Történetek

- Gondolja, hogy ketten elbánunk vele? -kérdezte aggályosan Ororo. -Szétverte a fél kastélyt egyedül, és mi mégcsak megsebezni sem tudtuk! -az érv hatott. Charles Xavier most először esett kétségbe afelől, hogy elég erős-e ahhoz, hogy ezt a problémát megoldja. Az utolsó lehetőséget ragadta meg:
- Eric nemrég kiszabadult műanyag börtönéből, keressétek meg! Csak ő segíthet.
- Gondolja, hogy segítene nekünk azután, hogy mi juttattuk a börtönbe? -kérdezte Scott.
- Ő sem fiatal....

Steve, idáig jutva az olvasásban, megpihent, majd folytatta a kihallgatások jegyzőkönyveinek tanulmányozásával, amelyekből az derült ki, hogy senki nem látott-hallott semmit. A rendőrség meglepő gyorsan lezárta az ügyet, így a biztosítónak fizetnie kellett. Steve, akkor még mint új seprű, aki jól seper, buzgón belevetette magát az általa furcsának vélt részletek tisztázásába (egy kamion hangos szerkezet, miért nem hallotta senki. Ha, valóban gépalkatrészek voltak a raktérben, hogy kerültek...

Csak állt és várt. Várt arra a bizonyos pillanatra, amikor érzi, tudja, hogy ez lesz az utolsó lehetősége a menekülésre. Hallja a beszűrődő zajokat. Igen a pillanat lassan eljön végre, megmenekül. Imádkozik, minden este imádkozott, pedig hite nincs és nem is volt soha. A kulcs már zörög a zárban, a soha vissza nem térő alkalom eljött hát újra. Abban a pillanatban, hogy az ajtó kitárult, kitör. Rohan, ahogy csak bír. Nem néz se jobbra, se balra. Fut, ahogy csak a lába bírja. Szeme előtt...

- A cikkben az szerepelt, - folytatta - hogy egy idős hölgyet, késő este rablótámadás ért. Csak ennyi. Ja, és hogy a nő meghalt. Semmi több. Ezzel szemben én a "belső látásommal" azt is láttam, hogy ez a sugárút végén egy lámpaoszlop alatt történt, meg hogy a támadó, egy fiatalember szemölcsöt vagy anyajegyet mit tudom én mit viselt az orra mellett. -
Steve érdeklődve kezdett figyelni.
- Rettenetes volt "látni" ahogy elbánt az az életerős vadállat a nénikével....

- Engedjen be!
- Ugyan miért kéne ilyet tennem?
- Mert tudom.
Mit, kérdezte volna az öreg, de csak sóhajtott egyet.
- Rendben gyere be.- A srác elégedetten besétált a házba és megállt a nappali közepén.
- Esetleg nem óhajtasz helyet foglalni?- kérdezte gúnyosan az öreg. A srác válaszra sem méltatta. Végigjártatta a szemét a szobán, majd végül megállapodott az öregen...

Csend volt, s csak a ház megszokott zajai hallatszottak. Lelökte az újságot és újra aludni próbált. Már lebegett az álom határán, amikor ismét eszébe jutott a cikk a kirabolt és megölt idős emberről. Furcsa dolog történt vele, mintha moziban ült volna, látott maga előtt egy utcarészletet dulakodó emberekkel. Idős nő tiltakozott mind erőtlenebbül, a vele szemben erőszakosan fellépő izmos fiatal férfi akciói ellen. Görcsösen szorította magához a táskáját és felváltva próbálta védeni fülbevalóit,...

Nem tiltakozott. Pár másodperc átadta magát a szenvedélynek. Mike elengedte a kezét, és tovább indultak, részben testük még mindig összeforrt, és ha ők úgy akarták, semmi sem választhatta el őket akkor egymástól. Lassan átbotorkáltak a hálószobába, ahol a férfi a nőt az ágyra lökte. Betty érezte a szenvedélyt, amit már oly régóta nem érzett senki iránt. Kívánta őt, és képtelen volt szavakba önteni, de talán nem is kellett...

A ház előtt ott parkolt a rendőrautó. A magas, középkorú, barnahajú, kissé telt alkatú férfi egy híres férfimagazint lapozgatott. Szájában ott füstölgött egy havannai kemény szivar.
Nézte a képeket, de gondolatai teljesen másfele kalandoztak. A rádióban felcsendült az egyik kedvenc dala, melyet inkább lehalkított, mert zavarta hosszas „elmélkedésében”.
Lassan már fél órája figyeli a bejárati ajtót, hátha kilép rajta valaki…

Az AGY-ban az érzékelőktől kapott adatok alapján elindult egy programrészlet, amelynek hatására döngve helyükre csapódtak a vastag betonlapok, amelyek az ajtónyílások szigetelését voltak hivatva szolgálni, az üzemmenettől eltérő viszonyok esetén. A főmérnök hallotta a döndülést és összeugrott a gyomra. Ismerte ezt a hangot - még a szerelés során a próbáknál és később az időszakonkénti gyakorlások során, hallhatta eleget - ezt nem lehetett eltéveszteni...

- Hogy vagy?
- Miért érdekel, hogy vagyok? Tizenkét éve felém se néztél, és… és most hírtelen itt termessz, és azt kérded: hogy vagyok. Hát, tudod, Michael, a körülményekhez képest elég jól.
- Itt laksz a városban?
- Igen. Már úgy: hét-nyolc éve.
Mike látta, hogy a nő nem kezdeményez beszélgetést, és újabb kérdésbe kezdett, de aztán Betty mégis megszólalt:
- Miért jöttél vissza? Még mindig nem mondtad meg, csak hogy hibát követtél el.
- Úgy érzem: szükségem...