Történetek

- Két perc múlva éjfél. - mondta Kyly, amikor leállították a furgont a park előtt. Az eső már szakadt. Néhány órája kezdhetett rá.
Kiszálltak, és befelé indultak. Sötét volt, az utcalámpák fénye a park közepén lévő szökőkútnál világítottak a legfényesebben. Ott a találkozási pont. Útközben mindenki feszült volt, féltek, hogy egy oroszlánbarlangba sétáltak be, hogy ez az egész egy jól megtervezett csapda, ahonnan nincs kiút. Talán így is volt. A fiú már ott állt a hideg miatt üzemen...

Kivételesen füllesztő meleg volt aznap este. A tesztoszteron ment fel mindkettőnk szervezetében, hiába a fáradság, a lány a fürdőben és a fogadalom. Hátulról átöleltem, letoltam boxerom, és odadörgölőztem hozzá. Erre ő nekinyomta popóját "picúromhoz", s elkezdett dörgölőzni...

A vég kezdete... - gondolta. Egy boncasztalon feküdt, körülötte némán árulkodó fémkamrák, amikben a halottak laktak. Érezte a hideget a bőrén, és beleborzongott. Micsoda egy hely az ilyen? Álmodni se merte volna, hogy egyszer majd élve kerül ide. De mi történt vele? Most vette észre, hogy a hátába valami elképesztő fájdalom tombolt, és a bőrt nehéz mozgatni az arcán. Hát persze. Rászáradt a vér. De nem dereng semmi...

Emlékszem egy beszélgetésre kettőnk között, amikor még olyan másnak képzeltük el az öregséget. Te azt mondtad, hogy amióta csak megismertél, tudod, hogy velem szeretnél megöregedni, hogy az első pillanattól fogva valami nevén nem nevezhető dolog vonzott hozzám. Akarsz. Nem csak a testem, hanem a lelkem, a gondolataim, a szerelmem, az odaadásom, az egész lényem. Nem magadnak. Melléd. Velem együtt megöregedni...

Mindennek már hat hónapja… Kisírtam a két szemem, nem néztem a tükörbe, nem csináltam semmit, de az ösztöneim elárulták, hogy valami készülődik minden éjszaka. Éreztem a levegőben áramló erőt, éreztem, hogy vámpírok vannak a közelben. Keserű mosolyt ejtettem…Gino mégis összehívta a vámpírokat...

Egy messzi, messzi tájon egyetlen házacska épült. Kicsi házacska, szinte ki sem látszik a fűből, de mégis, van benne valami kedves, bájos, hogy a mellette elhaladóknak megakad rajta a szemük, és valami kedves kis emlék jut róla az eszükbe, süteményillat száll az orrukba, és szinte hallják a vígan ropogó parázs hangját...

A piros szemek téged néznek. Nem tudod levenni arról a kárörvendőn vigyorgó arcról tekintetedet. Kezed lassan felemelkedik a karikát markolva, majd apró lendülettel vissza, aztán még egyszer. A halk, bizonytalan kopogtatás kísérteties visszhangot kelt a ház belsejében...

Valami hiányzott. Mi a fene lehet az? Amikor hirtelen beugrott: Nem volt a régi, mert nem voltál ott Susan! Hogy nézd. Érted mit akarok ezzel mondani? Semmi sem a régi nélküled.
Susan megőrülök nélküled! Minden, amit teszek, rád emlékeztet.

A lány már évek óta minden telihold éjjelén kijött az erdőbe, és egy régi szerelemre emlékezett. Egy régen elmúlt szerelemre, mely szíve mélyén még ma is élt. Szoknyáját lágyan lengette a szél. Bár nem volt hideg a lány mégis libabőrös lett. Talán megérezte a közelgő veszélyt, ezért állt meg, talán csak visszanézett a helyre, ahol először látta őt, de most újra meglátta őt. Ám mégsem ő volt az. Igaz, azóta a nap óta tíz év telt el, de még ma is tisztán élt emlékeiben a pillanat. Nem csak...

- Be kell valljak valamit. Én... abba akarom hagyni ezt az egész színjátékot kettőnk között.
- Mi? - nyíltak tágra a pupillái.
- Több, mint egy éve teszünk úgy, mintha szeretnénk egymást, holott ez nem így van, és ezt mindketten tudjuk. Ne! - intette le - Ne is próbáld letagadni! Néhány napja láttalak egy szemüveges ürgével az utcán meghitten sétálgatva...