Álmok...

Kinnt hideg van... a jégcsapokról csepeg a víz, bár nem melegedett az ídő fél foknyit sem.
A gondolatától is fázom annak, hogy még csak december van és újjabb két hónapot kell várnom a tavaszra.
Pedig tudod mit csinálnék legszívesebben?
Kifeküdnék egy hatalmas mezőre, ahol csak én vagyok... egyedül a gondolataimmal. Nézném a felhőket, s megint rájönnék, hogy mennyire kicsi... porszemnyi vagyok ebben az univerzumban.
Álmaim szárnyán elrepülnék csodálatos világokba, visszatérnék az ídősíkon olyan helyekre, olyan időkbe, miket nem írnak le a történelemkönyvek...

Lehet, hogy rájönnék, hogy VIII.Henrik tulajdonképpen félt a nőktől, és csak azért gyilkolászta le feleségeit és vált el tőlük, hogy nehogy rájöjjön valaki. Vagy megnézném a druidák egyik titkos szertartását a Stonehenge-nél, és kiderülne, hogy valami "Mennyország Tourist"-ként működtek, vagyis segítettek a lelkeknek továbbmenni.
Vagy sokak hite megrendülne az egyházban, ha látnám, miket folytattak már akkor is a papok.
De nem folytatom tovább, mert még hatalmas kritikákat kapok istenkáromlásért, amit nem akarok.
Szóval csak ott feküdnék a mezőn, élvezném, ahogy simogatja arcomat a szél, hallgatnám a madarak csicsergését, a bogarak mászkálását. Egy idő után még a fű növésének hangját is meghallanám...

Akkor már biztosan elfelejteném ezt a pocsék kis világomat a tengersok gonddal, ami vele jár. És olyan helyre mennék, ahol csodaszép báliruhákban élvezhetném az életet tengernyi helyes udvarlóval körülvéve...
Hmmmmm... de szép lenne!
(Még jó, hogy itt elárulom mindenkinek az álmaimat, pedig nem kéne, különben nem fog teljesülni. -Bár az időbe visszamenni nem fogok tudni...)
Pedig olyan szívesen találkoznék Amerikában egy indiánnal mondjuk még a felfedezések, 1492 előtt. Szívesen megtanulnám a nyelvüket, hogy olyan mélységes transzsíkokba mehessek, ahová csak ők tudtak elmenni. Együtt vágtatnék a szelek szárnyán a hatalmas bölényekkel, s táncolnánk éjjel a hatalmas tűz körül...
Miért nem élhetnénk néha álmainkban?!