Történetek

2003 nyarán kezdtem el igazán chatelni. Nem tudtam, hogy mi az, ami olyan jó dolog benne, bár abban biztos voltam, hogy barátok szerzésére jó megoldás. Na nem mintha nem lennének barátaim, de jó dolog azért az is, ha az ország másik oldaláról ismersz meg valakit...

Fájtak az emlékek, jobban, mint a hátán vérző sebek. A szép és a rossz emlékek egyaránt. A szépek a könnyfakasztó nosztalgia miatt, a rosszak meg más miatt. Az ígéretét végül mégsem tartotta be, apja halála után fél évvel megszökött a kolostorból. De ennek így kellett történnie, Johnnak ez már nem fájhat és fia pedig olyan útra terelheti életét, mely helyesnek ígérkezett. Tavaszodott, láncaitól megszabadulva útban volt hazafelé. Woodcastle, amely maga az Otthon, a Béke és a megvalósuló...

Egy olyan világot hagyott hátra, ahol az embereken úrrá lett a keserűség, a szomorúság, a félelem mindentől és mindenkitől, s az utálat minden és mindenki iránt. Egy olyan világot, mely maga volt a Pokol, túlszárnyalva minden elképzelést, melyet az emberek valaha is társítottak ezzel a szóval. ..

Ébredésem után csak az ismeretlen vonzásában lévő tudat maradt meg bennem, hogy van egy Álomország, ahol ezer és ezer kincset rejtő palotára lelhetek. Titokzatossága, elérhetetlensége könyörtelenül rabul ejtett. Elhatároztam, ha felnövök, megkeresem, felfedezem, kikutatom rejtett titkait...

- Ó, szóval rangos személlyel van dolgom. Woodcastle püspöksége mindig is híresen nagy adományokat kapott. A verebek legalábbis ezt csiripelik. Jól csipogták a fülembe a kis madárkák, igaz?
- Valóban kiváltságos személy vagyok. A birtoknak az egyharmada az én kezemben van. Sokat köszönhetek a Matthews családnak. Olyan jók hozzám. És minden elődömet is tisztelték. Az Úr áldja meg őket! - válaszolt a jó színészi képességekkel megáldott püspök modorosan...

Ha becsukom a szemem és nem zavar semmi, lassan kitisztul elmém, és megelőző életem képei, történései villannak tudatomba, oly bizonyossággal, ahogy csak jelen világomat látom nyitott szemmel és éber tudattal. Több régi életem is láthatóvá válik, az egyik a világháborús katona, a mesterlövész, és az is, amelyikben a torkom vágták el. Mindközül a legélesebben egy a furcsa és sejtelmes alak emléke tolakodik elő, aki durva anyagból készült csuklyás ruhában járja a poros utakat...

Szerelmes vagyok. Gondolom, nem vagyok ezzel olyan egyedül. Akit szeretek, nem szabadna, mert csak várok rá, de az is lehet, hogy mindhiába és talán soha nem lesz az enyém. Vajon miért van az, hogy akit én szeretek teljes szívemből, az engem nem tud viszont?...

- Elment. Azt írja: „Elmegyek, mert tudom, hogy úgy is el fognak küldeni. Visszamegyek Londonba, de nem az árvaházba. Nem mernék Mary nővér és Maria nővér szeme elé kerülni ezek után. Ne keressetek meg, mert úgy sem segíthettek. Sajnálom, hogy el kell, hagyjalak titeket, mert ti vagytok a világ legjobb barátai, de így lesz a legjobb.” Mindenkinek írt külön pár sort...

Elbújtam a folyosó sarkán, így csak a hangotokat hallottam, de mikor Pet valami Lolának szólított téged, eléggé meglepődtem, és kinéztem. Láttam, hogy ott áll Pet nekem háttal, de te szemből látszottál, és majd elájultam, mikor láttam, hogy milyen hosszú a hajad. Akkor jöttem rá, hogy te lány vagy...

Sokáig vártak a gyermekáldásra, de valahogy nem jött össze. Nem beszéltek róla, mégis úgy érezték, a másik őt hibáztatja. Mielőtt orvoshoz mentek elhatározta, hogy akkor sem hagyja cserben a feleségét, ha az ő hibájából nem lehet gyermekük. Kiderült, nem az asszony a hibás. Nagy törés volt a lelkivilágában. Szégyellte magát, mert nem teljes értékű ember. Már a válás is megfordult a fejében. Éva vigasztalta. Van több megoldás is. Lehet örökbe fogadni valakit. De arra is gondoltak, ha nem...