Történetek

Mikor hazaértem, férjem még nem volt otthon. Bedobtam valamit a mikróba, és letettem a könyvet a konyhaasztalra. Belemerültem a munkába és csak akkor eszméltem fel mikor egy hangos puffanással lelöktem a könyvet az asztalról. Erről teljesen megfeledkeztem!
Majd választok neki valami szépet. Bár nem tortát terveztem. Kinyitottam, és megdöbbenve bámultam az első lapra...

Amikor a hálószobájához értünk, már mindkettőnkben lüktetett a vágy. én nedves voltam, ő pedig ágaskodott felém.
Feléfordultam és a csípőmet az övéhez szorítottam. Átkarolta a hátam és megcsókolt. a nyelve erőszakosan de később inkább szenvedélyesen kóstolta az enyémet, és fogaink néha megharapták a másik ajkát.

Talán... minden más lett volna. Ha... azon a reggelen boldogan ébred a lány. Boldogan. Régen érezte ezt az érzést, szinte el is feledte már. Kinézett az ablakon, s a sötét hajnal, a csepegő eső, és a dermesztő hideg mutatta, hogy közeledik a tél. Javában őszben vagyunk már. -sugallta a zord idő. A borús, nyomott hangulat ellepte lelkét, s nehézkesen hozzákezdett a készülődéshez. Vár a munka, várnak a feladatok. Nehéz volt nekilátni, s nem is volt már sok ideje...

Nem hitt senki neki, nevettek is rajta, de ő kierőszakolta, hogy engedjék be őt hozzá. Bement, és a százados homlokára tette a kezét. Úgy hagyta pár másodpercig, majd annyit mondott, hogy „végeztem”, és kiment. És a százados utána komolyan jobban lett. Sőt, úgy tudom, azóta egyszer sem fájt a feje...

Csend van. Éjfekete csend.
Ilyenkor, mint egy paplan alatt elhalkul a nevetés.
A gonosz jelenlétét megérzi a Föld összes teremtménye, a fény elhalványul, a gonosz diadalmasan tör elő a sötétből.
Mi tehetünk róla, hogy itt van közöttünk...

- Veled meg mi van? – kérdezte Miki – Olyan rendes volt a papné, hogy meghívott minket teára. Azért jöttünk ilyen későn. De, mi van?
- Mickey! A vízvezeték, vér…fej a sütőben…akasztott hulla fent! Szörnyű délutánom volt!
- Jaj, drágám, az a sok sületlen babona! Az ártott meg. A pap, egyébként Andrew atya, is mondta, nagyon él itt ez a McGregor legenda...

Szeretek élni, szeretem az embereket, de néha az az érzésem, nem nekem való ez a világ.
Szeretném megcsókolni a pofiját, és suttogni: "Szeretlek!"
Szeretem, ahogy felmegy a lépcsőn, megfeszül kicsi fenekén a nadrág, és még a cipője is passzol, minden a helyén van... szeretem…

mindig is erre vágytam
hogy csak egymáshoz bújva, szótlanul együtt legyünk
hogy érezzem, ahogy az idő megszűnik létezni
hogy ne kelljen gondolnom semmire, csak érezhessem a világot
érezhesselek téged...

Feltalálták a teleportálót. A szerkezetet legyártani darabonként 1 dollárba kerül. Tudom, mindenki hatalmas, villámló póznákra, rengeteg villogó-pittyegő számítógépre, gigantikus energia-szükségletre és különleges, drága anyagokra gondolt, de a dimenziónk fizikája igen barátian viszonyul a teleportáláshoz. Mondhatjuk, kódolva van benne a könnyű megvalósítás...

Valamit tennünk kell, és én nem tudom a megoldást, ezért Rád gondoltam, hogy segíts. Simon az utóbbi időben megváltozott, nem tudom, hogy mi van vele, kicsit szétszórtabb, de nem is ez a baj. Az engedélyezések körül valami nem stimmel, az a gyanúm, hogy az egyik jogászoddal összejátszik a Te hátad mögött. Hogy ők most külön dolgoznak, vagy sem, azt nem tudom megmondani...