TST 2. rész

Második fejezet


Felébredt, s oldalra sandítva az órára nézett.
- Éjjel tizenegy órakor pihenten ébredni, ennél rosszabb nincs is. Jól kitoltam magammal. Várhattam volna még a lefekvéssel és akkor reggelig aludtam volna. - Korholta bánatosan magát. - Halvány ibolyakék elképzelésem sincs, mit fogok reggelig tenni. Keserves képpel feltápászkodott, s nagy műgonddal felszedegette a kora délután elszórt sajtótermékeket. Míg a szobában néhány elhagyott ruhadarabot összeszedett, s a fürdőszobában egy lyukacsos műanyag dobozba dobta, tartott a lendülete, de a konyhaajtóba érve megpillantotta a mosogatót és környékét, s ettől minden tenniakarása egyszeriben elmúlt.

Sürgősen visszabaktatott a hálószobába. - Éjjel nem szoktak mosogatni - dohogta, s az ágyra vetette magát. Lenyúlt és a kezébe akadt napilapot kezdte böngészni, szokása szerint hátulról előre. A hátsó oldalon egy rendőrségi tudósítás ragadta meg a figyelmét. Idős hölgyet brutális rablótámadás ért két napja. A hölgy másnap meghalt, a rendőrség semmit sem tud.
Leengedte az újságot. - Azért micsoda emberek vannak, az ilyeneknek nem volt nagyanyja? Hogy lehet megütni egy öreglányt? - hirtelen fájdalom hasított az agyába és sikoltást hallott. Amilyen gyorsan jött a fájdalom, el is múlt. Ám a sikoltást továbbra is hallotta. Illetve nem is hallotta, érezte. Nem a szobában hallatszott hanem benne, a fejében. Ijedten ült fel. Csend lett.
- Ha most még vízióim is lesznek, kész vagyok. Mehetek a diliházba –

Csend volt, s csak a ház megszokott zajai hallatszottak. Lelökte az újságot és újra aludni próbált. Már lebegett az álom határán, amikor ismét eszébe jutott a cikk a kirabolt és megölt idős emberről. Furcsa dolog történt vele, mintha moziban ült volna, látott maga előtt egy utcarészletet dulakodó emberekkel. Idős nő tiltakozott mind erőtlenebbül, a vele szemben erőszakosan fellépő izmos fiatal férfi akciói ellen. Görcsösen szorította magához a táskáját és felváltva próbálta védeni fülbevalóit, nyakláncát és a testét az értékeit letépni, testét pedig ütlegelni próbáló férfikéztől. A támadó megelégelte a huzakodást, megpördítette a félelemtől és fáradságtól félholt asszonyt és belekönyökölt a gerincébe. Reccsenés, majd halk sóhaj hallatszott és az idős, megfáradt test bénultan eldőlt. Kapkodó kezek megszabadították az értékeitől, s a fejét durván ide-oda lökve kitépték a fülbevalóit is. A férfi felállt, s a lámpa felé fordulva szemügyre vette zsákmányát. A halvány fény egy durva vonású, műveletlennek tetsző, 25 év körüli férfi arcát világította meg.

Peter különösen visszataszítónak találta az orra mellett jobbra levő csúf hússzínű kinövést. Felült az ágyban és döbbenten állapította meg, hogy nem alszik, ezt az egészet nem álmában látta. És egyébként is, az álmai nem szoktak ilyen plasztikusak, életszerűek lenni. Dühödten hanyatt vágta magát és erőnek erejével próbált barátnőjére és kettejük közös kellemes élményeire gondolni. Becsukta a szemét és elernyesztette az izmait. Néhány perc múlva egyenletesen szuszogva, elaludt. Kora reggel, pihenten, frissen ébredt.

