonnan jöttél! – mondta MacREADY, és a puskát célzásra kapva, azonnal kilőtte a pók szemét, aztán ahogy csak tudott, szaladt visszafelé a vájatban.
- Menj! Rohanj már, és robbants!
- Mac! – kezdte el Starrs, aki már jobban hallotta MacREADY-t.
- Menj már! Csináld! – üvöltötte MacREADY, és hátra se nézve futott tovább a szűk résen kifelé.

Starrs sebesült lábával, sántán, igaz de futott, ahogy csak tudott. Kezében egy fáklyával szaladt végig, fel a lépcsőn, ki a szabadba, oda, ahova a gyújtószerkezetet rejtették, amíg össze nem kötöttek mindent. Pár méter volt hátra, még hátranézett, de MacREADY-t sehol sem látta. Mac kijutott a vájatból, és az alagútból kifelé rohant ő is, csak a másik irányba, nyomában a részben megvakított pók-dologgal. Lent, MacREADY elrohant Stornent mellett, aki bambán utánanézett, Lest holtteste és fegyvere mellett, amiket azóta sem talált meg senki, és végül elért a létrához. Starrs pedig a gyújtószerkezethez. Fogalma sem volt róla, hogy sikerült e MacREADY-nek kijutnia még időben, de tudta, hogy ha nem teszi meg most, talán soha nem fogja. Nem késlekedett hát, lenyomta a kart. A Pók elkapta MacREADY lábát, éppen amikor Mac belekapaszkodott a létra egyik fokába. BUMM! A robbanás az egész tábort a levegőbe röpítette.

A Főépület hatalmasat szólt, a hó több helyen beomlott, és minden ami odalenn vagy odabenn bármelyik épületben volt, elpusztult a robbanás során. Újra szólt egy, majd még egy.
Most a kisház kapott lángra, és lobbant hatalmasat. Volt egy közeli is, aminek az ereje a parancsnokot odébb repítette pár méterrel. Starrs, mikor feltápászkodott, alig bírta nézni a vakító sárgás-vöröses, fényt. Vacogott, de a tűz látványa… igen, ez örömtűz volt. Az emberei, a Norvégok, MacREADY, mindenki, egyszerűen: mindenki odalett. Ez a valami mindenkit kiirtott. Nagyon gyengének érezte magát. Ledőlt, és elterült a hóban. Ez minden eddig látottnál bámulatosabb volt, amit életében tapasztalt. A pusztítás, és az öröm, hogy pusztított.

A sötétség eloszlott, felkelt a nap, és hamarosan megjött a mentőhelikopter is. Starrs most a hóban ült, és figyelte a bázis romjait, később: a feje fölött elhúzó a helikoptert, ami nem sokkal mögötte, egy szabad térségen szállt le. Két katonazubbonyos pasas, és két mentős, hordággyal közeledtek. Ő lassan fölállt.
- Jól van?! – üvöltötte a katona, a propeller hangos zajongása miatt.

Starrs csak bámult a képükbe. Nem mondott semmit. A világ, számára kikapcsolt.
- Hé! Jól van?! – kérdezte ismét a katona, de a mentős megbökte az oldalát. Starrs arcára mutatott. A Katona jobban megnézte, majd megrázta a fejét és visszaindult a társáért. A Mentős valójában Starrs fülét mutatta. Vér szivárgott belőle. A Világ kikapcsolt. Nincsenek többé dolgok, alakváltó szörnyek. Efelől többet nem fog hallani.

A mentőhelikopterbe kísérték és felszálltak vele. Fejét az üveghez hajtva ült az ablaknál, nem feküdt a hordágyon, ahogy azt más sérült tenné. Többé semmiért nem kellett aggódnia. Túlélte. Vége a harcnak. Csönd volt. Útközben több katonai helikoptert látott elszállni mellettük. De vajon hova mentek?

Vége