Történetek

Hirtelen mintha egy éles visítást hallottam volna, aztán gyereksírás és csönd. Először azt hittem, csak a szél, vagy a képzeletem játszik. Aztán ismét egy sikítás, de már értettem mit mond.: "A KISBABÁM!" ...

Ewan nem tudott mit kezdeni magával. Nézte Kate-t, s mikor rápillantott a karórájára, döbbenten vett észre, hogy már negyed öt van. Fölállt, visszahúzta a paravánt a nő ágya elé, és kilépett a szobából. Elindult a lift ajtaja felé. Megnyomta a hívógombot, és várt. Feltűnt neki, hogy sokkal homályosabban lát, mint bármikor máskor. Halványan rémlett neki valami arról, hogy a baleset során valami belement a szemébe. Megérkezett a lift. Kinyílott az ajtó, ő pedig beszállt...

Elindultam, de valahogy nagyon nehezen ment. A lábam!! - villant be, a lábammal nem mászom! Úristen, nem érzem a lábam!
Nem, az nem lehet! Nem akarom elhinni!! Hátrafordítottam a tekintetem: Megvolt mind a kettő, bár úgy álltak, ahogy még soha nem láttam!! De megvoltak!! És ez a fő! Lekászálódtam valahogy, hanyattfeküdtem, egyenesbe húztam a lábaimat. A bal bokám úgy lógott, mintha rongyból lenne, a jobb combom szintúgy. Éreztem, ahogy a csontvégek karcolják egymást és elkezdett...

A leírt történetet egy telefonbeszélgetés előzött, meg aminek látszólag talán semmi nyoma nem maradt de a beszélgetést folytatók életébe / lelkébe hatalmas változást hozott, amit csak ketten érzékeltek. Történetem egy lány gyötrődését írja le, hogy miként szenvedett, hogyan élte át azt az érzelmi csalódást, ami őt azon a délutánon érte...

Az elmúlt két hónap már kezdte felemészteni a bánatát, de ez a folyamat minden erejét kiszívta. Szabályosan úgy érezte magát, mint akit kiszipolyoztak. Nem volt ereje felkelni, sőt, volt olyan időszak, amikor enni is alig tudott.
A mai napon új érzés lett úrrá rajta. Most valóban dühös volt. Egy levelet tartott a kezében. Abban cége vezetője, Mr. Cohen kérte a felmondását. Az egyik sor mélyen megsebezte:
„ Jelen körülmények között, Mr. Richard son, nem tartunk igényt a munkájára.”......

- Tegnap este római követ érkezett, kikenve, csillogó gúnyában és szavakkal. – szünet.
- …igen…? – kérdezte halkan Lénárd, az orrát törölgetve.
- A szavai bár nyájasak, mégis egyértelműek voltak. Róma a mi földjeinkre is igényt formált, nem elég nekik, amit Tankredéből haraptak.
- Háború lesz? – kérdeztem, érezve, ahogy apám nyughatatlan vére buzogni kezd a testemben.
- Bizonyosan...

- Nem rossz –morogta a másik, s porfelhőt küldött a fiatal arcába. Az megzavarodva próbálta visszanyerni látását, de közben elesett. Az öreg lassan indult feléje, kiélvezve gyors győzelmének minden pillanatát. A fiú kitörölte szeméből a koszt, de mire felpillantott a másik ott ált előtte, kezét a magasba tartva, égre tartott tenyerében egy vibráló kék gömbbel. A sorsa megpecsételődött…

Büszkeséggel töltött el, hogy az éjszaka közepén a legjobb haverjaimmal elkötök a híres MAHART tulajdonából egy igazi, már-már muzeális értékű vontatóhajót, és tudunk is menni vele. Persze sokat nem foglalkoztatott a dolog. Túlságosan sznob vagyok én az ilyenekhez. Éjjel buliba megyünk, ez a lényeg. A csajok buknak az extrém pasikra, megmondom, hogy ’hé kisanyám, ide kuksizz, mivel jöttem’, majd mutatok hátra erre a félszáz éves rozsdás vasra, amiről ezerfelé hullik a festék, de úgy ki...

Ő olyan lány, akihez a vesztes fiú soha nem közeledik, kerüli a társaságát, remélve, hogy egyszer csak elfelejti, közömbös lesz számára, és ez egy idő után be is következik. Ilyenkor igyekszik a lányt megutálni, keresi ellenszenves tulajdonságait, szavait, tetteit. Az, hogy igazságtalan módon elévágott a sorban, még nem elég, de azért kiváltott egy halk, de érezhetően ellenséges megjegyzést, ami nem konkrétan a lánynak szólt, csak úgy, a levegőbe...

Minél többet írt, annál jobban érezte, hogy ki akarnak törni a könnyei. Amikor befejezte a verset egy könnycsepp hullott a naplóra, majd bezárta, és eltette. Hirtelen ledőlt az ágyra, arca belemélyedt a puha párnába, amit- mintha ember lenne- átölelt. Sírni kezdett, zokogni, de ez már nem érdekelte, mert tudta, hogy most úgy se látja senki...