Tréning ruhát húzott magára és elindult, hogy az aznapi néhány kilométerét végigkocogja a közeli park ösvényein. Jókedvűen köszöntgette a már úton levő önsanyargató ismerőseit. Egy óra múlva, izzadtan, csapzottan, kellemesen elfáradva, hazaballagott, és a tus alatt, a finom langyos vízzel percekig verette a hátát. Még, a törölközőt húzogatta a vállán, de már átcsattogott a konyhába és szomorúan vizsgálgatta a hétvégi pusztítást. Kora délelőtt volt amikor frissen, üdén, a szupermarket felé ballagva, számbavette mit kell vásárolnia, hogy a hűtőszekrénye nehogy azt higgye, használaton kívül helyezték, csak elfelejtették kikapcsolni.
Kis idő múlva elégedetten pöffeszkedett a konyhában, reggelijéhez készülődve.
- Ha, igaz amit az élőbb a faliórán láttam, még láthatom a reggeli Híradót - gondolta. Már otthon a szüleinél elhatározta, ha önálló lakása lesz, nem fog megelégedni egy televízió készülékkel. Ha, a budiban meg a fürdőszobában nem is, de a konyhába mindenképpen szeretett volna egy másodkészüléket. Két éve, amikor az Erőműhöz került és ezt a lakást kibérelte, egyik első megmozdulása volt, hogy vett egy egyszerű készüléket, s azt a hűtőszekrény tetejére biggyesztette ahol az egész helyiségből szemlélhető volt. Azóta, a vacsoránál az esti Híradót, ha délutános volt akkor a reggelinél a reggeli Híradót mindig ezen a televízión nézte és gyakran a vasárnapi ebédet is egy-egy kvízműsorral fűszerezte. Most is rutinosan bökött a kés nyelével a hűtő felé, s nyugtázta magában, hogy nem maradt le semmiről. Fiatalos hévvel lapátolta magába reggelijét és közben félszemmel, félfüllel figyelte, hogy lezuhant, lemondott, találkoztak, felavatták

A hazai hírek végén a szerkesztő dicsérőleg szólt a rendőrség munkájáról, annak kapcsán, hogy elfogták a három napja történt rablógyilkosság tettesét. - Nagyon helyes - gondolta evés közben - már úgyis volt egy félig álmatlan éjszakám, mert ilyen disznóságokat kell olvasnom az én ártatlan lelkemmel. - Felpillantott és tátva maradt a szája. A képernyőn fekete fehérben és kicsiben, de határozottan felismerhetően az elmúlt éjszakai álmában látott férfit mutatták, ronda kinövésével együtt. Ugyan még elhangzott az illető neve, kora, stb, de Petert ez nem érdekelte.
Azon törte a fejét, hogy hol láthatta már a pasast és miért pont vele álmodott. De mert nem jött rá, békésen tovább falatozott. Ráment az egész délelőttje, mire a lakást ráncba szedte.
Délután fáradtan tottyant le átböngészni az újságot, természetesen hátulról előre. Vastag betűs cím tudatta, hogy hétfő délután két álarcos fegyveres kirabolta az egyik bankfiókot és megölt két alkalmazottat.

Már éppen azon volt, hogy szörnyülködjön - gyermekkora óta irtózott az erőszaktól - amikor legnagyobb elképedésére lövéseket hallott. Nem a szobában hanem belülről mintha egy walkman fejhallgatójából jött volna. - Igaza lehetett a dokinak, itt valami hiba van a fejemmel - futott át az agyán és becsukta a szemét. Ugyanaz történt mint előző éjjel. Szinte moziban ülve, lehunyt szemekkel, egy ügyfélfogadó helyiséget látott, ahová az utca felé vezető ajtón két fegyveres rohant be, lövéseket adva le a fal és a mennyezet irányába. Peter érdekesnek találta , hogy az egyik lövedék közvetlenül mellette csapódott be, beton törmeléket fröccsentve szét, ám őt magát nem érték a szilánkok, bár az illúziója, hogy a helyszínen van ő is, tökéletes volt. Az egyik alkalmazott tétován a riasztó kapcsolója felé tapogatózott, de a rablók ismerhették a kapcsoló helyét, mert a magasabbik felemelte a fegyverét és különösebb célzás nélkül belelőtt a rémült emberbe. A lövedék becsapódása és a meglőtt ember széttárt karokkal padlóra hanyatlása olyan életszerű volt, hogy Peternek felfordult a gyomra. A másik bandita is lövésre emelte a fegyverét, de nem látszott kire, mert egy oszlop eltakarta.

