Utazók

Fölkerekedtünk, kart karba öltve, szerelmes édenek, az ígéret földje felé.
Kiszolgált járműveken, mik drágakővel rakottak, vagy gyalogosan, mindenfajta felszerelést mellőzve. Északnak, mint a felhő, szélfútta magányában, egy színekkel s emlékekkel terhes égbolt útjain.
A kerékvágás mentén különös népviseletekbe bújt vénasszonyokra lettünk figyelmesek, akik értéktelen, cifra facsemetéket, s rikító virágokat ültettek iszapba a folyókanyarulat mentén.
A városokba érve nem okozott meglepetést, mikor az évezred kapuja egyszeriben kastéllyá változott, s a délibáb hangrobbanásba olvadt az andalúz hegyek gerince felett. A nép úgy gondolta, talán Jézus eljövetelét jelzi mindez.

Az út igen rövidnek sejlett. – Egy fogadóhoz értünk. – A vendéglátás kedves volt, s az árak elfogadhatóak, ám az itteni bor sötét zamatát semmiféle bájos elfogultság nem nyomhatta el. A fogadós felesége némának tettette magát. Ez nem csökkentette bizalmunkat.
Míg e ódon táj szellemei az eresztékek nyöszörgő hangjaiba rejtőztek, a fogadós ismeretlen játékokra tanított bennünket.
Az éjszaka nyugtalanul telt; bársony és fehér öltözetével a hajnal csupáncsak a fenyvest borította díszbe, miránk hatással nemigen lehetett.
A reggeli után egy kaptatóra hágtam; keleti s déli irányban óriási, mozdulatlan seregeket láttam felvonulni, holmi történelmek ezüst ködében.
Nem sokkal ezután, egy szép délelőtti órán, összefutottam a falu plébánosával. Áldását adta konok lázadásunkra s az eljövendő munkára, meg is gyóntatott, mielőtt a lelkét kilehelte volna.

E rövid közjátékot követően menetünk megduzzadt. Férfiak csatlakoztak és nők, száműzött aggastyánok, megkövetett jósok s hiteltelen próféták.
Kihunyt tekintetük pokla valamilyen oknál fogva szibériai erdők jégborította, rejtelmes síkját idézte elém; s minthogy ők vezérüknek tekintettek, elhatároztam, hogy vesztébe vezetem ezt a szentségtelen hordát.

Ti elkeseredett őrültek vagytok: kalandor, számító fegyveresek talán. Az erény fojtó paradicsoma szült benneteket, s ez az a hely, ahova tartotok is. Van, aki belátja ezeket az utakat – ezt a vidéket -, s mindazon csikorgó unalmat, mi e utazás jellemzője. Van egy lány, patakok partján, ki nemes könnyeivel dagasztja kapitányaiktól fosztott hajók óceánját - az ő látványától lett szívem fekete s nehéz; e könnyek nem váltják meg az utazókat.
Az idő s a test s a vér delejes legendákat rejthet, annyi bizonyos.