Álom?

Ez a mai nap elég zavaros volt. Hiányzott valami. Valaki. Mellőlem. Az ölelése. Az, hogy mellettem legyen. Hogy beszéljen. Hogy érezzen. Hogy jó legyen.
És ez hiányzik. Hiányzik az, hogy valaki megmondja, hogy valamit jól csináltam-e. Tudom, ilyen ember nem létezik. Nincs olyan ember, aki eltudna mindent intézni, úgy, hogy az jó is legyen. Sőt. Legjobb. Ez kéne. És ezt az az ember sem tudja elérni, akit szeretek. Szerelemmel szeretek. Mert nem tudja... Nem értene meg. Nem érthet meg. Mert Ő az, akit szeretek. Ez így szokott lenni. Mindig nekem rossz. Miért? Mivel érdemeltem ki? Mi ez a sors? Az utcákon szerelmesek álldogálnak egymás kezét fogva. Néhány csók elcsattan. Te meg mit tudsz tenni? Könny csordul ki az a arcodból. Emlékek látnak napvilágot szívedben.

Egyre azt a párt nézed, akik megvannak, szeretik egymást. Hasonlítod magad. Hozzájuk. Olyan hibákat keresel, amelyeket Te is elkövettél. De nem találsz. Csak a párt nézed. Szerelmesek. És Te? Ott állsz, és sírsz. Melletted az emberek sóhajtanak, hogy egy ilyen fiatal lány, miért sír. Aztán elnéznek, és mintha ez meg sem történt volna, elmennek. Eközben Benned millió érzések törnek fel. Féltékenység, a pár boldogságára. Hiány, a srác hiánya, akit szeretsz. Összeesel. Senki nem figyel fel. Mintha ott se lennél. Igaz. Nem hiányzik most senki, aki megkérdezné: \"Mi a baj?\" Mindössze egy embert keresel a szemeddel, az utcán fekve. Őt. De nem találod. És ez még jobban összetör. Látnod kéne. Csak látni. Egyszer.

Egykor s mindenkorra a szívedbe zárnád. Elég lenne. De ezt sem kapod meg. Ott ülsz a földön, elhaladnak előtted az emberek. Boldogok, olyanok, akik félnek, gazdagok, szegények, szomorúak. És köztük találod magad. Minden emberből egy kicsi benned van. Valakinek a szomorúsága. Valakinek a boldogsága. Persze jelen pillanatban másra se tudsz gondolni, mint arra, hogy neked a legrosszabb. Érthető. Csak nem reális. Olyan kis dolgok boldogtalanná tudják tenni az embert. Bármi. Elesel. Rossz szót mondanak. Eközben meg boldognak kéne lenned. Van kit szeretned, és van, kik szeretnek. Barátok, család. Csakhogy ez nem elég. Illetve. Elég, csak lehetne több. Egy szerelem. Ő. Karjaiban ülni. Miközben erre gondolok hirtelen egy illat csapja meg lelkemet. Az Ő; illata. Felébredtem, és ott ült mellettem. Mosolygott. Majd eltelik 5 perc, és könnyeket érezve arcomon, kinyitottam a szemem, ott feküdtem az ágyamban, a kék plafont nézve. Csak egy álom volt.