Már átfutott az agyán - Ki lehet ott ? - amikor a látómezeje megmozdult és mintha a koncerteken a nézők feje felett drótkötélen futkosó kamera venné fel a jelenetet, lassan elfordult és láthatóvá vált a pénztáros amint kétségbeesett vetődéssel próbált az asztala oldalán levő riasztókapcsolóig eljutni. A dörrenés után letaglózottan feküdt a padlón...
Peter egyre növekvő borzadállyal figyelte az eseményeket, így szinte ködfüggönyön keresztül látta, hogy az először lőtt álarcos átugrott az ügyfélkönyöklőn és egy nylonszatyorba kotorta a páncélszekrény tartalmát. Még néhányat a mennyezetbe lőttek, majd az ajtón kirohantak és a várakozó autóba vágva magukat elhajtottak. Kinyitotta a szemét és rémülten nézett körül a csendes békés lakásban.
- Túl sok krimit olvashattam -
- Vagy talán elfáradtam -
Keserves képpel átbaktatott a hálószobába és csak hosszú forgolódás után sikerült elaludnia. Nem igazán kipihenten ébredt néhány óra múlva...
Morcona képpel szédelgett a lakásban, még mindig a délután átéltek hatása alatt volt. Kapirgált magának valami vacsorát, étvágytalanul elpusztította, majd később a tévé elé telepedett szórakozást keresve. A műsorfüzetből kiderült, hogy egy régi, utoljára gyerekkorában látott film kezdődik rövid idő múlva. Várakozással bámult a villódzó készülékre, de a fejében egymást követték a gondolatok.

- Mit fog szólni Eva az állapotomhoz ? - - Meddig tart még ez az utálatos képzelődés ? - - Mikor mehetek a szokásos sakkpartira ? - A megjelenő ismerős főcím visszazökkentette a jelenbe. Nem sokkal később felszabadultan, hatalmasakat nyerített a sokéves film poénjain. Jókedve csak a film után a késő esti Híradó alatt tűnt el. A rendőrség ugyanis elfogta a bankrablókat egy igen egyszerű trükk segítségével. A bankfiókban, ezt mindenki tudta, ipari kamerák figyelték állandóan a helyiséget.

Ám azt már csak kevesen tudták - a rablók sem -, hogy a szemközti ház egy alkalmas díszítő eleme mögött, egy teleobjektívvel felszerelt kamerát helyeztek el, amelynek specialitása volt, hogy éjjel-nappal folyamatosan működött, de csak az utolsó másfél óra volt mindig a szalagon, a már nem aktuális felvételeket folyamatosan törölte és újakat készített. Ez a kamera a bankfiók bejáratát célozva, kiváló minőségben rögzítette a kirohanó banditákat, amint - hogy az utcán feltűnést ne keltsenek - álarcukat lekapva sietve kocsiba ültek és eltűntek a forgatagban. A kocsijuk ugyan lopott volt, így annak rendszáma nem segített, de a nyilvántartóból gyorsan előkerültek a felvételeken látható urak lapjai. A tévé megkapta a belső kamerák által rögzített anyagot is és pergetni kezdte a megrázó erejű képsorokat.
Peter csak tátogott mint egy partra vetett hal, s maximálisan ledöbbent. A képernyőn hajszálra a délután látott képek sorjáztak egymás után.
- Ilyen nincs csak a mesében ! -_
- Hogy lehet, hogy ilyen pontosan képzeltem el azt a bankrablást és a múltkor az idős nő támadóját ? -
- Ez túlmegy a racionalitás határán -
Egy eldugott kis hátsó gondolatként, észvesztően lehetetlen magyarázat kezdett kikristályosodni.
- Próbát teszek - gondolta. Becsukta a szemét, miután kikapcsolta a tévét és megpróbálta felidézni a délután átélt eseményeket. Felszisszent és ujjai kifehéredtek a fotel karfáján amikor az első lövéseket meghallotta. Erősen akarva megpróbálta irányítani, hogy mit lásson.

