Tomika

Hát itt vagy... itt fekszel előttem. Nem látlak. A szememmel nem...eltakarnak a könnyeim. De várj! Látlak, igen, kristálytisztán.. .itt bent a szívemben. Látlak, ahogy játszunk, ahogy nevetsz. Látom szüleidet, ahogy aggódó tekintetük egy pillanatra sem enged el. Te nem látod, de anyukád sír. Apukád vállára hajtja fejét és sír. Ő már tudja, amit te még nem. Talán jobb is így... így legalább pár napig még boldog vagy. Te is tudod, hogy baj van, de azt nem, hogy mekkora. Érzed a bajt, látod hogy anyu mennyit sír, engem is láttál már sírni. De miért sírtok? Mindig kérdezted... Hiszen a doktorbácsik meggyógyítottak! Majd a hajam is megnő, ne sírjatok már. Gyere játszani, játsszunk kérlek!
Drága angyalkahang... még most is a fülemben cseng. Úgy imádtalak, különleges volt a kapcsolatunk az első pillanattól kezdve. Egy gyermek mérhetetlenül nagy és tiszta szívével szerettél, és veled én is újra gyerek lettem, nem a babysittered voltam, hanem a barátod. De vége... büszke vagyok rád, mert küzdöttél mindvégig. Sok felnőtt nem bírta volna... de te kibírtad... újra és újra. Nem panaszkodtál, nem sírtál. Inkább tartottad bennünk a lelket. De sajnos már látom, hogy van a szeretetnél nagyobb erő is a Földön. És ez az erő legyőzött téged...
Búcsúzom tőled kicsifiú, te drága angyal! Örökké emlékezni fogok rád! Nyugodj békében Tomika...