Maga is meglepődött, hogy sikerült. Kívánságra gyorsult, lassult a képek mozgása. Arra gondolt, hogy a tévében látott utcai jelenet nem szerepelt a látomásai között. Már nem csodálkozott amikor a képzeletbeli videofilmen az utcán történtek jelentek meg és azon sem akadt fel, hogy más szögből látja mint a tévékamera.
Szakadt róla a víz az izgalomtól mikor kinyitotta a szemét. Megmosakodott, majd a konyhába indult, hogy igyon valamit amikor a bejárati ajtón keresztül meg hallotta a szomszéd zörgését, ahogy a délutáni munkából hazatérve a lakása ajtaját nyitotta. Peter telve, túlcsordulva a friss élménnyel kiment az előtérbe és a fáradt, álmos férfinak beszélni kezdett a látomásairól. Annyira belemerült, hogy nem vette észre a szemeiben felvillanó rémületet.
- Bocsásson meg Seevec úr, egy pillanat türelmet kérek. Beszólok az asszonynak, hogy megjöttem és leteszem a táskám. Egy pillanat és rögtön jövök, azután mondja tovább - hebegte a szomszéd.

Néhány perc múlva valóban visszatért és felesége is kikukucskált az ajtórésen, Peter neki is lelkesen mesélni kezdte nagy kalandját. Nem tűnt fel az sem, hogy kevéssel később a lépcsőház előtt megállt csendben egy mentőautó és két jól megtermett ápoló mögé óvakodott. Hogy bizonyságot szerezzenek, rövid ideig hallgatták Petert, majd a falfehér házaspár megkönnyebbülésére közelebb léptek és egyikük megköszörülte a torkát. Peter hátranézett és lassan, nagyon lassan megértette a helyzetet. Természetes védekező ösztönnel még megpróbált beugrani a nyitva hagyott ajtón, a biztonságosnak vélt lakásba, de az ápolók nem tegnap kezdték a pályát.

Az egyikük kezében rejtőző altató injekció puhán, finoman bökte meg a vállán az ajtó felé lendülő fiatalembert és gyakorlott, nagy lapát tenyerek fékezték a szinte azonnal összecsukló testet. Óvatosan az ajtó mellé támasztották és pár szóval tájékozódtak az esetről. Megnyugtatták a szomszédokat, majd az egyikük bement Peter lakásába és lekapcsolgatta a villanyokat. Az előszobában a tükör alatt észrevette az irattárcát és egy számozott papírzacskóba tette. Bezárta az ajtót és a kulcsot is a tárca mellé dobta. Elköszöntek és a másik ápoló Petert mint egy nagy babát az ölébe kapva leballagtak az autóhoz. Befektették a hordágyra, betakarták és csendben elgurultak.

Homályosan érzékelte, inkább csak látta - szinte kívülállóként - mint érezte, hogy vért vesznek tőle, megmérik a vérnyomását, sétálgat előre tartott kézzel akár a holdkórosok. Látott táblát, sok színes villódzó fénnyel, látta önmagát amint kapcsológombokat nyomogat a villogások ütemére, később asztal fölé hajolva kérdőíveket töltöget. Azután nyugalom szállta meg egy barátságos szobában...
Méltóságteljes, mélységes nyugalom...
Majd csend lett, szinte halotti, tökéletes csend és aztán sötétség...simogató sötétség...

Folyt. köv.